„Heraldikai lexikon/Aranysarkantyús lovag” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
90. sor:
Később felhagytak a találomra elvégzett lovaggá avatással. Először az 1609: 73. tc. említi azokat a fiatal {{Hl|nemes}}eket, akiket a magyar király a koronázás után lovaggá szokott ütni. I. Lipót 9 éves fiát, Józsefet 1687-ben koronáztatta magyar királlyá. Mivel fiatalkorú volt, nem avathatott lovagokat, ezért Lipót először aranygyapjas lovaggá ütötte, letétette vele az aranygyapjas vitézek esküjét és így lovagi értelemben joga lett lovagokat avatni. A pozsonyi koronázásokon az aranysarkantyús vitézek felavatása a ferencesek templomában történt. Idővel a felavatottak nagyrésze az ország előkelő családaiból került ki, de megtalálható volt köztük szinte minden társadalmi réteg tagja.
 
{{Hl|Kassics Ignác}} szerint (aki szól a rend történetéről és 1563-tól a lovagok névsorát is megadja; 1840. 299–308.) I. Lipót, magyar király 1691-ben egy bizonyos Dascoli Hannibál nevű jeles emberét nemcsak a személyében avatta {{Hl|lovag}}gá, hanem összes férfi ágú leszármazóját is, a maga és elődei által szerzett katonai érdemek jutalmául, és a rend {{Hl|díszjel}}eivel is felruházta: {{Hl|öv}}, {{Hl|nyaklánc}}, {{Hl|gyűrű}}k, {{Hl|sarkantyú}}k, a rendet illető egyéb ékességek, és a kinevezésről külön oklevelet is kiállított.<ref>Kassics 1840. 300.</ref> {{Hl|Pintér József}}nek a „Keresztes Vitézekrűl“ írt munkája alapján (144-146.) Kassics leírja a rendjelet is: aranyláncon függő keresztalakú arany „díszjel“, melynek „középterületén vagyis mezejében Magyarország Czimere, mellette pedig oldalvást egy álló Oroszlány látszatott, e‘ felett pedig a‘ Magyar Korona lebegett.“<ref>Kassics 1840. 301.</ref> A rendjel egy másik leírása szerint: "Ennek a' Rendnek czímere, egy négy ágú arany sarkantyú [kereszt], melynek egygyikén [egyik szárán] hasonló, de sokkal kissebb arany sarkantyúcska függ."<ref>Gombos Dániel: Polgári élethez való lexicon. Debrecen, I. 1837. 126-127.[https://books.google.sk/books?id=8RBUAAAAcAAJ&pg=PA126&lpg=PA126&dq=B%C3%A1rdi+Istv%C3%A1n+1522&source=bl&ots=IZ36Rq8Xxx&sig=uKSlvnPE3b1acy7lkL-FRup11SE&hl=hu&sa=X&ved=2ahUKEwiH2LDTsOXcAhVSyqQKHTazC-4Q6AEwCnoECAYQAQ#v=onepage&q=B%C3%A1rdi%20Istv%C3%A1n%201522&f=false]</ref>

A rend lovagjainak névsorát közölte {{Hl|Kovachich Márton György}} is (''Solennia Inaugurationis Serenissimorum et Potentissimorum Principum Hungariae.'' Pest, 1790.). Kassics szerint az ő korában a kiváltságukhoz tartozott, hogy eskütétel alkalmával nem kellett lekötniük a {{Hl|kard}}ot az oldalukról.<ref>Kassics 1840. 302.</ref>
 
Úgy látszik, hogy a rendi jelvények később feledésbe merültek, mert 1792-ben gróf {{Hl|Cziráky Antal}} petíciót nyújtott be az udvarhoz egy viselhető {{Hl|rendjel}} létrehozása érdekében a {{Hl|lovag}}ok számára (''De Ordine Eqvitvm Avratorvm Hvngariae Antonii e Comitibvs Cziráky de Dienesfalva Exercitatio''. Pest, 1792). Azonban az ismételt kérések ellenére ezt sem II. Lipót, sem az utódai nem teljesítették.