Wittich Zsuzsanna írásai/Luciferi Víziók/Tizenötödik szín
LUCIFERI VÍZIÓK: - Tizenötödik szín
Tizenötödik szín
szerkesztés_-_WGA25986.jpg)
Éva még aludt. Ádám óvatosan, hangtalanul felkelt, kinyújtóztatta tagjait, kijött a kunyhóból. Álmélkodva körülnézett szép kis pálmafás kertjükben, meglátta a kerítést,
a lugast. Lucifer is elmaradhatatlanul ott volt. Ragyogóan sütött a nap.
- Rettenetes képek, hová lettetek? Körülöttem minden úgy él, úgy mosolyog! Hogy elmúlt minden, ami szívemet összetörte!
Nem tartott sokáig az öröm, jöttek Lucifer fájdalmat okozó szavai.
- Hiú ember! Csak nem azt kívánod, hogy a természet rendje felbomoljon, új üstökös ragyogjon éjeden, remegjen a föld, ha egy féreg elveszett?
- Álmodtam vajon? Vagy most álmodom? - Ádám kicsit zavarban volt.- És általában több -e a lét, mint álom? - ezt valóban nagy kérdésnek érezte. - Egy álom, amely egy percre a holt anyagra száll, hogy azzal együtt végképp szerte szálljon? Miért ? Miért van ez a percnyi öntudat? Hogy lássuk a nemlét borzalmait?
- Siránkozol? Csupán a gyávaság fogadja el harc nélkül a csapást, mit elkerülni még hatalma van. Aki erős, az a végzet örökös betűit nyugodtan fogadja, nem zúgolódik miattuk. Az erős csak azt nézi, hogyan állhat meg még a sorscsapások alatt is. Ilyen végzet áll a történet felett. Te eszköz vagy csak, melyet hajt előre.
- Nem, nem igaz, hazudsz, Lucifer! Az akarat szabad! Kiérdemeltem ezt nagyon magamnak, lemondtam érte a paradicsomról.
Ádám még mindig az álom hatása alatt volt. Nyújtózkodott, nézelődött, gondolkodott.
- Sokat tanultam álomképeimből. - mondta aztán. - Kiábrándultam sok lehetőségből, és most csupán tőlem függ, hogy utamat mégis másfelé vezetem.
- Lehet, hogy másfelé vezetnéd, - szólt Lucifer, - ha a felejtés, és az örök remény nem volna szövetségese a végzetnek. Mert amíg a felejtés behegeszti a sebet, a remény szőnyeget von a mélység fölé, s biztatva mondja, száz merész belé hullt, de te leszel a boldog, aki átugorja!
Igen, gondolta egyetértőleg Ádám, a felejtés... és a remény... Aztán megint Lucifer szónokolt.
- De láttál, úgy-e, mint tudós, sok egyéb furcsaság közt olyan bélférget is, mely vércsében, és macskában bír csak élni, s kifejlődése első korszakát mégis csak az egérben töltheti. Sem egyik, sem másik egér nincs kijelölve arra, hogy macska körmök közé kerüljön. Amelyik egér elég óvatos, ki is kerülheti, agg egérként múlva ki családi körben. – Derült kicsit a jó viccen, aztán folytatta. - De rendíthetetlen törvény őrködik, hogy annyi egér jusson mégis az ellenfélnek, amennyi kell ahhoz, hogy évezredek múltával még a bélféreg is éljen a világon. Nos, gondold el ehhez hasonlóan, hogy az ember sincs egyénileg kijelölve, hogy harcoljon, de az egész emberiség nem fogja hordozni láncait. A lelkesedés, mint áradat megindul, ma egyik dologért, holnap a másikért. A máglyáknak meglesznek az áldozatai, és meglesznek, akik gúnyolódni fognak. És aki megszámolná ezeket, bámulná következetes voltát, hogy minden szerepre jut szereplő. - Megint egy kis szünetet tartott, mert úgy látta, Ádám nem figyel eléggé. - A sorsunk vezeti arányosan a házasságot, halált, bűnt, erényt, hitet, megőrülést, öngyilkosságot.
- Ez az! - kiáltott fel Ádám. - Egy elgondolás villant meg fejemben! Dacolhatok még Isten véled is! Bár százszor mondja a sors: eddig élj, kikacagom, s ha tetszik, hát nem élek. Nem egymagam vagyok-e még a világon? - a szírt széléhez szaladt, amelyen kertjük állt, és lenézett. - Előttem ez a szirt, alatta a mélység... egy ugrás, - visszament a kunyhóhoz, de nem nézett be - ... mint :utolsó felvonás...., s azt mondom, vége a komédiának!
- Még hogy vége! Micsoda badar beszéd! Hiszen minden perc nem vég s kezdet is? – szinte dühösen kérdezte az ördög - Ezért mutattam meg néhány ezer évet?!
Ádámot már nem érdekelte Lucifer, elszántan újra a szirt felé indult. Közben Éva is felébredt, kilépett az ajtón. Ádám után ment, kedvesen átölelte a nyakát.
- Ádám, mért lopóztál el tőlem? És utolsó csókod olyan hideg volt... Most is gond vagy harag van az arcodon... úgy félek tőled....
Ádám kiszakította magát, és ráförmedt:
- Mért is jársz utánam, mit leskelődöl lépteim után? A férfiúnak, e világ urának más dolga is van, mint hiú enyelgés. Nő azt nem érti, és nyűgnek van csupán. - Mihelyt kimondta, megsajnálta Évát, hogy így ok nélkül rá támadt. Hirtelen rászakadt az elhatározás súlya. Ellágyulva folytatta. - Mért nem szunnyadtál még csak egy kicsinyt? Nehezebb lesz most már az áldozat, mit a jövőnek hozni tartozom.
- Ha meghallgatsz, még könnyebb lesz talán. - Egyszerre volt büszke és szerény, ahogy folytatta. - Mert ami eddig kétséges volt, most biztosítva áll már a jövő.
- Hogyan? - Ádám zavarodottan nézte.
- Tudom, fel fog mosolyogni arcod ha megsúgom. Gyere közelebb. - Kicsit elpirult, szeme csillogott. - Anyának érzem, óh Ádám , magam.
Egy percre megállt minden.
A szó, a mozdulat, a levegő, az elhatározás.
Ádám térdre esett, kezét összetette a feje fölött az ég felé nyújtva.
- Uram, legyőztél. Ím, porban vagyok. Nélküled, ellened hiába vívok. Emelj, vagy sújts, kitárom keblemet.
Lucifer odapattant, dühödten próbálta felrángatni.
- Féreg! Elfelejtetted nagyságodat, melyet nekem köszönhetsz?!
-Hagyd el azt! Hiú káprázat volt. - Ádám térdelt tovább. - Ez nyugalom.
Akkor Lucifer Évát kezdte cibálni.
- S te, dőre asszony, mondd mit kérkedel? Fiad Édenben is bűnnel fogamzott. Az hoz földedre minden bűnt, s nyomort.
Éva naggyá nőtt, nem ijedt meg Lucifertől. Kiszabadította magát a kezéből és azt mondta:
- Ha úgy akarja Isten, majd fogamzik más a nyomorban, aki eltörüli, testvériséget hozván a világra!
Lucifer megint Ádámhoz szaladt.
-Fellázadsz -é rabszolga ellenem? Fel a porból állat!- rúgott egyet feléje, de akkor nagy fényesség támadt, nem is látott már.
Megnyílt az ég. A nagy, fehér fényességben megjelent az Úr, dicsőségesen, angyaloktól körülvéve. Az Úr hangja ráparancsolt Luciferre.
- A porba, szellem! Előttem nincsen nagyság!
Lucifer görnyedezve kínlódott, erős akart lenni, de nem tudott megállni a lábán, botladozva leesett.
- Átok! Átok! - nyöszörögte közben.
Ismét az Úr hangját hallották.
- Emelkedjél Ádám. Ne légy levert, midőn látod, kegyembe veszlek újra.
Lucifer dörmögve feltápászkodott.
- Úgy látom, itt családi jelenet lesz, ami szép talán az érzelemnek, de az én értelmemnek végtelen unalmas. Legjobb elsompolyognom...
El is indult. De csattant az Úr hangja.
- Lucifer! Szavam van hozzád is, maradj tehát.
Aztán Ádámhoz kedvesen szólt a hang.
- Te meg, fiam, beszéld el, hogy mi bánt úgy.
- Uram! Rettentő látások gyötörtek... - kezdte Ádám. - És nem tudom, mi bennük a való. Mondd Uram, milyen sors vár rám? Ez a szűk határú lét az egész , melynek küzdelmei között lelkem érlelődik, mint a bor, és mikor végre kitisztult, a földre öntöd, hogy beigya a föld? Vagy a nemes szeszt jobbra rendeléd? -
Nagy lélegzetvétel, aztán megint - Vajon előbbre jut -e fajom, az emberiség, nemesebbé válva, hogy trónodhoz közeledjen? - Olyan reményteljes kérdés volt!- Vagy, mint a malomnak barma, holtra fárad, s a körből, amelyben jár, nem bír kitörni? - Újabb sóhaj, és megint kérdés. - Van-é jutalma a nemes lelkűnek, akit kigúnyol vére hullatásáért a kicsinyes tömeg? Uram! Világosíts fel, s hálásan hordok bármi végzetet. Csak nyerhetek, mert ez a bizonytalanság a pokol.
- Ne kérdezd tovább a titkot! – szólt az Úr hangja, - amit jótékonyan takart el istenkéz vágyó szemedtől. Ha látnád, hogy a földön csak egy múló ideig pihen a lelked, és azon túl örök idő vár, nem volna erény többé az itteni szenvedés. Ha meg azt látnád, hogy a föld a lelkedet is felissza, mi hajtana a múló perc élvezete helyett nagy eszmék felé? Mig így, jövődet ködön átcsillogva látod, ha :percnyi léted súlyától legörnyedsz, emel majd a végtelen érzete, s ha ennek elragadna büszkesége, fog korlátozni az arasznyi lét. Így biztosítva áll nagyság és erény.
Lucifer eddig csendben hallgatta Ádám és az Úr beszélgetését, de most a cinikus ördögi nevetés feltört belőle megint.
- Dicső pályára lépsz! Nagyság, és erény lesz tehát vezéred! Ez két szó csak! És csak akkor bír mint erény megtestesülni, ha ellentéteként ott áll a babona, előítélet és tudatlanság. - Lucifer nevetése kesernyésre változott. - Miért is kezdtem emberrel nagyot, ki sárból s napsugárból összegyúrva, tudásra törpe, és vakságra nagy!
- Ne gúnyolj többé, Lucifer! Megismertem már tudásod és értelmed tiszta alkotását. Zord, lelketlen világ, nagyon hidegnek tűnt nekem. - Így szembefordulva az ördöggel Ádám hirtelen rájött, hogy egyedül maradt. Hiszen korábban meg Istennel fordult szembe, mikor Lucifer csábításának engedett. Mégis inkább az Úr válaszáért könyörgött:
- De, óh, Uram! Ki fog megtartani engem a helyes úton? Mert amikor az eltiltott gyümölcsöt megízleltem, elhagytál, hogy meglássam, megállhatok-e egyedül.
- Karod erős, szíved emelkedett, végtelen a tér, mely munkára hív. - Az Úr hangja nem volt haragos, inkább biztató. - Egy égi szózat zeng majd feléd szüntelenül, amely vissza fordít, ha rossz helyen jársz, és felemel amikor csüggedsz. Ha jól figyelsz, meg fogod hallani. Csak azt kövesd!
Aggódva néztek az ég felé. Hátha mégsem hallják majd... De az Úr hangja megszólalt megint.
- S ha tett dús életed zajában elnémul az égi szó, e gyönge nő tisztább lelkülete, amely az érdekek mocskától távolabb áll, - Éva szeme felcsillant e szavakra - meghallja azt. És az égi szó a nő szíverén keresztül költészetté fog és dallá szűrődni. E két eszközzel áll majd oldaladnál, balsors, s szerencse közt mind egyaránt, vigasztaló, mosolygó géniusz.
Egymásra mosolyogtak. Megértették mind a ketten.
-Te meg Lucifer, - szólt megint az Úr hangja, - te is egy fogaskereke vagy a gépezetnek. Működjél tovább. Hideg tudásod, lázongó tagadásod lesz az élesztő, forrásba hozó erő, amely eltántorítja ugyan tőlem egy-egy percre az embert, de nem baj, majd visszatér. De bűnhődésed végtelen lesz, szüntelen látva, hogy amit elrontani vágyol, szép és nemesnek új csírája az.
Az égen eláradt az angyali fény, és az angyalok kórusa kezdte meg gyönyörű énekét:
- Szabadon bűn és erény közt
- Választani, mily nagy eszme!
- S tudni mégis, hogy felettünk
- Pajzsul áll Isten kegyelme.
- Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
- A tömeg hálátlan is lesz,
- Mert ne azt tekintse célul,
- Önbecsét csak, ki nagyot tesz.
- Vagy mert szégyell tenni máskép,
- És e szégyennek tudata,
- A hitványat földre szegzi,
- A dicsőet felragadja.
- Ámde utad felségében
- ne vakítson el az a gondolat,
- hogy amit teszel, azt te teszed
- Isten dicsőségére,
- és Ő éppen rád szorulna,
- mint munkája eszközére.
- Hanem épp te dicsőséget azzal nyertél,
- hogy neked engedte tenni ,
- amit helyette tettél.
Éva felszabadultan , kitárt karokkal, gyönyörködve mondta:
- Óh, értem a dalt, hála Istenemnek érte.
- Gyanítom én is, - Ádám szava kicsit bizonytalanabb volt. – És fogom követni! Csak az a vég, csak azt tudnám feledni...
- Mondottam, ember! Küzdj és bízva bízzál! - hallatszott megint az Úr szava, aztán bezárult az ég, a dicsőség fénye eltűnt az emberi szemek elől.
És csak tűnődtek a csendben, hogy azt az égi szózatot meg fogják-e hallani...