Wittich Zsuzsanna írásai/Luciferi Víziók/Hetedik szín

LUCIFERI VÍZIÓK: - Hetedik szín

Hetedik szín

Hetedik szín - Konstantinápoly

Az álomkép Konstantinápolyban, a korai kereszténység fővárosában folytatódott. Az idő kereke előrébb fordult. Eljött a lovagkor, ezzel megvalósulni látszott, amit Péter apostol hirdetett , a keresztény szeretet eszméje.
Konstantinápoly tarka piacterének közepén állt a pátriárka díszes palotája, körülötte néhány polgár őgyelgett.
Az esti szürkületben közeledő lovagok csapata tűnt fel. Ázsiából jöttek épp haza a győztes keresztes hadak, a szent sír harcosai. Dobszó és lengő zászlók kísérték őket. Tankréd lovag személyében Ádám jött a csapat élén. Díszes lovagi öltözékében erősnek, fiatalnak, büszkének látszott. Mellette az elmaradhatatlan fegyverhordozó, Lucifer lovagolt.
A polgárok megrettentek, ahogy meglátták a lovagokat.
- Megint egy barbár csapat! Fussuk, a kapukat bezárni, mert különben kezdődik a fosztogatás újra!
- Zárjuk biztonságos helyre a nőket! Ez a vad csőcselék ismeri a szerájok kéjeit!
- És hölgyeink is a győző jogát!
Ezalatt oda értek a lovagok. Csodálkozva a polgárok félelmén, rájuk kiáltottak. - Megálljatok! Miért futtok előlünk? Nem látjátok a szent jelet, a testvériség jelét, amely azt jelenti, céljaink közösek?
A polgárok futottak, miközben Ádám hangosan magyarázott nekik. - Hitünk tanait vittük Ázsia lakói közé. Szent bölcsője ott ringott üdvösségünknek. Elvadult emberek millióit tanítjuk a szeretet eszméjére. S ti köztetek ne volna szeretet?
- Hallottunk már mi sokszor ily beszédet, s nyomban tűzcsóva repült a házunkra! - mondták, aztán sietve eltűntek.
Ádám lovagtársaihoz fordult szomorú tapasztalatával.
- Íme, látjátok, ez átkos gyümölcse, ha aljas tervvel annyi martalóc lengeti kezében a szent zászlót. Felizzítva az emberek szenvedélyét, vezérnek tolakszanak, hívatlanul, rablás, gazdagodás szándékával.
Azok egyetértettek, ezért még lelkesebben folytatta.
- Lovag barátaim! A mi kardjainkra nem lehet felírva más, mint a beszennyezetlen becsület, Isten szent dicsérete, a nő tisztelete, és a hősiesség!
Hangos kiáltással helyeseltek a lovagok. Ádám a nemes küldetés tudatával, hősies pátosszal a hangjában így beszélt tovább:
- Mi vagyunk hivatva fékentartani a ronda, zsákmányoló martalócokat, és arra tanítani őket, hogy vágyaik ellenére nagy és nemes cselekedeteket műveljenek.
A lovagok átvették a nagy küldetés hangulatát, de Lucifer közbelépett.
- Szép, amit mondasz, Tankréd. Ám, ha a nép majd nem akar követni, akkor mit teszel? - Ahol az eszme, ott a győzelem! Lesújtom!
- És ha nála is lesz valami eszme? Leereszkedsz hozzá?
- Miért ereszkednék le? Hát nem nemesebb őt felemelni? A küzdelemtől félreállni ha nincsenek társaink, éppoly kicsinyes, mint amilyen szűkkeblűség nem befogadni társakat, irigység miatt.
- Lám, lám, mivé silányult a nagy eszme, amelyért készek voltak meghalni a vértanúk a cirkuszban. Vagy talán ez az egyénnek a felszabadítása? Vagy ez a csodálatos testvériség egyik fajtája?
- Ne gúnyolj. Ne hidd, hogy nem tudom felfogni a dicső tant, hisz ez az életem értelme. Tehet, s tegyen, kiben szent szikra van. Aki felküzdi magát hozzánk, szívesen fogadjuk, és egy jelképes kardcsapással a lovagrendbe emeljük. De meg kell őriznünk a lovagrend kiválóságát, amíg kiforrja magát ez a változó idő. Bárcsak itt lenne már az a nap, mert megváltásunk akkor fog betelni, midőn ledűl a gát, mert tiszta minden. Kételkednék mindebben, ha az, aki a nagy művet elindította, nem önmaga lett volna a nagy Isten. - Sóhajtott, majd a társaihoz fordult. - Barátaim, láttátok, hogyan fogadtak. Árvák vagyunk ebben a zajos városban. Nincs más hátra, ott az a liget, ott tábort verünk, ahogy megszoktuk a pogányok között. Majd jobbra fordul egyszer! Induljatok! Majd megyek én is. Minden lovag felel a saját csapatáért!
A lovagok nagy zajjal, de Tankréd parancsa szerint tettek mindent. Ádám és Lucifer beszélgetve a piactér felé indultak. Lucifer kezdte megint az okoskodást.
- Milyen kár, hogy szép eszméid már megint olyan hírhedt almát teremnek, amelyik kívül piros, de belül poros.
- Várj csak! Hát nem hiszel már semmi nemesebben?
- Ha hinnék is, mit ér, ha fajod, az ember nem hisz. - Látta, hogy Ádám nem érti, megpróbálta bővebben kifejteni. - Ez a lovagrend, melyet állítasz mint világítótornyot a tenger hullámai közt, egykor majd kialszik, félig összedől, s vészesebb szirtté lesz a merész utasra, mint bármelyik másik, amelyik sohasem világított.
Tovább lovagoltak a piactéren. Az emberek a csukott ablakok mögül leskelődve nézték őket. Megint Luciferé volt a szó.
- Minden, mi él és áldást hintve hat, idővel meghal, szelleme kiszáll. A test túléli ronda dög gyanánt, mely betegítő gőzöket lehel ki magából a körülötte kifejlődő új világra. Látod, így maradnak ránk a múlt idők nagy eszméi.
- De talán ha rendünk össze dől is, szent tanai hatással lesznek a tömegekre, s akkor mégis volt értelme.
- A szent tanok! - legyintett Lucifer - Éppen a szent tanok hozzák a bajokat rátok! Mert ha rábukkantok véletlenül, addig csűritek, hegyezitek, hasogatjátok, élesítitek, míg őrültség vagy béklyó lesz belőle.
Ádám ellenkezni akart, de Lucifer nem hagyta szóhoz jutni.
- Egzakt fogalmakat nem alkothat az elmétek, mégis önmagatok átkára mindig ezt akarjátok, büszke emberek. - Kardját kihúzta, azon magyarázott. - Nézd például ezt a kardot. Lehetne egy hajszállal nagyobb, lehetne kisebb is egy hajszállal, attól még kard lenne. Lényegében nem változna. Lehetne még valamennyivel nagyobb, és még mindig kard lenne. És még valamennyivel, s ezt folytathatnánk véges, végtelenig. Hol az az egzakt pont, amely kijelöli a határt? Ahonnan kezdve ez már nem kard? Nem tudod. Ám ha a nagy változás hirtelen áll be, akkor észreveszed azonnal.
Ádám töprengve hallgatta, de nem szólt. Végre Lucifer is megunta.
- De mit törekszem, fáraszt a beszéd, magad is rájössz mindenre, ha szétnézel kicsit. A város lakói lassan megnyugodva itt, ott előjöttek a házakból, gyanakodva tekintgettek a lovagokra. Ádám megszólított egy kisebb csoportot.
- Barátaim, katonáim fáradtak szálláshelyet kérnek. Talán a kereszténység fővárosában nem kérik hiába.
- Kérdés, nem vagy -e eretnek? - kérdezte egyikük. - Mert az a pogánynál is rosszabb. A mellette álló azt kérdezte:
- Mit hiszel, a Homousiont, vagy a Homoiusiont?
- Ezt nem értem - mondta Ádám. Lucifer oldalba lökte.
- Ne valld be! Ez itt most a legfőbb kérdés.
- Lám csak, kételkedik! Ez is hamis hitű!
- Zárkózzunk be előlük a házainkba!
- Átok reá, aki befogadja őket!
Az emberek visszamentek a házakba. Ádám még a fölött csodálkozott, ahogy a városlakók a házaikba zárkóztak előle, mikor kinyílt a palota kapuja, és megjelent a pátriárka díszes süvegével, hosszú szakállával fejedelmi pompában. Hasonlóan agyondíszített öltözékűek voltak a kísérői is. Mögöttük barátcsuhába öltözött emberek láncravert rabokat kísértek. Őket katonák követték, körülöttük a kíváncsiskodók sokasága tolongott.
Ádám Luciferbe kapaszkodott, hogy el ne essen a nagy csodálkozástól.
- Elámulok! Miféle fejedelem közeledik amott, olyan dölyfösen, kihívón?
- A főpap, az, apostolok utóda.
- S e mezítlábas, ronda csőcselék, mely a bilincselt népet kárörömmel, hazudt alázat színjátszásával kíséri?
- Keresztény-cinikus barátsereg.
- Nem láttam ilyesmit a régi időkben.
- Majd látsz még ezután. A poklosság, tudod, lassan terjed. De vigyázz, meg ne sértsd ez abszolút erényű, s épp azért engesztelhetetlen népet.
- Ugyan miféle erény lehet a sajátosságuk?
- Erényük az önsanyargatás, a lemondás, mit mestered kezdett meg a kereszten.
- De ő egy világot váltott meg ezzel! Ezek a gyávák csak Istent káromolják! Lázadók ők, ha megvetik Isten kegyeit. - Ádám nem akart hinni a szemének. - Aki szúnyog ellen olyan fegyvert fog, amit medve ellen hősiesség vinni, az bolond - mondta bölcselkedve. - De hátha ők a szúnyogot medvének nézik - válaszolta Lucifer. – Nincs -e rá joguk? Nincs-é joguk hős voltuk érzetében pokolra űzni mindazokat, akik az életet élvezik?
- Látok, miként Tamás, és nem hiszek. Közelebbről is megnézem, mi ez a káprázat.
Ádám odalépett a pátriárka elé, és megszólította.

Hetedik szín

- Atyám, a szent sír harcosai vagyunk, s a fáradalmas útból megpihenni e város népe még be sem fogad. Ki oly hatalmas vagy, segíts ügyünkön.
- Fiam, ilyen csekély dolgokkal most nem foglalkozhatom, az Isten dicsősége és a nép üdvössége hív. Eretnekek fölött kell ítélkeznem, kik mérget szórva dudvaként tenyésznek, s tűzzel, vassal bár írtjuk szüntelen, újult erővel küldi a pokol ránk.
Ádám hitetlenkedve hallgatta a pátriárka szavait, de ami ezután következett, az még rosszabb volt.
- De hogyha a kereszt vitézei vagytok,minek keresitek a hitetleneket messze idegenben? Itt a veszélyesebb ellenfél! Fel hát, fel falvaikra, irtsátok ki őket, pusztítsatok nőt, aggot, gyermeket!
- Az ártatlant, atyám, csak nem kívánod?!
- Ártatlan a kígyó is míg kicsiny, vagy hogyha már kihullt méregfoga. És nem irtod mégis?
- Valóban szörnyű bűn lehet, ami a szeretet egyházát ilyen haragra gyújtja.
- Fiam! Nem az szeret, aki a testnek hízeleg, hanem aki a lelket vezérli vissza, ha kell kard élén, vagy lángon keresztül, ahhoz, aki ezt mondta: Nem békét, de harcot hozok a földre. - Szeme a gyűlölet lángját szórta miközben beszélt. - E gonosz hitűek a szentháromság rejtélyes tanában a homousiont hirdetik, míg az egyház a homoiusiont állapította meg a hittételként.
Ahogy ezt kimondta, a barátcsuhások lelkesen helyeselve kiáltották:
- Halál reájuk, már készen állnak a máglyák!
Ádám úgy gondolta, még mentheti a helyzetet. A jóakarat hangján az elitétekhez fordult.
- Adjátok fel barátaim azt az i betűt. Ha már az életet úgyis megvetitek, álljatok be közénk a szent sírért vívott csatába, hősként meghalni még szebb áldozat!
Egy ősz öreg eretnek remegő hangján szinte kiáltva válaszolt.
- Sátán, ne kísérts! Mi az igaz hitünkért ott ontjuk vérünket, ahol Isten rendelte nekünk.
Egyik kísérőjük durván rászólt.
- Hah, szemtelen! Igaz hittel dicsekszel?!
- A mi pártunkon van a rimini zsinat! És még más számtalan döntés!
- Azok rossz úton járnak! Tévedtek! De Níceában és több más igaz hívő zsinatban mellettünk ítéltek, ti is tudjátok!
- Még versenyezni akartok velünk, szemtelenek! Vagy hol van nektek legalább csak egy olyan egyházatyátok, mint nekünk Árius, és a két Eusébius?!
- És nektek van olyan, mint nekünk Athanásius?
- És vannak vértanúitok?
- Több mint nektek!
- Mondhatom, szép vértanúk, kiket káprázatával az ördög csalt el, kárhozott halálra. Mondom, ti vagytok a nagy Babilon, az a kéjhölgy, akiről Szent János írt, és amely el fog veszni a világ színéről!
- A hétfejű sárkány vagytok ti, akikről Szent János beszél, gazok, csalárdok, ördög cimborái!
- Rablók, kígyók, paráznák, torkosok!
- Vigyük már őket! Máris sokáig időztünk miattuk! Isten dicsőségére a máglyára velük!
- Isten dicsőségére, jól mondtad te gonosz. Isten dicsőségére hull az áldozat. Erősek vagytok, kényetek kedvetek szerint tehettek, de hogy jó -e a tett, azt majd Isten ítéli meg. Bűneitek órái meg vannak számlálva már. Vérünkből új csatázók születnek. Az eszme él! A láng fellobog! Késő századokra előre világít! Menjünk barátaim a dicső halálba!
A kölcsönös szidalmazás után végre elindult a menet. Az eretnekek kórusban énekelték a huszonkettedik zsoltárt.

1Én erős Istenem, én erős Istenem, miért hagytál el engemet, és miért

távoztál el az én megtartásomtól és az én jajgatásaimnak beszédétől

2Én Istenem, kiáltok mind napestig, de nem hallgatsz meg, éjjel is

nincs nekem veszteglésem.

3Te pedig szent vagy....

A barátok közbevágva, még hangosabban énekelték a harminckettedik zsoltárt.

1Perelj, Uram, az énvelem perlőkkel, és harcolj a velem harcolókkal.

2Ragadj fegyvert és paizst, és kelj fel az én segítségemre.

3És vedd fel dárdádat, és rekeszd meg az én háborgatóim eleinek útját....

A menet lassan elvonult, egymást túléneklő zsoltáraikat még hallották egy darabig, azután csend lett. Ádám csak állt, a megdöbbenéstől, és az irtózattól szólni sem bírt. Jellegzetes cinikus hangján Lucifer szólalt meg végül.
- Mért vagy ilyen szótlan? Mi olyan borzasztó? Tragédiának nézed? Nézd inkább komédiának, mulattatni fog!
- Óh, jaj, ne tréfálj! Hát egy i miatt is lehet ily elszántan a halálba menni? Mi akkor a magasztos, nagyszerű?
- Az, ami másnak tán kacagtató. Egy szál választja el csak e két fogalmat. Csak a szívben egy hang az ami ítél közöttük. Ez a rejtélyes bíró a rokonszenv, mely istenít, vagy gúnyával megöl.
- Miért is kellett látnom mindezt a bűnt!? Ezt a kicsinyes harcot a büszke tudományban? A legfényesebb, legüdítőbb virágból mesterien kivont gyilkos mérget! Ismertem egykor ezt a szép virágot, üldözött hitünknek zsendülő korában. -Kétségbeesett kiáltással tette hozzá - Ki az a bűnös, aki tönkretette?
- A bűnös önmaga a győzelem. - Mondta ki Lucifer, mint valami ítélethirdetést. - Mert széthúzást eredményez, és az érdekeket hizlalja. - Aztán, hogy Ádám jobban értse, még azt mondta: - Ha veszedelem fenyeget, az összefogást hoz, hősöket teremt, erőt ad. Láthatod, ott van az eretnekekkel.
- Szívesen elhajítanám kardomat, és visszamennék messze északra, a hazámba, ahol még az ősi erdők árnyékában a férfibecsület, a tiszta egyszerűség dacol ennek az ájtatos kornak a mérgével. Csak valami titkos szó szüntelenül azt súgja, hogy e kort nekem kell újjáteremteni.
- Hiú törekvés. Sosem juthat érvényre az egyén a kor ellenében. A korszak egy folyam, amely visz, vagy elmerít. Úszhat benne az egyén, de nem vezérelheti. Kiket nagyoknak mond a krónika, azért nagyok, mert megértik az idők szavát. De nem ők hozzák létre az új fogalmakat. Nem a kakas szavára kezd virradni, de a kakas kiált, merthogy virrad.
Bántotta Ádámot ez a kicsinyes hasonlat, de nem várhatott jobbat. Hallgatta tovább Lucifert.
- Azok, akik amott gúnytól körülvéve béklyóban sietnek mártírhalálra, csak bennük van egy nemzedéknyi előrelátás, köztük dereng fel az új gondolat. És ők azok, akik meghalnak azért, amit utódaik már az utca levegőjével szívnak majd magukba gondtalanul. Ebben legalább volt valami biztató. Sok tanulni valója volt Ádámnak, ahogy azt Lucifer megmondta neki még az álom előtt.

Már a keresztes lovagok táborához közeledtek. Észrevették, hogy az eretnekeket máglyára kísérő barátok közül néhányan elszakadtak a menettől, és a lovagok közé értek. - Igyekezzünk a táborba - mondta Lucifer - nézzük meg mit keresnek ott azok a piszkos barátok. Hallgassuk csak ki, miféle vásárt ütnek, mit szónokolnak, őrült taglejtésekkel kísérve vad beszédüket!
Csendben közelítették meg a tábort, és figyeltek. Az egyik barát nagy hangon hirdette. - Bajnokok, vegyétek a vezeklésnek tanát kalauzul minden kétségetekben! Ez megtanít, hogy a gyilkos, a parázna, a templomrabló, a hamis tanú hány évig fog szenvedni a pokolban! És megtanít, hogy a gazdag egy évi büntetést megválthat húsz s néhány, míg a szegény három szolidival! S ki már fizetni éppen képtelen, néhány ezer korbácsütéssel is. Vegyétek e becses könyvet, vegyétek! A keresztes lovagok boldogan vásárolták a könyvet.
- Nekem is, nekem is szent atyám! - Rossz árus, és még rosszabb vevők! - szólt Ádám nagy haraggal. -Vond ki a kardod, és verd szét ezt a ronda vásárt!
Lucifer nem vonta ki a kardot. <br - Bocsáss meg, - mondta zavartan - de ez a csuhás barát régi cimborám. És nem is utálom én ezt a fajta világot. Az Úr dicsérete divatba jött, de én is divatba jöttem vele együtt. Csak te maradtál le egy kissé - tette hozzá már megint kacagva.

Az ördögi nevetést kétségbeesett női sikolyok szakították félbe. Két nő futott feléjük, öltözékük gazdagnak, egyben szigorú szabályokat követőknek mutatta őket. Néhány keresztes vitéz elől menekültek, akik mikor vezérüket meglátták, gyorsan más irányt vettek, és eltűntek a bokrok között. A hölgyek rémülten és kimerülten érkeztek oda, ahol Ádám és Lucifer a tábort figyelték, egyikük lerogyva ezt sóhajtotta
- Ments meg te bajnok!
Ádám együttérzően felkarolta a hölgyet. A helyzet romantikus volt, a nő pedig elragadóan szép.
- Térj magadhoz, nemes hölgy! Itt biztos helyen vagy. Vesd rám szép szemed! - A hölgy Éva volt, most, az álomnak ebben a részében Izóra. Kinyitotta a szemét, és Ádám, vagyis Tankréd, az ifjú lovag, szerelmes bűvölettel gyönyörködött benne.
- Milyen igéző szemek! De miért ez a nagy ijedelem?
Éva még nem bírt megszólalni. A másik hölgyet kevésbé látszott megviselni a helyzet. Ő Izóra komornája, Heléné volt. Izgalmasan ecsetelte a jelenetet.
- A természet nyugalmát akartuk élvezni kertünk árnyékos sűrűségében, gondtalanul ültünk az üde gyepen. A csalogányt hallgattuk, és figyeltük, amikor a bokor mögül két szemet láttunk meg vad szenvedéllyel csillogni. Ijedten futni kezdtünk, négy keresztes rontott utánunk lihegve és dübörögve, majdnem beértek, - színpadias megkönnyebbüléssel fejezte be - mikor végül hozzátok jutottunk.
Ádámot nem érdekelte az előadás. Szerelmesen tekintett Évára, magasztosnak, fenségesnek látta.
- Nem is tudom, kívánjam - é hogy ébredj. Hátha elhagysz álomkép gyanánt. Hogy is lehet test így átszellemülve, ilyen nemes és imádatos.
- Átszellemült test! - csúfolódott Lucifer, - óh, a sors valóban nem büntethetné jobban a szerelmest őrültségéért, mint beteljesítvén mindazt, amit csak kedvesére halmoz.
Ádám meg se hallotta. Már nemcsak a szép nőt látta, hanem egyre inkább megérezte Évában a régi társat.
- Úgy rémlik, egykor már ismertelek. Hogy együtt álltunk Isten zsámolyánál. Lucifer undorodva elfordult.
- Mindenre kérlek, azt sose feledd, szerelmed amilyen mulattató kettesben, oly ízetlen a harmadiknak.
Ádám ezt se hallotta.
- Felnéz, mosolyog, - mondta boldogan - óh, hála néked, ég!
Éva valóban Ádámra nézett végre, és szemérmes mosollyal megszólalt.
- Lovag, megmentettél, hogyan köszönjem meg?
- Nem gazdag díj-e a szó ajkadon?

Lucifer ezt hallva elfintorodva Helénéhez fordult.
- Elég sovány díj. Hát én nem nyerek még ilyet sem? - próbált viccelődni.
Heléné nem késett a válasszal:
- És miféle hálával tartoznék én neked?
- Hát azt hiszed, hogy a nemes lovag téged is megment ? Minő hiúság! Ha a lovag megmenti a kisasszonyt, komornáját a fegyvernök bizonnyal.
- S mit nyertem volna? Vagy hálás leszek, és ott vagyok, mintha elér a vész, vagy háládatlan, s így is kárhozott. - Szeme játékos fényekkel izzott. Picit sajnálkozva még azt mondta - Pedig nem volt rút a négy üldöző!

Ádám még mindig a szerelmes bűvölet foglya volt.
- Óh hölgy, hová vezesselek, parancsolj!
- Előttünk áll - kis sóhaj - a zárda ajtaja.
Döbbent csend követte a választ.
- A zárdát mondod? Óh, de ajtaja nem zárja tőlem a reményt el , úgy-e? Adj nékem egy jelt, amit ide tűzhetek a kereszt mellé, - az öltözékét díszítő nagy keresztre mutatott, - és ha a kereszt tisztemhez méltóan küzdeni hív, legszebb álmomnak a képét hozza majd vissza. Hogy ne unjak meg várni hosszú évekig, míg pályabéremet elnyerhetem.
Éva egy fekete szalagot nyújtott át.
- Ím, e szalag.
Újabb döbbenet.
- Ez éjsötét szalag? Óh hölgy, reményt, ne bánatot!
- Ez a jelem. Nem adhatok mást. A zárdafal között nem terem remény.
- De szerelem sem! - Kétségbeesett kiáltás volt ez. - És ahol te ott vagy, hogyan ne lenne ott a szerelem? Az öltözéked azt mutatja, hogy nem vagy még apáca!
- Ne is gyötörj tovább kérdéseiddel. Mert gyötör engem is, ha bánatodat növekedni látom.
Ádám lesújtva hallgatott.
Lucifer Helénével viccelődött.
- És el fog zárni téged is ez a kapu? - kérdezte tőle, nem éppen bánatosan.
- El ám, de a kulcsa nincs a tengerbe vetve!
- Nagy kár! Beh szép elégiát faragnék a bús esetről!
- Csalfa, menj előlem!
- Miért? Hát nem nagy eszme, midőn a kulcsodért leszállok a tengerfenékre?
- Nem kívánom tőled.
- Pedig megyek. - Úgy tett mintha menni akarna. - A mélység szörnye feni rám agyarát.
- Jöjj vissza, jöjj, megöl a félelem! - kényeskedett Heléna - Inkább a kulcs majd ablakomba lesz - súgta kacéran.

Ádám még nem adta fel a reményt.
- Hadd tudjam meg neved legalább, hogy imámba foglalhassam áldást kérve rád, ha már végzeted gyászát megosztani nem engeded.
- Izóra a nevem. És a tiéd, lovag? Inkább hozzám, a zárdaszűzhöz illik majd az imádság.
- Tankréd vagyok.
- Tankréd, - ismételte a nevet bánatosan Izóra - Isten veled. - És indult volna. De Ádám nem tudta elengedni.
- Izóra! Óh, ne hagyj el ily sietve, megátkozom különben a nevet, melyet együtt mondtál ki a búcsúszóval először! Rövid volt e perc, még álomnak is! Hogy folytatom, ha ily rejtély maradsz, s nem bírom sorsod drága fonalával kihímezni?
- Halljad hát sorsomat. Atyám is a szent sír vitéze volt. Egy éjjel a táborára rátört a vad ellenség, üvöltve, tűzzel-vassal harcolva, és már nem volt remény a menekvéshez. Akkor fogadást tett szent Szűz Máriának, hogy engemet, aki akkor gyermek voltam még, néki ajánl fel, ha sikerül visszatérnie. Ő visszatért, és nekem a szent ostya, vagyis a zárdai élet jutott, az ígéret szerint.
Ádám elhűlve hallgatta. Az ég felé fordult kétségbeesésével.
- Óh, szent Szűzanya! Te aki a megtestesült tiszta szeretet vagy, nem fordultál el megbántva ettől a szentségtelen ígérettől, amely az erényeidre a bűn bélyegét nyomja, átokká téve égi dicsőségedet?

Helénével más volt a helyzet. Ő szerette volna a fegyvernök érdeklődését felébreszteni. Bájos mosolyával Lucifer felé fordult.
- És te nem kívánod tudni az én sorsomat?
- Tudom én azt, - nevetett a fegyvernök, - szerettél, megcsalódtál, szerettél újra, s akkor már te csaltál, ismét szerettél, hősödet meguntad, s üres szíved most új lakóra vár.
A komorna csodálkozott. Így volt valóban, pontosan. Honnan tudja vajon a fegyvernök?
- Ez különös! - Gyanakodva nézett rá. - Az ördög van veled tán? De oly szerénynek mégse hittelek, hogy szívemet üresnek hidd jelenleg!
Lucifer már kezdte rosszul érezni magát az emberi bőrben, és sürgette Ádámot.
- Uram siess! Te nem bírsz elbúcsúzni, én meg nem bírom meggátolni, hogy győzzek.

Ádám csak Izórát látta, és nem tudott elszakadni ettől a látványtól.
- Izóra, minden szavad fullánk szívemben. Egy csókkal legalább édesítsd a mérgét.
- Lovag, mit kívánsz?! Hallhattad, esküm nem engedi.
- De az nincs tiltva talán, hogy én szeresselek?
-Te boldog vagy, mert szerethetsz, de hogy tudlak én elfeledni? Indulnom kell már, vagy kifogy erőm. Tankréd, Isten veled. Meglátlak majd az égben.
- Isten veled Izóra. Ennek a napnak az emléke mindég velem lesz.
Éva végül belépett a zárda kapuján.

Heléne még húzta volna az időt. Óh, micsoda gyáva férfi, gondolta magában, talán én kérjem őt? Azért annyit odakiáltott:
- Az ablakban lesz a kulcs, nem a tengerben! - És ő is bement Éva után a zárdába.
A kapu bezáródott, nem volt mit tenni.

- Most akkor menjünk - sóhajtott Ádám. Lucifer kicsit még szánakozott is rajta.
- Késő minden. Vége van. Látod, ilyen őrült fajzat a tiéd. Először állati vágyának eszközéül tekinti a nőt, eldurvult kezekkel letörli a költészet hímporát arcáról, elrabolva önmagától szerelme legszebb virágait. Máskor meg istenként oltárra helyezi, vérét ontja érte, küzd hasztalan, míg csókja terméketlenül hamvad el. Mért nem tekinti és becsüli nőül, nőhivatása megjelölt körében?
A kérdés megválaszolatlanul szállt az ég felé a levegőben.
Közben besötétedett. Felkelt a hold, megvilágítva a zárda falait, ahol az ablak mögött Izóra és Heléne próbáltak kilátni, de mégis észrevétlen maradni. Éva könnyezve, Heléne kissé bosszankodva megbeszélgették az imént történteket.
- Milyen vágyakozva nézett rám! - sóhajtotta Éva. - Ez a hős férfi reszketett előttem! De nőerényem, és a hit parancsol. Itt fogok szenvedni életem végéig, szent áldozatként. Heléne gondolatai Luciferéhez hasonlítottak.
- Csodálni való, milyen őrült a mi nemünk. Egy nő, ha az előítélettel szakít, vadállatul rohan a kéj után, a méltóságot arcáról letépi, és megvetetten sárban ténfereg. Ha nem szakít, akkor önmaga árnyékától remeg, meddőn fonnyadni hagyja szépségét, mástól és önmagától egyaránt elrabolva a szerelem gyönyörűségét. Miért nem jár középen? - Bánatos tűnődését jókedvű vállrándítás követte. -Vagy mit árt egy kis kaland, egy kis gyöngéd viszony illemmel olykor, meg nem foghatom. Hiszen a nő se szellem csak merőben!
- Nézz ki Heléné, hátha itt áll még! - suttogta Éva. - Hogy is ment volna el olyan könnyen. Bárcsak még egyszer hallanám szavát!
Hogy, hogy nem, Ádám is azt mondta Lucifernek
- Nézz csak fel, nem áll-e az ablakánál? Ne küldene egy pillantást utánam? Bárcsak egyszer látnám még sudár alakját! Izóra, ne bántson téged, hogy még itt vagyok!
Izóra meghallotta az óhajtó szavakat, nem bánta, de ezt nem mutathatta.
- Mindkettőnknek jobb lenne, ha nem állnál itt, Tankréd. Az elszakadt szív könnyen összeforr, s megint csak fáj, ha újra elszakasztjuk.
Ádám boldogan pillantotta meg a holdfényben az ablakon át Éva halvány körvonalait. - Nem félsz-e így a csendes éjbe nézni, mely mint nagy szív, szerelemtől dobog? Szeretni, hol csak nékünk nem szabad, nem félsz-e, hogy varázsa elragad?
- Él bennem is mindez, mint tündérálom, mely talán az égből kísért erre a világra. A levegő hullámain szép dal árad, mosolyogni látom tündérekezreit testvéri csókkal minden lomb mögül, de hozzánk többé, Tankréd, nem beszélnek.
- De hát miért? Meggátol engem ez a rossz fal? Én, aki annyi harcban győztem a pogányok felett, talán nem bírok átmenni rajta?
- Nem ám! Mert védi a korszellem, s az erősebb még nálad is! - figyelmeztette Lucifer.
- Ugyan, ki mondja azt?! - kérdezte dühösen Ádám, és már indult volna neki a kapunak. Hirtelen azonban fény támadt. Körülnéztek. Egy máglya fénye gyulladt ki a távolban. Az eretnekek hangját is hallották, ahogy újra zsoltárokat énekeltek.

-21Mentsd meg az én lelkemet a fegyvertől és az én egyetlen egyemet az ebnek kezéből.

22Szabadíts meg engemet az oroszlánnak szájából és az unikornisoknak szarvaik ellen hallgass meg engemet.

23Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, a gyülekezetek közepette dicsérlek tégedet.

- Irgalmazz, Isten bűnös lelkeiknek! - sóhajtott Éva az ablakban. Ádám borzadva hallgatta.
- Milyen rettenetes dal! - mondta halkan, szinte félve.
- Nászéneketek az - válaszolta Lucifer, de most nem nevetett.
A félelmetes éjszakában újra zsoltárok hangja szólt. Most a barátok énekeltek, akik a máglyát fűtötték.

-26 ......öltöztessenek fel gyalázatossággal és szidalommal, kik felfuvalkodtak ellenem.

27Vígadjanak és örüljenek, kik akarják az én igazságomat, és mondják azt mindenkor. Magasztaltassék az Úr, ki akar békességet az ő szolgájának.

Ádám visszanyerte bátorságát.
- Mindegy, legyen, én meg nem rettenek! Dacolni érted mindennel fogok! - nagy lendülettel a kapu felé indult. A tornyon egy kuvik kiáltott.
- Isten segíts! - rebegte Éva, és ijedten becsapta az ablakot. A levegő suhogva szálló boszorkányoktól nyöszörgött.
Ádám egy pillanatra megtorpant, majd elszántan a kapu elé lépett.
Ekkor a lába előtt egy fenyegető csontváz emelkedett ki a földből.
- El innen, a megszentelt küszöbről!
Ádám hátrált, de dacolva rákiáltott.
- Ki vagy, te rém?
- Én az vagyok, ki ott lesz minden csókodban, minden ölelésben.
- Édes vetés, fanyar gyümölcs, galambfival kígyókat költs! Izóra hívunk!
Ádám forgatta fejét a sötétben, hogy honnan jön ez a gúnyos ének, végül rájött, hogy a boszorkányok kacagását hallja. Megzavarodott ettől a sok borzalomtól .
-Ti változtatok el? Vagy én magam? Ismertelek, mikor még mosolyogtatok! Mi itt a valóság, és mi az álom? Karom ereje is odalett már ettől a varázslattól.
Lucifer viszont rég nem látott kedves ismerősöket fedezett fel a boszorkányokban.
- Véletlenül milyen kedves társaságba jutottam! Régóta várom, hogy legyen szerencsém hozzátok! Ez az illedelmes, szép boszorkahad, mely mindazonáltal a meztelen nimfát orcátlanságban messze felülmúlja! És ez a vén bajtárs, a rémes halál, amely a rideg erényről torzképet mutatva megútáltatja azt a föld fiával! Mindőtöket üdvözöllek! Kár, hogy rá nem érek közöttetek az éjet elfecsegni.
Az ijesztő jelenségek hirtelen eltűntek, Ádám csak a szél zúgását hallgatta már. Lucifer szavára tért magához.
- Gyerünk Tankréd, kedvesed becsapta az ablakot, nincs miért itt állnunk az éjszakában tovább. A szél hideg, köszvény leszen jutalmad. Heléne meg mindjárt jő, s mit teszek? Szerelmeskedni nem fog tán az ördög! Nevetségessé lenne mindörökre, s akkor hatalmát elvinné maga! - Jót kacagott saját humorán. - Csodálatos, hogy az ember hő kebellel eseng epedve szerelem után, s csak kínt arat. Az ördög jégkebellel alig bír tőle szabadulni jókor.
Ádám megint csalódott. Kiábrándulva gondolt vissza mindarra, ami pár órája még lelkesítette.
- Vezess, vezess új létre Lucifer! Csatára szálltam szent eszmék után, s találtam átkot hitvány felfogásban. Embert áldoznak Isten dicsőségére! Az ember korcs volt ahhoz, hogy eszméimnek megfeleljen. Nemesebbé vágytam tenni örömeiket, s a bűn bélyegét sütik az élvezetre. A lovagerényt tettem eszmévé, s ez döfött tőrt szívembe. El innét, új világba! Eléggé megmutattam, hogy mit érek, ki vívni tudtam és lemondani tudtam! Szégyen nélkül elhagyhatom helyem. Ne lelkesítsen többé semmi is, mozogjon a világ, amint akar, kerekeit többé nem igazítom. - Csüggedten, fáradtan beszélt. - Egykedvűen fogom nézni botlásait. Kifáradtam, .... pihenni akarok.
- Pihenni fogsz tehát - nézett rá Lucifer. - De én alig hiszem, hogy szellemed, e nyugtalan erő pihenni hagyjon. Ádám, jöj utánam.

*^**

---

◄--- Vissza a címlapra            ↑ A lap tetejére ↑             ---► Következő lap:Nyolcadik szín

---

Jegyzetek