„Címerhatározó” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
241. sor:
1970-ben a német Herold címertani egyesület adta ki újra jelentősen bővített és javított formában {{Hl|Adolf Matthias Hildebrandt}}, ''Wappenfibel - Handbuch der Heraldik'' című művét (1. kiadása az egyesület által, 1887). A mű ''Der Inhalt des Schildes - Schildteilungen'' (57-62.) és ''der Inhalt des Schildes - Gemeine Figuren'' (s. 63-73) című fejezeteinek rendező elvei nagyban hasonlatosak ahhoz, ami a Jürgen Arndt és Werner Seeger, valamint Lothar Müller-Westphal képzőművész által a Herold egyesület keretein belül elindított Wappenbildenordnung (WBO) projektben szerepel, mely a címerábrák szerint csoportosítja a címereket. Ebben a rendszerben minden színt, címerábrát stb. egy adott számkód képvisel. (''Wappenbilderordnung''. Symbolorum armorialium ordo, hrsg. vom Herold - Verein für Heraldik, Genealogie und verwandte Wissenschaften zu Berlin. Bearb. von Jürgen Arndt und Werner Seeger, 2 Bde, 2. ergänzte u. berichtigte Aufl., Neustadt a. d. Aisch 1990-1996 (kurz: WBO). Bd. 1.: Wappenbilder; Bd. 2: General-Index. [https://heraldik-wiki.de/wiki/Wappenbilderordnung])
 
Néhány pecséttani munka is besorolható a klasszifikáció tárgykörébe. {{Hl|Louis-Claude Douët d´Arcq}} (1808-1883) 1863-1868 között adta ki a francia állami levéltárak nagy pecsétgyűjteményeinek jegyzékét (''Collection de sceaux''. Archives de l"Empire documents. Paris, I-III. 1863-1868).[https://archive.org/details/collectiondescea01douuoft] Jean-Théodore De Raadt (1855-1905), belga heraldikus 1897-1903 között jelentette meg a pecsétek jegyzékét négy kötetben, egy jól használható segédlettel egyetemben (''Sceaux armoriés des Pays-Bas et des pays avoisinants'' (Belgique, royaume des Pays-Bas, Luxembourg, Allemagne, France) : recueil historique et héraldique. Bruxelles, I-IV. 1897-1903).[http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/bpt6k65672x I.][http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/bpt6k65674m IV-] Németországban magánszemélyek több nagyobb pecsétgyűjteményt is létrehoztak saját használatra, melyeket egyedi katalogizálási szempontok szerint rendszereztek. Egy ilyen pecsétgyűjteményt Carl Friedrich von Nagler (1770-1846), porosz államminiszter, főpostamester, a művészetek ismert támogatója állított össze. Halála után gyűjteménye a porosz művészeti kabinetbe került, 1864-ben átadták a porosz heroldi hivatalnak, majd 1929-től a Berlin-Dahlem-i állami titkos levéltár gyűjteményét gyarapította. Mintegy 30 ezer pecsétlenyomatot tartalmaz, mesteralakok szerint csoportosítva, a címerképek elsődlegességének figyelembe vétele mellett. Egy másik pecsétgyűjteményt Heinrich von Ledebur (1832-1912) ötven évnyi munkával gyűjtött össze, melyet halála után a genealógiai kutatás szászországi alapítványa vásárolt meg és a Taschenberg palotában helyezek el. Drezda 1945-ös lebombázásakor azonban ez a gyűjtemény teljesen megsemmisült és ma csak néhány leírásból ismert. Ezek alapján mintegy 65 ezer pecsétlenyomatot és több mint 100 ezer címerábrát tartalmazott, katalóguscédulákon feldolgozva. A berlini német birodalmi találmányi hivatalban a vállalati védjegyek megóvására 1937. 12. 1-én hoztak létre egy kartotékrendszert, amely a bejegyzett védjegyeket 23 csoportba sorolta be, hogy azokat a nagyközönség is meg tudja tekinteni. A címeres védjegyek a XXI. csoportba tartoztak, amely 14 további alcsoportra oszlott.
 
A korábbi német, brit és egyéb külföldi klasszifikációs rendszerek a címerek vagy a címerleírások legfontosabb címerábrája szerint csoportosítják a címereket és látják el (leggyakrabban) egy számkóddal, mint pl. a WBO-rendszer is. Ezen rendszerek legnagyobb hiányossága, hogy a számkódok (vagy a címerleírásokból kivett fő címerábrák) minden egyes szerkezeti elemet azonos szintű alkotórésznek tekintenek. Így pl. ugyanolyan (szintű) számkódok vannak a pajzstagolások (vágott, hasított, harántolt, balharántolt stb.) és a (tőlük alapvetően különböző) mesteralakok (pólya, cölöp, harántpólya, balharntpólya stb.), valamint a címerképek (pl. sas, oroszlán, liliom) számára (mindkét csoportot mesteralaknak vagy egyszerűen csak címerábrának, ugyanolyan klasszifikációs egységnek tekintenek), továbbá a színek stb. számára. Ezzel nincs is gond mindaddig, amíg csak valamilyen egyszerű címert kell bekódolni (pl. egy egyszer hasított címert vagy olyat, amelyben csak egy cölöp van). A gondok akkor kezdődnek, amikor az egyes szerkezeti elemek egymásra épülnek. Az olyan esetekkel már nehezebben birkóznak meg, amikor pl. egy hasított pajzs egyik mezőjében vagy mindkettőben vagy a kettőre helyezve rózsa van, vagy egy pólyán oroszlán is található. Ekkor már nehezebb eldönteni, hogy mi is a fő címerábra (a hasítás vagy a rózsa) és melyiket kell a fő címerábrának tekinteni, melyik alapján kell bekódolni a címert? Ilyenkor eluralkodik a zűrzavar és a klasszifikációs rendszer koherenciája megszűnik. Szegedi László 1999-es cikke,[https://hu.wikibooks.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Szegedi_L%C3%A1szl%C3%B3,_C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%A1s,_Sz%C3%A1zadok_1999-1.pdf&page=2] és ennek nyomán a Címerhatározó ezért egy másik, ettől alapvetően eltérő módszert választott, ''rétegeket'' különít el és ''szabályokat'' alkot arra vonatkozóan, hogy mi az egyszerű és osztott címer, mi az az egyféle és többféle borítású alap, mi a fő címerábra, mi a címerábrák geometriájának szerepe stb. A Címerhatározó klasszifikációs rendszerének legfontosabb vizsgálati alapja a szerkezeti szemlélet, az hogy a címerben vagy a (fő) címermezőben a különféle alkotóelemek, rétegek találhatók. Van alsó réteg (a pajzsmező színe és tagolása), valamint felső réteg (mesteralakok és címerképek), ahol a mesteralakok és a pajzstagolások világosan elkülönülnek egymástól. A címer vagy a mező legnagyobb, legalsó eleme a '''{{Hl|mező}}''' színe (mely így '''{{Hl|alap}}''' funkciót kap), ami lehet egyszerű szín, azaz ''egyféle borítású alap'' (E) és valamilyen pajzstagolás, azaz egynél ''többféle borítású alap'' (T). Erre (az alapra) különféle mesteralakokat és címerképeket lehet helyezni, melyek így más réteget, egy következő, felső réteget alkotnak és világosan elkülönülnek az alsó rétegtől az (E, T) alaptól. A felső réteg sohasem kerülhet az alsó (a szín vagy a pajzstagolás) alá, hiszen akkor nem látszana és ez fordítva sem lehetséges. A címerhatározás alapelvének tehát azt kell tekinteni, hogy mely szerkezeti elemek tölthetik be az '''alap''' funkcióját (borítások és pajzstagolások) és melyek nem (mesteralakok és címerképek). Ezt követően pedig már világossá válik számunkra, hogy melyek a címerben található alsó és felső réteg tagjai, és erre vonatkozóan világos szabályokat hozhatunk.