Szerkesztő:Boer Maria/Béketárgyalások

MOTTÓ

„...az emberies érzelem nem tud abba belenyugodni, hogy időnként tömegek bocsáttassanak egymásra kölcsönös öldöklés céljából. A jogérzés nem találhat megnyugvást a nyers erő döntésében, amely sokszor a legégbekiáltóbb igazságtalanságoknak kedvez, háborúban csakúgy, mint párbajban.”

„Ideális és reális érdekek, erkölcsi és anyagi szempontok egyaránt megkövetelik a további evolúciót egy olyan jogállapot felé, melyből a háború ki van zárva. A békemozgalom eszerint nem holmi egyéni ötletnek, holmi álmodozásnak szüleménye, hanem az emberi fejlődés törvényeinek szükségszerű fejleménye.” Apponyi Albert

A békemozgalom keletkezésének okai

1914. áprilisában, az osztrák trónörökös pár Szarajevóban történt meggyilkolása előtt két hónappal Apponyi Albert egy tanulmányt tett közzé a "Magyar Kultúra" című folyóirat két egymásutáni számában. A tanulmányban a nemzetközi jog akkori helyzetét ismerteti a szerző, de nem derül ki belőle az, hogy sejtette volna az első világháború közeledését.

Apponyi Albert szerint a nemzetközi béke ügye az első világháború kitörése előtt olyan stádiumban volt, mint amilyen a kőkorszak bizonyos vidékein lehetett, ahol a törzsek és az egyének szabadon ölték egymást, raboltak egymástól.

Bizonyára akkor is akadtak olyanok, akik belátták, hogy mindannyian jobban járnak, ha békében élnek, a béke azonban szubjektív tényezőktől, vagyis a jobb belátás és jobb hajlamok tartósságától függött. Ha a jobb belátásos törzsfőnöknek durvább fából faragott fia vette át a hatalmat, a béke ügye újból veszélybe kerülhetett.

Fokozatosan egyre több magántermészetű (élet, vagyon, család), majd később közjogi (szabadság, önkormányzat) vonatkozású intézményt hoztak létre, melyek az egyének és közösségek jogait védelmezték.

A prekárius fegyverszünetek helyett a XIX.-XX. század fordulóján már feltétlenül szükségessé vált a béke fenntartásának intézményes biztosítása.

Először csak háborúk előtt vagy után kötöttek szerződéseket a nemzetek, de később, amikor olyan problémák merültek fel, amelyek több nemzetet érdekeltek, a kérdéseket kongresszusokon vitatták meg. Itt Apponyi felsorolja a vesztfáliai béke megkötésétől kezdve az 1815-ös bécsi, 1854-es párizsi, 1878-as berlini, majd az 1899-es és 1907-es hágai békekongresszusokat.

Csakhogy a szerződéses rendezésnek ezt a formáját kiegészítette egy jogszokás, melyet Hugo Grotius foglalt rendszerbe "De jure pacis atque belli" című művében, melynek alapján a nemzetközi jog megkülönböztette a béke és háború állapotát és mindkettőt jogosnak ismerte el.

Apponyi szerint 1914-ben az államfők és minisztereik még mindig csupán a máról hónapra való béke fenntartásán fáradoztak.

A nemzetközi bíráskodás kialakulásának gyakorlati oldala

Mint ahogyan az egyének bíróhoz fordulnak jogi problémáik békés úton való megoldása érdekében, ugyanúgy a nemzetek között is szükségessé vált egy nemzetközi bíróság létrehozása, ezt megelőzően a nemzeteknek szerződésekben kellett megegyezniük abban, hogy összeütközéseiket csakis bírói úton fogják rendezni.

Ebből a célból alakult meg a PARLAMENTKÖZI UNIÓ A BÉKE ÉS A VÁLASZTOTT BÍRÁSKODÁS ELŐMOZDÍTÁSÁRA címet viselő viselő intézmény.

Ezt a szervezetet a XIX. század nyolcvanas éveiben egy csoport francia és angol parlamenti tag hozta létre Randal Coemer és Fréderic Passy francia képviselők kezdeményezésére. Fokozatosan egyre több képviselő és felsőházi tag csatlakozott hozzájuk és 1914 áprilisában az uniónak már 20-25 parlamentből körülbelül 3.000 tagja volt. Az illető nemzet lélekszámára való tekintet nélkül, minden csoport két tagot küldött a vezető tanácsba, melynek feladata az évi közgyűlések megszervezése volt, melyeket a művelt nemzetek fővárosaiban tartottak meg, például 1896-ban Budapesten. Itt megjelenhetett és felszólalhatott akárki és ez, a részvétel esélyei szerint néha nagy aránytalanságokat okozott.

A hágai békeértekezletek

A választott bírósági szervezet 1899-ben Hágában tartotta az első békeértekezletet, 1907-ben pedig a másodikat ugyanott és 1914-ben már a harmadik hágai békeértekezletet készítették elő.

Fokozatosan és először formátlanul, de végül mégiscsak bekerült egy új elem a nemzetközi életbe: a népképviseletek részvétele a nemzetközi jogalkotásban. Eddig ebbe csak az államfőknek és minisztereiknek volt beleszólásuk. A parlamentek jóváhagyási joga nem sokat ért, mivelhogy csak utólagos volt és nem minden esetben tartották fenn számukra ezt a jogot.

Csakhogy, az egyének társulásától eltérőleg, a nemzetek társulása nem szubordináción, vagyis egy bizonyos fajta felsőbbség elfogadásán alapul, hanem koordináción. 1914-ben azonban a nemzetközi jogszabályok még nagyon hiányosak és vitásak voltak, szankció pedig egyáltalán nem létezett.

A szubordináción alapuló nemzeti társadalomban ilyenkor pótlólag fellép a végrehajtó hatalomnak, a kormánynak, az önkormányzati testületeknek rendeletkiadási, statutumalkotási joga. Mindez a koordináción alapuló nemzetközi társadalomban nem volt lehetséges, mert nem volt hozzá megfelelő szerv, vagyis nem létezett közös végrehajtó hatalom és a békeintézmények igénybevétele is csak fakultatív lehetett.

A második hágai értekezlet ugyan megállapította, hogy melyek azok az esetek, amelyekben a bírósági eljárás kötelező, de általános megegyezés nem jött létre. A törvényhozói és bírói hatalomnak már létezett megfelelő szerve az első világháború előtt, azonban a végrehajtó hatalom hiánya miatt ennek egyelőre nem sok értelme volt a gyakorlatban.

Az interparlamentáris unió tanácsadóként szerepelt a hágai diplomáciai értekezletek mellett, de Apponyi megjegyzi, hogy a kéretlen tanácsot egyes egyének sem veszik szívesen, a nemzetek pedig még kevésbé.

A különböző nemzetek között sok választott bírósági szerződés jött létre, konkrét tárgyakra vonatkozóan, vagy pedig általánosságban. Ezekben a szerződő felek kötelezték magukat a viszályok bírósági úton való elintézésére, - kivéve az olyanokat, amelyek a nemzet becsületét vagy létérdekét érintik.

Az Egyesült Államok akkori elnöke, William Taft szerződést kötött Angliával és Franciaországgal, melyben az érintett felek kötelezték magukat arra, hogy összes vitás kérdéseiket a nemzeti létérdek- és becsületre vonatkozó megszorítás nélkül bírói döntés elé fogják vinni, - feltéve, ha azok bírói döntésre alkalmasak. Létezhetnek ugyanis "non arbitrable", vagyis bírói döntésre alkalmatlan összeütközések is, a jogszabály hiányánál fogva.

Apponyi azt ajánlotta, hogy a hágai békeértekezleteket tegyék nemzetközi jogalkotó testületté, amely 4-5 évenként összeülne, külön összehívás nélkül, a parlamenteket, vagyis a népek képviseletét pedig hozzák összefüggésbe ezzel a diplomáciai testülettel. Így jogi formát adhattak volna annak a törekvésnek, amely akkor még tökéletlenül bár, de már létezett: a népképviseleteknek a részvételét a nemzetközi kapcsolatokban.

Csakhogy időközben kitört az első világháború.