„Heraldikai lexikon/Címeradomány” változatai közötti eltérés

aláírásával kellett megerősíteni. A 14. században volt azonban három olyan címeres levél is, melyeket pátens formában, azaz rányomott pecséttel állítottak ki (Kolos fia Kolos, Kassa oklevele, valamint Zsigmond király 1401. 4. 24-i oklevele a Semsey család részére, DL 84811). A datatio előtt álló záradékban mindhárom szövege megjegyzi, hogy a végleges, privilegiális oklevél majd az újbóli bemutatáskor lesz kiállítva, tehát ezek ideiglenes jelleggel készült oklevelek, egyfajta ígérvénynek voltak.

 

 

 

Mindez a megfelel a birodalmi közjog ún. comitiva intézményének. Ez a német uralkodó által bizonyos személyekre átruházott hatalom, jog a királyi kegyosztó jogosítvány gyakorlására: kitüntetések, nemesítő és címeres levelek, poeta laureatus címek adományozása, döntés gyám- és végrendeleti ügyekben, örökbefogadás, nagykorúsítás jóváhagyása, uralkodói leirattal való törvényesítés, a törvénytelen születés szennyének eltörlése (restitutio famae) és közjegyzők kinevezése. Az 1670—1690-es évek között a magyar kancellária számos olyan rangemelő oklevelet (őrgrófi, grófi és patríciusi diplomát) állított ki, amelyekben az adományosok a comitiva jogát is megkapták.

{{címerdoboz|style=width:60%; border:1px; background-color:#FF6|''„A czimeres nemeslevelekért, a melyeket valakinek fekvő jószágok adományozása nélkül adtak, huszonöt forintot; fekvő jószágok adományozásával pedig minden jobbágy után még ötven dénárt kell hozzáadni; a leirás dija is az érdemet tul ne haladja; és pedig az egyszerü leirásért fizessenek két forintot; a diszesebbért, a mely aranynyal van ékesitve: négy forintot.”'' (1609:73. tc. 8. §.}}

 

 

Az 1609:73. tc. 8. §-a a címeres levél kiállításának díját (taxa) 25 forintban korlátozta. A 17. században mégis kaotikus állapotok jellemzik az armálisok kiadásával kapcsolatos pénzügyi helyzetet. Megtörtént, hogy az oklevél kiállításához feltétlenül szükséges anyagokért (pl. a zsinór, viasz, pergamen) kapott pénz nem fedezi a pecsételés költségeit. A kancelláriai titkár (secretarius), az oklevél hitelesítését aláírásával ellátó hivatalnok, maga is gyakran segédkezett armálisok megszerzésében. Néha a titkár a kiállítás díját is meghitelezte és személyesen vitte el a kész oklevelet a megrendelőnek, hiszen a titkárnak is érdeke főződött ahhoz, hogy minél több adománylevelet állítsanak ki, hiszen a taxa egyharmada őt illette. 1691-ben a kancellár secretarius díját a korábbi tíz forintról harmincra emelte, ekkor tehát a címeres levél kiállításának díja már kilencven forintot tett ki. A 18. században a kiállítás díja folyamatosan emelkedett, a század elején átlagosan 200 forintot tett ki. Az armálisok taxája a kancellária egyik legfontosabb bevételi forrása lett, ezért az 1740-es években már 500 ötszáz forintot kellett fizetni az elsődleges, és 250-et a másodlagos adományozás után. 1751-től a nagyobb érdemeket felmutatók 1000, mások 1500 forintot fizettek (a bárói diploma ára ennek a duplája, a grófi pedig több, mint háromszorosa volt), amire még rászámították az alapanyagok (pergamen, aranyozás, fémtok, pecsétzsinór, viasz) árát, valamint az írnok nyolc

miatt a kancellária pénzügyeit hamarosan át kellett tenni a kamarához, mivel egy 1748-as vizsgálat megállapította, hogy a hivatalnokok a meghatározott díjakon felül még borravalót is elfogadnak. Az új címeradományokat a {{Hl|Királyi könyvek}}be is be lehetett jegyeztetni, amiért külön díjat számítottak fel.

 

ami új címeres levél kiadásának formájában történt. (Azonban néhány fordított eset is akad.) Ez a folyamat különösen felgyorsult a Diploma Leopoldinum kiadása után, ami formailag is megszüntette Erdély önállóságát. Végül III. Károly 1733. december 7-én kelt rendelete kimondja, hogy törvényes kivétel nélkül az erdélyi fejedelmek által megnemesített személyek valóságos nemeseknek tekintendők. A fejedelmi oklevél más fejedelem általi megerősítésére is van példa. A Bihar vármegyében élő Elek családnak Bethlen Gábor fejedelemtől volt már egy armálisa, amikor 1649-ben II. Rákóczi Györgytől újat kértek, amiben viszont a fejedelem I. Rudolf egykori adományára hivatkozik, amit nem említ viszont

az 1627. évi oklevelük.