„Heraldikai lexikon/Aranysarkantyús lovag” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
73. sor:
Az aranysarkantyús lovagok avatása a királykoronázás fényét volt hivatva emelni. Ezért nem alakították ki a rend szervezetét sem, és csak a magyar történeti hagyományok részét képezte a {{Hl|koronázás}} szertartásrendjében, amikor a megkoronázott király első tette az arra alkalmas és/vagy kijelölt személyek {{Hl|lovaggá ütés}}e volt. Itt az eredetileg teljesen egyházi szertartáshoz egy fontos világi elem járult. Az aktus rendje már a középkorban kialakult.
 
A lovagok hagyományának része lehetett egyes magyar uralkodók felövezése: Szent Istváné 997-ben, II. Gézáé 1146-ban. {{Hl|Barics Adalbert}} az aranysarkantyús vitézek eredetéről 1790-ben megjelent művében (''A magyar királyok''..., 43–45., 56–60.) úgy véli, hogy talán Szent István {{Hl|király}} udvari szolgái voltak és kötelességük volt harcba menni vele. Barics szerint a másik vélemény, hogy Szent László király rendelte az első aranysarkantyús vitézt Szent István tetemének letételekor; vannak olyanok is, akik II. András vagy IV. Béla idejéből, de vannak, akik Mária királynő, illetve Zsigmond király uralkodásától származtatják őket. A szerző, mivel a törvényekben nem találja nyomát a lovagoknak, nem a „legrégibb időben” gondolja az eredetét. A {{Hl|vitéz}}ek szerinte {{Hl|arany}} sarkantyút és talán arany fegyvert viseltek, ők jelenhettek meg egyedül az {{Hl|udvar}}ban arany, illetve aranyozott lószerszámmal, és a hazafiak érdemeinek jutalmazásánál kétszer akkora értékű láncot kellett kapniuk. Amennyiben a nemesek pl. kétszáz forintot érő arany láncot kaptak, a vitézeknek négyszáz forintot érő arany láncot kellett adományozni. (Lehetséges hogy az aranysarkantyús lovagok kiváltságai állnak a hátterében Károly Róbert 1327-es {{Hl|címerjavítás}}ának, melyben Doncs mester részére engedélyezi, hogy az ezüst pólyákat és az ezüst nyilat a címerében aranyra javítsa, ami érvényes a sisakdíszére és a zászlajára is [a királyhoz hasonlóan], de csak akkor, ha a király oldalán vesz részt a háborúban. Károly Róbert halála után (1342. július 16.) a temetésén az őt meszemélyesítő lovagok kétfajta tornafegyverzetet viseltek Budán a templom kapuja előtt hátas paripákon ülve. A Kálti Márk által szerkesztett Képes krónika szerint: "Az egyik vitéz a királyi méltósághoz illő tornaöltözettel volt felékesítve, a másik lándzsaviadalhoz alkalmas öltözettel, a harmadik a királyi fölség hadifegyverzetét öltötte fel... A vitézek... aranysisakot viseltek és címerükön strucc volt: a király úr hordta és viselte ezt életében. ...mindez életében a király úr holmija volt."<ref>Kálti Márk Krónikája, 212. fej. Geréb László ford.</ref> A leírás szerint a királynak külön vértezete volt a „tornamentumokra” és külön felszerelése a „hastiludiumokra” amiből kiviláglik, hogy két különböző rendszerű tornajátékról van szó.)
 
A források az Anjou-uralkodók idején említik először az aranysarkantyús lovagok avatását, de utalnak arra, hogy már az Árpádházi királyok idején is része volt a koronázási ceremóniának. A {{Hl|sarkantyú}} mindig is a lovagság hatalmi szimbóluma volt és egyesek díszes kivitelű sarkantyúkat viseltek. A reprezentatív darabok aranyból is készülhettek. A {{Hl|lovag}}i {{Hl|rang}}ot leginkább az aranysarkantyú fejezte ki. A „sarkantyút kiérdemelni“ mondás is arra utal, hogy a sarkantyú viselésének joga azonos értelmű volt a lovagi rang megszerzésével. Nagy Lajos anyja, Erzsébet királyné búcsújárása során, 1343-as római bevonulásakor a díszkíséretében ötven aranysarkantyús vitéz is volt. 1396-ban Raguzában Zsigmond király a magyar hajóhad Resti nevű admirálisát avatta aranysarkantyús lovaggá és ajándékozta meg arany sarkantyúkkal és arany lánccal.<ref>Kassics 1840. 300.</ref> Remellay szerint ez karácsony napján történt, amikor Zsigmond "az Idvezitő izzadási kendője egy darabját nyerte ajándékul a raguzai tanácstól, hálája jeléül a város rettoreját Resti Marinót aranysarkantyus vitézzé tette. S azt rendelte, hogy e disz átszálljon Resti Marino minden hivatalbeli utódjára is."<ref>Remellay 1857/22. 200.[http://epa.oszk.hu/00000/00030/00170/pdf/VU-1857_04_22_05_31.pdf]</ref>