„Wittich Zsuzsanna írásai/Szép mese gyerekeknek szerelemről, szexről” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Wittizsu (vitalap | szerkesztései)
Wittizsu (vitalap | szerkesztései)
2. sor:
=Szép Mese Királyfiról és a Szerelmes Eggyéválásról=
 
::::====::::[[1. KIKI, A KIS KIRÁLYFI]]====
 
 
282. sor:
 
*
::::====::::[[2. KISHERCEG, A TIZENÉVES.]]====
 
 
491. sor:
Dadamama meg Dadapapa is nagyon várták már a találkozást, mint mindig a tanév végén. Megcsodálták, milyen deli ifjúvá növekedett.<br>
Megint volt egy szép nyár. <br>
 
 
 
::::::::[[3. CHARLES, AZ EGYETEMI HALLGATÓ]]
 
 
 
Aztán újabb tanulóévek következtek, mert Királyfit külföldi országok egyetemeire küldték a szülei. A szomszédos országok királyaival megbeszélve, a legjobb egyetemeket választották ki, hogy Királyfi sorban egy vagy két évet töltsön el itt is, ott is. Jogot és politológiát kell tanulnia.<br>
Közben pedig feleséget kell keresnie, vagy a királyi családokból, vagy más előkelő családokból valamelyik egyetemen.<br>
- Úgy gyere haza Károly, - mondta az apja - hogy szerezz tudást és magadhoz illő feleséget az uralkodáshoz. Egyik sem hiányozhat ahhoz, hogy király lehess.<br>
 
Kiki sajnálta, hogy Károlynak nevezte az apja, nem Királyfinak. Hát, hiába, komoly idők jönnek.
Amikor pedig beiratkozott az első külországi egyetemre, Charles lett a neve.<br>
Kellemes volt a csalódás, az egyetemi évek vidáman teltek. A tanulás könnyen ment a vizsgák nem okoztak gondot Kikinek. Jól beszélte az idegen népek nyelvét, és sok barátot szerzett. Nagyon szerette a különféle bálokat, koncerteket éppúgy, mint a komoly beszélgetéseket.<br>
És ott voltak a lányok, előkelő családok szebbnél szebb lányai.<br>
Királyfi mindenütt azt kereste, akit Dadamama megígért, a királylányt, akit majd ő felismer, és akivel egymást fogják választani. <br>
Nem volt könnyű. Mert hiába próbálta, nem vonzódott egyikükhöz sem. Már több éve tanult külföldön, nyaranta királyi családoknál vendégeskedett, de ott sem találta az igazi lányt. Ezért csak keresgélt, és várt, ahogy Dadamama tanította. <br>
Egyszer az egyik barátja azt mondta.<br>
- Charles! Holnap este különleges ünnep lesz nálunk, a kastélyban. <br>
- Milyen ünnep? <br>
- A húgomnak lesz a tizennyolcadik születésnapja. Gyönyörű meghívót fogsz kapni, délután futár viszi a lakásodra.<br>
- Ez nagyszerű! <br>
Hintóautó jött érte, és egyszer csak a fényes kivilágításban találta magát. Lakoma, bál, gyönyörű nők pompás ruhákban. Akárcsak odahaza a palotában, gondolta Kiki. Nem volt újdonság az ilyesmi. <br>
Otthonosan érezte magát. Sokat táncolt. Egyszer aztán az egyik lány tényleg megtetszett neki. Ismerte már az egyetemről, de csak látásból. Csinosnak találta máskor is, de most, ebben a csillogó ruhában különlegesen szépnek, sőt gyönyörűnek tűnt. Szép alakja, ragyogó szeme egészen felkavaró volt. Hát még a haja! Királyfi már nem is akart mással táncolni csak vele. <br>
És aztán, ahogy táncoltak, a lánynak a haja az arcához ért, és erről eszébe jutottak Dadamama szavai. Nagyon szorosan átölelni egymást, hogy összeérjen a testük… aztán keresni egy titkos helyet, ahol csak ők ketten vannak,… Kiki érezte, hogy ezt akarja. <br>
Hamarosan abbahagyták a táncot, és kisétáltak a kertbe. A lány hozzásimult, és ő átölelte a vállát.<br>
Mikor már olyan messzire elsétáltak, hogy a zene nem hallatszott oda, Királyfi magához ölelte a lányt, és hirtelen merészséggel megcsókolta a száját. Úgy érezte, ringatózik vele az egész kert. Szinte elolvadt a boldogságtól. <br>
Pontosan úgy volt minden, ahogy Dadamama magyarázta, sok évvel azelőtt.<br>
Továbbmentek, és valami ház-félére bukkantak. Úgy tűnt, a lány ismerte a helyet, mert mindjárt tudta, hol a bejárat, és könnyen eligazodott. <br>
Királyfi boldog volt. Megtalálta a Királylányt, akivel egymást választották! <br>
A szeme úgy ragyogott, mint kisfiú korában, ha valami különösen szép, színes kavicsot talált. <br>
- Te vagy a Királylány! - mondta neki. - Téged kereslek már évek óta! <br>
- Romantikus fiú vagy - felelte a lány. - Miféle királylányról beszélsz? <br>
- Rólad beszélek. Akit szeretek, és akit szépnek látok. Te vagy az!<br>
A lány gyanakodva nézett rá.<br>
- Keféltél már valaha, Charles? - kérdezte bájosan csengő hangján. <br>
Kiki meghökkent. Elfehéredett, elvörösödött, zavart volt. Ugyanaz a kérdés, mint a fiúkollégiumban! Tehát csak ezt akarná? Akit ő királylánynak nézett? <br>
Ez a gyönyörű lány! Itt, ahol csupa előkelő családok gyermekei, vannak, és egyetemisták! Szájára veszi ezt a szót?!<br>
Királyfi csak állt némán. Már nem látta szépnek a lányt egyáltalán. Azon csodálkozott, hogyan is gondolhatta, hogy ő az.<br>
- Megtanítalak, ha még nem próbáltad - duruzsolta a lány. <br>
Királyfi csak hallgatott. Sose gondolta, hogy ezt tanítani kellene. Volt benne egy kis remegés, hogy milyen is lesz legelőször, de érezte egész testében, hogy megtörténik majd a maga rendje szerint. <br>
- Most akkor akarsz, vagy nem akarsz? - csattant a lány hangja türelmetlenül.<br>
Kiki még jobban elborzadt. <br>
Hol van ez attól, amiről ő ábrándozott?!<br>
- Nem akarok - mondta. Megfordult, és kiment az ajtón. <br>
- Ne hagyj itt! - kiáltotta a lány. Megigazgatta a ruháját, meg a haját. - Sajnálom, hogy nem én vagyok az - lihegte, mikor utolérte a haragos fiatalembert.- Csak egy kis szórakozásra gondoltam… Ha már itt bálozunk… Na, ha ezt elmesélem a többieknek, röhögni fognak - kuncogott. <br>
- Elmeséled? Én azt gondolom, hogy csak ránk tartozik.<br>
Visszamentek együtt a táncolók közé, aztán a tömegben elsodródtak egymástól. . Királyfi csak téblábolt. Nemsokára megint egymásba botlottak. Kiki szerette volna elkerülni, de a lány megszólította. <br>
- Gyere Charles, nagyszerű koktélválaszték van a második emeleten. <br>
 
Fölmentek. Viszonylag csendes terem volt, szépen díszített asztaloknál itt-ott csoportokban, vagy ketten-ketten fiatalok beszélgettek. <br>
Leültek egy kicsi asztalhoz. <br>
- Miért hívtál ide? - kérdezte tőle Kiki.<br>
- Ugyan mi másért? Jó fej vagy! Azt akarom, hogy irigyeljenek a többiek.<br>
- Velem akarsz dicsekedni? Vannak itt nálam sokkal jobb fejek. <br>
- Jó, de láttam, hogy te rendes is vagy. Dorothy a nevem, tudod, igaz?<br>
- Persze, tudom, Dorothy. <br>
- Tudod Charles, én egy idealisztikus gondolkodású, előkelő családban nőttem fel…<br>
- Mint a legtöbben, akik itt vannak, nem igaz? <br>
- Igen. Mégis mindenkinek más a története. Azért mondom neked, mert… tudod… - zavarba jött. <br>
Kiki látta, hogy a szeme elszomorodik. Talán még az is lehet, hogy a könnyek tették annyira csillogóvá.<br>
- Bocsáss meg, tényleg csúnyán otthagytalak.<br>
- Semmi baj, - mosolygott Dorothy - csak látom, hogy te is idealista vagy, mint én voltam. És meglehet, hogy nagyot fogsz csalódni.<br>
- Már megtörtént. Benned csalódtam.<br>
- Ez semmi se volt, Charles. Az igazi csalódás az lett volna, ha nem nevetlek ki, hanem hagyom, hogy rendesen belezúgjál abba a királylányba, vagy kicsodába, akinek engem hittél. Talán még a kezemet is megkérted volna. Habostortás esküvő, aztán pár hét alatt rájöttél volna, hogy csapdában vagy. <br>
- Igen, végül is rendes tőled, hogy nem hagytad. <br>
- Tudod, engem is arra tanítottak, hogy majd megtalálom azt az egyetlen egy igazit, nagy esküvő, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Csakhogy mi a férjemmel már egy hét múlva boldogtalanok voltunk. <br>
- Arra gondolsz, hogy csapdában voltál? <br>
- Bizony. Sírtam is sokat miatta. A tündöklő szép férjem a lakodalom alkalmából elég sokat ivott, és durva volt velem a nászéjszakán. Nem így képzeltem az egészet. Valami ideálisan szép éjszakának képzeltem. Korábban többször is unszolt már, hogy feküdjek le vele, de én nem akartam. - Dorothy szeme könnyes volt már, de folytatta. - Azt gondoltam, hogy majd az igazi nászéjszakán, az esküvő után. Csakhogy minden másképpen volt. És persze neki nem én voltam az első. <br>
- Azt hittem, olyan boldog vagy, mint amilyen szép. <br>
- Akkor boldogtalan voltam. Elváltam volna a férjemtől, de a szüleim nem engedték. Mégiscsak egy közismert, tekintélyes család… - divatos kézitáskájából egy szál márkás cigerettát szedett elő. <br>
- Értem.<br>
- Aztán beleszerettem valaki másba. Nagy bátran leléptem a szülői házból egy koffernyi cuccal, és két évig az új szerelmemmel éltem. <br>
- Merész húzás volt, de lehet, hogy jól döntöttél.<br>
- Jól döntöttem, de szétköltöztünk. Nekem nem való a férj, meg a család. Neked megsúgom: nagy terveim vannak.<br>
- Tényleg? <br>
- Igen. Színművésznő leszek. Most egyetemre járok, és egyedül élek. Ez a legjobb. Szabad vagyok és önálló. Véghezviszem, amit akarok. Így most valóban boldog vagyok. <br>
- Minek mentél férjhez, ha így van?<br>
- Hm… minek? …Mert a barátnőim már mind férjhez mentek. És az esküvői ruha, meg a nagy ünnepség. Egy nagy ünnepség főszereplőjének lenni egy csodálatos fehér ruhában… Ezért mentem férjhez. Mekkora sületlenség a mai eszemmel! <br>
- Színésznők is szoktak férjhez menni.<br>
- Persze. Sőt rendszerint többször. Majd megint beleszeretek valakibe, összeházasodunk, megírják a pletykalapok, eltart pár hónapig, ő meg egyszer csak, hopp, megugrik. Ehhez már nincs kedvem - mondta, miközben rágyújtott.<br>
- Akkor miért akartál velem… Szóval minek neked bárki is?<br>
- Miért?! Csak! Mert jó. És az egészség miatt is. Hogy ne legyek frusztrált! Neked is szükséged lenne rá… hogy valakivel lefeküdj néha! <br>
- Tudod, én nem így vagyok ezzel. Nekem nem arra kellene a lány, hogy ne legyek frusztrált. De még nem is arra, hogy mert jó. Akkor inkább megennék egy kocsikerék méretű tortát!... - Nevetett kicsit, mintha olyan jó vicc lett volna, csak hogy lazítsa a beszélgetés légkörét. <br>
- Nem zavar a cigi?<br>
- De zavar. <br>
- Miért nem mondtad inkább, hogy befizetnél egy hullámvasútra? - kérdezte megvidámodva Dorothy.<br>
- Hát ez az! Nem használhatjuk az embertársunkat hullámvasútnak! Tudod, a szexuális erkölcs nem engedi.<br>
Dorothy szétnyomta a cigit az arannyal cizellált porcelán hamutartóban.
- Nem használhatjuk hullámvasútnak? Milyen jó fej vagy Charles…<br>
- És persze hamutartónak sem. <br>
Dorothy zavarba jött. Újabb cigarettát keresett, aztán mégis eltette.<br>
- Tudod Charles…<br>
- Tudom, tudom, csalódni fogok. Majd elviselem. <br>
- Lehet, hogy neked megéri…<br>
- Gyerekkorom óta erről álmodozom. Nekem meg kell találnom azt az igazit!<br>
- Szívből kívánom, hogy megtaláld! De akkor ne kapkodd el a dolgot, mint most velem! <br>
- Köszönöm, Dorothy, tényleg óvatosabbnak kell lennem. <br>
- Szép álmokat! - mondta Dorothy, aztán felállt az asztaltól, és elment.<br>
 
Frusztrált volt Kiki? Vagy nem? Bizony, nagyon is az volt. Hosszú ideig eresztette magára a hideg vizet a zuhany alatt, miután hazaért. Később pedig leült a kedves kis zsámolyra, egyenes gerinccel, fölfelé fordított tenyerekkel, és arra összpontosított, hogy nyugalmát megtalálja. Nem először tette ezt, és nem is utoljára. Még gyerekkorában tanulta meg a palotában a tanítóktól, hogyan szelídítse meg a belsejében dühöngő vadállatot. <br>
 
Közeledett a tanév vége. És már megint úgy fog hazamenni, hogy nem viszi magával a megígért feleségnek valót. Szülei már idősek voltak, és ezért sürgették őt, pedig Királyfi még fiatalnak érezte magát. Hogy menjen az apja elé? Elege volt a tanulásból, és a feleség-keresgélésből is. Mindig a kudarcok a lányokkal… Már király sem akart lenni.<br>