„Wittich Zsuzsanna írásai/Anyaság és környéke” változatai közötti eltérés

Kati és Piri testvérek. Piri órák óta vajúdik első kisbabájával. Végre megvan! Megérkezett! Odakint a folyosón az ifjú apuka és a boldog nagyszülők az öröm és megkönnyebbülés könnyei közt ölelkeznek. <br>

Vagy 20 év múlva Kati nevetve emlékszik vissza, mit mondott neki akkor az anyja: „Családi vonás nálunk a nehéz szülés. Te is milyen nehezen születtél, nem emlékszel?”<br>

Nekem ez a jelenet bukkan elő: Kora reggel van, kibújok az ágyból, a konyhában Anyukám, Nagymamám, és még valaki rokonságból, akire csak úgy emlékszem, hogy fiatal, barna hajú néni volt, de inkább taszító, nem kedves. Hol van az a bácsi, aki itt volt? – kérdezem. Nem volt itt senki. –mondják. Mesélem, hogy itt volt egy bácsi, vele voltam valami szép helyen, és beszélgettem ott valakikkel. Mit beszél ez a gyerek? - nevet az a kellemetlen néni. Tőlem is kérdi: Ugyan hol lettél volna? Most bújtál ki az ágyból. Biztosan álmodta, - menteget Anyukám. Igen, igen, helyeselnek. Én újra kezdem a történetemet. Bizonygatom hogy igaz volt. Tényleg ott voltam. Álmodtad, mondják újra. Mi az, hogy álmo? – vagy valami ilyesmit kérdeztem, mert nem ismertem még ezt a szót. Végre megenyhülnek, és elmagyarázzák: Mikor alszol, olyan mintha történne valami, de nem valóság, csak azt hisszük. <br>

Szomorú lettem, mert az álom szép volt és nagyon sajnáltam, hogy nem volt igaz. Bennem volt az érzés, hogy igaz volt, de látnom kellett, hogy se a bácsi, se az a szép hely nincsen sehol.<br>

A lényeg, hogy mégis igaz volt az álom! És Rudolf Steiner ezt már megmondta 1912-ben. Ha én ezt akkor tudtam volna! Megmondhattam volna annak a bizonyos néninek.<br>

És Anyukámnak még most is megmondhatom. És meg is mondom, igenis!

 

== Bölcsődal ==