„Heraldikai lexikon/Negyedelés” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Szegedi László (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
27. sor:
 
Magyarországon kivételes esetben négyelt pajzsot használt már Károly Róbert (1307-1342) király is egyik pénzérméjén (1. és 4. mező liliom, 2. és 3. sávok). Ez Martell Károly címerének a hatását tükrözi. A magyar Anjou királyok inkább a [[hasított]] pajzsot használták a liliomokkal és a sávokkal. A [[hasított]] címer, negyedelés céljával, a 13. században jelent meg, elsősorban az uralkodói címereken (az uralkodó címere a jobboldali, feleségéé a baloldali mezőben).
 
 
A reneszánsz idején a címerfestők kényük-kedvük szerint használták a címerelemeket, és sokszor előfordult, hogy a címerképet a pajzsból kiemelve ábrázolták. A Máriássy család 1516-ból való sírkövén a családi címer két motívumát, a buzogányt és a kettős keresztet egy négyeit pajzsban felváltva szerepeltette a művész. Az ilyen eljárás nemcsak önkényes, hanem megtévesztő is, hiszen a címer szétdarabolása címertörés látszatát kelti, mert az említett két tárgy eredetileg a család egyik ősét jelképező vitéz két kezében volt.[http://web.ekmk.hu/pdf/A_cimerhasznalat_tortenete_magyarorszagon.pdf]
 
<gallery perrow="5" widths="159" heights="300">
74 ⟶ 77 sor:
== Lásd még ==
 
[[heraldika]], [[négyelés]], [[harántnégyelt]], [[vándorcímer]]
 
[[Kategória:Heraldika]]