Szerkesztő:UtahRaptor/Az élet története

Kategória:Címlapok


DINOSZAURUSZOK


KÖZÖTT


TERMÉSZETTÖRTÉNET




Bevezetés

Utazzunk vissza az időben 65 millió évet, abba a korba, amikor a dinoszauruszok uralták a Földet. A millió évek előrehaladtával a bolygó éghajlata és növényzete megállás nélkül változik, mivel a magaáramlások következtében a kéreglemezek elcsúsznak és egymásnak ütköznek, így lánchegységek gyűrődnek fel majd bomlanak le. A lemezek általában kontinenseket vagy nagyobb földdarabokat foglalnak magukba, ezért minden ilyen kéregmozgás alkalmával a földrészek is elmozdulnak eredeti helyükről. A Föld tektonikus áramlásai során élőhelyek és ökoszisztémák váltják egymást, amely új élőlények kialakulásával és a korábbi fajok kipusztulásával járhat, melyek nem tudtak időben alkalmazkodni a változásokhoz. Bolygónk története során többször drasztikusan megváltozott az éghajlat, így globális felmelegedések vagy lehűlések is kialakulhatnak, ami jégkorszakokat idéz elő és szintén fajok ezreinek sorsát pecsételi meg. Ezeket a tömeges kihalási hullámokat sokszor vírusok, járványok megjelenése, fejlettebb fajok kialakulása, vulkanikus tevékenységek, valamint a világűrből érkező idegen eredetű testek, például nagyobb meteoritok és aszteroidák becsapódása is elősegítheti, többek között a dinoszauruszok kipusztulását is részben ez okozta.

Tartalomjegyzék


1. Új vér (220 millió évvel ezelőtt, késő triász)
2. A titánok kora (152 millió évvel ezelőtt, késő jura)
3. Kegyetlen tenger (149 millió évvel ezelőtt, késő jura)
4. A levegő óriása (127 millió évvel ezelőtt, kora kréta)
5. A sarki erdők lelkei (106 millió évvel ezelőtt, kora kréta)
6. Egy dinasztia pusztulása (65,5 millió évvel ezelőtt, késő kréta)
7. A dinoszauruszok visszatérnek (220-65,5 millió évvel ezelőtt, késő triász-késő kréta)



Ajánlott irodalom



Üzenet hagyásához, kattints ide

Jogi nyilatkozat


Public domain
Ezt a könyvet, (dokumentumot), vagy az itt található képet szerzője közkinccsé nyilvánította,
lemondott, vagy nem jogosult szerzői jogi védelemre.

For visitors from other countries: This image is in the public domain.