Wittich Zsuzsanna írásai/Luciferi Víziók/Harmadik szín
LUCIFERI VÍZIÓK: - Harmadik szín
Harmadik szín
szerkesztésÍgy tehát az emberpár kikerült a paradicsomból.
Otthonuk egy pálmafás vidéken álló, fából durván ácsolt kis kalyiba lett. Lucifer velük tartott, nyomukban volt mindenütt. Ádám cövekekből vert kerítéssel vette körül a területet, Éva lugast alkotott. Elégedetten nézték új tanyájukat.
- Ez lesz most már az otthonom – állapította meg Ádám, és a birtoklás örömével folytatta - Ez az enyém! Saját tulajdonom! Megvédem a kártevő vadaktól, és kényszerítem, hogy nekem teremjen.
Éva derűs bizakodással csatlakozott hozzá.
- Én meg építek benne lugast, olyat pont, mint a korábbi volt, és így az elveszett Édent magunk köré varázsolom.
- Micsoda nagy szavakat mondtatok ki! A család és a tulajdon. Ez a két dolog fogja hajtani az emberi világot. Minden öröm, és minden szenvedés ebből fog születni. A család és a tulajdon eszméje növekedik majd, ebből lesz a haza, és a gazdaság eszméje. Ez lesz minden nagy és nemes tettnek az eredete! - lelkesítette őket Lucifer, az után még kis cinikus mosollyal hozzátette - amíg el nem pusztítja majd saját magát!
- Érthetetlen dolgokat beszélsz. - Ádám csalódottnak látszott. - A tudást ígérted. Lemondtam érte az ösztönös élet kényelméről, hogy naggyá tegyem magam a küzdés által. És most nem látom az eredményt!
- Talán nem is érzed? – méltatlankodott Lucifer.
- Érzem, hogy Isten amint elhagyott, üres kézzel taszítván a magányba, elhagytam én is Őt. - Aztán már magabiztosabban hozzátette - Önmagam lettem a magam istenévé, s amit kivívok, méltán az enyém. Ez az erőm, és ez a büszkeségem.
Lucifer ezt dörmögte magában:
- Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek, meglátjuk szíved, majd ha villámok égnek!
- Nekem meg büszkeségem az csupán, hogy a világnak anyja én leszek.
Lucifer még nevetni se átallt Éva szavain.
- Dicső eszmény, mit e nő szíve hord, megörökítni a bűnös nyomort.
- Mit is köszönhetek Istennek? - folytatta Ádám, ébredező önteltséggel - Mindössze puszta létemet. Ha érdemes lesz léteznem, az a magam érdeme, ami jó, a saját fáradságom gyümölcse lesz. - Megriadt kicsit a gondolattól - Azt az elégedettséget, amit egy ital víz ád, szomjam hevével kell kiérdemelnem, a csók mézének ára ott vagyon a nyomában járó lehangolódásban. - Majd ismét kihúzta magát, nem bánva meg az elhatározást. - A hála kötelékei mind lehulltak rólam. Szabad vagyok! Magam formálom sorsomat, s ha nem tetszik, amit alkottam, elronthatom, és kitervelhetek mást. Mindezt a saját erőmből is elérhettem volna, a te segítséged nélkül is, – mondta Lucifernek, aki csak nevette gyerekes kérkedését. Ádám tovább vizsgálgatta a létezés csodáit. Testének súlyát, mozgását bénítónak találta.
- Te sem tudsz megmenteni a súlyos bilincstől, amely testemet a föld porához csatolja. Érzem, bár nem tudom nevét mi az. Talán egy hajszál! Annál nagyobb szégyen, hogy képes korlátozni büszke lelkemet. - Luciferre nézett a válaszért. - Nézd, ha felugrom, visszaesek. A szemem, a fülem, nem képes felfogni semmit, a nagy távolságokról, ezért az ottani dolgok titokban maradnak előttem. S ha a képzeletem még magasabbra száll, az éhség kényszerít hunyászkodottan leszállni ismét a tiprott anyaghoz.
- Ez a kötél még nálam is erősebb – ismerte el Lucifer.
- Akkor te egy igen gyönge szellem vagy, ha képes dacolni veled e láthatatlan pókháló, e semmi, mit százezer lény észre sem veszen, hálója közt a szabadság érzetével fickándozik, s amit csak néhány kiváltságos magasabb szellem sejt!
- S csakis ez az, ami képes dacolni velem, mert szellem akárcsak én. Vagy tán azt hiszed, hogy mert elrejtve munkál, s zajtalan, nem is erős? Ne hidd! Csak ember műve csillog és zörög, melynek határa az arasznyi lét.Messze vagytok attól, hogy mindent megismerjetek! - Lucifer nem is titkolta, mennyire lenézi őket. - Homály takarja előletek azt is, ami egy világot megteremt, vagy megrendít, mert még a látásától is megszédülnétek!
- Engedd mégis, hogy megtekintsem ezt a működést. Csak legalább egy percre. Tudod, erős a lelkem, elviselek bármit, még ha súlyos látvány is, hiszen a magam ura, különvált és egész vagyok!
- „Vagyok” – leckéztette Lucifer – Bolond szó. Voltál és leszel. Örök levés és enyészet minden élet. De - könnyed nagylelkűségre váltott a hangja - amit akartál, meglesz. Nézz körül, és láss mindent, amit a szellemek is látnak.
Ádám valóban látni kezdte a láthatatlan dolgokat. Először ijedten felkiáltott.
– Mi ez, ami itt árad, és felbuzog körülöttem? - aztán már csak csodálkozott – És feltör magasra, szakadatlanul egyre magasabbra, ott kétfelé válik, és mint a vihar rohan a sarkvidékekig.
- Az a hő. – Válaszolta meg Lucifer az álmélkodó kérdést. - Életet visz a jég világába.
- Hát e két lángfolyam, mely zúgva megy el mellettem, attól kell félnem, elsodor… mégis érzem éltető hatását… Szinte elkábulok tőle... Mi lehet ez?
- Ez a mágnesesség[1].
- Alattam a föld ingadozva mozog! Amit szilárdnak és alaktalannak tartottam eddig, forrongó anyaglett, amely ellenállhatatlanul törekszik, hogy formát vegyen fel, vagy élővé váljon. Amott jéggé, emitt rüggyé lesz! - Az eddig ismeretlen dolgok láttán Ádám elbizonytalanodott. - Óh, ebben az óriási zűrben hová lesz énem zárt egyénisége, mivé lesz testem, melyben szilárd eszköz gyanánt oly dőrén megbíztam. Nagy terveimben, és nagy vágyaimban te elkényeztetett test, ki bajt és gyönyört szerzel számomra, néhány marok porrá leszel csak? Míg lényem többi része vízzé és tünékeny léggé válik? Mely egyik percben még örül a létnek, aztán elszáll a felhőkbe az elmúlással? -
Ádám kétségbeejtő felismerésre jutott.
- Lehet, hogy minden szavam, agyam minden gondolata lényemnek egy-egy részét elégeti! És talán egy rejtélyes szellem szítja a vészes tüzet, hogy égő testem által ő melegedjen! - Már majdnem sírt. - Tűnjön előlem ez a látvány, mert bele őrülök! - kiáltotta.
Bármily büszkén is kérte a betekintést, nem bírta tovább.
- Óh, miért is löktem el magamtól a gondviselést. Ösztönöm sejtette, de nem becsülte. Tudásom óhajtja, de hasztalan. Ily harcban állni száz elem között az elhagyottság kínos érzetével, mi szörnyű!
Éva együtt bánkódott vele.
- Így van, Ádám..., én is érzem ezt az elhagyatottságot. Ha majd te a fenevadakkal harcolsz, vagy én a kert ápolásával fáradozom, körültekintek a széles világon, és égen-földön nem lesz egy rokon, nem egy barát, ki biztasson, vagy óvjon. Nem így volt ám ez egykor, szebb időben.
Kétségbeesetten tekintettek Luciferre. Gúnykacaját hallották válaszul.
- Hiszen ha oly kicsinyes lelkűek vagytok, hogy fáztok ápoló gondoskodás nélkül, és olyan nagy szükségetek van az alárendeltségre, majd hívok én hozzátok olyan istent, aki nyájasabb lesz mint a zord öreg! A Föld Szellemét! Ismerem őt az égi karból, kedves, szerény fiú. Figyeljetek! - mondta, és hívni kezdte a szellemet:
- Jelenjél meg szellem,
- Látod, nem bírsz velem,
- az ősi tagadás
- hív, hisz nem merne más.
Erre a hívásra, a földből lángok csaptak fel, tömör fekete füstfelhő képződött, szivárvány keretezte, és iszonyúan mennydörgött. Még Lucifer is megrettent.
- Ki vagy te rém?! Nem téged hívtalak! A föld védőangyala gyönge és szelíd!
- Gyöngének ismertél az égi karban! De itt a saját birodalmamban végtelen erős vagyok! Eljöttem, mert szellem szavadnak engedelmeskednem kellett. De vigyázz! Azért hogy képes voltál felzaklatni, még nem biztos, hogy parancsolhatsz nekem! Ha felveszem saját képem, leroskadsz! S eme két féreg itt megsemmisül.
- Mondd hát, ha az ember istenül fogadna téged, hogyan férhetne büszke közeledbe?
- Ha erős vágyakkal, és emelkedett lélekkel keres, megtalál a vízben, a fellegekben, a ligetben, mindenütt.
Ezzel a föld szelleme eltűnt, a ligetet a forrást pedig tünde játszi nimfák[2] népesítették be.
Éva elragadtatásában így szólt.
- Ah, nézd e kedves testvér-arcokat, milyen vidáman köszöntenek! Nincs többé elhagyatottság, a boldogság szállt közénk velük! Tőlük kapunk biztató szavakat,és jó tanácsokat majd, ha bánkódunk, vagy kételkedünk.
- Nem is kereshetnétek jobb tanácsadót náluk, mert ők pont úgy fognak felelni nektek, ahogyan ti szeretnétek. A tiszta szívre mosolyogva néznek, a kétségbeesőt megijesztik, százféleképpen átváltozva kísérnek majd titeket. A fürkésző tudósnak a megismerés örömét nyújtják, s a szerelem csalfa képét az örökifjú szíveknek, pont úgy, ahogyan elvárjátok tőlük.
- Mit ér ez a csillogó játék, nem érdekel, nincs szükségem rájuk! - legyintett Ádám haragosan. - Ne hitegess tovább Lucifer! Most már hagyj tudnom mindent, úgy ahogy megígérted!
- Keserves lesz még egykor e tudásod, s tudatlanságért fogsz epedni vissza, - gondolta magában Lucifer, de fennhangon ezt mondta - Türelem. Tudod, még a gyönyör percét is harccal kell kiérdemelned. Sok iskolát kell addig még kijárnod, sokat csalódnod, míg mindent megértesz.
- Könnyű neked beszélni türelemről, előtted egy öröklét van kitárva, de én az élet fájából nem ettem, arasznyi lét, mi sietésre int.
- Minden mi él, egyenlő soká él..- magyarázta Lucifer. - A százados fa, az egynapos rovar[3]. Eszmél, örül, szeret és elbukik, midőn napszámát, s vágyait betölté. Nem az idő halad, mi változunk.
A két ember csodálkozva hallgatta.
- Egy század, egy nap, szinte egyre megy. Ne félj, betöltöd célodat te is. Csak azt ne hidd, hogy ebben a sártestben van az ember egész egyénisége. Látod a hangyabolyt, vagy a méheket? Úgy tűnik értelem nélkül járkálnak ezrével, össze-vissza. De az egész raj együtt mint állandó egyén, azonos szellemben él és cselekszik, kitűzött célját megteljesíti. Egyszer, amikor eljön a vég, az egész leáll. Ugyanígy él és majd széthullik a te tested is. De száz alakban élni fogsz újra, és nem is kell majd előről kezdened mindent. Ha vétkeztél, fiadban bűnhödöl, köszvényedet őbenne folytatod, amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod.
- Nem érem be ezzel a válasszal, többre vágyom! - ellenkezett Ádám. - Azt ígérted, belenézhetek a jövőmbe. Hadd lássam hogy mi az, amiért küzdök, és szenvedek!
- Igen, én is ezt akarom! - állt mellé Éva. – Hadd lássam, megmarad-e a mostani szépségem!
- Hát, legyen! - Lucifer nem késlekedhetett tovább az igéret teljesítésével.
Elvarázsollak benneteket, hogy aludjatok, és álmotokban végigéljétek az emberiség sorsát. A jövő végéig megmutatok mindent.
A kis házikóba vezette őket.
- Csak nehogy megfutamodjatok, majd ha látjátok milyen sok hiábavaló szenvedés vár rátok! - gúnyos mosolyát szelídebbre fogta -Adok egy kis csalfa tüneményt , egy kis biztató sugarat is, ami mindig veletek lesz. Az a neve: remény.
Így aztán Ádám és Éva az ördögi varázslattól elaludtak a házikóban, és elkezdődött a hosszú álom.