A Hét Szakácskönyve/Csiga tészta készitése


Csiga tészta készitése


„ Fél liter lisztet deszkára kell tenni, a közepébe lyukat kell kotorni és abba egész tojásokat kell kiüríteni, lehet egy kevés vízzel is szaporítani, de minél tojásosabb a levesbe való tészta, annál jobb - A tojással a lisztet össze kell egyenlíteni és azután jól meg kell gyúrni, úgy, hogy a tészta szép sima legyen és olyan keménységű, a melyet nyújtófával kissé nehéz de mégis el lehessen nyújtani, fél liter lisztből két darabba szakítsuk a tésztát, azután nyújtsuk ki szép vékony levelekbe, először csak az egyik tésztát kell kinyújtani, mert a míg a csigát készítjük egészen elszáradna a kinyújtott tészta, míg az egyik tésztát elkészítjük a másikat fedjük be egy tállal a kinyújtásig.

A csiga készítésnél gyorsan kell eljárni mert rendkívül hamar elszárad és akkor lehetetlen csigának sodorni.

Az egész kinyújtott levél tésztát nyújtó deszkára terítsük ki, és vagdaljuk fel kockákba. Ha apró csigát akarunk készíteni kisebb kockákba szabjuk fel a tésztát, ha kevesebb az idő e nehéz és szaporátlan munkához nagyobb kockákba is lehet vagdalni, például mint egy négykrajcáros, ha szögletre vesszük, az ilyen nagyságú a legrendesebb.

Egy darab úgynevezett "bordát" kell valami takácsmester embertől venni; mert csak ezen lehet csigát készíteni - egy orsót vagy egy írótoll forma tiszta fehér fapálcikát szerezünk még e célra, ha ez a két szerszám meg van, a bordára tegyünk egy kocka tésztát és azt a szegletnél kezdve, sodorjuk a fapálcika végére, de egyúttal nyomjuk jól a bordához a tésztás pálcikát, mert csak így lesz a tészta szép recés, csak így ragad össze és csak így alakul szép kis kürtő formába.

Aki gyors, ügyes kezű egy óra alatt eltud készíteni néhány egyén számára levesbe való csiga tésztát. Ez igen jó régi magyar étel tyúkhús levesbe téve.”

– Emma asszony: A Hét szakácskönyve Második kiadás, Budapest 1908.