„Wittich Zsuzsanna írásai/Luciferi Víziók/Kilencedik szín” változatai közötti eltérés
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
7. sor:
[[Fájl:Madách9.jpg|thumb|350px|right|Kilencedik szín - Párizs]]
Ádám már nem is Rudolf császár udvarát látta maga előtt, hanem Párizst, a Greve piacát. Az erkély helyett guillotine emelvényen állt. Ő volt most Danton<ref>'''Georges Danton''' (1759-1794) ügyvéd, a forradalom fő alakja.</ref>, és az emelvény széléről zajos néptömegnek szónokolt. Nem volt már éjszaka, hanem fényes nappal.<br>
Dobszóval kísért rongyos újonchad jelent meg, az emelvénynél sorakoztak. <br>
Danton, vagyis Ádám folytatta beszédét a lelkes kiáltással:<br>
-'' Egyenlőség, testvériség, szabadság!'' - A néptömeg válaszul azt zúgta:<br>
-'' Halál reá, ki el nem ismeri!''<br>
-'' Azt mondom én is! Két szó menti meg a'' mindenfelől megtámadott nagy eszmét. Az egyik szót a jók számára mondjuk. ''Veszélyben a hon! És ők ébredeznek! A másik szót a bűnre mennydörögjük! Ez a szó: reszkessetek! És megsemmisülnek! Felkeltek a királyok ellenünk, s eléjük dobtuk fejedelmünk fejét! Felkeltek a papok, s villámukat'' kicsavartuk kezükből, visszatettük ''trónjára az észt! E rég üldözöttet!'' - kicsit gyönyörködött a tömeg lelkesedésében, aztán mondta tovább.<br>
- Halljuk még a másik szót is, amellyel a jókhoz szólt a hon.'' Tizenegy hadsereg küzd a határon'', és lelkes ifjúság tódul szüntelen az elhullott hősök helyét kitölteni. Vagy kell-e bánnunk, hogy a vérengző őrület a nemzetet meg fogja tizedelni?'' Ha forr az érc, a rossz salak kihull,'' de a nemesebb rész ''tisztán megmarad.'' És hogyha mindjárt vérengzőnek mondanak, vagy szörnyetegnek neveznek is, ''nem gondolok nevemmel, legyen átkos, csak a haza legyen nagy és szabad! <br>
- Fegyvert nekünk, csak fegyvert és vezért!'' - kiáltozták az emelvénynél sorakozó újoncok. <br>
- ''Helyes, helyes!'' Csak fegyvert kívántok, pedig annyi mindenben hiányt szenvedtek,'' ruhátok foszlik, lábatok meztelen,'' de mind megszerzitek szuronnyal,''mert győzni fogtok! A nép győzhetetlen!'' Most vesztette életét egyik tábornokunk, mert katonáink élén hagyta legyőzni magát! <br>
-''
- Helyesen mondod! Nincs más kincse a népnek, mint a vér,'' melyet ''oly pazar nagylelkűséggel áldoz a hazának''. És aki a népnek ezzel a szent kincsével parancsol, és mégsem bírja meghódítani a világot, az áruló!<br>
Ádám,
- Tégy engem az áruló helyébe, majd letörlöm a gyalázatot! - szólt hősiesen.<br>
- Önbizalmad dicséretes, barátom, de előbb a harcok színhelyén bizonyítsd, hogy képes vagy szavadnak állni! - válaszolta Ádám. A fiatal tiszt nem hátrált.<br>
- A bizonyíték lelkemben lakik. És, íme, ''van nékem is fejem,'' lehet, hogy többet is ér az áruló lehullott fejénél! <br>
- És ki vállal kezességet, hogy elhozod azt a fejet, ha kérem?<br>
- Kell-e jobb kezes, mint én magam, ki életemet nem nézem semmibe? <br>
- Nem úgy gondolkodik minden fiatal. - Ádám szerette volna visszatartani a fiút a fölösleges áldozattól, de az nem hagyta magát.<br>
- Polgár, még egyszer felszólítalak...- kezdte újra, de Ádám csitította.<br>
- Türelem, eljön az ideje, nem marad el a cél.<br>
- Látom, nem bízol bennem. Hát tanuld meg, hogy többre értékelj engem,'' polgár!'' -mondta határozottan csengő fiatal hangján, és a nála lévő fegyvert a fejéhez tartva lelőtte magát. A dörrenés és a megütközés csak egy pillanatig tartott. <br>
- Kár érte - mondta Danton - megérdemelt volna egy ellenséges golyót. Barátaim,
vigyétek el.'' Viszontlátásig, győzelem után''. <br>
Az újoncok halott társukat magukkal cipelve elmentek.
- Bárcsak osztozhatnék sorsotokban! Nekem csak harc jutott, nem dicsőség. Nem olyan ellenség, amely által
- Mutass rá, Danton, - kiáltottak az újabb gyülekezők - és halálra ítéljük! <br>
- Akit mutathatnék, az már meg is halt.<br>
-''
- ''Halál! <br>
- Halál az arisztokratákra! ''<br>
- Gyerünk a börtönökbe, tegyünk törvényt! <br>
- Ítélkezzünk a nép törvénye szerint! - Az egyre növekvő, dühöngő tömeg már indult volna a börtönök felé, de Ádám nem ezt akarta.<br>
- Nem az az igazi vész! Erős retesz őrzi a börtönöket, szövetségesünk a bűzös levegő, az úgyis megöli az elmét és az izmot. Hagyjuk őket! A Konventben ülnek az igazi árulók, ott élesítik tőrjeiket ellenünk!<br>
-'' Fel a Konventre! Nincs még eléggé átválogatva!'' - kiáltották többen.<br>
Fenyegető létszámú sokaság gyűlt össze megint.<br>
- Majd később a Konventre! Legyen egy kis gyakorlatunk. Menjünk előbb a börtönökbe! <br>
-'' Addig szedd össze minden áruló nevét, Danton!''<br>
A néptömeg megindult, a hangulat vészterhes volt. Ádám a guillotine közelében maradt az emelvényen. Újra kiáltozás hallatszott, sans-culotte csoport jött, egy ifjú márki testvérpárt kísértek, egy férfit, és egy nőt. A nő Éva volt. Ádám felismerni vélte, vonzotta a tekintetét, de a sans- culotte -ok erőszakos lelkesedése megzavarta.<br>
- Nézd, Danton! Itt hozunk két újabb fiatal arisztokratát! Nézd ezeket a büszke arcokat és finom fehér
Ez már döbbenet volt. Ádám megriadt saját hatalmától, és az elszabadult pokoltól.<br>
- Milyen nemes pár! - gondolta, és tisztelettel szólt hozzájuk. - Jöjjetek fel, ifjak! <br>
A sans culotte-ok már indultak is tovább. <br>
- Gyertek, menjünk a bajtársaink után! Van még munka, van még sok áruló!<br>
Üres lett a tér, csak távolabb álltak őrök itt, ott. A testvérpár az emelvényre lépett. Ádámot elhagyta a kegyetlen határozottság. <br>
- Nem tudom - kezdte bizonytalanul - hogy milyen rokonszenv vonz felétek, magamat is veszélybe sodrom, mégis megmentelek titeket. <br>
- Nem, Danton! – mondta büszkén az ifjú - ha bűnösök vagyunk, és nem ítélsz el, hazaáruló vagy. Ha nem vagyunk bűnösök, akkor sem kell hiú kegyelmed. <br>
- ''Ki vagy te, hogy Dantonnal így beszélsz?<br>
- Márki vagyok.''<br>
- Ne mond ezt! Nem tudod, hogy csak polgárok léteznek? <br>
- Nem hallottam, hogy királyom eltörölte volna a címeket.<br>
- Ne folytasd, szerencsétlen ember. Ez a '' guillotine is szinte hallgatózik.'' Lépj be seregeinkbe, és nyitva áll a pálya előtted. <br>
- Polgár! Nincs engedélyem a királytól, hogy idegen seregbe lépjek!<br>
- Akkor meghalsz.<br>
- Eggyel több lesz családomból, aki meghalt a királyért.<br>
- Miért rohansz ilyen vakmerőn a halálba? <br>
- Úgy gondolod, hogy e nemes előjog csak titeket illet, a nép fiait? <br>
- Dacolsz velem, jó. Én is azt teszem. Meglátjuk, ki lesz az erősebb. Kívánságod ellenére megmentelek. Egy higgadtabb jövő, majd ha kihamvad a pártok szenvedélye, hálát fog adni nekem egy nemes jellem megmentéséért. - Kiáltott az őröknek. - Nemzetőrök! Vigyétek a házamba ezt az arisztokratát! Őrizzétek jól, ti feleltek érte!<br>
- Légy erős, bátyám! – szólt Éva.<br>
- Óvjon Isten, húgom! - válaszolta a fegyveresek között távolodó férfi
- Itt is van egy fő, nem rosszabb a testvéreménél! - lépett előre hősiesen Éva.<br>
Ádám nem tudta legyőzni az ellenállhatatlan vonzalmat.<br>
-'' Ne ily kemény szót e gyöngéd ajakról.'' - mondta, szinte könyörögve. <br>
De Éva erős maradt.<br>
- '' A vérpadon gyöngédebb szó nem illik.<br>
- Az én világom e szörnyű emelvény.'' Mikor te ráléptél, veled egy darab mennyország szállt le, és szentélyébe zár.<br>
- Miért gúnyolódsz?'' Az áldozatra szentelt állatot sem'' gúnyolták'' útjában a papok.'' <br>
- Hidd el, én magam vagyok az áldozat. Habár irigykedve nézik sokan a hatalmam, mellőlem hullanak el naponként sokan, én megvetve életet és halált, öröm nélkül nézem királyi székem, és várom, mikor kerül rám a sor. A sok vérontás mellett gyötör az egyedüllét, és a sejtelem, hogy milyen jó lehet szeretni.
Ádám ítélkező forradalmárból egy pillanat alatt csillogó szemű, vágyakozó férfivá változott.
| |||