Útipatika/Speciális utazók/Útipatika terhesek részére

Útipatika terhesek részére

Szülészeti képalkotás. A dating vizsgálat a 12. héten. Az első trimeszterben.
Cholchester Hospital, 2006 október 28.

Útipatika várandósok részére

szerkesztés
A terhesség alatti gyógyszer szedése különös odafigyelést kíván, és sajátos problémakört jelent a szakemberek számára is [1]. A várandósság időszakára jellemző hormonállapot, illetve az ezzel összefüggésben fellépő anyagcsere-változások a gyógyszerekkel kapcsolatos reakciókat is módosíthatják. A gyógyszerek használatakor nemcsak az anyát és betegségét kell figyelembe venni, hanem a fejlődő magzatot, illetve az újszülöttet is, mivel számos esetben eltérő módon reagálnak a felnőttekhez képest. Változhat bennük a sejtosztódás folyamata, valamint a későbbiekben kórosan reagálhatnak a már meglévő szervek a gyógyszerekre. Mindez fejlődési rendellenességekhez, legrosszabb esetben akár a magzat elhalásához is vezethet.
Terhesgondozáson orvosi vizsgálat.
Forrás: USAID El Salvador. 09:28, 18 September 2004.
Veleszületett rendellenességeknek nevezzük az embrionális fejlődés során létrejövő genetikai ill. az ezen időszak alatt ható környezeti tényezők ún. teratogének hatására kialakuló morfológiai vagy funkcionális magzati károsodásokat. Ennek függvényében a terhesség alatti gyógyszeres kezelésnél a legnagyobb gondot annak az eldöntése jelenti, hogy az alkalmazni kívánt készítmény okoz-e bármilyen malformációt (alaktorzulást),vagy nem. A gyógyszerész szerepe ebben az esetben alapvetően fontos, hiszen ő az utolsó szakember, akivel a gyógyszer bevétele előtt még konzultálhat a beteg, az OTC készítmények használatakor pedig szinte kizárólag rá hárul a beteg informálásának felelőssége [2].


Térkitöltő modell a thalidomid molekula, egy hírhedt nyugtató hatású gyógyszer, amely súlyos születési rendellenességeket okozott terhes nőkben.
Ez a kép a teratogén S izomer. Színkód.Dátum február 16, 2011.


Terhesség és a gyógyszerek farmakokinetikája

szerkesztés
A gyógyszerek a köldökvénán keresztül jutnak a magzatba túlnyomó többségében, de jelentős lehet a paraplacentárisan (chorioamnionálisan) magzatvízbe jutott gyógyszerek aránya is. Az amnionfolyadékból való nyeléssel, és így a magzati tápcsatornán át történő potenciális felszívódással a 8-11. gestatiós héttől lehet számolni. Megvalósulhat a gyógyszer felszívódása a magzat bőrén és tüdején keresztül is. Mielőtt bármilyen gyógyszert elkezdene szedni, beszélje meg kezelőorvosával vagy gyógyszerészével. Általában gyógyszer terhes anyáknak csak akkor adható, ha az anyára és a magzatra nézve a várható előny nagyobb a kockázatnál. A terhesség élettani változásokkal jár. A gyomor- és béltartalom kiürülése lassúbb, mivel a gyomor- és a bélmozgás 30-50%-kal csökken. A gyomor vérátáramlás és tartózkodási idő megnövekedése következtében nő a felszívódás mértéke. A gyomortartalom pH-ja emelkedik a sok hányinger, hányás, a 40%-kal csökkenő gyomorsav-termelődés és pepszinaktivitás következményeként.
Anya csecsemőjével egy Boeing 737-500-on (turistaosztály) beszállás közben.
július 23, 2006.
A kisvérköri keringés és a légzési perctérfogat emelkedik, ezért növekszik a tüdőn keresztül alkalmazott gyógyszerek - aerosolok, antiasztmatikumok - felszívódása. A zsírszövet aránya nagyobb terhességben, a foetoplacentáris egység kialakulásával pedig új vízterek jelennek meg, ezáltal a gyógyszermolekulák szempontjából nő a látszólagos megoszlási térfogat. A vértérfogat, főleg a plazmatérfogat növekedésével kell számolnunk terhesség alatt. A szérumproteinek közül az albuminfrakció csökkenése a legkifejezettebb. Mivel az albumin sok vegyület transzportját végzi, így kevesebb lesz a kötött gyógyszer a keringésben, tehát nő a szabad gyógyszerfrakció. A gravida szervezetében keringő progeszteron a máj cytochrom P-450 rendszerének aktivitását fokozza. Viszont kompetíció is kialakul jelen esetben, ugyanis a progeszteron saját metabolizmusában is szerepel az említett enzimrendszer. Ennek eredményeképpen bizonyos gyógyszerek oxidációja és eliminációja gyorsul, másoké viszont lelassul.
Az anyai vérben új fehérjék – az ún. pregnancy protein-ek (PP-proteinek) - jelennek meg, és jelentősen megváltoztatják a gyógyszerek fehérjéhez való kötődését. A vértérfogat és a perctérfogat növekedésével a glomeruláris filtrációs ráta (GFR) 40-50%-kal nő, így felgyorsul az elsődlegesen vesén keresztül kiválasztódó gyógyszerek (digoxin, ampicillin, cefalexin, cefuroxim) eliminációja. A gyorsult máj-metabolizmussal, gyorsult renális vérátáramlással, módosult véralvadással, a sav-bázis egyensúly változásával, csökkent immunválasszal jár.[3]. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a terhesség következtében bekövetkezett változások jelentősen befolyásolják a várandós által szedett gyógyszereinek, vitaminjainak, táplálék-kiegészítőinek farmakokinetikáját. Tanácsos a terhes által szedett létfontosságú gyógyszereinek vérszint-monitororozása (pl-. malária ellenes szer). Ezek figyelembe vételével kell az útipatika gyógyszereit összeállítani.
Általában a várandósnak gyógyszert kell bevenni, ha a tünetek súlyossága, illetve az anya egészségének fenyegetettsége, meghaladják a magzati károsodás kockázatát [4]. Ha fellép egy súlyos vagy életveszélyes betegség, például fertőzés, a megfelelő gyógyszerek beadását nem szabad megakadályozni, a magzati toxicitás ellenére.[5]


A terhes nő utazása kiemelten magas kockázatot jelent

szerkesztés
Az utazások a várandós nők esetében rendszerint nem turista célzatúak, csaknem mindig a férj külföldi munkavállalása áll a háttérben. Így az w:utazás elkerülhetetlen. A w:terhesség - bármely formáját is választja a terhes nő az utazásának - mindig kiemelten magas kockázatot jelent. Ily módon a primer prevenciós utazási tanácsadás a terheseknél elengedhetetlen. Utazás távolságát korlátozni kell egy 100 km sugarú körben a 28. terhességi hét után. Néhány úti cél, ahol fokozott járványveszély áll fenn - kifejezetten nem ajánlott a terhesség alatt és a gyermekágyban.
Az utazás során a szokásos óvintézkedések betartására is sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani. Így például a hosszú ülés és a graviditás maga is növelheti a vénás trombózis veszélyét, ezért rugalmas zokni viselését javasolják. A terhes nő védőoltásánál megszorításokkal kell élni. Általános szabályként a természetes kórokozóval azonos w:antigén típusú törzsek (élő kórokozóval való vakcináció) használata kerülendő. Nem ajánlott a w:morbilli, a w:mumpsz, w:rubeola, BCG és w:sárgaláz elleni oltás. Kerülendő az antimaláriás szerek adása is. Az utazás-orvostani tanácsadás ki kell, hogy egészüljön a terhesgondozást végző w:orvos szülészeti vizsgálatával és tanácsadásával.[6]


Az utazás kontraindikált

szerkesztés
Korábban előfordult w:vetélés, illetve a terhes cardiovascularis anamnesise relatív kontraindikációt képez. Az ikerterhesség szintén relatív kontraindikáció, az ilyen terhesek repülését a 32. héttől kezdve nem is engedélyezi a legtöbb w:légitársaság szabályzata. Mindettől függetlenül, a légi utazás a legmegfelelőbb forma a terhesek számára. Általános szabálynak tekinthető, hogy a komplikációmentes terhesség első és második trimeszterében nincsenek különösebb előírások a légitársaságok részéről. A második trimesztert biztonságosabbnak tekintik, mert már alig kell számolni a vetélés lehetőségével. Az utazás megkérdőjelezhető a 36. héttől, mert a légi utazás alatt fokozódhat a koraszülés veszélye. w:Szülés előtt általában 14 nappal, illetve utána 7 nappal a légitársaságok egyöntetűen megtagadják a repülést. Egy hónappal a szülés számított ideje előtt a kezelőorvos írásbeli engedélye szükséges.[7][8][9]
http://www.pdr.net/ PDR Network, LLC, Montvale, NJ 07645.] :http://www.pdr.net/
toxnet :http://toxnet.nlm.nih.gov/cgi-bin/sis/htmlgen?DARTETIC.htm
motherisk drugs :http://www.motherisk.org/prof/drugs.jsp
perinatology druglist :http://www.perinatology.com/exposures/druglist.htm


Gyógyszerek csoportosítása a magzatot károsító hatásuk alapján

szerkesztés
A gyógyszerek terhesség alatti alkalmazhatóságának szempontjából a Food and Drug Administration (FDA) ajánlása a legelterjedtebb és legelfogadottabb. Gyógyszerek veszélyességi osztályba sorolása terhességben az FDA ajánlása alapján
  • A. Ellenőrzött humán vizsgálatok szerint magzati veszély nem áll fenn.
  • B. Állatkísérletek szerint nincs magzati károsodás, de humán kísérleteket nem végeztek; vagy az állatkísérletekben igazolódott káros hatást a jól kontrollált humán vizsgálatok nem erősítették meg.
  • C. Sem állatkísérletekből, sem humán vizsgálatokból nincsenek megfelelő adatok; vagy állatkísérletekben igazolódott a káros hatás, de emberben nincs bizonyítva. A magzat veszélyeztetettsége nem ismert.
  • D. Egyértelműen beigazolódott a magzati károsodás rizikója, de túlsúlyban vannak az alkalmazott szer előnyei a veszélyekkel szemben.
  • E. A szer alkalmazása terhességben kontraindikált. A magzati veszély túlsúlyban van az előnyökkel szemben.

Allergia ellenes szerek

szerkesztés
  • pheniramine (+Fervex granulátum gyermekeknek 8x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás:
  • loratadine (+Loratadin-ratiopharm 10 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás:


Anafilaxia ellenes gyógyszerek

szerkesztés
  • epinephrine (++Epipen 0,3 mg oldatos injekció 1x2 ml)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • dexamethason (++Dexa-Ratiopharm 4mg/ ml oldatos injekció 10x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • prednisolone (++Prednisolon-Richter 5 mg tabletta 100 x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Altatók és nyugtatók

szerkesztés
Indokolt esetben, a benzodiazepinek az első választandó gyógyszer a szorongás és alvászavarok terhesség alatti kezelésében, a lehető legalacsonyabb dózisban, a lehető legrövidebb ideig. A hosszú távú kezelésre antidepresszánsok használata javasolt.
  • alprazolam (#Xanax 0,25 mg 100x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Antimikróbás szerek

szerkesztés
Antibiotikus kezelés terhesség alatti esetleges magzatkárosító hatásának, illetve a kezeletlen betegség magzati károsodást okozó szerepének gondos mérlegelése fontos szempont. Az esetek többségében a betegség fennállása okoz nagyobb kockázatot a magzat számára, vagyis a w:fertőzés feltétlenül kezelendő.
Penicillinek (amoxicillin, ampicillin): A placentán átjutnak, de teratogén hatásukra nincs bizonyíték, biztonságosan alkalmazhatók. Elsőként választandó szer a terhességi infekciók esetén.
Cephalosporinok (cefalexin, cefuroxime, cefaclor, ceftriaxone, cefixime, ceftibuten). Szintén átjutnak a placentán. Biztonságosan az 1. generációs szerek alkalmazhatók. A 2. és 3. generációs készítmények adása megfontolandó.
Makrolidok (erythromycin, spiramycin, roxithromycin, clarithromycin, azithromycin): A nagy molekulaméret miatt nem jutnak át a placentán. Alkalmazásuk különösen azok körében javasolt, akiknél penicillinérzékenység áll fenn.
Szulfonamidok (sulfamethoxazole).
Fluorokinolonok (ofloxacin, ciprofloxacin, norfloxacin, levofloxacin: Esetleges csont- és porcfejlődési zavart okozhatnak.
  • azitromicin (++Sumamed caps., susp., inj.)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • amoxicillinum és acidum clavulanicum (+Augmentin 250 mg vagy 500 mg és 125 mg acidum clavulanicum tabl.
susp. inj.)
Tárolás::
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • cefaclor (++Ceclor 500 mg retard tabletta 10x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • cefuroximum (++Zinnat 125 mg, 250 mg vagy 500 mg tabl. susp.,inj.)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • cephalexin (++Pyassan 250 mg kemény kapszula 24x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • ciprofloxacin (++Ciprobay 250 mg, 500 mg tabl., susp., inf.)
Amennyiben lehetséges, terhesség alatt kerülje a Ciprobay alkalmazását. Súlyos fertőzés esetén a gyógyszer beadását nem szabad megakadályozni a magzati toxicitás ellenére.
erythromycin (++Erythrotrop 25 mg/ml granulátum sziruphoz 60 ml)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • clarithromycin (+Klacid 500 mg tabletta 10x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Antibiotikumok lázzal járó légúti megbetegedésekben

szerkesztés
A w:terhesség 2. és 3. hónapjában előforduló lázzal járó w:influenzaszerű megbetegedések bizonyos veleszületett rendellenességek kialakulásának gyakoriságát szignifikánsan megemeli, amit a magas w:láz magzatkárosító hatásával magyarázzák, de a magas láz okozta károsodások megfelelő gyógyszeres kezeléssel kivédhetők. A fertőz betegségben szenvedő terhes nőt erélyes antibiotikus kezeléssel kell kezelni, mert a w:fertőzés és a láz a magzat elvesztését okozhatja. Nem ismert olyan w:antibiotikum, amely terhes nőknél alkalmazva nagyobb anyai és magzati károsodást indukálna, mint maga a lázzal járó infekció.
A légúti megbetegedéseket (meghűlés, torok-, középfül-, légcső- és tüdőgyulladás) leggyakrabban rhinovírusok, Streptococcus, w:Staphylococcus, Haemophilus és Mycoplasma fajok okozzák. A gyógyszeres terápia során ebben az esetben is a makrolid típusú azithromycin az elsőként választandó szer, mivel a nem típusos kórokozókkal és a Haemophilus influenzae-vel szemben is hatékonynak bizonyult. Gram negatív baktérium vagy w:Streptococcus pneumoniae jelenléte esetén az azithromycint cephalospironnal (cefalexinm cefuroxim, ceftriaxon) ajánlott kombinálni. Fluorokinolok használata ellenjavallt, bizonyos kivételes esetekben moxifloxacin és levofloxacin adható. A gyógyszeres terápia mellett fontos a bőséges folyadékfogyasztás, az ágynyugalom és természetesen a lázcsillapítás is.


Női nemi szervek fertőzései

szerkesztés
A w:nemi szervek fertőzései gyakori következménye kismamákban a w:vetélés, w:koraszülés, idő előtti lepényleválás, mindemellett nő a közvetltlen szülés utáni anyai és újszülött kori infekciók kockázata, a kezelés mielőbbi megkezdésének szükségessége nem kérdéses. A leggyakrabban előforduló nemi úton terjedő betegségek a w:gonorrhoea, a w:syphilis, a w:trichomoniasis, a w:candidiasis, a w:chlamydia- és w:herpes-fertőzések. A bakteriális infekciók kezelése esetén elsőként választandó szer az azithromycin, mivel valamennyi típusos és nem típusos genitális kórokozókkal szemben hatékony, és az antibiotikumok számára legkedvezőbb B-kategóriás (FDA) minősítést kapta a terhesség alatti adhatóság szempontjából. Gonorrheával szemben jól reagálnak a béta-laktám antibiotikumok is, viszont a gyakran együttesen jelenlévő nem típusos kórokozók (Chlamydia trachomatis, genitális Mycoplasmák) elleni alkalmazásuk hatástalannak bizonyult. Ezért kell a terápiában az azithromycint cephalosporinnal (cefuroxime, cefixime) kombinálva alkalmazni a teljes korokozó-elpusztítás eléréséhez. A fluorokinolonok az atípusos kórokozókkal és a gonorrheával szemben is hatásosak, azonban terhesség alatti alkalmazásuk kontraindikált. A gombás fertőzések (pl. candida) kezelésére clotrimazol és natamycin tartalmú készítmények lokális alkalmazását, illetve bóraxos hüvelykúp használata javasolható. A virális fertőzésekben (pl. herpes) acyclovir használható.


Antibiotikum tartalmú krém

szerkesztés
  • fusidic acid (+ Fucidin 20 mg/g krém 15 g)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Antimikróbás vizeletfertőtlenítők

szerkesztés
A húgyúti infekciók 70-80 %-át az Escherichia coli okozza, ezen kívül előfordulhatnak Staphylococcus, Streptococcus, Klebsiella, Proteus fajok. Ezen fertőzések kezelésében a béta-laktám antibiotikumok – mint a penicillinek (amoxicillin, ampicillin és a cephalosporinok (ceftriaxone, cefixim, ceftibuten- és a nitrofurantoin biztonsággal alkalmazhatók. Akut hugyhólyag-gyulladás esetén a 2. és 3. generációs cephalosporinok használata javasolt, ezek közül is a cefixime bizonyult a leghatékonyabbnak. Vesemedence-gyulladás fennállása esetén kórházi elhelyezés szükséges a gravidának. Itt infúziós kezelés során alkalmazott antibiotikumok a cefuroxim, a ceftriaxon és a cefotaxim (a tenyésztési eredmény megérkezéséig). Az említett esetek mindegyikében 7-10 nap a kezelés javasolt időtartama.
  • nitrofurantoin (+Nitrofurantoin Chinoin 0,1 g tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • fosfomycin (+Monural 3 g granulátum (1x))
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Aranyér elleni krém

szerkesztés
Terhesség alatt gyakoriak az aranyeres panaszok. Ennek oka lehet a székrekedés, a növekvő uterus hatására kialakult kismedencei vénás pangás és megnövekedett hasűri nyomás, melynek következtében fokozódik a nyomás a végbél- vénákban is. Aranyér előfordulásakor ülőfürdő, (jeges borogatás), lokális fájdalomcsillapító kenőcsök (calcium dobesilate, lidocaine) használata és székletlazító kezelés javasolt.
Aranyér elleni gyógyszerek, helyi terápiák, amelyek helyi érzéstelenítőket, glükokortikoidokat, antibiotikumokat és antiszeptikumokat kombinációban tartalmaznak. Jelentős felszívódás nem várható. Nem számoltak be magzati toxicitásról.
  • prokain-hidroklorid, efedrin-hidroklorid, mentol, d-kámfor, cickafarkolaj (+Hemorid kenőcs és kúp)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • 40 mg kalcium-dobezilát-monohidrát, 20 mg lidokain-hidroklorid (+Doxiproct kenőcs 30 g)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Bélgyulladást csökkentők

szerkesztés
  • dioszmektit (Smecta 3 g por szuszpenzió 10 tasak)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Bőrgyógyászati készítmények

szerkesztés
  • allantoin (Alloe vera gél)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • aluminium aceticum tartaricum oldat
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • benzoé tinktúra (Tinctura benzoes)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • clotrimazole (+Canesten 10 mg/g krém 20 g)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • dimetindene (+Fenistil 1 mg/g 30 g gél)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • MEXORYL XL (VICHY Capital Soleil napvédő krém arcra Dry Touch SPF 50+ 50 ml)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Bőr- és nyálkahártya fertőtlenítők

szerkesztés
  • clorhexidin-gluconat (Egisept 1% spray 65 g)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Élvezeti szerek használata

szerkesztés
Napi 30ml alkohol (abszolút alkoholmennyiség) bevitele következtében már csökkent születési súly várható, míg 75-90 ml elfogyasztásával nő az újszülöttnél az ún. foetális alkoholos szindróma kialakulásának a valószínűsége. Ebben az esetben a magzat növekedési- és szellemi retardációjára, illetve microcephalia és rövid szemrés kialakulására lehet számítani.
Állatkísérletekben bebizonyosodott, hogy a koffein a placentán átjutva dózisfüggően teratogén hatást mutat. Ezt a megállapítást még humán kísérletek nem igazolták, az viszont elmondható, hogy 100-150 mg/nap koffein bevitele a születési súlyt csökkenti, és növeli a spontán abortuszok gyakoriságát valamint magzati szívkárosodást is okozhat.
A terhesség alatti dohányzás veszélyei között érdemes megemlíteni, hogy az újszülöttek ebben az esetben is kisebb súllyal jöhetnek a világra, és gyakoribb a dohányzó anyák körében a spontán vetélés, halvaszületés, koraszülés.


Fájdalomcsillapítók

szerkesztés
Várandósság időszaka alatt fájdalom- és lázcsillapításra az első választandó szer a paracetamol. Terápiás adagban, rövid idejű használatra a terhesség bármely szakaszában adható. A placentán átjut és elvileg a magzati máj károsodását okozhatja, de a klinikai tapasztalatok ezt nem támasztják alá. Az acetilszalicilsav teratogenitása nem tisztázott. A a gestatio 34. hetétől acetilszalicilsav adása kontraindikált.
  • paracetamolum (+Rubophen 500 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • ibuprofen (+Ibuprofen Polfa 200 mg bevont tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • dihidrokodein (+Hydrocodin 10 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Felfúvódás, meteorizmus elleni gyógyszerek

szerkesztés
  • dimeticon / szimetikon
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • carminativumok (kömény, ánizs, borsmenta)


Fülfertőzések gyógyszerei

szerkesztés
  • 1 mg betametazon 3 mg gentamicin (++Garasone oldatos szem- és fülcsepp 1x5 ml)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Gombaellenes szisztémás szerek

szerkesztés
  • amphotericin B (++Abelcet 5 mg/ml szuszpenziós infúzió 10x20 ml)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • fluconazole (+Diflucan 50 mg kapszula 7x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Gyomorsav-közömbösítők, antacidumok

szerkesztés
Gyomorégés panasza gyakran jelentkezik kismamák esetében. Kialakulása élettani változással magyarázható. Lassul a gyomor-bél tranzit, csökken a nyelőcső alsó izomgyűrűjének tónusa, nő a hasűri nyomás, valamint fokozódik a gyomorsav termelődése, és ezáltal csökken az gyomorsav pH-ja. Gyakori a reflux-beteg (30-80%) a várandósok körében is. Ezzel szemben ritkán fordul elő gravid állapotban peptikus fekély. A terápiában, az életmód és diétás változtatások mellett, először választandó szer a sucralfat és az aluminium-calciummagnézium alapú antacidumok. A következő lépcsőfok a H2-receptor antagonisták (rantidine) alkalmazása. A III. trimeszterben a gravida refluxos tünetei addig súlyosbodhatnak, hogy protonpumpagátló adása válhat szükségessé. Vizsgálati adatok szerint omeprazole és lansoprazole használata esetén nem

észleltek súlyos mellékhatásokat.

Antacidumok és szukralfát használható a terhesség minden fázisában. Az alumínium tartalmúak rövid ideig alkalmazhatók.
  • alumínium-magnézium-hidroxid-karbonát-hexahidrát (Tisacid tabl 30x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • aluminium hydrxydatum (Maalox 400 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • kalcium-karbonát; bázisos magnézium-karbonát (RENNIE rágótabletta 24x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • sucralfat (Venter tabletta 50x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Gyógyászati segédeszközök, élelmiszer-kiegészítők, felszerelések

szerkesztés
Öntapadó kötszerek, vérnyomásmérő, hőmérő, vizelet-ellenőrző tesztcsík, snack ételek, laza ruházat és cipő, párnák, harisnyák, Palackozott víz


Hasmenés elleni antimikróbás szerek

szerkesztés
  • azitromicin
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • cefixime
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • ciprofloxacin
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • metronidazol
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Hasmenés elleni bélmozgást csökkentők

szerkesztés
Terhesség alatt leggyakrabban akut hasmenéssel találkozunk, melyet vírusok, baktériumok, paraziták okozhatnak, de meg kell említeni az élelmiszer-allergia, bizonyos gyógyszerek, irritabilis bélszindróma (IBS) vagy gyulladásos bélbetegség (IBD) lehetséges oki szerepét is. Az antibiotikus terápia és a só- és vízháztartás rendezése mellett tüneti szerként aktív szén adható, illetve rövid ideig loperamide használata megkísérelhető.
  • loperamid (+Imodium kapszula 10x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • dihidrokodein (+Hydrocodin 10 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • almapektin 300 mg; aktivált faszén: 150 mg (RenewLife DiarrheaStop kapszula 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Hashajtók

szerkesztés
Gyakori probléma a várandósok számára a székrekedés, melynek hátterében legtöbbször a megváltozott életvitel és táplálkozás, a nagyobb uterus, a lelassult gyomor- és bélmozgás. Az étrend átalakításával kezdjük a kezelést (gyümölcsök, rostban gazdag ételek, sok folyadék), és csak ennek eredménytelensége esetén alkalmazandó a gyógyszeres hashajtás. Az ozmotikus hashajtó lactulose és a Glicerines végbélkúp terhesség alatt biztonságosan alkalmazható készítmények. A bélfalizgató hatású bisacodyl valamint a szennozidok is szóba jöhetnek, de rendszeres alkalmazásuk kerülendő, mert hyponatraemia, hypokalaemia, dehidráció fordulhat elő.
  • búzakorpa, lenmag, psyllium, búzacsíra, agar-agar, karboximetil-cellulóz, guar gumi, ispaghula, metilcellulóz és sterculia (Széklet-tömegnövelő szerek elnyelik a vizet, elősegítik bél perisztaltikát)
  • laktulóz
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • mannit
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • szorbit
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • nátrium-szulfát, magnézium-szulfát
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • bisacodyl (+DULCOLAX 5 mg tabletta 30x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Hányáscsillapítók

szerkesztés
Terhesség alatt 30-50%-ban előforduló panasz a reggeli hányinger, hányás, mely az esetek 90%-ában hozzávetőlegesen a 22. gesztációs hétre elmúlik. Kialakulásának oka nem egyértelmű, de feltételezhetően a humán choriongonadotropin szintjének emelkedése és a latens pajzsmirigy-túlműködés áll a háttérben. Kezelésében biztonságosan alkalmazható a pyridoxin, hatástalansága esetén a H1-receptor antagonista dimenhydrinat és metoclopramide adható. A II-III. trimesterben a promethazin alkalmazása is elfogadott. Meg kell azonban említenünk, hogy a gyakorlatban ezen szerek alkalmazása sok esetben igen gyenge vagy semmi lényeges pozitív változást sem ér el vagy biztosít a terhes nő számára. A hyperemesis gravidarum néven ismert súlyos, elhúzódóan jelentkező hányásokkal járó kórkép, melynek következtében fogyás, kiszáradás, ketoacidosis és az elektrolit-háztartás felborulása is előfordulhat, kórházi ellátást igényel.
  • diphenhydramine (+Daedalon 50 mg tabletta 10x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • metoclopramide (+Cerucal 10 mg tabletta 50x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Hegyibetegség elleni szerek

szerkesztés

(Acute Mountain Sicknes, Altitude Illness)

  • cetazolamide (+Huma-Zolamide 250 mg tabletta 20x) Kerülendő az első trimeszterben.
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • dexamethason (++Dexa-Ratiopharm 4mg/ ml oldatos injekció 10x; Oradexon 4 mg tabletta 100x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • salbutamol (+Ventolin Evohaler 200 adag)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Időeltolódás (Jet Lag) gyógyszerei

szerkesztés
  • diphenhydramine (+Daedalon 50 mg tabletta 10x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • temazepam (# SIGNOPAM tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Kinetózisok, utazási betegség

szerkesztés

(MotionSickness, SeaSickness, AirSickness, TravelSickness)

  • diphenhydramine (+Daedalon 50 mg tabletta 10x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • medazepam (#Seduxen 5 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • metoclopramide (+Cerucal 10 mg tabletta 50x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Köhögés csillapítók

szerkesztés
Köhögéscsillapítók közül a kodeinszármazékok, a második és harmadik trimeszterben butamirat alkalmazható, míg köptetőként bromhexin, a második és harmadik trimeszterben pedig ambroxol, illetve acetylcystein használata javasolható.
  • guaifenezin (Coldrex Broncho szirup)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • dextrometorfán (Rhinathiol szirup)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • dihidrokodein (+ Hydrocodin 10 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Maláriaellenes szerek

szerkesztés
Amennyiben terhessége alatt trópusokra utazik konzultáljon orvosával, valamint utazás egészségügyben járatos orvossal, ismerje meg az adott ország járványügyi helyzetét. A malária az átlagemberre is veszélyes betegség, a terhes nőnél azonban nagyon súlyos következményekkel járhat. A malária ellenes gyógyszerek szedésének is van kockázata, ezért terhes nő lehetőleg NE utazzon maláriás területre! Ha mindenképpen elkerülhetetlen és elhalaszthatatlan az utazás, gondoskodni kell megfelelő malária-védelemről, melyek egyik módja a szúnyogcsípés megelőzése, a másik módja pedig a betegség kialakulásának megakadályozása malária ellenes gyógyszerrel. A maláriát terjesztő szúnyogok éjszaka rajzanak, ezért alkonyattól napkeltéig védje magát a szúnyogcsípés ellen (rovarriasztó, impregnált szúnyogháló, légkondicionálóval ellátott helyiség, hosszú ing és nadrág).
Néhány országban még hatékonyan véd a chloroquin (Delagil) a malária ellen, ezt kockázat nélkül szedhetik a terhes nők is. A maláriával sújtott területek nagyobb részén (Ny-, Közép-, és Kelet-Afrika, Amazonas területe, Hátsó India, Indonézia) már chloroquinra nem érzékenyek a kórokozók, az itt hatékony gyógyszer a mefloquin (Lariam)- szedését ajánlják, a szokásos adagban. Bármelyik malária elleni gyógyszer szedése alatt történt véletlen teherbeesés nem indokolja a terhesség megszakítását! Trópusi területre történő utazáskor különösen fontos a fogamzásgátlás. A trópusi betegségek súlyosabban zajlanak terhesekben és a magzatot is károsíthatják. Feleslegesen nem kockáztassa születendő gyermekek egészségét!
Bármelyik malária elleni gyógyszer szedése alatt történt véletlen teherbeesés nem indokolja a terhesség megszakítását! Trópusi területre történő utazáskor különösen fontos a fogamzásgátlás. A trópusi betegségek súlyosabban zajlanak terhesekben és a magzatot is károsíthatják. Feleslegesen nem kockáztassa születendő gyermekek egészségét!
Szoptatós mamák malária védelme nem igényel különleges megítélést. Az anyatej nem biztosít a gyermek számára védelmet a malária ellen, ezért életkorának és súlyának megfelelő malária elleni gyógyszerre van szüksége a gyermeknek!

További 5 jó tanács

szerkesztés
  1. A terhesség első harmadában lehetőleg ne utazzon maláriás területre!
  2. Ha mindenképpen utaznia kell, erre a legalkalmasabb időpont a 18-24. hét közötti időszak.
  3. Indulás előtt nézesse meg magát szakemberrel, a terhesség idejéről legyen friss dátumú igazolása!
  4. Utazás előtt csináltasson hepatitis B és HIV tesztet, az erről, valamint a vércsoportjáról szóló igazolást vigye magával!
  5. Legyen érvényes biztosítása, és tisztázza, hogy kiterjed-e a terhességgel, szüléssel kapcsolatos kezelésekre is!

Kemoprofilaxis

szerkesztés

[8][10]:

  • chloroquin (+Delagil 150 mg 30x tabletta)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben: alkalmazható.
Ha malária kockázatú területre utazik: Mexikó, Haiti, a Dominikai Köztársaság, és egyes országokban a közép-Amerikában, a Közel-Keleten, vagy Kelet-Európában.
  • atovakon & proguanil (+Malarone 250 mg & 100 mg tabletta 12x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben: Tilos.
Dél-Amerikában, Afrikában, az indiai szubkontinensen, Ázsia, Pápua Új-Guinea, Vanuatu, a Salamon-szigetek, és egyes országokban a Közép-Amerika és a Közel-Keleten alkalmazható.
  • mefloquin (+Lariam 250 mg tabletta 12x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben: az 1. trimeszterben nem alkalmazható.
Dél-Amerikában, Afrikában, az indiai szubkontinensen, Ázsia, Pápua Új-Guinea, Vanuatu, a Salamon-szigetek, és egyes országokban a Közép-Amerika és a Közel-Keleten alkalmazható.
  • clindamycin (++Dalacin C 300 mg kapszula 16x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Kemoterápia

szerkesztés
  • atovakon Csak akkor alkalmazható terhesség alatt, ha nincs olyan biztonságos és hatékony alternatívája az akut multidrog-rezisztens maláriának[5]:.
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • artemether & lumefantrine: (+Coartem 20 mg & 120 mg 24x) artemisinin származékok használhatók
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
monoterápiaként vagy kombinációban (pl. artesunate plusz sulphadoxine / pirimetamin, artesunate plusz meflokvin) a második és harmadik trimeszterében a terhesség kezelésére multidrog-rezisztens falciparum malária esetén.
  • chinin sulfas (+ Qualaquin 200 mg tabletta 84x); akut klorokvin-rezisztens falciparum malária kezelésére
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
  • halofantrine
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:
Csak akkor alkalmazható súlyos falciparum maláriában, amely nem lehet hatékonyan kezelni kevésbé mérgező anyagokkal (pl. klorokin, kinin, artemisinin származékok, meflokvin).
  • proquanil (+Paludrin 100 mg tabletta 7x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Meghűlés gyógyszerei

szerkesztés
  • ascorbic acid, caffeine, chlorphenamine, paracetamol (+GRIPPOSTAD C kemény kapszula (20x))
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Mélyvénás trombózis megelőzése, kezelése

szerkesztés
A várandósság ideje alatt alapvető fontosságú a trombózissal fenyegető állapotok megelőzése, kezelése. Az alvadásgátlás terápiájának kidolgozása nagy felelősség ebben a periódusban, mivel a készítmények teratogenitás szempontjából, az alkalmazás időpontjától és módjától függően, változó mértékű rizikótényezőt jelentenek a magzatra nézve is [11]. Az anya, mind a magzat számára legkiszámíthatóbb és legbiztonságosabb alvadásgátló hatást az LMWH-val (dalteparin: FRAGMIN) érhetjük el (kivétel, ha az anyának műbillentyűje van). Kis molekulasúlyú heparinok (LMWH) elsőnek választandó véralvadásgátló gyógyszer a trombózis megelőzésére és kezelésére. A kombinációban LMWH és alacsony dózisú aszpirin ajánlott.
  • nadroparin (+Fraxiparine 1900 NE/0,2 ml oldatos injekció 10x0,2 ml
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:

Rovarriasztók

szerkesztés
  • dietil-toluamid (AUTAN ACTIVE 5-, 15-, 35%-os oldat, spray)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Rovarölök

szerkesztés
  • permetrin (+Infectoscab 5% krém 30 g; Nittyfor 0,5% hajszesz 60 ml)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
Alkalmazás terhességben:


Paraziaellenes szerek

szerkesztés
A protozoon infekciók (pl. trichomoniasis) ellen hatásos a metronidazole és a tinidazole, ám a terhesség első trimeszterében alkalmazásuk kontraindikált.
  • Metronidazole
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
  • Mebendazole
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
  • Niclosamid
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
  • Piperazine
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
  • Pyrviniumembonate
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.


Só- és vízháztartás zavarainak gyógyszerei

szerkesztés
  • 0,30 g kálium-klorid 0,35 g nátrium-klorid 0,59 g trinátrium-citrát 4,00 g vízmentes glükóz (Normolyt por 10x 5,4 g)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.

Szemfertőzések gyógyszerei

szerkesztés
  • tobramycin (++Tobradex 0,3 % -os szemcsepp)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.


Szív- és keringés gyógyszerei

szerkesztés
  • glyceryl trinitrate (++Nitromin-retard 2,6 mg tabletta 60x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.


Váz- és izomrendszer gyógyszerei

szerkesztés
A magzati fejlődésre gyakorolt hatásáról nem áll rendelkezésre elegendő tapasztalat és adat, ezért terhes nőknek a készítmény csak az előny/kockázat gondos mérlegelése alapján adható.
  • chlorzoxazone (+Myoflexin 250 mg tabletta 20x)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.


Védőoltások terhes utazóknak

szerkesztés
Ellenjavallat, nem adható:
Tuberkulózis (BCG)
Kanyaró-mumpsz-rubeola
Humán papillomavírus
Bárányhimlő
Influenza (élő)
Oltás csak akkor adható, ha az előnyök meghaladják a kockázatokat:
Japán encephalitis
Meningococcus meningitis
Pneumococcus
Gyermekbénulás inaktivált
Veszettség
Tífusz (ViCPS)
Tífusz (TY21a)
Sárgaláz
Avaxim 160U Hepatitis A vakcina,
Sanofi Pasteur. december 11, 2010.
A CDC Klinika vezető nővére, Lee Ann Jean-Louis fecskendőbe felszívja az influenza vírust.
Fluzone ® 5 ml. injekciós üvegben. 2003.
Adhatók
Hepatitis B
Influenza (elölt)
Diftéria-tetanusz (Tetanusz-diftéria-szamárköhögés (Td)
Hepatitis A


Vérbőséget csökkentő orrcseppek

szerkesztés
  • Oxymetazoline (+Afrin 0,50 mg/ml orrspray 1x20 ml)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.


Varicositas, visszér

szerkesztés
A terhesség alatt csökken a vénafalak tónusa, és nehezített az alsó végtagokból a vénás visszaáramlás, ezért sok esetben alakul ki visszér vagy a már meglévő varicositas fokozódik. Elsősorban konzervatív terápia alkalmazható: alsó végtag mozgatása, felpolcolása, fásli, gumiharisnya használata. Gyógyszeres kezelésekor calcium dobesilate és oxerutin (VENORUTON) helyileg történő használata, míg per os a diosmin és hesperidin.
  • diosmin
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.
  • hesperidin (DETRALEX)
Tárolás:
Felhasználhatósági időtartam:
A csomagoláson feltüntetett lejárati idő után a készítmény nem alkalmazható. A lejárati idő a megadott hónap utolsó napjára vonatkozik.


Kiegészítő információk várandósoknak:
www.rcog.org.uk/womens-health/clinical-guidance/air-travel-and-pregnancy
www.rcog.org.uk/prevention-malaria-pregnancy-green-top-54a
http://www.hpa.org.uk/infections/topics_az/malaria/guidelines.htm
http://wwwnc.cdc.gov/travel/
www.masta.org.uk
www.rcog.org.uk/air-travel-and-pregnancy-information-for-you :www.acog.org/publications/patient_education/bp055.cfm
www.biba.org.uk


Utazással kapcsolatos tanácsok terheseknek
  • Repülőút előtt nőgyógyászati vizsgálat szükséges (erről rövid angol nyelvű igazolás szükséges lehet)!
  • A 37. terhességi héttől kezdődően a légitársaságok visszautasíthatják az utaztatást!
  • Útlevélben melléletként, kártyán szerepeljen a vércsoport és egyéb betegségekről szóló információ!
  • Hosszú repülőút során óránként 10 percet sétáljon!
  • Ivóvíz fertőtlenítésére jódot ne használjon, ha terhes!
  • Tájékozódjon az úticélhoz legközelebbi kórház címéről és telefonszámáról
  • Olyan utasbiztosítást kössön, ami a hazaszállítását is tartalmazza!

◄--- Előző lap:Útipatika                      ---► Következő lap:

Jegyzetek

  1. Minker E.: A biofarmácia farmakokinetikai alapjai. Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem; 1989
  2. Friguls B., Joya X., Garcia-Algar O., Pallás C. R., Vall O., Pichini S.: A comprehensive review of assay methods to determine drugs in breast milk and the safety of breastfeeding when taking drugs, Analytical and Bioanalytical Chemistry, 397, 2010..
  3. BMJ | 14 MAY 2011 | VOLUME 342
  4. www.travmed.com/health_guide/ch20.htm
  5. 5,0 5,1 Drugs During Pregnancy and Lactation (Second Edition) Treatment options and risk assessment Copyright © 2007 Elsevier Ltd. All rights reserved Edited by: Christof Schaefer, Paul Peters and Richard K. Miller ISBN 978-0-444-52072-2
  6. BRITISH TRAVEL HEALTH ASSOCIATION JOURNAL ISSN 1478.680X. December 2004. Volume 5. p.20.
  7. http://www.rcog.org.uk/air-travel-and-pregnancy-information-for-you
  8. 8,0 8,1 Clinical Review Advising on travel during pregnancy BMJ 2011; 342 doi : 10.1136/bmj.d2506 (Publ ished 28 Apri l 2011) Ci te this as: BMJ 2011;342:d2506
  9. http://drtedwilliams.net/cop/763/764PregLactation.pdf
  10. http://www.rcog.org.uk/prevention-malaria-pregnancy-green-top-54a
  11. http://www.rcog.org.uk/files/rcog-corp/uploaded-files/SAC1AirTravelPregnancy2008.pdf