Wittich Zsuzsanna írásai/Hibakereső gyerekneveléshez

Hibakereső gyerekneveléshez

Gyerekrontó szülők.

Tényleg van ilyen. Az neki a lényeg, hogy tekintélye legyen a családban. Ő legyen a legjobb. Ennek érdekében a gyerekét elrontja. Lehet, lehet, hogy nem azért hanem más okból, vagy nem szánt szándékkal, de azért sikerrel.

Tehát ez most a kérdés.
Hogyan rontsuk el gyerekünket?
Hogyan rontsuk el gyerekünket, és ezzel együtt a szülő – gyerek kapcsolatot?

Kezdhetjük mindjárt a születéskor. Íme néhány tipikus eset.

A legjobban az árt a gyereknek, ha nem örülünk az érkezésének.
- Lány lett! Most mit mondjak a haveroknak? Na meg hogy jön majd velem a meccsre, meg horgászni? – apuka orra ilyenkor földig érjen bánatában, és menjen el egyedül a „hangulatkarbantartóba”.
Ellenpélda:
- Fiú lett, pedig lányt szerettem volna. Olyan szép ruhákat vettem volna neki. És gyönyörű kis hercegnő lehetett volna!. – Az anyukáknak könnyű. Szoptatják a kisfiút, ölelgetik, megszeretik. – Nem baj, a kisfiúk is aranyosak… Meg majd legközelebb biztosan kislányom lesz…

Vagy túl korán érkezett. Nem akartuk, csak véletlenül lett.
- Most aztán fizethetem a tartásdíjat.
- Atyám! Mit mondjak most a szüleimnek. Apám agyonver, anyám megőrül.
- Mi a fenét csináljak? Na, most emiatt a gyerek miatt nem fogok férjhezmenni hozzá!
- Ezt jól elszúrtam! A francba! Magamat se tudom eltartani. Elvetetni már késő…

Szóval az anyukának még iskolába kellene járni, vagy nem is akartak összeházasodni, vagy nincs lakás, vagy az anyós megmondta, hogy nem kell még gyerek, vagy csak egyszerűen nem akarjuk felvállalni, mert macerás dolog, se állás, se pénz, se egy segítő nagyszülő sehol, …és még így tovább.

Az is előfordul, hogy fél a szülő, hogy majd őrá hasonlít.
- Csak legalább ne hasonlítana rám. Ugyanilyen csúnya lesz, mint én. Már most sem bírok ránézni sem. Na mindegy, hát, ha már megvan!
- Ó, azt hittem, szép lesz, mint egy hercegnő. De már látom, hogy az apjára hasonlít. Ó, szegény gyerek.

Az is lehet, hogy szeretjük, csak erősen titkoljuk. Ez tényleg nem vicc. A férfiak gyakran titkolják az elérzékenyülést, nem akarják feladni a belső tartást, az alapvető érzelemmentes figurát.
Üvöltözés, káromkodás, néha be is húz egyet- egyet annak a rohadt kölyöknek, vagy esetleg az asszonynak, hadd lássa a gyerek, ki az úr a háznál! Szereti, persze, mindkettőjüket, de azt gondolja, férfiasan kell viselkednie.

Nos, a gyerek nagyon pontosan érez mindent. Félelem ül a kis lelkébe a hangos ordítozás miatt, hiányérzet a szeretet jeleinek nélkülözése miatt, elhagyatottság érzése, mert azt tapasztalja, hogy rossz helyre jött. Sokat sír, mert minden csepp tejért, minden mosolyért meg kell harcolnia.

Nem is sír, hanem üvölt. A helyzet egyre rosszabb.
- Hallgattasd már el azt a gyereket! Mért nem adsz neki enni, ha éhes!

- Ki akart még gyereket?! Mért nem szóltál időben, mikor még elvetethettük volna?
- Hogy képzeled? Sose tettem volna meg!

- Nézz a tükörbe! Egy szép nőtt vettem el, most meg milyen feleségem van! Nekem aztán nem varrod a nyakamba ezt a gyereket! Lehet, hogy nem is az enyém!

Veszekedés, mérges, durcás szülők, esetleg egyedül felvállaló szomorú, folyton aggódó anyuka.
Ez az alaphangulat.
Így aztán a gyerkőből ingerlékeny kamasz, morcos felnőtt lesz, a társai utálni fogják, barátja egy szál se sose. Jól elrontottuk. Hát ezt akartuk, nem? Legalábbis a kérdés ez volt: Hogyan rontsuk el gyerekünket?

Na, de folytatom. Kisbabakor:
A kicsi baba aranyos. Meglágyítja a legkeményebb szíveket is. A családnak sok örömet okoz.
Például azzal, hogy eltanulja a felnőttek szavait, és kimondja. Ha ez valami goromba, illetlen, malac dolog, a család nevetésben tör ki, bíztatják, mosollyal jutalmazzák a gyereket.
- Hallgasd, csak miket mond! Ez aztán a gyerek!
A kicsi baba boldog, újra meg újra kimondja a derültséget hozó szavakat. Eltelik pár év, és gyakorlott káromkodó lesz. Nem baj. Az őszinteség a fontos! És hogy tekintélye legyen a társai között.
A megdádázás is fontos a gyerek elrontásában.
Régi, hasznos szokás. Például beütötte a karocskáját a szekrény sarkába. Bömböl.
- Bántott a szekrény, dádázd meg! - Anyuka megfogja a pici kezet, megütögeti vele a szekrényt. - Így, megdádáztuk a szekrényt, most már nem fáj.
Ez nagyon jó módszer ahhoz, hogy a bosszúállást megtanítsuk, sőt az idegeibe belemarassuk a kisbabának. Felnőtt korban sem fogja elfelejteni, a szívében és az agyában ott fog élni a bosszúvágy egész életében.
Előfordulhat, hogy a bosszú bosszút szül majd, és sok baja lesz ebből, de mindegy. Nehogy valami pipogya nyuszi legyen belőle! Jobb, ha félnek tőle, mintha szeretik!
Sokan tényleg így gondolják, de nekem az a véleményem, hogy belénevelni valakibe a bosszúállás kényszerét, nem szerencsés dolog. Annak, akiben ott van ez a kényszer, aki folyton úgy érzi, hogy bosszút kell állnia most ezért, vagy azért, nem lesz könnyű barátokat, családtagokat gyűjteni maga köré. Sok haragosa lesz, akik mindig keresztbe tesznek neki, sőt a nyakát is kitörik, ha nagy harag keletkezik. Bizony, nem lesz túl sok barátja, legfeljebb csak verekedő embernek kérik majd fel…

Amikor már nagyobbacska a gyerek, akkor ő a király.
- Természetes, na ná, hogy ő a király, hiszen az én utódom!
Napközben dolgozunk, addig rábízzuk a nagyira. Nagyit előbb kioktatjuk alaposan, hogyan kell a királyt szolgálni.
- Szomjas a gyerek! Mért nem ad neki vizet, Mama?
- Már mondtuk Mama, hogy nem szereti a gyerek a tökfőzeléket. Gyere kisfiam, anyuka készít neked palacsintát.
- Mama! Nem vigyázott rá eléggé! Megkarcolódott a térde!
A gyerek valóban nagyon magabiztos lesz így. Lehet, viszont, hogy kiállhatatlan, nyafogós, uralkodó természete miatt nem szeretik majd a társai. Lehet, hogy egy barátja sem lesz. Nem baj. Fő, hogy ő a király.
A nagyit persze ugráltatja, szolgálónak tekinti. Később majd a szülőket is.
- Ó, jaj! Az is lehet, hogy úgy beszél majd velünk, ahogy mi szülők most oktatjuk és fegyelmezzük a nagyit.
- Ugyan már! Mi tökéletes szülők vagyunk, és nagyszülőként is jók leszünk. Nem kell majd minket fegyelmezni.
- De ha ezt látja tőlünk, akkor lehet, hogy mégis…
- Különben is, hol van még az! Most ő a mi gyöngyszemünk! Mama! Induljanak időben! Nehogy elkéssenek az iskolából!

Ha magad körül mindenkit örökké kommentálsz, az jó. Mentek az utcán, - azt nézd, micsoda dagadt nő! Amúgy tök jó lehet!
Vagy: -Ó, ez a szerencsétlen csóró. Persze dolgozni nem megy, inkább kéreget. Csak nehogy ide jöjjön hozzánk is!
Máskor: - Figyeled, mekkora barom?! Egyedül akarja elcipelni azt a málhát! Mért nem fogad tehertaxit?!
Mármint arra jók az efféle megjegyzések, hogy elrontsd a gyerekedet. Hamarosan úgy érzi majd, ő is állandó kommentálások közepette tesz mindent, sehol sem akar nyilvánosság előtt megjelenni, vendégek elől elbújik, és jóformán ki se mer menni az utcára.

Ha a megjegyzéseid mindig kellően kritikusak, abból a gyereked láthatja, hogy te, a szülő, te vagy a legtökéletesebb. Lássunk rá példát.
- Nézd azt a csontvázat!
A gyerek ijedten: - Hol?
- Ott ni! Az a sovány ember!
Máskor:
- Csordásék még sose voltak nyaralni. Milyen bunkók! Mi már jóformán bejártuk világot!
A boltban:
- Itt áll sorba a sok buta ember, ahelyett, hogy jönnének későbben.
Vagy:
- Látod, mit vesznek ezek? Tök hülyék!
Az ilyesmi jó érzés egy gyereknek, főképp, amíg kicsi. Látni, tapasztalni, hogy az ő anyukája szebb, mint az a sovány ember, az ő apukája okosabb a többi bácsinál, az ő családja mindenkinél különb.
Csak az a baj, hogy egyszer csak elkezd a saját szemével látni. Meglátja, hogy az ő anyukája nem is szépségkirálynő, hogy az ő apukája se olyan okos azért, és vannak, akik még náluk is jobb helyeken nyaralnak. Ez nagy csalódás. És oda a szülőkbe vetett bizalom. Nem is olyan okosak? Nem is olyan tökéletesek?
Meg aztán, azt hiszi, neki is örökké kritizálni, kommentálni kell másokat. És ez bizony fárasztó.
- Nincs egy nyugodt perce az embernek! Mindig jön valaki, akit meg kell szólni! Őrület!
Na meg ott van az az érzés, hogy őt magát meg a többiek kritizálják folyton. Ettől jó alapos kisebbségi érzése keletkezik.
- Mások meg biztos megszólnak engem. Na persze. Nyílván ők meg lenéznek engem. Húúú, jobb ha ki sem lépek az utcára, olyan csúnya vagyok. Meg nincsenek is olyan dögös cuccaim.
- Hogy a francba lehetek ilyen béna. Nem véletlen, hogy pont én rontottam el…
- Le fog tolni a tanár, hogy nem bírtam ennyit se megjegyezni.

Vagy az ellenkezője is lehetséges. Ő az, akire csak fölnézni lehet. Ő mindenkinek fölötte áll. A többiek mind buták, műveletlenek, lusták, bénák, nem érdemes szóba állni senkivel.
- Mit tehetek? Majd nézem a tükröt odahaza, és úgy beszélgetek.

Tehát mindenkit megszólni fárasztó, kellemetlen, de ha mindenáron el akarjuk rontani a gyerekünket, akkor meg kell lennie.

Pici lányka sírva jön az oviból.
- A Kováty Pityti azt mondta, hogy megver, ha még egyszer …
- Majd adok én neki! Mond csak meg, hogy apukád nem hagy bántani!
Másnap még nagyobb a sírás. Mert Kovács Pisti a szomszédban lakik, és egy emberhegy az apukája.
- Apu! De a Kováty Pityti apukája sokkal erősebb!
- Ne aggódj! Az én gyerekemet senki sem meri bántani! Majd én megmutatom neki, hogy ki vagyok!
Így már helyreáll a gyerek magabiztossága. Kovács Pisti apukája mit sem tud a dologról, a kislány pedig látja, hogy apja milyen tökéletes.
- Mégis nem akárki az én apukám! Még a kovács Pisti apukájától se fél! Én meg sokkal szebb vagyok, mint Kovács Pisti! És a kispárnám is szebb!
Igen, lehet, hogy később kicsit beképzelt lesz, hiszen a tökéletes ember gyereke csakis tökéletes lehet. Könnyen lehet, hogy a társai utálni fogják ezért. Na, de kit érdekel!?

Esetleg szerelmi téren is csalódást okoz majd, hiszen ha ő a legtökéletesebb, nem biztos, hogy talál magához méltó tökéletes társat. Illetve ha talál is, természetesen, akit talál, azt magához képest tökéletlennek fogja látni.
- Áááá, kit ültetett mellém az oszifő! Semmi kedvem hozzá. Olyan kis izé… Na, de mondjuk meg az igazat, egy jó fej sincs az egész osztályban!
- Már egy jó szállodára se telik újabban a családnak! Mit gondolnak rólam, csak nem fogok holmi apartmanban lakni egy egész hónapig! És kikkel tudok itt ismerkedni, meg barátkozni?! Sok csóró!
Ebből persze viszály és elégedetlenség lehet bőven. De sebaj! A lényeg, hogy ne adjuk fel a tökéletesség látszatát semmikor.

Habár… az is megadódhat, hogy a tökéletes szülő árnyékában felnőtt gyerek tele lesz kisebbségi érzéssel. Ez olyankor jellemző, ha nem csak a kívülállókat kritizáljuk, hanem a családtagokat. Anyuka kritizálja Apukát. Vagy esetleg fordítva. Apuka folyton szidja és kritizálja Anyukát.
- Jaj, apád olyan ügyetlen!
- Anyád kövér, mint egy szakácsnő, csak éppen főzni nem tud!
Esetleg a nagyszülők is rátehetnek egy-egy lapáttal, beszállhatnak egyik vagy másik szülő szidásába, kritizálásába, rossz tulajdonságainak sorolásába a gyerek füle hallatára.
- Ezt a Gizit minek kellett az én fiamnak feleségül venni?! Egy jobb ruhát sose látok rajta. A gyerekeket se öltözteti elég szépen!
- Anyád jobban tette volna, ha nem apádhoz megy férjhez, hanem a Nagy Gáspárhoz, akit én mutattam be neki!
Ha a gyerekek ilyeneket, ehhez hasonlókat hallanak, azonosítják magukat a bántott szülővel, és bizony nagyon rosszul érzik magukat.
- Az én anyukám nem jár elég szép ruhákban? Lehet, hogy én se? Biztosan csúnya vagyok, azért nem szeretnek az osztálytársaim.
- Biztosan azért vagyok ügyetlen, mert az apám is az. Hát igen. Nem vagyok elég jó. A Péter, persze ügyes, mert az apjától mindent megtanul.
A kisebbségi érzésben szenvedők nem tudják elfogadni és szeretni önmagukat. Ez a legrosszabb, amivel gyerekünket sújthatjuk.
- Nem megyek a Teri szülinapjára. Csúnya vagyok. Engem nem szeretnek. Kár odamennem.
- Dehogy megyek segíteni! Úgyis csak kinevetnek, mert nem tudom összeszerelni a készüléket.
- Apámmal kellene horgászni mennem. De még abban sem vagyok jó. Habár ott legalább nem lesz senki, aki kinevetne. Persze, ha olyan jó szerelésem lenne, mint Janinak, akkor nem apámmal mennék, hanem Janival.
Az ily módon felnőtt embereknek nagyon nehéz barátokat vagy társat találni. És akit találnak, azt elriasztják, vagy megőrítik a sok panaszkodással, önkritikával, elégedetlenséggel, mások utánzásával, irigylésével.
Összefoglalva: A megszólás, kommentálás, kritizálás csak akkor jó nevelési módszer, ha a cél a gyerekünk elrontása.
A kényeztetés is alkalmas ugyanerre. Helyesebben az agyonkényeztetés.
A szülő szerény, a nagymama még szerényebb, de gyermekünk a város, vagy a megye, vagy a világ legszebb gyermeke.
- A mi gyerekünk nagyon okos! Már óvodás. Egyszer ellökte valaki az udvaron, és betört a feje. Nahát, én odamentem, aztán jól megmondtam a magamét az óvónéninek! Azt mondta az óvónő, hogy az csak egy kis karcolás a fején, meg hogy a mi gyerekünk kezdte a verekedést. Na, hát azt nem hiszem, mert ő egy áldott jó és szófogadó gyerek. Csokitortával etetem, mert csak azt szereti, és a kólát. Habár rántott húst is szoktam adni neki, de azt csak ritkán eszi meg. Hétvégén valamelyik nagymamánál szokott lenni, mert itthon nem tűrjük, ha rendetlenséget csinál. Nagymama se tűri a rendetlenséget, de ott van TV, meg internet, és azzal elvan. Már mindenféle játékot tud játszani az interneten. Meg a mobilon is.

- Mi az újságba is beküldtük a fényképét a gyerek-szépségversenyre. Lehetett szavazni rá. Én megszerveztem, hogy az egész utca megvegye az újságot, és a mi gyerekünkre szavazzanak. Sőt még meg is vettem sokaknak ajándékba, ez csak egy helyi lap volt, de jó hogy ilyen versenyeket szerveznek. Mert tényleg ő a legszebb gyerek! Hát, az az igazság, hogy csak második lett … de aki a győztes lett, az olyan egy rút kis béka volt…

Kisiskolás korban is sokat dicsekedhetünk a gyerekünkkel. Jönnek az egyéb versenyek, mindegyiken részt kell venni, győzni kell, győzni, legjobb, legokosabb, legbármilyenebb legyen a gyerekünk!
Lehet, hogy összeférhetetlen lesz, sőt a legösszeférhetetlenebb, de nem baj. Meg az is lehet, hogy rengeteg csalódást fog megélni, hiszen máskor is előfordulhat, hogy csak második lesz. És micsoda csalódások!
- Nahát! A Mari ügyesbb mint én!
- Nem nyertem a futóversenyen. Ötödik lettem! Nem értem, hogy lehet ez!
- Anya, hogy lehet az, hogy Beáta szebben tornázik mint én, pedig nem is járt balettra?
Szóval, ez a módszer is arra jó, hogy elrontsuk a gyerekünket.

Ha nagyobbacska a gyerkő, a kényeztetést folytathatjuk a ruházat, iskolaszerek, telefon és egyebek minél jobb és divatosabb minőségével. Hadd lássák, hogy van itt pénz, nem úgy, mint a tehetségtelen, lusta csóróknál!
- Ha valami megtetszik a gyerekünknek a kirakatban, mi rögtön megvesszük neki. Játékot, biciklit, bármit. Szeretem, ha szép rendes, tiszta ruhában jár. Meg ami a legdivatosabb mostanában. Nem is fogok a gyerekemen spórolni! Meg aztán nem bírom, ha nem neki van a legszebb ruhája az osztályban. Márkás cipők, gördeszka, telefon, számítógép, szóval, ami kell. Szeretem, ha érzi, hogy neki jár az ilyesmi.

- A mi gyerekünk nincs szokva a parancsolgatáshoz. Nem bírja, ha dirigálnak neki, hogy most felkelés, most evés, most ne rohangálj! Nyaralni elküldöm valamilyen alkotó táborba, vagy esetleg angol nyelvi táborba. Habár nem nagyon akar menni. Azt mondja, utálja a többi gyerekeket. Lehet, hogy mégsem engedem oda. Talán a sok buta gyerek között csak a rosszaságot tanulná.

Jó, jó, csak így tovább, előre a beképzelt gyerekért! Most nézzük az egészség elrontását.

- Aztán meg a kaját se sajnálhatjuk tőle. Még hogy ártalmas a sok édesség! Mennyi buta ember van, akik ilyeneket mondanak! A gyereknek szüksége van a cukorra, hogy erős legyen! Én bizony szeretem, ha jókat eszik a család.
- Van nekünk rengeteg rokonunk, meg barátunk. Ha eljönnek hozzánk, mindig hoznak csokit, süteményt, cukorkát a gyereknek. Nagyon szereti. Tele van vele a hűtő. A gyerek csak odamegy, és keres magának. Tejszínhab is van mindig nálunk, meg különféle kólák, csipsz is többféle… Hadd egyen a gyerek! Ragyogóan fejlődik! Szép kövér! Piros az arca, majd ki csattan, látszik rajta a jólét! A tornatanár azt mondja, hogy nem tud futni ez a gyerek. Hát miért nem tanítja meg?! Nem az lenne a dolga a tornatanárnak? Meg hogy túlságosan kövér. Az se igaz. Csak irigy rá, azért mondja.

Íme, az eredmény: Mire ötödikbe kerül, alaposan elkényeztettük, most aztán jobb lesz szigorúan bánni vele.
A szigorú nevelés a biztosíték, hogy jó legyen a gyerek. Meg akkor úgy érezhetjük, hogy mindent megtettünk. Szigorúan neveltük. Engem is szigorúan nevelt az apám. Nadrágszíjjal vert! De legalább ember lettem! Úgy bizony!
- Neked kell a legjobb tanulónak lenned! Majd orvos leszel!
- De Apu, lehet, hogy én nem vagyok elég tehetséges ahhoz…
- Dehogynem! Majd tanulni fogsz!
A gyerek törekszik, hajt, szorong.
Mi lesz, ha mégsem üti meg a mércét?
- Ez egy négyes felelet most. Add az ellenőrződet.
- Hüp… hüp.. - visszafojtott sírás hangjai, könnyek potyogása.
- Mi a baj? A négyes nem olyan rossz jegy.
- De tanár néni, apukám azt mondta, hogy ha nem leszek ötös környeztismeretből, kitapossa a belemet….

Legyen a gyerek szófogadó! Majd adok én neki, ha nem fogad szót! Nekem nem fog visszabeszélni!
Úúúúú, a szófogadó gyerek az aztán a legszánalmasabb.
- De nem az a legfontosabb, hogy szótfogadjon a gyerek?
- A szófogadásra nevelés a leges leg tilosabb.
- De hát miért?
- A szófogadó gyerek nem tud mást, csak szótfogadni. Amíg kicsi, neked engedelmeskedik. Ha nagyobb lesz, akkor a társainak, esetleg olyanoknak, akik rossz irányba viszik.
- Figyuz, Gabi! Minek mennénk be az első órára?! Nem veszik észre, hogy hiányzunk. Gyere, elmegyünk a Plázába, jobb ott, mint a suliban!
- Jól van, menjünk.
Nem tanulta meg mérlegelni, hogy mi a helyes. Csak megteszi, amit mondanak.

- Hogy hogy hiányoztatok a matek óráról?! Te is elcsavarogtál, Gabi? Pedig te olyan szófogadó gyerek vagy!
- Tanárnéni, mert Pali azt mondta, hogy menjünk el a ….
- Na és, ha valaki azt mondja neked, ugorj a kútba, beleugrasz?

Gabi nem tanult meg nemet mondani. Csak azt tudja felelni, hogy igen, azt teszem, amit mondasz. Ez borzalmas egy gyereknek, és lehet, hogy ki sem növi felnőtt korára sem. . Mások fogják dirigálni egész életében.

Gyakori javaslat, hogy "beszéljétek meg". "Mondj el mindent őszintén!"
- Gyere csak kisfiam. Majd őszintén megbeszéljük.
A gyerek őszintén elmondja.
- Nem szégyelled magad, te rossz könyök, ilyet mertél tenni?!
Ettől tuti, hogy nem fog hozzászokni az őszinte beszédhez.
Esetleg egyébként is azt tapasztalja otthon, és ahhoz van szokva, hogy mindent csak rafináltam, vagy a lényeget titkolva lehet előadni.
Sajnos azért sem lehet mindenkivel megbeszélni a dolgokat, mert néha a gyerek, vagy a szülő nem rendelkezik elegendő szókinccsel ehhez.
- Na mondd el, hogyan volt? Megvertél valakit?
- Á, dehogy. Csak belerúgtam.
- Aha. Tűnj innen, mert én meg belédrúgok, de őszintén!

- Anya, képzeld, a barátnőm terhes.
- Na, jó kis barátnőid vannak!
- De Anya, meg se kérded, hogy...
- Mit kérdezzek ezen?...
- Hát.. hogy… (hogy nem én vagyok-e az, gondolja a nagylány, mert ezt szeretné megmondani, de nem meri… nem tudja, hogyan kellene…) Egy darabig kínlódva, feszengve megy a beszélgetés, aztán jön a „punktum”.
- Ne barátkozz ilyenekkel. Maradj itthon délután, ne csavarogj!
A szülő dühös, a gyerek egyrészt fél, másrészt sajnálja, harmadrészt megállapítja, hogy az ő anyjával semmit se lehet megbeszélni. Később is zárkózótt lesz, és hazudozó. Házastársával is hasonló lesz a helyzete.

- Hol járkál ez a gyerek, már délután 5 óra van?!
- Merre lehet, mát hét is elmúlt?!
- Már 9 óra! Felhívom a rendőrséget!
Megtaláltam. A barátnőjénél volt, és a szülei is tudták, mégsem szóltak.
- Hogy-hogy nem jöttél haza?!
- Anya, te mondtad, hogy ha hármast hozok, haza se merjek jönni… Nem mertem…

Ahogy növekedik tovább, azon vesszük észre magunkat, hogy kimegy a kezünk közül. Nem hallgat a szavunkra.
Lusta nagyon. Nem viszi le a szemetet se.
- Anya, miért mindig én vigyem a szemetet? Inkább készítek reggelit, és te vidd le a szemetet.
- A szemetet a gyereknek kell levinni! Punk tum.
- De miért? Különben is rohannom kell már! Majd veszek valamit a büfében, nem kell reggeli, sziasztok! – bevágja az ajtót maga után.

- Öltözz fel rendesen, vendégek jönnek!
- Rendes vagyok ebben a farmerban, nem?
- Nem. Vegyél fel rendes ruhát!
- Miért vegyek fel mást, mint amiben járok? Kik jönnek?
- A nagynénédék.
- Nem érdekelnek.
- De az unokatesód is jön.
- Ő sem érdekel. – bevágja maga után az ajtót.

- Miért lett ilyen ez a gyerek?
- Mert elkényeztetted!
- Én?! Talán inkább te! Meg az anyád!
- Na, ebből elegem van! Veszekedjetek nélkülem! – bevágja maga után az ajtót.
- Tessék! Ordítoztál vele és elüldözted itthonról!

Éjfél körül megérkezik a gyerek, a világ legszebb gyereke, loncsosan, cigisen, drogosan, nem szól, ledől valami fekvőhelyre, alszik.

Vége.
Nem a gyereknek, csak ennek az írásnak.
A gyerek még talán megmenthető.

Tilos szavak, tilos mondatok.

Most ez a rész mindenkire vonatkozik.
Ezeket az itt felsorolt kifejezéseket, kerüljétek kimondani otthon, ha jót akartok a gyereketeknek, házastársatoknak, vagy bárki családtagotoknak.

Ezek olyan kifejezések, szavak, figyelmeztetések, amik apáról fiúra, anyáról lányra, nagyszülőről dédapáról öröktől fogva szállnak, jönnek, de nem válnak be.

Ezektől a szavaktól rossz érzése keletkezik annak, akinek mondjátok. Nem hozzák meg a várt eredményt, hanem haragot szülnek.

Ha pont azért mondanátok, hogy a családtagotoknak rossz érzése legyen, vagy hogy haragot keltsen valakiben, akkor is gondoljátok meg. Hátha mégsem kellene…

Na, látod?
Na, úgy-e megmondtam!
Ha rám hallgattál volna, ez nem történik meg!
Makacs vagy, mint egy öszvér!
Mégy a saját buta fejed után!
Akkor tehát megbeszéltük, úgy lesz, ahogy én mondom.
Fogadj szót anyádnak!
Légy szófogadó, jó kislány! (kisfiú)
Miért nem jó neked, amit itthon látsz?
Tedd, amit mondtam!
Hallgass rám, jót akarok!
Neked még nincs elég tapasztalatod.
Hallgass inkább az öregebbre.
Add már ide, tízszer megcsinálom, amíg te csak kézbe veszed!
Ne bőgj!
Ne sírj!
Ne feleselj!
Ne szaladj, mert elesel!
Nézd, apád milyen lassan megy. Te is menj lassan!
Milyen ízléstelenül öltözöl!
Mért nem tudsz olyan jó gyerek lenni, mint a testvéred?
Bezzeg a testvéred sose hozott ötösnél rosszabb jegyet!
Bezzeg a testvéred sosem késik el sehonnan.
Miért nem tudsz te is olyan jó tanuló, (versenyúszó, orvostanhallgató, hegedűvirtuóz…stb.) lenni, ment a Bori?!
Mért nem tudsz szófogadó gyerek lenni?!
Nem vagy olyan nagy okos, mint gondolod!
Fogd már be a szád!
Na, ezt anyádnak el ne mond!
Meg ne mond apádnak, mennyiért vettük a cipőt!
Már ezerszer megmondtam, hogy ezt tedd!
Már ezerszer megmondtam hogy ne tedd ezt!
Amig az én kenyeremet eszed, azt teszed, amit én mondok!

- Hát jó, de ha nem használjuk ezeket a kifejezéseket, végül is akkor hogyan neveljünk?!
- „Legjobb nevelés a nem nevelés”. Csak mutass példát!
- Na, jól nézne ki az a szegény gyerek, ha az én példámat követné!
- Akkor neveld meg magadat. De csakis magadat. És ha megnevelted magadat, akkor majd jó lesz a példa, amit mutatsz.
- Hát jó, de hogy neveljem magamat? Engem is elronthattak a szüleim nem?
- Próbáld végigolvasni ezt az írást úgy, mintha most lennél gyerek. Figyeld, gondolkozz el, mikor, miben kaptál ilyen negatív nevelést. Ha ezt tudatosítod, és van elég akaraterőd, akkor egyszerűen kijavítod a hibát. Mint mikor meg kell javítanod a.. mondjuk a ...
- A kenyérpirítót.
- Na jó. A kenyérpirítót. Vagy valami bonyolultabbat. Szétszeded, megkeresed a hibát, kiszeded a rossz részt, kicsréled egy újra.
- Honnan tudjam, melyik rész a rossz?
- Mondjuk van hozzá valami javítási útmutatás. Hibakereső. Mint ez az írás a neveléshez.
- Értem. De.. olyan... nehéz lenne a nagymamámra úgy godnolni, vagy az anyámra, hogy... így kivesézném, mi rosszat tett velem.
- Legyél tudatában, hogy ők a saját tudásuk szerinti legjobbat tették. Nyílván azt godnolták, az a jó, amit tettek. Gondolj rájuk szeretettel, esetleg megértő részvéttel. Hiszen ők is tanulták valahonnan. Hetediziglen, tudod...
- Majd megpróbálom
- Sok szeretet és áldás legyen a próbálkozásodon.