„Heraldikai lexikon/Színjelölési módszerek” változatai közötti eltérés

Sir [[John Ferne]] (†1609), heraldikai író, genealógus, ''The Blazon of Gentrie'' (1586) című művében összesen 14-féle színjelölési módszert sorol fel: 1. színekkel, 2. bolygókkal, 3. drágakövekkel, 4. erényekkel, 5. égi jelekkel, 6. hónapokkal, 7. a hét napjaival, 8. az emberi életkorokkal, 9. virágokkal, 10. az elemekkel, 11. az évszakokkal, 12. az emberi arcszínekkel (ami egy alkémiai színskála a [[bélcsek köve|bölcsek kövének]] előállítása során), 13. számokkal, 14. fémekkel.

A heroldok által öszeállított kéziratos [[címertekercs]]ek és [[címerkönyv]]ek ábrái általában színesek voltak. Később, a [[könyvnyomtatás]] korában, a [[fametszet]] és a [[rézmetszet]] feltalálásával vált szükségessé a színezetlen ábrákon a címerek színeinek jelölése. A kezdőbetűkkel való jelölést (angol tricking) a [[herold]]ok vezették be, a vonalkázást (angol hatching) a [[heraldikus]]ok. Ezenkívül használatos volt még a színek 1-től 7-ig terjedő számozása és más módszerek is.

A színek összefüggése a bolygókkal és a drágakövekkel előfordul már az idősebb [[Plinius]] ''Naturalis Historiae'' (Kr. u. 77) című művének 35-37. fejezetében. (A könyv utolsó, 37. fejezetét az ifjabb Plinius adta hozzá a befejezetlen műhöz.) Plinius tanítását a középkori [[lapidárium]]oklapidáriumok, a drágakövek és ásványok gyűjteményes művei is népszerűsítették. További kőkönyvek [[Theofrasztosz]] (Kr. e. 371-287) lapidáriuma (''Peri lithon''), az ''Orfikus kőkönyv'', a ''Damigeron'' című kompiláció (egy ókori csodatevő neve után), majd a mezopotámiai, amidai születésű Aetion, I. [[Justinianus]] császár (527-565) háziorvosának lapidáriuma a 16 könyvből álló orvosi művében (teljes latin fordítása Cornarius által Bázel, 1542), Epiphaniosz (315 k.-403) műve (''Peri tón dódeka lithón'') a zsidó főpapi mell-ékszer 12 drágakövének allegorizáló magyarázata (azok tulajdonságainak és erejének taglalásával), Pszellosz Mihály (1017/1018-1078 u. vagy 1096) lapidáriuma (''Peri lithon dünameon'', a ''Scripta minorá''-ban, kiadta Kurtz és Drexl, 1936-1941) és más művek. A középkor elején [[Sevillai Izidor]] ''Etymológiák'' című enciklopédiájában (''Origines'' címmel is előfordul: ''Origines sive Etymologiae'') szintén említi a színek megfelelését az [[elem]]ekkel, [[drágakövek]]keldrágakövekkel és [[bolygó]]kkalbolygókkal.

Mindez a szimpátia tanának ókori tanítására megy vissza, mely a [[csillag]]ok, [[ásványok]], az állatvilág, a növényvilág, az emberek között szimpátiákat és antipátiákat vizsgálja. A [[szimpátiatan]]nakszimpátiatannak megfelelően, a [[drágakövek]]et, a [[féldrágakövek]]et és a ritka [[ásványok]]at már a babilóniaiak óta nagyra becsülték, mint a kozmikus erők koncentrátumát. Plinius többször is kifejtette, hogy művét ezen kozmikus törvény feltárásának szenteli. Ezt a tanítást átvette a középkori orvostudomány, gyógyszerészet, alkémia, heraldika stb. is. [[Bartolo de Sassoferrato]] (1313/1314-1357), híres jogász és heraldikus az 1350-es években az aranyat a [[Nap]]hoz kapcsolta, a kéket a levegő elemhez és a vöröset a tűz elemhez. Őt követte 1382 és 1387 között [[Heraldikai lexikon/Honoré Bonet|Honoré Bonet]] (1340 k.-1410 k.), [[provence]]i heraldikus. ''Arbre des Batailles'' (1387) című művében kijelentette, hogy az arany a legnemesebb a világon, mert természete szerint fénylik és ragyog, és tele van erényekkel.