„Heraldikai lexikon/Címeradomány” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
aláírásával kellett megerősíteni. A 14. században volt azonban három olyan címeres levél is, melyeket pátens formában, azaz rányomott pecséttel állítottak ki (Kolos fia Kolos, Kassa oklevele, valamint Zsigmond király 1401. 4. 24-i oklevele a Semsey család részére, DL 84811). A datatio előtt álló záradékban mindhárom szövege megjegyzi, hogy a végleges, privilegiális oklevél majd az újbóli bemutatáskor lesz kiállítva, tehát ezek ideiglenes jelleggel készült oklevelek, egyfajta ígérvénynek voltak.
 
Magyarországon csak nemességgel együttjáró címeradományok léteztek, illetve a megyék és a városok részesültek címeradományban, ami a {{Hl|közös nemességcímerek|kollektív nemesség}} egy formájának is tekinthető, a vele járó, bizonyos mértékű adózási és képviseleti jogokkal.
 
Címeradományban polgárok is részesülhettek nemesi cím nélkül. A német birodalomban a 16. század óta a {{Hl|polgári heraldika|polgári címerek}}re vonatkozóan a palotagrófok (de: Pfalzgraf, la: comites palatini, a magyar {{Hl|nádor}} megfelelője) is rendelkeztek a címeradományozás jogával. Ezenkívül néha más testületek és jogi személyek is rendelkeztek ezzel (pl. a prágai egyetem 1680-tól az általa pronoveált doktorokra nézve).
A címert (Magyarországon is) meg lehetett szerezni jogügylet, adásvétel útján is. Ennek meghatározott díja volt. Ha az {{Hl|armalista|armalisták}} címereit is ide számítjuk, ez a forma Magyarországon nagyon el volt terjedve és a földesúri kötelékek alóli mentesítés, az ún. {{Hl|manumissio}} előzte meg. Néha uralkodói kiváltságként egyes magasrangú [[arisztokrácia|arisztokraták]] is megkapták a {{Hl|nemesítés}}, és ezzel együtt valószínűleg a címeradományozás jogát. Magyarországon ilyen volt az Esterházy család {{Hl|herceg}}i ágának nemesítési joga 1712-ből. Magyarországon néha a vármegye {{Hl|alispán}}ja is nemesített.<ref>"Sokszor megesett, hogy jobbágyait nem a király, hanem az alispán nobilitálta. 1614-ben Beregi Máté máramarosi alispán nemesítette meg jobbágyait, Pap Mihályt és Jakabot, akik éppen olyan jogokkal éltek, mint a többi nemes. Amikor ivadékuk Pap Ferenc megölte Lipcsei Gergely tekintélyes máramarosi nemest, özvegye az orgyilkost arra kényszerítette, hogy minden ivadékával együtt »lemondjon« nemességéről, amire jogilag csak a királynak volt joga". (Zolnay László: Kincses Magyarország. Budapest, 1977. 164. l.)</ref> Magyarországon a király mellet a királyné is bírt adókivetési joggal, udvartartása, kancelláriája volt, egyház feletti patrónusi és nemesítési joggal rendelkezett.
 
Az 1609:73. tc. 8. §-a a '''címeres levél kiállításának díját''' (taxa) 25 forintban korlátozta. A 17. században mégis kaotikus állapotok jellemzik az armálisok kiadásával kapcsolatos pénzügyi helyzetet. Megtörtént, hogy az oklevél kiállításához feltétlenül szükséges anyagokért (pl. a zsinór, viasz, pergamen) kapott pénz nem fedezi a pecsételés költségeit. A kancelláriai titkár (secretarius), az oklevél hitelesítését aláírásával ellátó hivatalnok, maga is gyakran segédkezett armálisok megszerzésében. Néha a titkár a kiállítás díját is meghitelezte és személyesen vitte el a kész oklevelet a megrendelőnek, hiszen a titkárnak is érdeke főződött ahhoz, hogy minél több adománylevelet állítsanak ki, hiszen a taxa egyharmada őt illette. 1691-ben a kancellár secretarius díját a korábbi tíz forintról harmincra emelte, ekkor tehát a címeres levél kiállításának díja már kilencven forintot tett ki. A 18. században a kiállítás díja folyamatosan emelkedett, a század elején átlagosan 200 forintot tett ki. Az armálisok taxája a kancellária egyik legfontosabb bevételi forrása lett, ezért az 1740-es években már 500 ötszáz forintot kellett fizetni az elsődleges, és 250-et a másodlagos adományozás után. 1751-től a nagyobb érdemeket felmutatók 1000, mások 1500 forintot fizettek (a bárói diploma ára ennek a duplája, a grófi pedig több, mint háromszorosa volt), amire még rászámították az alapanyagok (pergamen, aranyozás, fémtok, pecsétzsinór, viasz) árát, valamint az írnok nyolc forintos díját. Ekkoriban Debrecenben egy kőpincés, kőkamrás házat 1012 forintra becsültek. A nagyfokú korrupció miatt a kancellária pénzügyeit hamarosan át kellett tenni a kamarához, mivel egy 1748-as vizsgálat megállapította, hogy a hivatalnokok a meghatározott díjakon felül még borravalót is elfogadnak. Az új címeradományokat a {{Hl|Királyi könyvek}}be is be lehetett jegyeztetni, amiért külön díjat számítottak fel.
forintos díját. Ekkoriban Debrecenben egy kőpincés, kőkamrás házat 1012 forintra becsültek. A nagyfokú korrupció
miatt a kancellária pénzügyeit hamarosan át kellett tenni a kamarához, mivel egy 1748-as vizsgálat megállapította, hogy a hivatalnokok a meghatározott díjakon felül még borravalót is elfogadnak. Az új címeradományokat a {{Hl|Királyi könyvek}}be is be lehetett jegyeztetni, amiért külön díjat számítottak fel.
 
Már a 15. században is előfordult, hogy egy család a korábbi címeres levele mellé néhány évtizeden belül másikat is adományul nyert, miután '''újabb címeres levélértlevél'''ért folyamodott. Erre szükség lehetett a {{Hl|nemességmegújítás|nemesség megújításához}}, amit az oklevélben általában a „denuo”, vagy a „denuo et ex novo” rövid formulával fejeztek ki. Ilyen ok lehetett az, ha az oklevél valamilyen oknál fogva megsemmisült vagy elveszett; vagy a címerpajzsban ábrázolt címerkép nem felelt meg a címerszerző elképzeléseinek és az esetlegesen {{Hl|gúnycímer|gúny}} tárgyává válhatott. Ettől jóval jelentősebb ok, és sokkal nagyobb számban fordul elő az, hogy a korábban megszerzett fejedelmi adományukat az erdélyi nemesek megpróbálták a magyar királlyal is elismertetni,
ami új címeres levél kiadásának formájában történt. (Azonban néhány fordított eset is akad.) Ez a folyamat különösen felgyorsult a Diploma Leopoldinum kiadása után, ami formailag is megszüntette Erdély önállóságát. Végül III. Károly 1733. december 7-én kelt rendelete kimondja, hogy törvényes kivétel nélkül az erdélyi fejedelmek által megnemesített személyek valóságos nemeseknek tekintendők. A fejedelmi oklevél más fejedelem általi megerősítésére is van példa. A Bihar vármegyében élő Elek családnak Bethlen Gábor fejedelemtől volt már egy armálisa, amikor 1649-ben II. Rákóczi Györgytől újat kértek, amiben viszont a fejedelem I. Rudolf egykori adományára hivatkozik, amit nem említ viszont
az 1627. évi oklevelük.
 
Egyes címeres levelek egyben '''házmentesség'''et (exemptio domus) is tartalmaznak, amelyben az adományozott házát is mentesítik az adófizetés terhe alól. Ez sajátosan erdélyi vonásnak tűnik. Az oklevélbe illesztett formula szerint a szomszédok – olykor az utcanév – megadásával körülírt házat az adományozó minden adó, díj és hozzájárulás, a rendes és rendkívüli hadiadó, kamara haszna alól alól mentesíti. Gyakorlatilag az önálló fejedelemség időszaka alatt végig nyomon követhető az ilyen mentesítő formulával ellátott armálisok előfordulása, kezdve Báthory Kristóf 1576. évi adományával Akly Simon részére, amelyben a dobokai Széken fekvő házát mentesíti minden teher alól. Néhány évvel
korábban, 1568-ban János Zsigmond, mint választott magyar király nemesítette Szentmihályfalvy Pétert és mentesítette a Torda megyei Hagymáson fekvő telkét. Bocskai inkább a tömeges telepítésekre koncentrált. Leggyakrabban Báthory Gábor adományaiban fordul elő a házmentesség. Ezután inkább csak elvétve jelentkezik, csak Apafi alatt fordul elő újból nagyobb számban. Az exemptiós oklevelek az erdélyi fejedelmek adományai révén váltak ismertté (pl. korponai
kiváltságlevél), de eredetiben is fennmaradt pl. Szapolyai János 1535. évi házmentesítést is tartalmazó címeres levele, Sámsoni Kánthor Albert iskolai rektor részére, tehát az ilyen típusú címeres levelek gyökerei is jóval korábbra nyúlnak vissza. A mentesítő formulákban általában a szomszédok nevének említése mellett néha a magyar utcanevek is szerepelnek, mint pl. a váradi „Hétkeözhely utcza”, vagy a lippai „Piacz utcza” stb. Belényesi János valamivel későbbi keletű címeres levele szerint a Bihar megyei Csatáron lévő háza a „schola sive artium liberalium” és nemes Keresztes András háza között feküdt. A magyar Királyi Könyvek bejegyzése szerint a legkorábbi Hethews Gergely adománylevele, amit 1527. november 9-én I. Ferdinándtól nyert, mely a Külső-Szolnokban fekvő Szentmárton faluban fekvő házára is adómentességet biztosított, amely a plébánia és Kara György szomszédságában feküdt. Az országos nemességet adományozó kiváltságlevelek mellett vannak olyan partikuláris nemességre emelő oklevelek is,
amelyek olykor házmentesítést is tartalmaznak, mint pl. a Castaly Mihályt székely {{Hl|lófő}}vé emelő
adománylevél, amelyben Báthory Gábor fejedelem gyergyóújfalusi házát is mentesíti. Ilyen a csíksomlyói Farkas Lőrinc lófői levele is, sőt van olyan nemeslevél is, amely bojári birtokot adományoz. Az adományozással létrehozott újabb bojárságot (boerones recentiores) a fejedelmi fiskális jószágokban mentesítették, ezért ők csak feltételes nemesek (nobili conditionati) voltak. Bornemissza Anna fejedelemasszony bojárságra emelő magyar nyelvű, ritkaságszámba menő oklevelei közül az egyik Szevesztreni János házát is mentesíti.
 
==Jegyzetek==
100 225

szerkesztés