Amikor a fák meghalnak/Úgy-e eljössz még?
|
Amikor a fák meghalnak12. Úgy-e eljössz még? I.Demjén is természetesen megúszta, hogy nem menesztették az állásából, viszont utolsó figyelmeztetésben volt része és evégett nagyon félt. Annyira, hogy aztán néhány hónap múlva felmondott és Szala-Váton keresett állást. Cápa pedig mivel érezte, hogy nagyon lebőgött, egy jó ideig nagyon lecsendesedett és csak keveset mutatkozott. Lia, amint lassan elcsitultak a kedélyek, egyre reálisabban kezdte látni a dolgokat és régebbi életstílusát felvéve teljesen megnyugodott. Nagyon örvendett, hogy Boldi Tónival olyan jól összebarátkozott és már nem aggódott, amikor a gyerek városi ünnepségeken vett részt. A nehéz és monoton életformájától eltekintve azért elégedett volt az élettel, oldottabbá vált és mint bárki más, már ő is tervezgetni mert a jövőt illetőn. Nem voltak különösen csillagokig érő álmai, csupán csak boldog szeretett volna lenni ő is. Tóni kimondottan kedves és támogató volt hozzá és ez valamiként olyan jól esett neki. És a kezdetekre visszagondolva, teljesen meggyőződhetett afelől is, hogy pártfogója nemcsak a durva nagy ökleivel volt a segítségére, hanem a szerény kis hajlékukban, vagy akörül, ha megoldatlan problémáik adódtak, hát megfelelő hozzáértéssel és jóindulattal segített. És, jóformán észre sem vették, hogy mikor is barátkoztak össze. Talán azzal kezdődhetett, amikor néha esténként a sötétben tűzet raktak kint a személyzet során lentebbre eső kis pusztácskán és ott főzőcskéztek, közösen vacsoráztak, beszélgettek... Majd aztán a későbbiekben a Boldi és a Tóni ösztönzésére hangolódva időnként Lia is lejárogatott velük a városba. Eleinte csak vásárolgatni magának a különféle olcsó ruhaneműkből, aztán egy idő után kissé megbátorodva már a hétvégék alkalmával is csatlakozott hozzájuk és egyre boldogabban tapasztalta, hogy egész jól el lehet úgy együtt hármasban szórakozni. Egyik szép őszi napon épp termés napját ünnepelték Szala-Váton. A délelőtti órákban inkább a piacon volt a nagyobb menet, zöldségből, gyümölcsből volt elég és mindenki a téli bebiztosítás végett sürgött, forgott, szállított hol kis szekérrel, biciklivel talicskával, vagy kinek mije volt azzal. A főtéren a helyenként felhúzott sátrakban édességet és különféle giccses dolgokat árultak vagy mustot és bort mértek. A színpad is össze volt ácsolva. Mindenki tudta, hogy koncert lesz és a fiatalok lázas izgalomban, már alig várták az estét. Mivel jó bőven volt választék mindenben, a kis trió, a Szanatóriumtól, az aznapi étkezésüket fenségesen megoldva szintén az estét várta. Egész nap szorosan egymás mellett lézengtek a nagy tömegben, ettek, ittak jól érezték magukat és a hazamenésre még csak nem is számítottak. Másokhoz való csatlakozásnak nem érezték hiányát, tökéletesen meg voltak együtt hárman. Egész nap kimondottan jól érezték magukat. Amint az est közeledtével a hangulat felpörgetődött, hát a koncert is megkezdődött és a zene hatása Tóni és Lia között valamiképp szükségtelenné tette a szavak általi kommunikációt. Az igaz, hogy Tóni amint felbukkant Szala-Váton, kimondottan érzelmi vezérlések által lépett akcióba a Lia érdekében. Viszont mégsem a hős lovagot játszva a megmentésre váró nő elnyeréséért tette oda a csontot oly keményen. Annak ellenére, hogy amint a későbbiekben megállapíthatta, hogy Lia egy elfogadható külsővel rendelkezett előre mégis csak az őszinte szánalmat érezte a lány lénye iránt. Mély elszántsága is csak abból adódott, hogy ráérzett a lány védetlenségére és mivel Artúr aprólékosan ismertette a Lia amúgy is keserűséggel telt életét, hát akkor határozott úgy, hogy bármi áron, segíteni fogja azt a szerencsétlen rövid eszű lányt. Azonban amint sikerült még meghonosodni is azon a kifejezetten lelket vonzó helyen, ahol annyi szép gyerekkori emlék újult fel a szívében, hát az utóbbi években meglehetősen elfásult belső világa enyhe simogatásra talált annak a kissé együgyű, de kimondottan tisztalelkű lány lényében. Azok az éjszakába nyúló tűz melletti együttlétek az együttérzésen kívül még valami egyebet is akaratlanul megmozdítottak a szívében. Hamar tisztázta is magában a lány iránt való az érzéseit, viszont mivel tudta, hogy mennyire sérült, hát egyáltalán nem rohanta le. Türelmesen ― ami nagy szó volt az ő esetében ― megvárta az alkalmas pillanatot. Amely aztán épp akkor adódott, amikor ott azon a csendes őszi éjbenyúló termés napi koncerten a lágy szerelmes dallamok helyettük mondták el egymás iránt való érzéseiket. És amint kezük egymás kezébe tévedt, hát néhány gyöngéd simogatás után már egy-egy puszi is el-el csattant... Majd aztán hazafelé a sötét ösvényen tapogatózva nem is zavarta őket, hogy még az orrukig sem látnak. Nagyon hosszú volt az út felfelé, többször is eltévedtek, de ők vidámak voltak, csak bohókáztak és akkor még hármuk közül egyikük sem gondolta, hogy évek múlva milyen kellemes élményként fognak majd visszaemlékezni azokra a pillanatokra. Lia előre kissé ijedten vette tudomásul, hogy tetszik neki a fiú. Még nem is ismerte annyira, hogy teljesen megbízott volna benne, de az érzései egyik napról a másikra csak növekedtek és egy idő után már azt állapította meg, hogy Tóni nem olyan, mint a többi. ... Aztán a közös esti kiruccanások, vacsorák, beszélgetések, az ő szívében is meghozták a kellő eredményt. És ott, azon a csodás estén, amikor azt az érzelmeket magasba emelő dalt egyre csak hallgatta, amely egy olyan érzést keltett benne, mintha valamiképp szerelmüket kapcsolná egybe... és úgy a fülébe csengett napokon keresztül, hogy mást sem hallott csak azokat a félig regisztrált foszlányokat. ... Úgy-e eljössz még?... Úgy-e eljössz még?... Ha hallod majd az elefánt dübörgést... Úgy-e eljössz még?
Tóni is érezte, hogy a meglehetősen zord környezetben töltött évek után bizony valamiképp szüksége volt erre a lelki megenyhülésre, hiszen egy kifejezetten kellemes érzés töltötte el amint igazából megtapasztalhatta, hogy mi is az a gyöngédségnyújtás. Szerette, nagyon szerette Liát, és Boldit is... Hiába, hogy Lia nem vetekedett ugyan a Lola kisportolt arányaival, sem az Elvira kifejezett Vénuszias arcával, de magát a nőiséget mégis jobban megtalálta benne, mint bármelyik nőben, akikkel addig találkozott. Érezte a finomságát, tisztaságát, ártatlanságát... és nagyon szépnek, gyönyörűnek látta. Úgy érezte, hogy igazán megkapta azt a nőt, akivel majd képes leélni az életét. Addig intézkedett, míg sikerült egy nagyobb lakrészben összecsapni a háztartást és egész családias hangulat varázsolódott az új otthonukba. Egész családfőként érezte magát, nagy buzgósággal gondoskodott a jobb megélhetés érdekében. Szerelt, javított, alakított a ház körül és, hogy minden még jobb, teljesebb legyen, hát a család részére még egy kutyakölyköt is szerelt valahonnan, amelynek Boldi kimondottan örvendett. Csibésznek hívták és nagy fajta pásztorkutya volt. Olyan amelyik Tóni megítélése szerint az erdőn sokkal jobban megállja majd a helyét, mint bármelyik városon tenyésztetett, fajoztatott úri kutya. Aztán mivel nemsokára már hópelyhek kezdtek szállingózni a lomb hullatott fákkal borított hegyoldalban, a télre való felkészülésre is gondolniuk kellett. Azokban az időkben a tél ideje alatt bizony egyáltalán nem volt rózsás ott fent az élet. Ma már kiaszfaltozott út szeli át a hegyoldalt és az átutazó járművek számára a hóekék rendszeresen munkálkodnak, de akkor a köves, gödrös rossz erdei út csak a Szanatóriumig vezetett és tél idején, amikor napokig havazott, olyankor bizony a fenti élet csaknem teljesen elzáródott a külvilágtól. Ezért ilyenkor meglehetősen lecsökkent a betegkezelés is és a személyzet köréből akiknek lehetőségük volt általában a téli időszak bizonyos részeit valahol visszavonultan élték. De azoknak, akiknek csak kimondottan a fenti szolgálati hajlék volt az otthonuk, bizony gondoskodniuk kellett a tél idejére megkövetelt biztonságról, mert néha még az is előfordult, hogy a konyha is bezárt, mert nem voltak betegek. Olyankor inkább a különféle renoválási munkák folytak és mindenki saját maga oldotta meg az étkezést. Lia és Boldi, immár csaknem egy teljes családi légkört élvezve vághattak neki újból a hideg évszaknak, hisz' a favágással már nem adódtak problémák, de nemcsak a kis lakásukban éreztek kellő melegséget, hanem a lelkükben is. Tóni eredményesen begyűjtött mindent amire a cudar tél átvészeléséhez szükséges volt és mivel a munkából kevesebb jutott, hát még a tél örömeit is élvezni tudták. Ösvényeket verve a nagy hóban egész járhatóvá formálták a környéket. Még a legnagyobb hóban még szórakozásból is levergődtek a városba, ha kellett. Az is megadatott, hogy a Szívkórháznál még összetalálkoztak a tél örömeit élvező Artúrral is aki ott töltötte a vakációja nagy részét. Tóni és Artúr már csak emlékként tekinthettek vissza arra a csodálatos nyárra, amikor szintén oly boldogok voltak de egyikük sem fájdalomként élte meg a vissza emlékezést, mert ugyanannak a környéknek, annak a tájnak a varázsa kerítette hatalmába őket, amelyhez lelkük mélyén életükön keresztül mindig ragaszkodtak. Hiába, hogy mindketten távol születtek attól a helytől, mégis lelkükben kifejezetten szülőföldnek érezték azt a helyet. És ezzel sem Lia, sem Boldi nem éreztek másként. Belsőleg ők is már rég rá voltak hangolódva mindazokra a simogatóan ható kisugárzásokra amelyet nap, mint nap feléjük áradt. |