„Heraldikai lexikon/Címeradomány” változatai közötti eltérés

Az [[{{Hl|élő heraldika]]}} kezdetén a [[Heraldikai lexikon/Címer{{Hl|címer]]}}eket mindenki saját maga vette fel. Ez a [[{{Hl|címerjog|jog]]}} még ma is mindenkit megillet. A 14. század elejétől, előbb az uralkodói kegy megnyilvánulásaként a [[{{Hl|címerjavítás]]}}kor, majd az ugyancsak kitüntetésként felfogható címeradományozással megindult a címerek hivatalos okleveles formában történő kiállítása.

Károly Róbert az első ismert címert 1326-ban Imre fia Miklós részére adományozta. A címer használat joga az adományozottat és testvéreit, továbbá leszármazói személyét illette meg („et per eum suis fratribus ac toti genarationi suae necnon et eorum heredibus heredumque suorum successoribus, tainquam sub regio nostro vexillo inter alios regni nostri fideles militare debentes in signum dilectionis nostrae specialis").

A legelső címeradományok még címerrajz nélkül készültek és csak [[{{Hl|címerleírás|leírták]]}} a [[Heraldikai lexikon/Címer|címer]]tcímert. Hamarosan azonban megjelentek a díszes és ünnepélyes formában kiállított címeres levelek, rajta a [[Heraldikai lexikon/Címer|címer]]ekcímerek miniatúrájával.

A címeradományozás kezdete Károly Róberthez köthető. Három adományozási oklevele ismert. Az egyikben (1332) így ír: "A királyi szolgálatban, tudniillik a seregben, tornán, az ország más fegyveres felvonulásán és hadjáratban a hűségeseket saját jelvényükkel szokás megkülönböztetni, és az ilyen jelvényeket nem mástól, hanem a királyi felségtől kaphatják meg." Az első ismert címeradományában Károly Róbert Imre fia Miklósnak sisakdíszt vagy sisakcímert („cristam ... quae vulgo cymer dicitur”) adományozott 1326. április 7-én, „regalis excellentiae interest suorum fidelium meritoria obsequia internae considerationis oculis contueri et unicuique reddere praemia meritorum”.<ref>„a királyi kiválóság része, hogy híveinek engedelmes érdemeit belső megfontolásának szemeivel meglássa és kinek-kinek adományozza érdemeinek jutalmát” – DF 262464.</ref> 1327. október 23-ról való Doncs mester, zólyomi ispán címere (DL 50507.),<ref>Nagy Iván (IX. 345. l.) a csebi Pogány családdal kapcsolatban említi, hogy címerüket Károly Róberttől kapták 1326-ban. (>>...egy arany sólyom, kiterjesztett szárnyakkal, szárnya alatt arany lóher, csőrében zöld gally, arany lombokkal (...) "Falco aureus, habens distentas alas, sub quibus folia deaurata in modum herbae l u h e r e dictae pendent, cujus falconis in naso viridis ramusculus erectus existit, folia habens aurea." Az okmány eredetije a vasvári káptalanban.<<)</ref> de ez inkább [[{{Hl|címerjavítás]]}}nak tekinthető. Károly Róbert Kolos fia Kolosnak szintén sisakdíszt vagy sisakcímert adományozott, 1332. február 14-én, ahol egyértelműen kifejezi a királyi címeradományozás jogát: „in regalibus servitiis, videlicet in exercitibus, torneamentis et aliis quibuslibet armabilibus processibus et expeditionibus regni, personas fidelium proprii insigni titulo a diversis consueverunt distinguere, et hoc non ab alio aliquo valet obtineri, nisi a regia maiestate”.<ref>„a királynak tett szolgálatokban, tudniillik hadi gyakorlatokon, tornákon és az ország más bárminemű fegyveres felvonulásain és hadjárataiban a személyeket a hűségesek saját, egymástól különböző jelvényének ismertetőjegyével szoktuk megkülönböztetni, és ezt senki mástól nem kaphatni meg, csak a királyi felségtől” – DL 50508.</ref> A címeradományok elsősorban a nemesi családok címereihez köthetők, de jelentős volt a városi címerek adományozása is. Ide tartozik az első ismert európai városi címeradomány, [[{{Ch|Kassa címere|Kassa címerére]]}} vonatkozik 1369. május 7-ről, mely Nagy Lajos király egyetlen fennmaradt címeradománya (DF 269163.).

A címerek tömeges adományozását Zsigmond király kezdte meg. A korábbi ismert címeres levelek csak leírták, de nem ábrázolták a címert (a címerpajzsot vagy a sisakdíszadományt), ettől fogva azonban már többnyire teljes címerekkel (címerpajzs, sisak, sisakdísz, külső címerrászekcímerrészek) találkozunk, melyeket szinte kivétel nélkül meg is festettek az oklevélen. A Csentevölgyi Demeter részére 1398. október 16-án kiadott címeradományon (DL 50509.) még nem szerepel címerrajz, de a Tétényi és Haraszti családnak 1405. április 15-én (DL 64122.), birodalmi formában (a címer festménye középen), majd a Garázda család 1409. február 24-én kelt, mára már elveszett, magyar formában (a címer festmányefestménye a bal felső sarokban) kiállítpttkiállított címeres levelétől fogva már a címer ábrája is szerepel.

A címeradomány vonatkozhat a [[Heraldikai lexikon/Címer{{Hl|címer]]}}re vagy a címerre és a nemességre a [[{{Hl|nemesítés]]}} alaklamávalalkalmával. Előfordult [[{{Hl|nemesség]]}} adományozása címer nélkül is, de ezek száma a 18. századtól egyre kevesebb. Magyarországon 1526-ig a címeradományozás kezdeményezője leggyakrabban a [[{{Hl|király]]}} volt vagy a kérelmező magas rangú pártfogója szóban kérte az uralkodótól. 1526 után a kérelmező írásban, úgynevezett címerkérő folyamodványban nyújtotta be a kérelmét a Magyar Királyi Udvari Kancelláriához, Erdélyben az Erdélyi Udvari KanceláriáhozKancelláriához. A címeres leveleket a király, illetve a [[{{Hl|fejedelem]]}} sajátkezű aláírásával és [[{{Hl|pecsét]]}}jével is ellátta.

Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a [[{{Hl|kollektív nemesség]]}} egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.

Címeradományban polgárok is részesülhettek nemesi cím nélkül. A német birodalomban a 16. század óta a [[{{Hl|polgári címerek]]}}re vonatkozóan a palotagrófok (de: Pfalzgraf, la: comites palatini, a magyar [[{{Hl|nádor]]}} megfelelője) is rendelkeztek a címeradományozás jogával. Ezenkívül néha más testületek és jogi személyek is rendelkeztek ezzel (pl. a prágai egyetem 1680-tól az általa pronoveált doktorokra nézve).

A címert (Magyarországon is) meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is. Ennek meghatározott díja volt. Ha az [[{{Hl|armalisták]]}} címereit is ide számítjuk, ez a forma Magyarországon nagyon el volt terjedve és a földesúri kötelékek alóli mentesítés, az ún. [[{{Hl|manumissio]]}} előzte meg. Néha uralkodói kiváltságként egyes magasrangú [[arisztokrácia|arisztokraták]] is megkapták a [[{{Hl|nemesítés]]}}, és ezzel együtt valószínűleg a címeradományozás jogát. Magyarországon ilyen volt az Esterházy család [[herceg]]i ágának nemesítési joga 1712-ből. Magyarországon néha a vármegye alspánja{{Hl|alispán}}ja is nemesített.<ref>"Sokszor megesett, hogy jobbágyait nem a király, hanem az alispán nobilitálta. 1614-ben Beregi Máté máramarosi alispán nemesítette meg jobbágyait, Pap Mihályt és Jakabot, akik éppen olyan jogokkal éltek, mint a többi nemes. Amikor ivadékuk Pap Ferenc megölte Lipcsei Gergely tekintélyes máramarosi nemest, özvegye az orgyilkost arra kényszerítette, hogy minden ivadékával együtt »lemondjon« nemességéről, amire jogilag csak a királynak volt joga". (Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 164. l.)</ref> Magyarországon a király mellet a királyné is bírt adókivetési joggal, udvartartása, kancelláriája volt, egyház feletti patrónusi és nemesítési joggal rendelkezett.