„Címerhatározó/Bodó címer” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
 
18. sor:
"A Szente-Mágócs nemből sarjadt ki a Györgyi BODÓ CSALÁD is. Mivel pedig az előnevet adó Györgyi falu Mágóccsal volt szomszédos (most puszta annak határában), azt véljük, hogy az itt felsorolt Tolna-Baranya megyei ágak valamelyikéből származott. Bodó család. (Györgyi). Oklevelekben előnevük „de Gyiorgyi“ és „Giurgj“ iratik. A családot – úgy látszik – Gergely emelte föl, ki 1443-ban Tolna vármegyében a hadi segély rendkívüli beszedője, majd 1446-ban erdélyi alvajda, 1452-ben budai várnagy volt. – 1458-ban mint újonnan kinevezett tárnokmester Kassa városát hívja meg a tárnoki székre.. Györgyiben egy házat, és a minoritáknak zárdát épített.. Testvére Bodó Miklós bácsi prépost, a veszprémi püspök segéde volt.. 1459-ben pedig fejérvári prépost, és Mátyás királynak titkos kancellárja."
 
Bodó Gáspár 1457-ben a Hunyadi ház egyik híve, Hunyadi Mátyásnak a börtönben társa, és egyike azoknak, kik Mátyásnak 1459-ben is esküt tettek,; 1486-ban a királyné főajtónállója, és tolnai főispán.
 
Mesztegnyői Bodó Ferenc ( -Bécsújhely, 1531. júniusa után) ispán, {{Ch|Szapolyai címer|Szapolyai}} János és féltestvére, Szapolyai György familiárisa. 1505-tól Tolna vármegye országgyűlési követe, 1519-ben és 1523-ban a királyi tábla ülnöke. A mohácsi csata után 1526-1528-ban Szapolyai János kapitánya és tanácsosa. 1527-1528-ban kapitányi címmel I. János király Veszprém vármegyei ispánja. Az 1528. márc. 20-i Szina (Abaúj vm.) melletti ütközetben vereséget szenvedett és élete végéig Bécsújhelyen raboskodott. Fennmarads a magyar nyelvű végrendelete.
 
Ezeknek utóda, Bodó Ferenc és Péter, mesztegnyői/ mezthegnyew-i nemesi előnévvel és grófi ranggal Bodó Péter, 1558-ban Somogy vármegye. főispánja volt. Bodó Ferenc 1505-ben Tolna vármegye követe a rákosi országgyűlésen. 1518-ban II. Lajos mellett tanácsos. 1522-ben Szapolyai János oldalán Bánffy Jakabbal híres törökverő vitéz. Részt vett Szapolyai havasalföldi hadjárataiban.1525-ben kapta Sárkány Ambrus javait. A mohácsi vész után mint világi az erdélyi püspökség jövedelmeit húzta. Mint Szapolyai rendíthetetlen híve s hadvezére, Tokajnál csatát veszt, és elfogatván, Bécsbe kerül, ott halt meg 1528-ban, megtartva hűségét Szapolyaihoz.
 
*Irodalom:
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
60 ⟶ 58 sor:
Slovenské Pohlady 1888. 41. l. (.(Magyar írók élete és munkái– Szinnyei József)
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
[http://www.radixforum.com/vezeteknevek/bodo/]
85 ⟶ 80 sor:
Wappen: In R. auf gr. Boden unter gr. belaubter Zerreiche ein r. gewaffneter linksgekehrter Storch, im Schnabel eine sich krümmende Schlange haltend. – Kleinod: R. gewaffneter flugbereiter Sperber, in d. erhobenen Rechten einen r. Apfel haltend. – Decken: bg. – rs. Adels- u. Wappenbrief v. König Leopold I. d. d. Wien, 1. Februar 1697 (Kundgemacht: Pesth. Pesther Comitat, 25. Februar 1697) für Josef Bodó aliter Pap als Haupterwerber u. für seine Ehefrau Anna sowie für seine Söhne: Johann, Stefan u. Michael als Nebenerwerber. (Orig. Ctt. A. Pesth).
 
(Siebmacher's Wappenbuch)
 
*Irodalom:
 
Magyarország címeres könyve (Liber armorum Hungariae) 118. T. 6.
 
Kempelen Béla: Magyar nemes családok 1. kötet
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
120 ⟶ 114 sor:
Horányi, Nova Memoria .(Magyar írók élete és munkái– Szinnyei József)
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
135 ⟶ 126 sor:
Nagy Iván szerint Komárom vármegyei ciímeres nemes család. Bodó Péter, és általa János és István fia és Sára leánya 1565-diki dec. 10-kén kelt czimeres nemes levelet kapnak, melyben – mint iratik – a sógorok is megnemesíttetnek. Az armalis ide vonatkozó szavaiból csak ennyi közöltetik: „et pro patria carisque suis affinibus ad quodvis eventum fortunae editum, caeterisque fratribus et consangvineis et affinibus suis, ipsorumque haeredibus et posteritatibus utriusque sexus universis.“ – Fényes. Komárom várm. 62.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
152 ⟶ 140 sor:
Bodó de Ladány. B. János, felesége Faizi Judith 1607. XII. 29. Rákóczy Zsigmondtól kaptak c. n. l. Címer: kék pajzsban hármas zöld hegyen, zöld száron lebegő három stilizált liliom. – Siebm. W. U. A. 55. t.
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
167 ⟶ 151 sor:
 
== marosvásárhelyi Bodó ==
 
 
[[Kép:Marosvásárhelyi_Bodó.JPG]]
178 ⟶ 161 sor:
F 7 Armales No. 64
 
Bodó de Marosvásárhely alias Köteles: 118. T. 5. B. István 1615. I. 3. Bethlen Gábortól nyert c. n. l. – Kihird: Maros-Torda vm. 1615. Gyfvári kpt. Arm. 64.–8. L. Reg. 1. Gróf Teleki lt. Nemes levél oszt. No. VII. 8.
 
A címer a Bodó de Geörgi illetve Györgyi címer eredeti motívumait tartalmazó marosvásárhelyi Bodók (alias) Köteles címere. Az eredeti motívumot (a kézben tartott három virág) először a Bodó de Györgyi csáládnál tűnik fel a XV. században Mátyás korában. A Szente -Mágócs nemzetség beli györgyi Bodók az 1460-as években úgyvevezett veri barones az ország bárói poziciójában teljesítettek szolgálatot, mint királyi főlovászmester. Ez a király közvetlen (lovas) seregének
185 ⟶ 168 sor:
Az Andrássy-féle Magyarország nemes családjai című könyv -- lásd OSZK -- a Bodó címerek között ezt is felsorolja.
 
Az a véleményem, hogy a marosvásárhelyi BODÓ családok zöme paniti (de panit). [http://www.radixforum.com/vezeteknevek/bodo/]
 
*Irodalom:
 
 
*Irodalom:
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
[http://www.arcanum.hu/mol/lpext.dll/mol_cimer/1?f=templates&fn=main-h.htm&2.0]
 
 
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
207 ⟶ 186 sor:
Bodó de Kászonaltiz et Nagykászon. 118. T. 1. B. János, István, Gáspár és Mihály 1616. VII. 29. Bethlen Gábortól nyertek c. n. l. – Ered. n. l. Bodó Ferenc városi mérnöknél Székelyudvarhelyen.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
222 ⟶ 198 sor:
Bodó de Szeged 1616. évben nyert c. n. l. – Erd. Kk. VIII. 184.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
236 ⟶ 209 sor:
[[Kép:Ajtoni.jpg]]
 
Bodó de Újtorda: B. János 335 társával 1619. VIII. 25. Bethlen Gábortól kapott c. n. l. Címer azonos az „{{Ch|Ajtoni címer|Ajtoni}} de Ujtorda" család címerével. – Ered. n. l. ref. egyház lt. Ujtordán. Címeres nemeslevelet Bethlen Gábortól 1619. aug. 25. Bodó. János nyert. (Ujtordai ref. egyház lt.) – Egyike azon 335 családnak, melyek mint testőrgyalogosok kaptak nemességet s kapták Ujtorda mezővárost minden tartozékaival együtt. – Címer: vörös mezőben kék ruhás gyalogos sereg három zászlóval, élükön két lovassal; sisak disz: három zászló; takarók: különböző Szinek. – Vö. Sándor 74–6., l. még Ajtoni (ujtordai) alatt. Magyarország címeres könyve (Liber armorum Hungariae) I. kötet (A-C). szerk. ANDRÁSSY GYULA. Budapest, 1913
 
*Irodalom:
 
 
*Irodalom:
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
253 ⟶ 223 sor:
Bodó de Tilaj: B. Máté, fia Bálint és unokatestvérei: András, Miklós, István és Máté 1628. IV. 10. nyertek c. n. l. – Kihird: Borsod vm. – Kempelen II. 270.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
268 ⟶ 235 sor:
Bodó de Felső falva 1632. V. II. Rákóczy Györgytől nyert c. n. l. – Szatmár vm. lt.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
 
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
286 ⟶ 249 sor:
[[Fájl:Al-torjai_Bodó_címer.PNG]] [[Fájl:Altorjai_Bodó_címer.PNG|200px]] [[Fájl:Altorjai_Bodó_pecsét.PNG|200px]]
 
(Kempelen Béla: Magyar nemes családok): Bodó (altorjai). Címeres nemeslevelet II. Rákóczy Györgytől 1647. márcz. 28. B. Mihály kapott. (Gyfv. LR. XXVIII/38.) – Háromszékmegyei család. Belőle Ferencz és Pál 1786. jun. 19. legfelsőbb helyen igazolták nemességüket. (LR. LIII/480.) – Uj birtokadományt Karatnán, Petelneken, Dálnokon és Altorján Báthory Zsigmondtól 1583. szept. 25. B. Mátyás, Mihály és Miklós nyertek. (Gyfv. LR. I/11.)
 
Bodó de Füle/Karatnai : (Nagy Iván: Magyarország nemes családjai, II/140) szerint a XVII. század végén Erdélyben élt család a Karatnai Bodó ágból. Belőle Sándor 1690–97. Bardóc-szék jegyzője, 1697–1711. alkirálybírája volt.
 
(Kállay: Székely nemz. 234. l. szerint): Erdélyben a Kézdi székben szintén élt (vagy tán máig is él) Bodó család, melynek összeköttetését a fölebbi Fülei Bodó-kkal adatok hiányában el nem dönthetem. Bodó Bernád Kézdi székben fő székely ember Báthori István korában, kitől nejével Török Erzsébettel, (Török család. -Szent-Miklós torjai- 1479-ben élt ilyen előnévvel. Therek Pál vajdai helyettes, (forrás: Bethl. Wolph. Hist. Török A. szerint.) . E családból szakadt ki a Szent-miklósi torjai Török család. A Szent-Miklós torjai TÖRÖK család törzse István 1608-ban már nemes, és fejedelmi hadak kapitánya anyai rokonaival Chaborcha János és Jónással kapott nemességet.
 
Családfája a (Nagy Iván: féle Magyarország nemes családjai, tizenegyedik kötetében a Szent-miklósi Török leszármazási táblánál látható) (folytatás BODÓ BERNÁT családjával) és fiai Máthé Mátyás és Mihállyal új adományt nyernek Karathnai, Peselneki, Dálnoki, Al-Torjai birtokaikról 1583-ki szeptember 25-kén (Kállay: Székely nemz. 234. l.)
 
*Irodalom:
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
 
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
316 ⟶ 276 sor:
 
Bodó de Altorja. et de Karatna 117. T. 8. B. Mihálynak 1647. III. 28. Rákóczy György ad c. n. l. – (Kk. XXVIII. 38. Erd.) – 1786. VI. 19. B. Ferenc és Pál igazolták nemességüket. – (Kk. LIII. 480.) – Pálmay „Háromszék vm. N. Cs.” 77. l. BODÓ de Karatna és de Alsótorja 1646. Gyfvári kpt. 23. L. Reg. 37. Bodó (altorjai). Címeres nemeslevelet II. Rákóczy Györgytől 1647. márc. 28. B. Mihály kapott. (Gyfv. LR. XXVIII/38.) –Háromszékmegyei család. Belőle Ferencz és Pál 1786. junius. 19. legfelsőbb helyen igazolták nemességüket. (LR. LIII/480.) –Wappen: In B. ein gr. gekl. Mann in d. erhobenen Rechten einen Krummsäbel mit g. Parirstange, in d. Linken einen Türkenschädel beim Schopfe haltend. – Kleinod: Keines verliehen. – Decken: bg.–rs. Adels- u. Wappenbrief v. Georg Rákóczy, d. d. Gyulafehérvár, 28. März 1647 für Michael Bodó v. Alsó-Torja. (Gyfv. L. R.XXIII). Bodó (karatnai). Úgy látszik, , hogy ebből a közös törzsből származik az „altorjai” Bodó.-család is, mint alág. – BODÓ Zsigmond de Karatna nemességét 1785. legfelsőbb helyen is igazolta. (LR. LIII/331.) – Bodó de Karatna ág „Új birtokadományt”, NOVA DONATIO-t Karatnán, Peselneken, Dálnokon és Altorján Báthory Zsigmondtól 1583. szept. 25. B. Mátyás, Mihály és Miklós nyertek. (Gyfv. LR. I/11.) Bodó (fülei). Nagy Iván szerint a XVII. század végén Erdélyben élt család a Karatnai Bodó ágból Belőle Sándor 1690–97. Bardóc-szék jegyzője, 1697–1711. alkirálybírája volt. (N I. II/140.)
 
 
[[Kép:Karatnai_Bodó.jpg]]
328 ⟶ 287 sor:
 
Mesztegnyő község Marcalitól délre, a Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonal és a 68-as főközlekedési út mentén fekszik. Valószínű, hogy ebből a vonalból váltak le XVI. századi anyai felmenőik. A tragikus sorsú enyingi [[Török címer#enyingi Török|Török Bálint]] fiainak katonai parancsnoksága idején kerültek át Erdélybe. A család e női vonalának őse nemes TÖRÖK ERZSÉBET volt.
Úgy tűnik, hogy a tragikus sorsú enyingi Török Bálint unokája lehetett (1570-es évek). Őt vette feleségül karathnai előnévvel és már meglevő felső-fehérmegyei birtokokkal - birtokos nemesként - karathnai BODÓ BERNÁRD. A karathnai birtokrész nevét viselő BODÓK a mesztegnyöi Bodóktól (Ferenc és János) váltak le, de már karathnai elönévvel.
 
A család szoros kapcsolatban állt a Bánffi családdal. Együtt forgatják a kardot, majd familiáris kapcsolat alakul ki, amely még a XVIII. századig is végig kísérhető. Idézet egy tanulmányból:
"Néhai Méltoságos L. Báró BÁNFFI Sándor Úram Nagysága halotti temetésire készült egy pár ősi tzimereit, templomunk ékességire ajándékozta Titt. Karatnai NEMES BODO Gábor Úram, ki volt a néhai Urunknak udvari tisztje. Anno 1792. N. B. A czimerek rámákba vagynak foglalva és a templomnak két falára vas szegekre fel vadnak függesztve."
 
Úgyszintén ez a helyzet a KEMÉNY családokkal. Ez annyira igy van hogy drága dédapámat és nagyapámat akik korán elveszítették szüleiket Ök tanítatták a Nagyenyedi kollégiumban.
 
A Bodó de Panit család a Vásárhelyre származott (mezőségi vonal). Dédapám Bodó de Panit volt,
Erdély Szészrégeni járás vizsgálóbíró, dédanyám BODÓ de Karatna ILONA. Így e házasságból nagyapámat, aki Salgótarjánban a 20-30 években polgármester-helyettes és közigazgatási tanácsnok volt, mezöpaniti és karatnai-altorjai Bodó Jánosnak hívták Budapesten van eltemetve. Az ő ükapja volt karatnai Bodó János Küküllö (picike megye Erdélyben) ügyvédje, aki az albisi Csomóss (Dr. Csomóss Miklós orvos politikus, Bajcsi-Zsilinszky és Bibó legjobb barátja) és Kelemen
akadémikus női ágának felmenője karatnai Bodó Rózán keresztül.
 
Az altorjai vonal címeres levelet a XVII. században nyert. Ennek felmenője a Kézdi széki lovasság
alvezére volt II. Rákóczi György idejében. Bodó (altorjai). Azonos család a karathnaival de ők a reformáció idején katolikusok maradtak. Címeres nemeslevelet II. Rákóczy Györgytől 1647. március 28-án B. Mihály kapott. (Gyfv. LR. XXVIII/38.)
 
A karathnai és altorjai BODÓK a XV. sz. végén a XVI. sz. elején kihalt BODÓ de geörgi (györgyi) ággal mutatnak közös eredetet. Ez az ősi családtörzs a Bánffiakkal és a Török családokkal együtt a fegyveres köznemességből a Hunyadiak idején emelkedtek ki. Országos báróságig viszik, és mint királyi zászlósurak egyikük Erdély alvajdája lesz, egy másik családtag pedig királyi főlovászmesteri ranghoz jutott. Mint veri barones (tényleges báró) töltenek be jelentős pozíciót. Erdélynek Bodó Ferenc néven egy püspököt is adnak. A fiúág kihalása után valószínűleg leányfiúsítás történt.
 
II. Lajos király idején Szapolyai (Zápolya)János erdélyi vajda oldalán a család mesztegnyői birtoktestről nyert nemesi előnevű családtagja Bodó Ferenc közösen, Bánffy Jakabbal 1522-ben, mint leghíresebb törökverők harcolnak. Ehhez a családhoz tartozó Bodó Péter Nádasdy Tamás oldalán Pécs környékén harcolt olykor a törökök, olykor a Habsburgok ellen. Később (karatnai birtoktestről elnevezett) előnévvel szereplő Bodók a régi korábbi kötődések és familiáris kapcsolatok okán a Bánffyakkal még a XVIII. században is szoros familiáris kapcsolatot tartottak fenn ( de már ekkor Erdély területén).
 
Családunk eleddig fellelt címere az altorjai Bodó címer. Az ennél lényegesen régebbi a karathnai birtokadományozással kiadott címer a XVI. sz. második harmada még kutatás tárgyát képezi. Ezt vagy Szapolyai János vagy fia János Zsigmond vagy Báthory István adta ki.
352 ⟶ 311 sor:
ADOMÁNYLEVELEK:
 
(1583 szept.25.Báthory Zsigmond Gyfv.LR. I/111, 1628.április 25. Bethlen Gábor Gyfv.LR.XV. 1647. március 28. Rákóczy György Gyfv. LR. XXVIII/38, 1785. okt. 31. LIII. 331. Bécs, 1786. júni. 19 LIII. 480. Nr. 50. Bécs) Jogtörténeti szempontból a legértékesebb dokumentum egy 1769- ben készült Maria Terezi császárnőnek benyújtott több oldalas beadvány nobilis Bodó Zsigmond de karathna possessionata nobilitate- ősőmtől. Ennek vaskos latin nyelv anyagát és fordítattam le és szaktörténésszel lektoráltattam. A beadvány hangvétele egy jogtörténeti csemege.
 
A Turóc megyei Bodó család a bodófalvi Bodó előnvet viselő ősi (BODÓ de bodófalvi) Bodó ágból való. Jelenleg a helységet Bodovicének nevezik.[http://www.radixforum.com/vezeteknevek/bodo/ Bodó.-K Attila, 2004 burgkstl -k-u-k-a-c- web -p-o-n-t- de]
369 ⟶ 328 sor:
Fájl:Bodó_Zsigmond_nemességigazoló_pere,_1769,_11._oldal.jpg|Bodó Zsigmond nemességigazoló pere, 1769, 11. oldal
</gallery>
 
 
----
391 ⟶ 349 sor:
A mezőpaniti Bodók reformátusok és rokonságban álltak a karatnai-altorjai Bodókkal. Már a XVI. század végén feltűnnek Marosvásárhelyen, mint nemesek. Majd Mezőség felé veszi a család néhány tagja az irányt. Itt Mezőmadarason és Mezőpaniton jelennek meg. Ez a Bodó ág azután innen veszi a mezőpaniti illetve de Panit előnevet is. A XVII. század végén használatos viaszpecsét alapján készített címerképet, amely Andrássy Gyula féle nagy cimereskönyvben is megjelent (véleményem szerint) nem tekinthető a család eredeti XVI. századi címerének. Az eredeti címert, szerintem Bukarestben valamelyik XVI. századi okmányon lehetne megtalálni. Az alkalmazott pecsétjeik között van olyan, amelyet az altorjai Bodó család használt. Ez a kardot feje felett lóbáló vitézt ábrázolja, egyik kezében egy levágott vérző török fejjel. Ez a pecsétnyomatból is nagyjából kivehető. A mezőpanitiak a koronán ülő galambos címert tartják magukénak. Igy ezt én is (némi kételkedés ellenére) elfogadom. A fotókon tehát kétféle pecsétnyomat is látható a mezőpaniti Bodó nevek mellett. [http://www.radixforum.com/vezeteknevek/bodo/ Bodó K. Attila, 2008]
 
*Irodalom:
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
[http://www.radixforum.com/vezeteknevek/bodo/]
407 ⟶ 363 sor:
Bodó de Belényes: Nemeslevele1652-ből való. lásd.:. Gyfv. LR. XXV/684 (Kempelen Béla: Magyar nemes családok)
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
 
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
436 ⟶ 387 sor:
2. Az Sonak Ditsiretiröl Valo Magyar Rythmusok... Ez mellé adatott Az Áts mesterek ditsireti is. Lőcse, 1647.
 
3. Historia. Az Maria Magdolnanak sok bűneiből való, jó reménység alatt, kegyes megtéréséről. Ez után adattatott Az Vadászásnak Éneke is. U. ott, 1683.
(Újabb kiadásai: Kolozsvár, 1703., Lőcse, 1723., Pozsony, 1736., Vácz, 1793., Hely n., 1810., Szarvas, 1855. és Gyula 1858., Nagyvárad, 1861.).
 
445 ⟶ 396 sor:
6. Nyul éneke, melyben a maga nyomorúságát siratja és ártatlanságát kinek-kinek eleibe adja. Melyhez adattatott a vadászásnak dicséretéről való ének is. Hely n. 1714., 1735. és 1762.
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
Danielik, M. Írók II. 315. l.
463 ⟶ 412 sor:
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
 
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
472 ⟶ 419 sor:
 
== váradi Bodó ==
 
 
[[Kép:Váradi_Bodó.JPG]]
486 ⟶ 432 sor:
Bodó alias Várady: Péter Nemessége 1674. október 22., Gyulafehérvár lásd:. Gyfv. kpt. Prot. Lad. Illyei 244. Apafi Mihály címer F 7 Armales No. 74
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
[http://www.arcanum.hu/mol/lpext.dll/mol_cimer/1?f=templates&fn=main-h.htm&2.0]
503 ⟶ 446 sor:
Bodó de Imola: A XVI–XVII. században Gömör megyében élt család. Talán azonos a szelefarnosi Bodó. családdal, melynek egyes tagjai a XVII. században szintén Imolán laktak. – Vö. Forgon I/121., 336.
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
518 ⟶ 457 sor:
Bodó. B. Imre, Pál és János 1675. XI. 12. Lipóttól kaptak c. n. l. Címer: kék pajzsban zöld halmon kék ruhás könyöklő kar karddal. – Sisak-disz a pajzsbeli kar. – Takarók: arany–kék, ezüst–vörös. – Vas vm. lt. – Balogh Vasm. 174–5.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
534 ⟶ 470 sor:
Bodó. B. Gergely s felesége Topos Erzsébet és gykei: György, István, Gergely, Ilona, Erzsébet és Anna 1686. VI. 11. Lipóttól nyertek c. n. l. Címer: kék pajzsban zöld mezőn vörös ruhás, tollas zöld kucsmás magyar vitéz fehér lovon vágtat, jobbjában kardot tartva. (kattintással látható) Sisakdisz: páncélos kar 2 sasszárny között törökfejes kardot tart. – Takarók: nincsenek leírva. – Kk. XVIII. 363.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
549 ⟶ 482 sor:
Bodó. A XVIII. század első felében a gömörmegyei Méhiben is élt ily nevü család. Őse, Itsván 1701. Soldos Pétertől Méhiben egy házhelyet szerzett. Innen költözik 1752. körül István a hevesmegyei Kaálra s Gömörmegye bizonyitványával 1765. (Kempelen Béla: Magyar nemes családok)
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
566 ⟶ 496 sor:
B. Pálnak 1709. évben használt c. p. – Címer: kerek talpú pajzsban egy puska és nyílvessző keresztbe téve. – Pálmay lt. XVIII. 1672.
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
581 ⟶ 507 sor:
[[Fájl:Bódó címer 1742.PNG]]
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
596 ⟶ 519 sor:
Bodó de Ákosfalva. B. Györgynek 1791. évben használt c. p. Címer: kerek pajzsban balra fordult oroszlán. – Marotstorda vm. lt. 1791. évi homg. 243. l.
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
 
== küsmödi Bodó ==
 
 
Bodó de Küsmöd B. Ferencnek 1797. évben használt c. p. Címer: kerektalpu paizsban egy szembenéző ökörfej. – Sisakdisz: 3 structoll. – Pálmay lt. XVIII. 1001.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
628 ⟶ 543 sor:
Bodó de Nagykászon: (Nagy Iván: Magyarország nemes családjai) szerint erdélyországi székely család, előneve után íélve. Ezekből nagy-kászoni Bodó Mihály 1794-ben a Guberniumnál hivataloskodott.
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
----
643 ⟶ 555 sor:
Bodó de Marosszentkirály: 118. T. 2. Dr. Bodó Lajos és nejétől szül. Bucher Ilonától származó leánya Ilona; B. Károly s fiai: Alfréd, Oszkár, Róbert és Richárd; B. Hermann cs. és kir. őrnagy; Dr. Bodó József ny. cs. és kir. ezredorvos és gykei: Gerta és Ferenc; B. Emánuel s leánya Hilda; Dr. Bodó Pál m. kir. honv. ezredorvos s gykei: Ágnes és Péter 1911. I. 31. I. Ferenc József királytól nyertek c. n. l. – Kk. 1911. V. 1. 229.
 
*Irodalom:
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
 
'''Lásd még''':
* [[Címerhatározó]]
 
[[Kategória:Heraldika]]
[[Kategória:Címerhatározó]]
[[Kategória:Címer]]
{{Nemkereskedelmi}}