„Heraldikai lexikon/Képző- és Iparművészeti Lektorátus” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
10. sor:
https://hu.wikibooks.org/wiki/F%C3%A1jl:MMI_01667_2007_022-025.pdf
 
Az 1960-as évek kezdeményezései után 1970-ben, majd 1974-ben rendelet, illetve minisztertanácsi határozat engedélyezte a városok számára helyi címer létrehozásának lehetőségét. Ekkortól fogva a nagyobb és kisebb települések egymással versengtek, hogy élhessenek a címeralkotás lehetőségével. Az előírás szigorú feltételeket szabott a címerek használatbavételéhez, mely a címertervhez a Lektorátus jóváhagyását követelte meg. Az új címerek azonban a Lektorátus heraldikai felkészületlensége miatt furcsa antiheraldikus, jelvényszerű jelképek lettek, melyek éles bírálatot váltottak ki a napisajtóban és szakmai körökben. A Lektorátus csak Bertényi Iván, ''Kis magyar címertan''ának (1983) megjelenése után kezdte képviselni a címertan szempontjait, amikor a címertan képviselői is bekerültek a Lektorátus zsűrijébe, de döntő fordulat csak a pártállam bukása után (1989) következett be.