„Címerhatározó/Záborszky címer” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
 
29. sor:
Nógrád megyében Korlát helységben e század elején élt Antal, ki 1805-ben Gömör megyébe Síd helységbe tette át lakását, ott még 1815-ben is birtokos. Ugyan csak Nógrád megyében B.-Gyarmaton 1840-ben is élt egy pár tagja a Záborszky családnak.
 
Czímere a paizs kék udvarában zöld téren magas terebélyes zöld fa alatt egy oldalról ágaskodó, nyakán nyillal átütött oroszlán, más oldalán kardos magyar vitéz áll. A paizs fölötti sisak koronájából szintén magyar vitéz emelkedik ki, jobb kezében nyilat tartva. A somogyi ágnak pecsétében (a mennyire kivehető volt,) a paizs udvarában a fa alatt két ágaskodó állat volna; a paizs fölötti sisak koronájából pedig terebélyes fa magasodik fel.
 
(Nagy Iván)
 
(Nagy Iván)
 
Záborszky (zábori). Turócmegyei eredetű régi család, mely IV. Béla királytól 1263-ban kap adományt az ezen megyében fekvő Zábor helységben, melyről a család nevét is vette. A család a XVIII. század közepén már igen kiterjedt család volt s tagjai nemcsak a felsőmagyarországi vármegyékben széledtek el, hanem egyes ágai lekerültek Vas, Zala, majd pedig Somogy megyébe is. Nemessége 1844. szept. 12. legfelsőbb helyen is igazoltatott. – Az élő nemzedék leszármazása visszavezethető a XV. század végén élt Gáspár-ig, kinek fia Mátyás felesége révén Deménfalván is birtokos. Fia Márton, deménfalvi lakos, 1579. Liptó megye jegyzője. Az ő fia volt Dániel, liptóújvári ügyigazgató, ezé pedig István, kinek nejétől, Baán Máriától két fia született, János és Menyhért, kikben két ágra szakad a család.
50 ⟶ 49 sor:
 
1. Lajos (szül. 1841. Csurgó, † 1921.), neje 1. Simon Teréz, 2. jeszenovai Csaplovitz
 
Paula. Gyermekei:
 
90 ⟶ 89 sor:
Béla (sz. 1841.) Neje (esk. 1864) Heller Vilma;
 
Címer: (arany) mezőben zöld földön álló fa alatt jobbról ágaskodó medve, balról pedig kéknadrágos és kékatillás, kucsmás magyar vitéz, amint a jobbjában tartott hosszú dárdával a medve mellébe szúr; sisakdísz: kékruhás növekvő magyar vitéz jobbjában egyenesen felfelé szegzett nyílvesszőt tart; takarók: kék-arany, vörös-ezüst. –
 
Ehhez a címerhez a következő családi szájhagyomány fűződik. Amikor IV. Béla király a muhi csata után menekült, megtámadta egy medve, melyet a kiséretében volt vitéz lándzsájával leszúrt. Ezt a vitézt a király nemesi rangra emelte s a helyszinén volt fára felküldte s akkora jószágot kapott adományba, aminő területet onnét belátott. Ez lett a család nemesi birtoka.
106 ⟶ 105 sor:
Závorszky (zábori), l. Záborszky (zábori). Az 1754–55. évi orsz. nemesi összeiráskor Vasm.-ben László vétetett fel az igazolt nemesek közé.
 
Závorszky, l. Gasparovits.
 
(Kempelen)
118 ⟶ 117 sor:
 
Siebmacher (Böhmischer Adel), nennt Gallus Zaborszky v. Brioh, als i. J. 1378 auftretend und Johann, als 1386 im Saazer Kreise (Böhmen), begütert. – Franz Csergheö, führt als den ihm erstbekannten Ahnherren, Caspar Záborszky de Eadam auf, dessen Sohn Mathäus, eine sichere Margarethe Holkova zu Ehefrau hatte. Mathäus zeugte de Martin, 1579 Com. Lipt. Notar; Martin den Daniel, welcher in Liptau domicilirend Sofie Mattyasowszky zur Ehefrau hatte und dieser den Stefan mit der Gattin Marie Stfan zeugt den Johann und Melchior, welch Letzterer, mit Helen Báan vermält, der Vater de andern Michael wurde, Gatten der Jul. Horánszky, mit den Kindern: Michael, Johann, Adam, Josef u. Ladislaus.
(Cseegheö Fr. Tab. Gen. Nob. Fam. Hung. Cent. I. 523 – 524. – Mscrpt. im Nat. Mus. BPesth. – N. J. XII. 284 – 286).
 
(Siebmacher)
124 ⟶ 123 sor:
Gasparovic.
 
Gasparovic, másként Zavorszky vagy Záborszky de Zábor. György, Túrócz vármegye bizonyítványa alapján 1747-ben; Pál alberti lakos és fiai, György és Ferencz, 1755-ben; Gábor Sárosvármegye bizonyítványa alapján 1759-ben; Pál és János, perbáli lakosok, valamint Pál fiai, Márton és János, Túrócz vármegye bizonyítványa alapján 1806-ban; György és Mihály, ugyancsak perbáli lakosok, hasonlókép Túrócz vármegye bizonyítványa alapján 1807-ben Pest vármegye, nemesei sorába felvétetnek és kihirdettetnek.
 
Záborszky.
 
Záborszky (Záborfalvai) György Turócz vármegye bizonyítványai alapján 1747-ben; Gábor 1759-ben; Pál és fiai Márton és János, továbbá János, Mihály és György perbáli lakosok 1806-ban; végül Mihály ugyancsak perbáli lakos és fiai, Imre és József 1807-ben Pest vármegye nemesei sorába felvétettek és kihirdettettek.
Czímer: kékben, zöld téren, jobbról vörösruhás és kalpagos vitéz egy (balról szemben álló) medvébe döfi lándzsáját, középen lombos fa. Sisakdísz: vörösruhás magyar vitéz növekvően, jobbjában lándzsával.
 
Záborszky.
 
Záborszky. Túrócz vármegye ősrégi családja, a melynek ősei Zábor helységre 1263-ban nyertek adományt IV. Béla királytól. Idővel a család Nyitra, Zala, Somogy, Nógrád és Gömör vármegyékben is elterjedt. Nógrád vármegyében a XIX. század első felében Korlát és Legénd helységekben bírt földesúri joggal.
 
Záborszky (Záborfalvi).
139 ⟶ 138 sor:
Turóczmegyei család, mely IV. Bélától 1263-ban nyert adományt Záborfalvára. Vármegyénkben 1771-ben László hirdettette ki nemességét. Ennek fia Mihály, 1800–1807-ig kaposvári főszolgabíró, 1807–1813-ig másodalispán, Várdán volt birtokos. Feleségétől, Stephaics Juliától fiai: Imre (szül. 1800) és Alajos (1805–1862), leányai: Anna Mérey Gáspárné, Johanna Kund Gusztávné. Imrének Farkaspatyi Farkas Antóniától, László és Nagyjeszeni Jeszenszky Katalin leányától fia Kálmán (szül. 1827), leányai: Amália Gludovácz Józsefné és Ilona Mérey Gyuláné. Alajos, az író, nős volt báró Majthényi Máriával.
 
Czímere: kék pajzsban zöld mezőn álló zöldlombos fa, melynek törzsöke mellett jobbról vörösruhás, sárgacsizmás, süveges, vöröspitykés, jobbkezében lándzsát tartó, baljával a fához támaszkodó férfi áll; balról kiöltött nyelvű, hátulsó lábain ülő, elsőlábait ragadozásra nyujtó, a fa felé fordult barna medve látható. Sisakdísz: a koronából kinövő pajzsbeli fa. Takarók kék-arany, vörös-ezüst.
 
(Borovszky)
 
*Irodalom:
 
 
 
A család címerének ábrája a [[címerhatározó]]ban még nem szerepel.
 
Külső hivatkozások:
 
Külső hivatkozások:
 
 
 
 
[[Heraldikai lexikon/Rövidítések|Rövidítések]]
 
 
'''Lásd még''':
162 ⟶ 154 sor:
 
{{Címerhat.abc}}
 
----
[[Kategória:Heraldika]]
{{Nemkereskedelmi}}
[[Kategória:Heraldika]][[Kategória:Címerhatározó]]
[[Kategória:Címer]]