Gyümölcsös túrótorta
Hozzávalók:
- 25 dkg tetszés szerint bármilyen gyümölcs (vagy lecsöpögtetett befőtt),
- 25 dkg tehéntúró,
- 25 dkg liszt,
- 12 dkg margarin,
- 3 tojás,
- 2 dl tejföl,
- 3 evőkanál porcukor,
- 1 zacskó vaníliás cukor,
- 1 teáskanál sütőpor,
- 1 mokkáskanál só,
- 1 mokkáskanál reszelt citromhéj.
|
Elkészítés:
- A tésztához a sütőporral, 1 evőkanál cukorral és a sóval elkevert lisztet mély tálba öntjük. Közepébe mélyedést vájunk, ebbe rakunk 1 felütött tojást, a felszeletelt margarint és 1 dl tejfölt. Az egészet gyorsan összemorzsoljuk, majd összegyúrva egy cipóba formáljuk. Kevés liszttel meghintjük a tetejét, és a hűtőszekrényben fél órát pihentetjük.
- Közben a túrót a tejföllel és a megmaradt tojással simára keverjük, porcukorral és a vaníliás cukorral ízlés szerint édesítjük. Egy nagy tortaforma aljába úgy simítjuk bele a kinyújtott tésztát, hogy vékony pereme is legyen. Ebbe töltjük az ízesített túrót, majd a megtöltött formát előmelegített, forró sütőbe toljuk. 10 percig közepes lángon, további 15 percig takaréklángon sütjük. Próbaképpen beleszúrunk egy hurkapálcát, s ha már nem ragad rá a tészta, se a töltelék, akkorra sült meg.
- Közben elkészítjük a gyümölcsöt, amit a tetejére rakunk. Megmossuk, kimagozzuk, egyforma darabokra aprítjuk, és szépen elrendezzük a még forró tortán. Frissen is, hűtve is nagyon finom.
|