„Wittich Zsuzsanna írásai/Luciferi Víziók/Kilencedik szín” változatai közötti eltérés

Ádám ítélkező forradalmárból egy pillanat alatt csillogó szemű, vágyakozó férfivá változott. <br>

- Óh, te gyönyörű nő, ha csak egy napig tanítanál az égi tudományra, másnap már nyugodtan hajtanám fejem a bárd alá.<br>

- Ebben a rémvilágban még szeretni vágysz? Hát nem rettent a lelkiismeret? <br>

Ezek a szavak nehéz gondolatokat kavartak Ádám lelkében.<br>

- Aztán ki is lenne eléggé vakmerő ahhoz, hogy a közélet emberét megítélje. Ki az, aki látja a szálakat, amelyek az élet színpadán egy Catilínát, vagy egy Brutust vezetnek? Azt hiszik, hogy akiről a hírhozók beszélnek, az megszűnt egyúttal ember lenni, és olyan magasabb rendű lénnyé változott, akit a lenézett apró száz viszony, mindennapos gond nem is érdekel. -<br>

Ahogy ezt mondta, saját magát is ennek a téves felfogásnak az áldozataként látta. -<br>

- De, jaj, ne hidd, hogy így van! A trónon is ver a szív. Caesarnak, ha volt szerelmese, őt csak jó fiúnak ismerte, és sejtelme sem volt, hogy az emberek rettegik, és a föld is megrendül tőle. <br>

Éva csak állt ott ragyogó fehér ruhájában, finom arcvonásaival, az ártatlanság és fiatalság sugárzásával. Ádám tehetetlen volt.<br>

- ''S ha így van ez, mondd, mond , mért nem szeretnél? Nem nő vagy-é, s én nemde férfiú? Mondják, hogy a szív gyűlöl, vagy szeret, amint magával hozza e világra.'' Én érzem, hogy a szívem rokon a tiéddel,'' s te ezt a szót, hölgy, meg nem értenéd? ''<br>

Éva semmit sem engedett erkölcsi tartásából.<br>

- S ha megérteném ? Mi haszna? Más Isten vezet téged, mint akit én hordok szívemben. Ezért nem érthetjük meg egymást soha.<br>

- Hagyd el elavult eszményeidet! Mit áldozol száműzött isteneknek? A nőt úgyis olyan oltár illeti, amely mindég ifjú, s ez csak a szív.<br>

-'' Az elhagyott oltárnak is lehet mártírja. Óh, Danton, magasztosabb kegyelettel megóvni a romot, mint üdvözölni a felkelt hatalmat.'' És ez a hivatás egy nőt inkább megillet. <br>

- Nem látott engem ember még érzelegni, s ha látna most, akár ellenség, akár jó barát, látná, hogy az, ''akit a sors korbácsolt tova, vihar gyanánt tisztítani a világot, mostan megáll a vérpadon szeretni egy kisleánynál, és könny ég szemében, megjósolná, hogy Danton elbukik,'' mindenki kacagna, és nem félne senki többé. És mégis ... könyörgök... egy reménysugár .....<br>

Ádám szinte az első szerelem izgalmával várta a választ, várta, hogy esetleg elhangzik egy „talán“, de a súlyos szavaktól, amiket hallott, megijedt. <br>

- Ha a síron túl szellemed megbékél, és levetkezi ennek a kornak véres porát, ....talán...<br>

-'' Ne mondd, ne mondd, leány, tovább, én azt a túlvilágot nem hiszem, remény ''nélkül csatázok végzetemmel!<br>

Kiáltozva, üdvrivalgással visszaértek a sans-culotte-ok<ref>'''sans-culotte-ok:''' a kispolgárság és városi nincstelenek képviselői.</ref> a börtönökből. Óriási lelkes- haragos tömeg, véres fegyverekkel, véres levágott fejekkel a lándzsákon. Néhányan vad őrjöngéssel felmásztak az emelvényre. Ádám szem elől vesztette Évát a tülekedésben. A szív pillanatai elmúltak. <br>

- Igazságot tettünk! - jelentették ordítva. Egyikük egy gyűrűt nyújtott át.<br>

- Danton! Íme e gyűrű a hon zsámolyára. Kezembe nyomta az egyik cudar, amikor a késemet a nyakának tartottam. Azt tartják rólunk, hogy rablók vagyunk. - Hirtelen észrevette a fehér ruhás leányt.<br>

- Hát te még élsz? - kérdezte harciasan. - Kövesd testvéreidet! - kiáltotta a sans-culotte, és gyakorlott mozdulattal döfte bele a kést a vékonyka testbe. Évának megijedni sem volt ideje. Holtan esett le az emelvényről. <br>

-'' Jaj, vége hát! Óh, sors ki bír veled! ''- nyögte Ádám szemét eltakarva a látványtól. <br>

-'' Most a Konventbe! '' - kiáltották többen.<br>

- ''Polgártárs vezess!'' <br>

:- Összeírtad az árulók nevét?!<br>

Mind lejöttek az emelvényről, és nagy kiabálással, lökdösődve indultak a Konventbe. Egy rongyos ruhájú paraszt nő a tömegből kiválva nagy igyekezettel az emelvényre mászott. Egyik kezében tőrt, a másikban véres emberfejet tartott, Ádámhoz rohant. <br>

- Danton! Nézd ezt az összeesküvőt! Téged akart megölni, én öltem meg! <br>

- Ha jobban helytállt volna itt, mint én, akkor rosszul tetted. De ha nem, akkor tetted helyes. <br>

-'' Tettem helyes, s jutalmamat kívánom! Tölts vélem egy éjet nagy férfiú!''<br>

- Miféle rokonszenv ébredhet ilyen kebelben?! - Ádám elborzadt. - Talán amilyen gyöngéd érzés a nőtigrisé lehet? <br>

- Polgár! Úgy látszik, te is kékvérű arisztokratául szegődtél! Vagy milyen érzelemről beszélsz ilyen regényesen? '' Te férfi vagy, én ifjú s nő vagyok. Bámulatom hozzád vezet nagy ember. ''<br>

Ádám riadtan elfordult. <br>

- Végigborzongat, elfordul szemem, nem bírom-e szörnyű káprázatot... - Mondta mintegy magának..., aztán szinte félve újra megnézte a nőt. Éva volt az, kétség kívül. <br>

- Milyen csodálatos hasonlóság!...az, aki az angyalt ismerte, s látta azután, hogy elbukott, az látott tán ilyet. - A látvány hatása alatt zavarodottan, érthetetlenül beszélt a deszkáknak. - Ugyanazok a vonások, termet és beszéd, minden csak egy kicsike semmiség hiányzik, amit leírni sem lehet, és mennyire más az egész... Az nem lehetett az enyém, védte glóriája, ettől pokolnak gőze undorít el!<br>

-'' Mit is beszélsz magadban? <br>

- Számolom, asszony, hogy nincsen annyi éjszakám, ahány áruló van még a hazában.<br>

- Fel a Konventre!''- Vágta el a tömeg hangja a beszélgetést.<br>

-'' Csak nevezd meg őket!''<br>

Közben Robespierre<ref>'''Maximilian Robespierre:''' a jakobinus diktatúra vezéregyénisége.</ref> és Saint Just<ref>'''Louis Saint-Just:''' a forradalmi terror egyik megvalósítója.

</ref> vezetésével újabb tömegek érkeztek. Jöttek, a Konvent tagjai is, és sokan mások. Emelvényt ácsoltak, még el sem készült teljesen, Saint-Just már rajta állt. <br>

- Danton nevezné meg őket?! Ő a fő cinkosuk! - kiáltotta, s a tömeg zúgva helyeselt.<br>

- Vádolni mersz, Saint-Just, nem tudod, milyen hatalom van a kezemben? <br>

- Csak volt! - Kiáltotta vissza Saint-Just - mert az a nép hatalma volt! De a bölcs nép megismert, és nem kívánja többé neked adni a hatalmat, hanem a Konvent végzését szentesíti.<br>

- Nem ismerek bírót magam felett, csak a népet, és a nép, tudom, barátom! -<br>

Ádám kiáltására óriási zúgással válaszolt a nép. Saint-Just folytatta: <br>

- Az a barátod, aki a hon ellensége! A felséges nép majd ítél fölötted! A nép előtt vádollak, hazaáruló! ''Csempészésért az állami javakban, rokonszenvért az arisztokratákkal, vágyódásért a zsarnok uralomra. <br>

- Saint-Just vigyázz, lemennydörög szavam, vádad hamis!''<br>

Addigra már Robespierre is Saint-Just mellett állt az emelvényen, és a tömeget lázította Danton ellen. <br>

- ''Ne hagyjátok beszélni! Tudjátok, a nyelve sima, mint a kígyó. Fogjátok el szabadságunk nevében! <br>

- Ne halljuk őt!<br>

- Ne halljuk, vesszen el!'' - kiabálták az emberek. <br>

Egyre többen másztak fel az emelvényre, körülvették. Ádám a büszkeség nyugalmát erőltette magára. <br>

-'' Ne halljatok hát, ámde én se halljam a hitvány vádat. Nem győzzük meg egymást beszéddel. Sőt tettel se győztetek le. Robespierre, megelőztél csupán, ez az egész, ne kérkedjél vele. Magam teszem le a fegyvert. Elég volt. De ím, ezennel felszólítalak, hogy három hó alatt kövess ez úton! Bakó, ügyes légy! Órjást vesztesz el ''- mondta még a guillotine mellett állónak, azzal fejét a nyaktiló alá hajtotta. <br>