„Wittich Zsuzsanna írásai/Luciferi Víziók/Kilencedik szín” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KeFe (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
Wittizsu (vitalap | szerkesztései)
11. sor:
 
Danton, vagyis Ádám folytatta beszédét a lelkes kiáltással:
:-'' Egyenlőség, testvériség, szabadság!'' - A néptömeg válaszul azt zúgta:
:-'' Halál reá, ki el nem ismeri!''
:-'' Azt mondom én is! Két szó menti meg a'' mindenfelől megtámadott nagy eszmét. Az egyik szót a jók számára mondjuk. ''Veszélyben a hon! És ők ébredeznek! A másik szót a bűnre mennydörögjük! Ez a szó: reszkessetek! És megsemmisülnek! Felkeltek a királyok ellenünk, s eléjük dobtuk fejedelmünk fejét! Felkeltek a papok, s villámukat'' kicsavartuk kezükből, visszatettük ''trónjára az észt! E rég üldözöttet!'' - kicsit gyönyörködött a tömeg lelkesedésében, aztán mondta tovább.
:- Halljuk még a másik szót is, amellyel a jókhoz szólt a hon.'' Tizenegy hadsereg küzd a határon'', és lelkes ifjúság tódul szüntelen az elhullott hősök helyét kitölteni. Vagy kell-e bánnunk, hogy a vérengző őrület a nemzetet meg fogja tizedelni?'' Ha forr az érc, a rossz salak kihull,'' de a nemesebb rész ''tisztán megmarad.'' És hogyha mindjárt vérengzőnek mondanak, vagy szörnyetegnek neveznek is, ''nem gondolok nevemmel, legyen átkos, csak a haza legyen nagy és szabad!
:- Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért!'' - kiáltozták az emelvénynél sorakozó újoncok.
:- ''Helyes, helyes!'' Csak fegyvert kívántok, pedig annyi mindenben hiányt szenvedtek,'' ruhátok foszlik, lábatok meztelen,'' de mind megszerzitek szuronnyal,''mert győzni fogtok! A nép győzhetetlen!'' Most vesztette életét egyik tábornokunk, mert katonáink élén hagyta legyőzni magát!
:-'' Óh, az áruló!
:- Helyesen mondod! Nincs más kincse a népnek, mint a vér,'' melyet ''oly pazar nagylelkűséggel áldoz a hazának''. És aki a népnek ezzel a szent kincsével parancsol, és mégsem bírja meghódítani a világot, az áruló!
 
Ádám, az újoncok és az egyre nagyobb tömeg hazafias lelkesedése határtalan volt. Az újoncok közül előlépett egy fiatal tiszt.
:- Tégy engem az áruló helyébe, majd letörlöm a gyalázatot! - szólt hősiesen.
:- Önbizalmad dicséretes, barátom, de előbb a harcok színhelyén bizonyítsd, hogy képes vagy szavadnak állni! - válaszolta Ádám. A fiatal tiszt nem hátrált.
:- A bizonyíték lelkemben lakik. És, íme, ''van nékem is fejem,'' lehet, hogy többet is ér az áruló lehullott fejénél!
:- És ki vállal kezességet, hogy elhozod azt a fejet, ha kérem?
:- Kell-e jobb kezes, mint én magam, ki életemet nem nézem semmibe?
:- Nem úgy gondolkodik minden fiatal. - Ádám szerette volna visszatartani a fiút a fölösleges áldozattól, de az nem hagyta magát.
:- Polgár, még egyszer felszólítalak...- kezdte újra, de Ádám csitította.
:- Türelem, eljön az ideje, nem marad el a cél.
:- Látom, nem bízol bennem. Hát tanuld meg, hogy többre értékelj engem,'' polgár!'' -mondta határozottan csengő fiatal hangján, és a nála lévő fegyvert a fejéhez tartva lelőtte magát. A dörrenés és a megütközés csak egy pillanatig tartott.
:- Kár érte - mondta Danton - megérdemelt volna egy ellenséges golyót. Barátaim,
:vigyétek el.'' Viszontlátásig, győzelem után''.
 
Az újoncok halott társukat magukkal cipelve elmentek. Ádám vágyakozva nézte őket.
:- Bárcsak osztozhatnék sorsotokban! Nekem csak harc jutott, nem dicsőség. Nem olyan ellenség, amely által :meghalni is dicsőség, hanem olyan, amely rejtekhelyről, orvul, fondorlatosan leselkedik rám és a szent hazára.
:- Mutass rá, Danton, - kiáltottak az újabb gyülekezők - és halálra ítéljük!
:- Akit mutathatnék, az már meg is halt.
:-'' Hát a gyanúsak?'' - kiáltott valaki a tömegből -'' Hisz aki gyanús, már bűnös is! '' Megérzi a nép, hogy ki :a bűnös, és az már megbélyegzett, mert soha nem téved a nép!
:- ''Halál!
:- Halál az arisztokratákra! ''
:- Gyerünk a börtönökbe, tegyünk törvényt!
:- Ítélkezzünk a nép törvénye szerint! - Az egyre növekvő, dühöngő tömeg már indult volna a börtönök felé, de Ádám nem ezt akarta.
:- Nem az az igazi vész! Erős retesz őrzi a börtönöket, szövetségesünk a bűzös levegő, az úgyis megöli az elmét és az izmot. Hagyjuk őket! A Konventben ülnek az igazi árulók, ott élesítik tőrjeiket ellenünk!
:-'' Fel a Konventre! Nincs még eléggé átválogatva!'' - kiáltották többen.
Fenyegető létszámú sokaság gyűlt össze megint.
:- Majd később a Konventre! Legyen egy kis gyakorlatunk. Menjünk előbb a börtönökbe!
:-'' Addig szedd össze minden áruló nevét, Danton!''
 
A néptömeg megindult, a hangulat vészterhes volt. Ádám a guillotine közelében maradt az emelvényen. Újra kiáltozás hallatszott, sans-culotte csoport jött, egy ifjú márki testvérpárt kísértek, egy férfit, és egy nőt. A nő Éva volt. Ádám felismerni vélte, vonzotta a tekintetét, de a sans- culotte -ok erőszakos lelkesedése megzavarta.
:- Nézd, Danton! Itt hozunk két újabb fiatal arisztokratát! Nézd ezeket a büszke arcokat és finom fehér :ruhájukat! Világosan látszik, hogy bűnösök! -
Ez már döbbenet volt. Ádám megriadt saját hatalmától, és az elszabadult pokoltól.
:- Milyen nemes pár! - gondolta, és tisztelettel szólt hozzájuk. - Jöjjetek fel, ifjak!
 
A sans culotte-ok már indultak is tovább.
:- Gyertek, menjünk a bajtársaink után! Van még munka, van még sok áruló!
Üres lett a tér, csak távolabb álltak őrök itt, ott. A testvérpár az emelvényre lépett. Ádámot elhagyta a kegyetlen határozottság.
:- Nem tudom - kezdte bizonytalanul - hogy milyen rokonszenv vonz felétek, magamat is veszélybe sodrom, mégis megmentelek titeket.
:- Nem, Danton! – mondta büszkén az ifjú - ha bűnösök vagyunk, és nem ítélsz el, hazaáruló vagy. Ha nem vagyunk bűnösök, akkor sem kell hiú kegyelmed.
:- ''Ki vagy te, hogy Dantonnal így beszélsz?
:- Márki vagyok.''
:- Ne mond ezt! Nem tudod, hogy csak polgárok léteznek?
:- Nem hallottam, hogy királyom eltörölte volna a címeket.
:- Ne folytasd, szerencsétlen ember. Ez a '' guillotine is szinte hallgatózik.'' Lépj be seregeinkbe, és nyitva áll a pálya előtted.
:- Polgár! Nincs engedélyem a királytól, hogy idegen seregbe lépjek!
:- Akkor meghalsz.
:- Eggyel több lesz családomból, aki meghalt a királyért.
:- Miért rohansz ilyen vakmerőn a halálba?
:- Úgy gondolod, hogy e nemes előjog csak titeket illet, a nép fiait?
:- Dacolsz velem, jó. Én is azt teszem. Meglátjuk, ki lesz az erősebb. Kívánságod ellenére megmentelek. Egy higgadtabb jövő, majd ha kihamvad a pártok szenvedélye, hálát fog adni nekem egy nemes jellem megmentéséért. - Kiáltott az őröknek. - Nemzetőrök! Vigyétek a házamba ezt az arisztokratát! Őrizzétek jól, ti feleltek érte!
:- Légy erős, bátyám! – szólt Éva.
:- Óvjon Isten, húgom! - válaszolta a fegyveresek között távolodó férfi .
:- Itt is van egy fő, nem rosszabb a testvéreménél! - lépett előre hősiesen Éva.
Ádám nem tudta legyőzni az ellenállhatatlan vonzalmat.
:-'' Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról.'' - mondta, szinte könyörögve.
De Éva erős maradt.
:- '' A vérpadon gyöngédebb szó nem illik.
:- Az én világom e szörnyű emelvény.'' Mikor te ráléptél, veled egy darab mennyország szállt le, és szentélyébe zár.
:- Miért gúnyolódsz?'' Az áldozatra szentelt állatot sem'' gúnyolták'' útjában a papok.''
:- Hidd el, én magam vagyok az áldozat. Habár irigykedve nézik sokan a hatalmam, mellőlem hullanak el naponként :sokan, én megvetve életet és halált, öröm nélkül nézem királyi székem, és várom, mikor kerül rám a :sor. A sok vérontás mellett gyötör az egyedüllét, és a sejtelem, hogy milyen jó lehet szeretni. -
 
Ádám ítélkező forradalmárból egy pillanat alatt csillogó szemű, vágyakozó férfivá változott.
:- Óh, te gyönyörű nő, ha csak egy napig tanítanál az égi tudományra, másnap már nyugodtan hajtanám fejem a bárd :alá.
:- Ebben a rémvilágban még szeretni vágysz? Hát nem rettent a lelkiismeret?
Ezek a szavak nehéz gondolatokat kavartak Ádám lelkében.
:- A lelkiismeret a köznép előjoga. Ellenben akit a végzet vezet, az nem ér rá körültekinteni. Vagy hallottál :olyat, hogy a vihar megáll, ''ha gyönge rózsa hajlong útjain?'' - Egyre jobban beleélte magát a végzet kiválasztottjának szerepébe.
:- Aztán ki is lenne eléggé vakmerő ahhoz, hogy a közélet emberét megítélje. Ki az, aki látja a szálakat, amelyek :az élet színpadán egy Catilínát, vagy egy Brutust vezetnek? Azt hiszik, hogy akiről a hírhozók :beszélnek, az megszűnt egyúttal ember lenni, és olyan magasabb rendű lénnyé változott, akit a lenézett :apró száz viszony, mindennapos gond nem is érdekel. -
Ahogy ezt mondta, saját magát is ennek a téves felfogásnak az áldozataként látta. -
:- De, jaj, ne hidd, hogy így van! A trónon is ver a szív. Caesarnak, ha volt szerelmese, őt csak jó fiúnak ismerte, és sejtelme sem volt, hogy az emberek rettegik, és a föld is megrendül tőle.
 
Éva csak állt ott ragyogó fehér ruhájában, finom arcvonásaival, az ártatlanság és fiatalság sugárzásával. Ádám tehetetlen volt.
:- ''S ha így van ez, mondd, mond , mért nem szeretnél? Nem nő vagy-é, s én nemde férfiú? Mondják, hogy a szív :gyűlöl, vagy szeret, amint magával hozza e világra.'' Én érzem, hogy a szívem rokon a tiéddel,'' s te ezt a :szót, hölgy, meg nem értenéd? ''
Éva semmit sem engedett erkölcsi tartásából.
:- S ha megérteném ? Mi haszna? Más Isten vezet téged, mint akit én hordok szívemben. Ezért nem érthetjük meg :egymást soha.
:- Hagyd el elavult eszményeidet! Mit áldozol száműzött isteneknek? A nőt úgyis olyan oltár illeti, amely mindég :ifjú, s ez csak a szív.
:-'' Az elhagyott oltárnak is lehet mártírja. Óh, Danton, magasztosabb kegyelettel megóvni a romot, mint :üdvözölni a felkelt hatalmat.'' És ez a hivatás egy nőt inkább megillet.
:- Nem látott engem ember még érzelegni, s ha látna most, akár ellenség, akár jó barát, látná, hogy az, ''akit a :sors korbácsolt tova, vihar gyanánt tisztítani a világot, mostan megáll a vérpadon szeretni egy kisleánynál, :és könny ég szemében, megjósolná, hogy Danton elbukik,'' mindenki kacagna, és nem félne senki :többé. És mégis ... könyörgök... egy reménysugár .....
Ádám szinte az első szerelem izgalmával várta a választ, várta, hogy esetleg elhangzik egy „talán“, de a súlyos szavaktól, amiket hallott, megijedt.
:- Ha a síron túl szellemed megbékél, és levetkezi ennek a kornak véres porát, ....talán...
:-'' Ne mondd, ne mondd, leány, tovább, én azt a túlvilágot nem hiszem, remény ''nélkül csatázok végzetemmel!
 
Kiáltozva, üdvrivalgással visszaértek a sans-culotte-ok<ref>'''sans-culotte-ok:''' a kispolgárság és városi nincstelenek képviselői.</ref> a börtönökből. Óriási lelkes- haragos tömeg, véres fegyverekkel, véres levágott fejekkel a lándzsákon. Néhányan vad őrjöngéssel felmásztak az emelvényre. Ádám szem elől vesztette Évát a tülekedésben. A szív pillanatai elmúltak.
:- Igazságot tettünk! - jelentették ordítva. Egyikük egy gyűrűt nyújtott át.
:- Danton! Íme e gyűrű a hon zsámolyára. Kezembe nyomta az egyik cudar, amikor a késemet a nyakának tartottam. :Azt tartják rólunk, hogy rablók vagyunk. Hirtelen észrevette a fehér ruhás leányt.
:- Hát te még élsz? - kérdezte harciasan. - Kövesd testvéreidet! - kiáltotta a sans-culotte, és gyakorlott mozdulattal döfte bele a kést a vékonyka testbe. Évának megijedni sem volt ideje. Holtan esett le az emelvényről.
:-'' Jaj, vége hát! Óh, sors ki bír veled! ''- nyögte Ádám szemét eltakarva a látványtól.
:-'' Most a Konventbe! '' - kiáltották többen.
:- ''Polgártárs vezess!''
:- Összeírtad az árulók nevét?!
[[Fájl:Madách9_2.jpg|thumb|350px|right|Kilencedik szín - Párizs]]
Mind lejöttek az emelvényről, és nagy kiabálással, lökdösődve indultak a Konventbe. Egy rongyos ruhájú paraszt nő a tömegből kiválva nagy igyekezettel az emelvényre mászott. Egyik kezében tőrt, a másikban véres emberfejet tartott, Ádámhoz rohant.
:- Danton! Nézd ezt az összeesküvőt! Téged akart megölni, én öltem meg!
:- Ha jobban helytállt volna itt, mint én, akkor rosszul tetted. De ha nem, akkor tetted helyes.
:-'' Tettem helyes, s jutalmamat kívánom! Tölts vélem egy éjet nagy férfiú!''
:- Miféle rokonszenv ébredhet ilyen kebelben?! - Ádám elborzadt. - Talán amilyen gyöngéd érzés a nőtigrisé :lehet?
:- Polgár! Úgy látszik, te is kékvérű arisztokratául szegődtél! Vagy milyen érzelemről beszélsz ilyen :regényesen? '' Te férfi vagy, én ifjú s nő vagyok. Bámulatom hozzád vezet nagy ember. ''
Ádám riadtan elfordult.
:- Végigborzongat, elfordul szemem, nem bírom-e szörnyű káprázatot... - Mondta mintegy magának..., aztán szinte félve újra megnézte a nőt. Éva volt az, kétség kívül.
:- Milyen csodálatos hasonlóság!...az, aki az angyalt ismerte, s látta azután, hogy elbukott, az látott tán :ilyet. - A látvány hatása alatt zavarodottan, érthetetlenül beszélt a deszkáknak. - Ugyanazok a vonások, :termet és beszéd, minden csak egy kicsike semmiség hiányzik, amit leírni sem lehet, és mennyire más az :egész... Az nem lehetett az enyém, védte glóriája, ettől pokolnak gőze undorít el!
:-'' Mit is beszélsz magadban?
:- Számolom, asszony, hogy nincsen annyi éjszakám, ahány áruló van még a hazában.
:- Fel a Konventre!''- Vágta el a tömeg hangja a beszélgetést.
:-'' Csak nevezd meg őket!''
 
Közben Robespierre<ref>'''Maximilian Robespierre:''' a jakobinus diktatúra vezéregyénisége.</ref> és Saint Just<ref>'''Louis Saint-Just:''' a forradalmi terror egyik megvalósítója.
</ref> vezetésével újabb tömegek érkeztek. Jöttek, a Konvent tagjai is, és sokan mások. Emelvényt ácsoltak, még el sem készült teljesen, Saint-Just már rajta állt.
:- Danton nevezné meg őket?! Ő a fő cinkosuk! - kiáltotta, s a tömeg zúgva helyeselt.
:- Vádolni mersz, Saint-Just, nem tudod, milyen hatalom van a kezemben?
:- Csak volt! - Kiáltotta vissza Saint-Just - mert az a nép hatalma volt! De a bölcs nép megismert, és nem kívánja többé neked adni a hatalmat, hanem a Konvent végzését szentesíti.
:- Nem ismerek bírót magam felett, csak a népet, és a nép, tudom, barátom! -
Ádám kiáltására óriási zúgással válaszolt a nép. Saint-Just folytatta:
:- Az a barátod, aki a hon ellensége! A felséges nép majd ítél fölötted! A nép előtt vádollak, hazaáruló! ''Csempészésért az állami javakban, rokonszenvért az arisztokratákkal, vágyódásért a zsarnok uralomra.
:- Saint-Just vigyázz, lemennydörög szavam, vádad hamis!''
 
Addigra már Robespierre is Saint-Just mellett állt az emelvényen, és a tömeget lázította Danton ellen.
:- ''Ne hagyjátok beszélni! Tudjátok, a nyelve sima, mint a kígyó. Fogjátok el szabadságunk nevében!
:- Ne halljuk őt!
:- Ne halljuk, vesszen el!'' - kiabálták az emberek.
Egyre többen másztak fel az emelvényre, körülvették. Ádám a büszkeség nyugalmát erőltette magára.
:-'' Ne halljatok hát, ámde én se halljam a hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást beszéddel. Sőt tettel se győztetek le. Robespierre, megelőztél csupán, ez az egész, ne kérkedjél vele. Magam teszem le a fegyvert. Elég volt. De ím, ezennel felszólítalak, hogy három hó alatt kövess ez úton! Bakó, ügyes légy! Órjást vesztesz el ''- mondta még a guillotine mellett állónak, azzal fejét a nyaktiló alá hajtotta.
 
{{LV-láb}}