„Wittich Zsuzsanna:Távolsági hívások” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
(Új oldal, tartalma: „Kategória:Wittich Zsuzsanna {{WZS-fej}} == Ki mit lát == Egyik kiránduló utunkon, ami inkább volt séta, mint túra, óriási virágzás volt, jó illat, fri…”)
 
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
 
És ha nem is látják, megtapogathatják a növényeket. Biztosan így is élmény, hiszen a levelek tapintása sem egyforma, az alakjuk, vastagságuk, keménységük és még sok egyéb dolog különbözik. Addig nem jutott eszembe, de mikor elhaladt a különös sor, kipróbáltam. Behunytam a szememet, próbáltam a levelek felszínét, érdes-e, vagy bársonyos, a szélüket, hogy az alakjukat kitapogassam, a száruk hajlékonyságát, aztán a kő keménységét, a talaj puhaságát, mind érdekes volt. Azért mégis megsajnáltam a vak fiatalokat, hogy nem látják a színeket, meg a panorámát, a távoli hegyeket, az eget… Próbáltam a szellő járásából megítélni a messzeséget, és hálát adtam, hogy látok. <br>
 
Elgondolkodtam, hogy vajon nem vagyunk-e mi is vakok? Úgy értem, sok olyasmi lehet még körülöttünk, amit felfoghatnánk, de nincs jó érzékszervünk hozzá. Mert a szemünk csak azt látja, ami a vörös és az ibolyaszín közötti rezgéstartományba esik. Tudományosabb fogalmazásban, ami legalább 10-50 fotont bocsát ki, és a hullámhossz 400-750 nanométer. Gondoljátok el, mennyi minden lehet, ami nem felel meg ezeknek a feltételeknek, ezért nem látjuk!
 
A fülünk csak azt hallja, ami 16 Herz és 20 000 Herz rezgéstartományban van. Ki tudja, mi minden lehet még a világban, csak éppen kívül esik ezen a rezgéstartományon, és ezért nem halljuk!
Tehát ezek tekintetében süketek és vakok vagyunk! Milyen érdekes lenne az is, ha látnánk a dolgok belsejét, mint röntgensugarakkal a tüdőnket, vagy ellátni olyan messzeségekbe, ahová csak a messzelátók lencséi visznek.<br>
 
Amióta a Szavica medrében az a különleges élmény elfogott, ha csak tehettem, kerestem a helyet, ahol esetleg újra megtörténik… De nem elég a hely, kell még valami, nem tudnám megmondani, hogy miféle érzékszerv, és állapot, amivel az ember azt felfoghatja. Felmásztam magas hegyekre, és mély szakadékban is gyalogoltam, de sokáig nem jött össze. <br>
 
Aztán egyszer… és később még egyszer… megtörtént. Zokogni kell tőle. Inkább ahhoz hasonlít, mint mikor örömünkben sírunk, de még jobb. Nem, sehogy sem tudnám megmondani, miféle érzékszervünkkel fogjuk fel ezt a dolgot. És biztos ez is úgy van, mint a hallás, hogy van, aki a negyed hangokat is észreveszi, érzékeny fülével felhangolja a hegedűt, másvalaki meg „botfülű”, vagy van, aki a finom ízeket tudja speciálisan érzékelni, "hiányzik még egy icipici rozmaring", másvalakinek meg mindegy mit eszik. Vagy mint a látás. Van, aki lát, van, aki nem. Biztos, hogy van, aki még többet lát.<br>
217 076

szerkesztés