„Heraldikai lexikon/Címerjog” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
A '''címerjog''' a heraldikán belül a címerviselés jogával és körülményeivel a foglalkozó diszciplína, melyet a 13. században az első [[heraldikus]]ok hoztak létre, akik maguk is jogászok voltak. A címerjogot először Felix Hauptmann (''Das Wappenrecht''. Bern, 1897) tárgyalta átfogó módon.
Kezdetben a lovagok, majd később a polgárok és a parasztok szabadon vették fel a címerüket, ezért arról nem rendelkeztek uralkodói oklevéllel. Címerüket a hagyomány és a szokásjog alapján viselték, melyet a közösség és az uralkodó is elfogadott. A 14. század közepétől az uralkodók kezdtek oklevélben kiállított és pecséttel megerősített címeres és nemesi leveleket kiállítani. Ekkor jöttek létre az [[adománycímer]]ek. Az első ismert címeradományományozó oklevelet Nagy Lajos állította ki 1369-ben Kassa számára. [[Károly Róbert]] király 1327-es [[címerjavítás|címerjavító]] oklevelében Doncs mester, zólyomi ispán részére elrendeli, hogy [[címer]]ében az ezüst részeket aranyra cserélheti és ezt a [[sisakdísz]]én és a [[zászló]]ján is megteheti, de csak akkor, ha csatlakozik a királyi hadjárathoz. Elrendeli azt is, hogy amennyiben Doncs mester bármilyen lovaggal találkozik, aki hasonló címert visel, el kell azt tőle vennie. A magyar címereslevelek azt is részletesen leírják, hogy a megadományozott családok hol viselhetik a címerüket (lovagi tornákon, fegyvereken, épületeken, pecsétgyűrűkön, sátrakon, hintókon stb.).
[[Bartolo de Sassoferrato]], majd őt követően több jogászból lett [[heraldikus]] úgy vélekedett, hogy a [[címer]]ek jogos viseléséhez fejedelmi jóváhagyásra van szükség. Az uraklodók felismerték, hogy a címeres levelek kiállítása jelentős bevételi forrást jelenthet az udvar számára. Ezért több országban a nemesség- és címeradományozás a [[kancellária]] és a [[heroldhivatal]]ok feladata lett, ami tovább erősítette a címerek jogi szemléletét. A 18. században J. A. [[Philippi]] a címereket már nem jogi, hanem kultúrtörténeti alkotásoknak tartotta. Úgy vélte: „A címerhasználat nem a jog-, hanem a kultúrtörténet megnyilvánulása.“ Korábban évszázadokig úgy tartották, hogy a címerek a jog tárgykörébe tartoznak.
| |||