„E. G. White/Gondolatok a Hegyi beszédről” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Milei.vencel átnevezte a(z) E. G. White/Gondolatok a a Hegyi beszédről lapot a következő névre: E. G. White/Gondolatok a Hegyi beszédről: apró hiba
474. sor:
 
== Igaz istentisztelet ==
=== Alamizsna, jótékonyság ===
 
„Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket” (Mt. 6:1)
 
507. sor:
Isten megnöveli azok talentumait, akik bölcsen használják a rájuk bízott ajándékokat. Az Úr örömmel fogadja szeretett Fiában hívő népének szolgálatát, melyet az Ő kegyelme és ereje által végeznek. Akik jó cselekedetek végzésével törekszenek a keresztény jellem kifejlesztésére, azok az eljövendő világban aratják le, amit itt elvetettek. A földön elkezdett folyamat magasztosabb, szentebb örök életben fog kiteljesedni.
 
=== Ne légy olyan, mint a képmutatók ===
„És amikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók” (Mt. 6:5)
 
525 ⟶ 526 sor:
Ha közelebb húzódunk Istenhez, Ő majd érte szóló, nevét magasztaló szavakat helyez ajkunkra. Az angyalok énekéből tanít dallamra. Minden tettünkből a bennünk élő Üdvözítő világossága és szeretete fog előragyogni. Külső bajok nem fenyegetik az olyan életet, amelyet az Isten Fiában való hitben élünk.
 
=== Ne legyetek sok beszédűek ===
„És amikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok” (Mt. 6:7)
 
531 ⟶ 533 sor:
Az ima nem a bűn levezeklése; magában az imában nincs erő, sem érdem. Az összes ékes kifejezés sem ér fel akár egyetlen megszentelt sóvárgással. A legékesszólóbb könyörgés is üres szócséplés csupán, ha nem a szív tényleges gondolatainak ad hangot. Másfelől a hő vágyból fakadó ima a lélek őszinte szükségleteit fejezi ki, ahogy földi barátunkat kérnénk meg szívességre, bízva-elvárva, hogy eleget tesz kérésünknek. Isten nem vár el tőlünk kenetteljes hízelgéseket, de a bűnének és magatehetetlenségének tudatától megtört szív hangtalan kiáltása igenis utat talál az irgalmasság Atyjához.
 
=== Ha böjtöltök.. ===
„Amikor pedig böjtöltök, ne legyen komor a nézésetek, mint a képmutatóké” (Mt. 6:16)
 
543 ⟶ 546 sor:
Krisztus azt kívánja, hogy vonzónak tüntessük fel szolgálatát, amint valójában az is. A lemondást és a titkos szívpróbákat részvétteljes Megváltónk előtt tárjuk föl. Hagyjuk terheinket a kereszt lábánál, s Isten szeretetének örvendezve folytassuk utunkat, hiszen Ő előbb szeretett minket. Az emberek talán sohasem tudják, mi folyik lelkünk és Isten között, a Lélek a szívünkben elvégzett munkája mégis nyilvánvaló lesz, hiszen „aki titkon néz, megfizet neked nyilván” (Mt. 6:4).
 
„Ne=== Ne gyűjtsetek magatoknak kincseketkincset a földön” (Mt.Földön 6:19)===
„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a Földön” (Mt. 6:19)
 
A földön összeharácsolt kincs nem maradandó. Tolvajok törnek be és lopják el, moly és rozsda emészti, tűz és fergeteg sodorja el tulajdonotokat. Ahol a kincsetek, ott lesz a szívetek is. A földön gyűjtött kincsek lekötik gondolataitokat, a menynyeieket pedig kirekesztik.
563 ⟶ 567 sor:
„Annakokáért, ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén.” (Kol. 3:1)
 
=== Ha a szemed tiszta ===
„Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz” (Mt. 6:22)
 
577 ⟶ 582 sor:
Isten senkit sem hagy el végleg, senkit sem ad át a saját útjának, amíg bármi reménység van üdvösségére. Az ember fordul el Istentől, nem pedig Isten az embertől. Mennyei Atyánk kérlelésekkel, figyelmeztetésekkel és szánakozása bizonyítékaival követ minket, míg csak a további lehetőségnyújtás, a további előjogok teljesen hiábavalók. A felelősség a bűnösön nyugszik. Aki ma ellenáll Isten Lelkének, legközelebb még erőteljesebben szegül szembe a világossággal. Az ellenszegülés egyre erősebb, míg végül a világosság nem tesz rá többé benyomást, a legkisebb mértékben sem enged Isten Lelkének. Akkor már „a benned levő világosság sötétség”. Maga az ismert igazság is annyira megromlott benne, hogy csak növeli a lélek vakságát.
 
=== Nem szolgálhattok két úrnak ===
„Senki sem szolgálhat két úrnak” (Mt. 6:24)
 
587 ⟶ 593 sor:
„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból.” (I. Jn. 2:15–16)
 
=== Ne aggodalmaskodjatok ===
„Ne aggodalmaskodjatok” (Mt. 6:25)
 
609 ⟶ 616 sor:
Értessétek meg gyermekeitekkel, hogy Isten túláradó szeretete által ki lehet javítani, Isten természetével lehet összhangra hozni hibás természetüket. Tanítsátok őket, hogy Isten a virágok bájos szépségéhez hasonlóvá kívánja tenni az ő életüket is. Amint az illatos virágokat érintik, mondjátok el nekik, hogy a virágok alkotója minden virágnál szépségesebb. Szívük szeretetének szálai ezúton Isten köré fonódnak. Ő lesz mindennapi társuk és meghitt barátjuk, aki szebb mindenkinél. Így életük az Ő tiszta, ártatlan képmására alakul majd át.
 
=== Keressétek először Isten országát ===
„Keressétek először Isten országát” (Mt. 6:33)
 
621 ⟶ 629 sor:
Isten örökkévaló karja öleli át a segítségért hozzá forduló lelket, legyen bár mégoly gyönge is. A kincsek halmai elpusztulnak majd, de az Istenért élő lélek örökre megmarad. „A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad mindörökké.” (I. Jn. 2:17) Isten városa megnyitja aranykapuit, s befogadja azt, aki a földön megtanulta, hogy a veszteségek és a szerencsétlenségek közepette is Istenre támaszkodjék irányításért, megnyugvásért és reménységért. Angyalok éneke köszönti ott őt, s az élet fája számára termi gyümölcseit. „Mert a hegyek eltávoznak és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.” (Ésa. 54:10)
 
=== Elég minden napnak a maga baja ===
„Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől… Elég minden napnak a maga baja” (Mt. 6:34)