„Wittich Zsuzsanna írásai/Királyfi és a szerelmes eggyé-válás” változatai közötti eltérés

Mikor hazaérkezett a palotába, nem a szüleihez ment, hanem a folyópartra. <br>

Dadamamát kereste, de üres volt a ház. Dadapapát is kereste a műhelyben, de ott sem volt senki. Ledobálta a ruhákat magáról, megmártózott a folyóban, és a boldog gyermekkor emlékeiben. Visszament a házba, talált egy régi nyarakból ottfelejtett, mintás rövidnadrágot, azt vette magára. Leült egy nagy fűzfa alá a parton, becsukta a szemét, hallgatta a madarakat, és a víz csobogását.<br>

Aztán mikor megint kinyitotta a szemét, észrevette, hogy egy lány fürdik a csillogó vízben. Csak a hátára tapadó vizes haját látta. A lány lemerült, úszott kicsit, aztán felbukkant megint. Felül nem volt ruha rajta, csak piros fürdő nadrágja látszott, ahogy kifelé tartott a vízből. <br>

Kikibe visszatért az élet. <br>

Ő az!- gondolta. - Megismerem, igen, biztosan ő az! – ujjongott magában csendben és mozdulatlanul a fűzfa alatt. A lány kicsit szárítkozott, aztán egy fehér pamut inget halászott elő a táskájából, és magára vette. Gyönyörű volt .<br>

- Üdvözöllek , szép lány! - szólalt meg Királyfi. <br>

A lány meglepődött, de nem ijedt meg.<br>

- Nagyon szép lány vagy. - mosolygott rá Királyfi. <br>

- Te sem vagy csúnya - nevetett a lány.<br>

- Vegyél száraz ruhát, mert megfázol - mondta Királyfi.<br>

- Fordulj el, mert nem akarom, hogy meglásd a rózsámat. - mondta a lány.<br>

Mit ne lássak meg? - kérdezte kedveskedve.<br>

- A rózsámat - mosolygott a lány.<br>

- Kitől tanultad ezt a szót? <br>

- Egy kedves öreg nénitől, aki a palotában lakik. Nagyon szeret engem, és én is őt.<br>

- Régóta ismered?<br>

- Egy fél éve fogadott fel a király, hogy segítsek a néninek a házi munkákban. Nagyon idős már.<br>

- Nem hívod őt Dadamamának?<br>

- De igen. Hogy találtad ki? <br>

- És ő nem hív téged királylánynakKirálylánynak? <br>

- De igen! Habár nem tudom, miért. Mert én nem vagyok királylány.<br>

- De igen. Az vagy! Látom rajtad a koronát. És Dadapapa is ott lakik? <br>

- Igen. Őt is ismered? Te vagy Királyfi? Te vagy Kiki? Óh, mennyit meséltek rólad!<br>

- Mi a neved? <br>

- Ilka.<br>

- Nem, nem az a neved.<br>

- Miért nem?<br>

- Mert az a neved, hogy Királylány. Egyből rád ismertem. <br>

Beszélgetni kezdtek. Mennyi mondanivalójuk volt egymásnak! Mintha rég nem látott barátok találkoztak volna. <br>

- Olyan, mintha már régóta ismernélek. Nem lehet, hogy már gyerekként együtt szaladgáltunk itt a parton?<br>

- Az nem lehet, Királyfi, mert én nem itt nőttem fel. Azért küldtek ide a szüleim, hogy egyetemre járjak itt, a királyi városban. <br>

- Azt hittem, kis szolgáló lány vagy Dadamamáéknál! – Ezen jót nevettek.<br>

- Tényleg az vagyok, de csak akkor, mikor nem kell tanulni.<br>

- Tudod, engem meg elküldtek egy távoli városba, hogy rossz iskolába járjak. <br>

Hamarosan mindent tudtak egymásról.<br>

Ki hova járt iskolába, mit szeret ebédelni, ki a kedvenc költője, meg zeneszerzője, milyen vallású, jó-e matematikából, vagy irodalomból, és még ezer egyéb dolgot. <br>

- meg hogy félsz-e az egértől… - fejezte be a mondatot Ilka, és gyöngyöző kacagás tört fel a csillogó fehér fogacskák közül. <br>

- …fogaidról a tündér nevetés…<br> - bámulta Kiki.

- Neked is ez a kedvenc versed?<br>

- Megtaláltalak! Te vagy az! Megőrülök érted! – Kiki át akarta ölelni, de Ilka nem hagyta.<br>

- Lassabban, Királyfi! Azért nem ennyire biztos, hogy én vagyok az.<br>

- Dehogynem! Ha Dadamama Királylánynak hívott, akkor biztos!<br>

- Még Dadamama is tévedhet!<br>

- De rögtön rád ismertem, azonnal, mikor megláttalak.<br>

- Azt csak hiszed.<br>

Kiki sóhajtott, és hátrébb lépett. Szavalni kezdett, mintha színpadon állna.<br>

- „Szeretlek, mint lángot a lélek, mint anyját a gyermek” <br>

Ilka kinevette.<br>

- Nem jó, nem jó, elfelejtetted! <br>

- Mond el te! <br>

- Szeretlek, mint anyját a gyermek, - kezdte Ilka bátran, de ahogy folytatni akarta, egyre nehezebb volt beszélnie. - Szeretlek, mint élni szeretnek… - dadogta. <br>

Aztán már megint mosolygott a szeme, nevetett a szája.<br>

- Most mennem kell! Gyere ide holnap is, lehet, hogy megint találkozunk! <br>

Kiki ragyogott a boldogságtól, mikor viszontlátta királyi szüleit. A vacsora közben beszámolt a vizsgákról, a bálokról is beszélt, azt is elmesélte, milyen nagyszerű rendezvény volt a legutóbbi bál, és hogy, találkozott ott valakivel, akiről azt hitte, szerelmes belé, de csalódott benne. Ilkáról egy szót sem szólt.

Megkereste Dadamamáékat. Milyen boldog volt a viszontlátás! Mennyire hálás volt nekik a felnevelésért! De Ilkáért még jobban. <br>

Nem tudta, hogy Ilka elmondta-e nekik a találkozást, vagy nem. Csak valahogy úgy látta, van valami titokzatos fény a szemükben. Lehet, hogy tudják… de senki nem ejtette ki a lány nevét. <br>

,Aludni is alig tudott. Csak forgolódott, és tépelődött magában. Ő az tényleg? Ilka a Királylány? Biztos? Vajon nem fog csalódni megint, ahogy Dorothy ígérte? <br>

Még csak pirkadt a hajnal, már a folyóparton volt. Nem kellett sokáig várnia. <br>

Mikor Ilkát meglátta, rohant hozzá. <br>

- Gyönyörű királylány, megláttalak a bálban, és szerelmes lettem beléd! – hozta elő a Dadamamától tanult szavakat.. <br>

- Levélben, Királyfi, levélben kell megírni! – csúfolódott Ilka. Finom vonalú piros ajkából ugyanolyan csodálatosan gurult elő a nevetés, mint tegnap. Kiki majd meg bolondult érte. Nincs mit tenni, nem lehet ellenállni. <br>

Már nagyon közel volt az arcuk egymáshoz. „Érzed, hogy vonz, és egyszer csak azon veszed észre magad” – villantak fel Királyfi agyában Dadamama szavai megint, aztán valóban azon vette észre magát, hogy összeér a szájuk. Azzal el is szállt belőle minden kétkedés, és minden gondolat. Sokáig csókolóztak. Csak a fűzfák látták. <br>

Aztán Ilka levette a fehér pólót, meg a farmert, most a piros bikininek a felső része is rajta, volt. <br>

- Minek öltöztél fel ilyen melegen? – kérdezte Kiki, és hozzáért Ilka vállán a piros pánthoz. Ilka elhárította a mozdulatot. <br>

- Nem akarlak elcsábítani! - mondta nevetve, <br>

- már el vagyok - felelte Kiki, és még ezen kívül is sok kacagás volt azon a reggelen. Hamarosan ott úsztak együtt a régről ismert folyóban. <br>

Úsztak, napoztak, csókolóztak, így telt el a délelőtt. <br>

És nem is csak az az egy délelőtt, hanem ott találkoztak szinte minden reggel. Mintha mindig is összetartoztak volna. Mintha régi jóbarátok, testvérek, vagy öröktől fogva szerelmesek lettek volna, egy lélek voltak. <br>

A csalódástól való félelem nem jött vissza többé. Ilka a Királylány! <br>

Érezték, hogy a teremtő bot a rózsát keresi, de Kiki megfegyelmezte magát. <br>

- Nem lehet. - mondta. - Úgy érezném, elrontom ezt a gyönyörű fiatal testedet. Kimentek és megmerültek megint a folyóban. <br>

Senkinek sem szóltak a találkozásukról. Közös titok volt. Édes, közös titok. <br>

Sok elfoglaltságuk volt a palotában, mert Ilka Dadamamáéknál segített a kertben, meg a konyhában, Királyfinak pedig az udvari adminisztrációban kellett segítenierésztvennie.<br>

Egyszer eltervezték, hogy bálba mennek szombaton a szomszéd faluba. <br>

Micsoda jó mulatság kerekedett ott! Csuda egy zenekar húzta a talpalávalót. Annyit táncoltak, hogy már a lábukon is alig tudtak megállni. Végül hazaindultak a folyóparton a holdfényes éjszakában.<br>

Lassan, egymást átölelve mentek az ismerős ösvényen. Már hajnali szürkület volt, mikor odaértek a fűzfához, ahol legelőször, is találkoztak. <br>

- MiIgaz lett igaz?minden, szerelmem! <br>

- Hogy te vagy a mesebeli királylány.<br>

- Az vagyok, Királyfi. Biztos vagyok benne. Lehet, hogy nem is mesebeli!<br>

Lehajigálták magukról a ruhát, és már megint a folyóban voltak. <br>

Most Ilka nem akarta, hogy testben is megtörténjen. <br>

- Mi a baj, Királylány? - kérdezte Királyfi.<br>

- Nagyon fiatal vagyok, nem szeretnék még kisbabát. <br>

- És ha beszednél tablettát?<br>

- Gondoltam már rá…<br>

Elgondolkodva indultak hazafelé.<br>

- Meg aztán… képzeld csak el, mit szólnának királyi szüleid, ha feleségül vennél egy ilyen kis szolgálólányt, mint én vagyok.<br>

- Ugyan mit szólnának, egyetemre járó szolgálólány, nagyon is királynénak való vagy! <br>

- Igen, de neked egy másik király lányát kell feleségül venned, mert te király leszel, és…<br>

- Ha emiatt nem lehetek király, akkor majd itt lakunk ebben a kisházban, és boldogan élünk, míg meg nem halunk.<br>

- Mint a mesében?<br>

- Hát persze… tudod, mi mesebeliek vagyunk…<br>

- Csak te vagy az. De nem gondolod, hogy szeptembertől beiratkozhatnék valami a királynéképző iskolába?<br>

- Óriási ötlet, királylány! <br>

Kikinek úgy tűnt, valami rózsaszín köd úszik Ilka körül, ahányszor csak ránézett. Nem is csak érzés volt ez, hanem valóban látta a rózsaszín felhőt, ami átfogta mindkettőjüket, ha együtt voltak. <br>

Egyre jobban perzselt a valódi nyár. Aratás és gyümölcsszedés ideje volt a kertekben. <br>

Királyfi már nem rózsaszín felhőt látott Ilka körül, hanem ragyogó napsugarakat, sőt inkább izzó lángokat. És ahogy közeledett hozzá, az ő arca is lángot vetett. <br>

Egy napon megint a kisházban voltak. Királyfi elmesélte, hogyan mutatta meg neki Elemér egyszer régen az óvszert. Nevetve magyarázta, hogyan húzta hüvelykujjára, meg hogy vettek is a boltban. Ilka csak hallgatta, nagy csendbenhallgatott. - Azt is ő mondta nekem,- mesélte Kiki, - hogy a szex nemcsak annyi, hogy gyereket akarunk, hanem maga a szerelem.<br>

- Jaj, Királyfi, - Ilka már megszólalt erre - én magamtól is tudtam ezt! <br>

Egészen szorosan közel ültek egymáshoz, hogy a suttogó szavakat is hallják. Mert Kiki csak nagyon halkan merte feltenni a következő kérdést.<br>

- És azt is tudtad, hogy a szerelmes egyesülés az Istennel való egyesülés földi leképezése? <br>

A választ is csak alig lehetett hallani.<br>

- Azt nem tudtam. De már nagyon szeretném kipróbálni. . <br>

Aztán megint csend lett. Valami szomorkás hangulat telepedett rájuk. Kimentek a házból. <br>

Végre eldöntötték, hogy elmondják a találkozást Dadamamának és Dadapapának. Először Kiki lépett be a szobába. <br>

- Megtaláltam az igazi Királylányt! - újságolta. - Íme itt jön! <br>

És ahogy Ilkát látták belépni, mint igazi Királylányt, a drága öreg nevelőszülők majd ki bújtak a bőrükből örömükben. Hogy szerették mindkettőjüket! <br>

Most már csak az volt a kérdés, miképpen kellene a királyi pár tudomására hozni a nagy elhatározást. <br>

- Semmi ok az aggodalomra. Fog tetszeni a választás - vélte Dadapapa.<br>

Gyönyörű ruhákba öltöztek mindnyájan azon az estén. Ilka csak úgy ragyogott, csillogott, olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de őrá nem. <br>

Mind együtt mentek a trónterembe. <br>

Aratóünnep és hálaadás volt a palotában. A farmerek képviselőit nagy vacsorával várta a király, és a királyné. Díszkivilágítás volt, és pompásan terített asztalok az egyik faltól a másikig. Volt nagy meglepetés, mikor Dadamamáékkal együtt Kiki és Ilka is betoppantak. <br>

Ilka kicsit megszeppent. Sosem volt még ekkora fényben, és aggódott is, hogy mit szólnak majd a királyi szülők. De Királyfi azt súgta neki,:<br>

- Szeretlek, mint a fényt a termek - és ettől Ilkának minden félénksége elszállt. <br>

Amikor mind elfoglalták helyüket a főhelyen álló asztalnál, a király ünnepi köszöntőt mondott. <br>

Azután a fiatalok felálltak, csak úgy ragyogtak a boldogságtól, körülöttük ott volt a rózsaszínű felhő. <br>

- Egymást választottuk - jelentették be örömmel.<br>

A királyi szülőknek nagyon tetszett Ilka. Ismerték már korábban, hiszen ők választották ki Dadamamáék mellé.<br>

- Nagyon elégedett vagyok. Fele országomat nektek adom! - mondta boldogan a király. A királynő szeretettel megölelte őket. <br>

- Legyetek nagyon bölcs uralkodók! - mondta, és már sírt a meghatottságtól. - Óriási lakodalmat tartunk majd, az lesz a legszebb ünnep, ami valaha is volt ebben a palotában! - ígérte nekik. <br>

Mindnyájan felálltak, úgy tapsolták és ölelgették őket a vendégek. Örömkönnyek csillogtak a szemekben. Úgy sírtak örömükben, hogy az ablakon folyt ki a sok könny.<br>

Ünnepelt az egész házikó a küszöbtől a háztető legmagasabb pontjáig, amikor az első szerelmes eggyéválás megtörtént. Ünnepeltek a folyóparton a fűzfák, a rét, meg a virágok is, mert elcsicseregte nekik egy kismadár, hogy micsoda szépséges nász történik a házban. <br>

- Leszel a feleségem, Királylány? <br>

- Nem leszek.<br>

- Miért nem leszel?<br>

- Mert már az vagyok, Királyfi.<br>

- Az vagy, igen.<br>

Két lepke tévedt be az ablakon, játszadozva kergették egymást.<br>

- Nézd Királyfi, szerelmesek - suttogta Ilka. <br>

De hogy mindez mikor volt? Az esküvő után? Az esküvő előtt? Vagy azmég esküvő utánhamarabb? Azt máig sem tudja senki. A kismadár, amint elcsicseregte, rögtön el is felejtette, ugyanígy a fűzfák, meg rét. Csak a víz, a folyó vize őrizte meg az információt, de ő magával vitte a végtelenbe. <br>

Kiki és Ilka pedig nem mondták el senkinek. Úgy gondolták, hogy csak rájuk tartozik. Egy férfira és egy nőre. <br>

Nagyon bölcs uralkodók lettek. Becsületesek voltak, árasztották magukból a jóságot, és az örömöt. Országuk népe szerette őket. <br>

Királyfi is jelen volt, mikor az első kisfiúk megszületett. Lám, - emlékezett vissza - elég sokat aludtam azóta, hogy Dadamama megmondta, én is apuka leszek egyszer. <br>

A szülést viszont borzasztónak látta. És igazságtalan is, - gondolta magában - hogy csak a nőké ez a szörnyűséges feladat.<br>

És még az is az járt az eszében - meg a szívében - milyen csodás érzés lehet felépíteni egy kis élőlényt magunkban, és aztán azt mondani neki: készen vagy, most már gyere ki, és éljél. <br>

Így történt, hogy mikor Ilka a kisbabával a karjában boldogan rámosolygott, azt mondta neki:<br>

- A másodikat én szülöm!<br>

Lett erre nagy nevetés!<br>

Még ma is nevetnek, ha abba nem hagyták.<br>

Itt a vége, fuss el véle!<br>