„Címerhatározó/Bocskai címer” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
 
==kismarjai Bocskai==
[[Fájl:Bocskai_csalad_cimereBocskai_(1414).jpg]]
 
 
A Bocskai család címere
10 ⟶ 11 sor:
A czímer vörös alapra van helyezve, melyet az e korbeli Zsigmond-féle armálisokat jellemző négyes karélyú széles arany keret vesz körül, melyet belül kettős fekete, kívülről egyes vékony sárga vonalkeret határol. Az egész kék alapra van helyezve, melyet belül fekete, azután fehér, kívül pedig ismét fekete vonalkeret díszít. A belső négy sarokban ezüst damaszkolás.
 
A czímer a Zsigmond első éveiből származó czímerek között egyike a legszebb kivitelűeknek, mely színkompozicziójával, a sisakdísz lendületes ábrázolásával és méretei arányosságával egyaránt kiválik a többiek közül. Fegyvertani és viselettörténeti szempontból egyaránt megbecsülhetetlen, mert a Zsigmond-korabeli nehéz lovas fegyverzetre ad felvilágosítást. Fontossága különösen abban rejlik, hogy egész fegyverzetet mutat be, míg azok a Zsigmond-kori armálisok, melyek fegyvertani szempontból érdemelnek figyelmet, mint pl. a [[LesztemériLeszteméry címer|Leszteméri]]- vagy [[Irsay címer|Irsay]]-armálisok, csak egyes fegyverzetdarabokat ábrázolnak. Fegyvertani szempontból fontosságra nézve a Bocskai-armálissal csak a [[Bod címer|Bothfalvi Both]]-családé versenyezhet (1460), mely a Mátyáskorabeli gyalog katonaság fegyverzetére ad felvilágosítást.
 
A czímeradományban Bocskai Péter fia István részesül. Érdemeiről és kilétéről az oklevél közelebbről nem emlékezik meg.