Amikor a fák meghalnak/Elindult Ő
|
Amikor a fák meghalnak35. …Elindult Ő (Tóni) a fények útján…
De mindezek az események, egészen onnan kezdődtek, amikor még Tóni is hitt abban, hogy a Tündérek kútja mellett otthont építenek maguknak és majd családjával együtt benne laknak szeretetben, békességben. Ennek megvalósítása érdekében amikor már a második alkalommal hagyta el családját, egy olyan „szerencsésebb” helyre került, ahol aztán különféle belső bonyodalmak folyamán minden egész másként alakult. Azonban neki is épp úgy, mint bárki másnak, a kitartásra, erőre volt szüksége és ezt mindig az olyan alkalmakkor kapta meg igazán, amikor szeretett asszonya és fia jutottak az eszébe. … Tóni egy nagy mamutvállalat egyik részlegénél dolgozott és a szálás, ahol lakott, körülbelül fél órai utazásnyira volt, amit naponta villamoson tett meg. A nagy vállalatnál sokan dolgoztak, akik sorstársakul szintén villamossal jártak munkába és még ha nem közvetlen kollégákul is de a naponta felbukkanó ismerős arcok után már kialakult egy fajta társalgási kapcsolat. Már néhány napra rá, ahogy Tóni visszautazott, különösen feltűnt neki egy szintén valahol annál a vállalatnál dolgozó nő, aki puszta megjelenésével mindig egy nagyon furcsa hatást keltett benne. Egy olyan fajta érzést, mintha valamiképp, valamiért fel nézett volna arra a nőre. Nem volt túlságosan szép, viszont csúnya sem. Alkatra viszont olyan Liához hasonló, inkább sovány, mint telt. Tóni ugyanis már amolyan köszönő viszonyban volt vele, amikor egy alkalommal, a nő csaknem rászólt, hogy foglaljon már helyet mellette. ― Ülj már le! Nem harapok ki belőled! ― vette oda neki a legtermészetesebb modorral. Aztán, amint Tóni le is ült melléje, hát elkezdtek beszélgetni. De nem úgy értelmezve, hogy egy kis idő múlva, vagy amint kissé mindketten feloldódtak… hanem csakúgy egyből, mintha már régi, vagy legalábbis nagyon közvetlen ismerősök lennének. Tónit csak kezdetben lepte meg a nő kimondottan természetessége, mert tulajdonképpen épp ez volt ami miatt olyan kifejezett különlegességet látott abban a nőben. Aztán ha nem épp rendszeresen is de még jó párszor utaztak egymás mellett és beszélgettek minden féléről, a munkáról, az életről, nőkről, férfiakról… de egyáltalán semmiféle célzások, vagy kapcsolatteremtésre való burkolt utalások nélkül. A nőt Krisztának hívták és Tóni megállapítása szerint nem csak a természetes és végtelenül toleráns viselkedésmód volt rá jellemző, hanem egy fajta vele született intelligencia is. Nagyon sokszor elcsodálkozott azon, hogy egy ilyen fajta nő hogyan is dolgozik olyan körülmények közt ott abban a műhelyben, a dög-melegben, a fröccsentő-gépeken? Azonban Krisztának még csak fel sem kellett tegyen ehhez hasonló kérdéseket, mert egész modora, viselkedésformája, beszéde mind csak olyasfélére utalt, mintha csak azt mondaná: Hisz’ ez magától érthető! És talált volna bármire, még arra a kimondott frappáns észjárására is. Hiszen az is magától érthető dolog volt számára, hogy ő mindig, mindent előre lát és mindenben épp azt találja meg ami neki épp építő jellegű. Ott azokon az ormótlan nagy gépeken, sorozatmunkán dolgozva elvegyült a munkatársnői között és csak amolyan átlagnőnek mutatott, aki csupán a megélhetésért nyomja az ipart a többiekkel. De Tóni már az első napokban megállapíthatta, hogy ez nem így van. Nem voltak közvetlen munkatársak, csupán csak egy cégnél dolgoztak. Tóni a szezonmunkások csoportjában, Kriszta pedig odabent a hatalmas gépek és matricák által túlfűtött műhelyben, ahol még a téli időszakokban is nagy volt a hőség. Nem volt egyáltalán kellemes naponta tíz, tizenkét órát dolgozni abban a nagy melegben, viszont a kereset szempontjából azonban jobb volt, hisz’ ott már a cég hivatalosan alkalmazottjai dolgoztak sokkal elfogadhatóbb órabérért, mint a Tónihoz hasonló alkalmi munkások. A gépek, amelyeken többnyire nők dolgoztak, nem épp a legmodernebb típusok voltak és az adódó rendellenességeket a gépek beállításával foglalkozó hivatásos szakképzett munkások intézték. Viszont az általános túlhajszoltság miatt az amolyan kisebb hibák nem mindig küszöbölődtek ki teljesen és olyankor gépeken dolgozó nők mindig kínlódással próbálták teljesíteni a normát. Mivel Tóni az élet folyamán sok helyen megfordult, a villanyszerelési szakmájában elég figyelemreméltóan tovább is fejlesztette magát, időnként még puszta kíváncsiságból is oda-oda lopakodott egy-egy géphez és némi szakmabeli titkot el-el lopott onnan. Aztán, mivel a gépek elektronikus működése nem kimondottan ördöngös dolgokon múltak, hát néha, hogy képességeit ki is próbálhassa, még apró hibákat meg is javított a préseken. És a legtöbbször (mindig) azon a gépen, amelyiken Kriszta dolgozott. A kifejtett tevékenység csupán elemi dolgokból állott, viszont Kriszta számára mégis nagyon sokat jelentettek. Úgy is lehet értelmezni, hogy a gépen a különféle gombokkal, kapcsolókkal való munkálatokat Tóni Krisztának testre-szabta és így kényelmesebben is és hatékonyabban is tudott dolgozni. A nő ezért egyáltalán nem maradt hálátlan. Mivel a különféle kapcsolatteremtések hihetetlenül simán mentek neki, hát hogy, hogy-nem, elintézte azt, hogy Tónit áthelyezték a présműhelybe villanyszerelőként. És már nem szezonmunkásnak számított, hanem emeltebb órabérrel ő is a vállalat embere lett. Ekkor már épp elég jó barátság alakult ki köztük és Tóni önvádaskodásokkal küszködve semmiképp nem akarta megvallani maga előtt, hogy barátság ide, vagy oda, a nő igenis tetszik neki. Semmiképpen nem felejtette el azt sem, hogy néhány éve szintén nőügyből kifolyólag került rács mögé. De az egész más volt. Különben is Kriszta egy szabad, és teljesen független nő. Azonban Tóni számára ez a baráti viszony egy kissé kérdőjeles volt. Egy idő után ― körülbelül Szeptembertől, miután be került a műhelybe ― képtelen volt megfejteni a nő szándékát. Nem azért, mert járatlan lett volna a nő dolgokban, vagy nem ismerte volna kellőképpen a nőket, hisz az élet során efelől komoly tapasztalatokra tett szert. Elsősorban a helyzetet racionálisan megítélve barátságon kívül semmiféle kapcsolatot nem szeretett volna Krisztával. Hiszen ott a felesége és a családja! És jól tudta azt is, hogy Lia mennyire ragaszkodó típus. Másodsorban épp ennek függvényében is közelített a nőhöz. Csupán barátilag. Viszont ha tetszett, ha nem, végül is meg kellett vallja maga előtt, hogy bizony jó volna egy kissé túl lépni azon a barátságon. Azonban a folytonos együttléteknek köszönhetően ehhez még némi ösztönzést is kapott a nő részéről, de azonban mégis dilemmába esett, mert pontosan mégsem tudta megfejteni a szándékát. Mégpedig azért, mert ugyanis eszével és még az érzelmével is csak kimondottan egy baráti közelségre vágyott, viszont ösztöneit illetően már felmerült egy egészséges férfi-nő kapcsolat is és tulajdonképpen ezért volt annyira lebénulva. Aztán, már miután közvetlen munkatársak lettek, egyre fokozódott a tanácstalanság benne. Volt, amikor még bánta is, hogy a sors így összehozta azzal a nővel, és volt úgy is, hogy még el is ábrándozott, hogy milyen kellemes is lenne egy röpke futó kaland…? Egy alkalommal, amikor épp feltört benne a tiszta erkölcsösség és komoly elhatározással teljes közömbösséggel próbált tevékenykedni a nő körül, már nem csak szívességből, hanem villanyszerelői beosztásának eleget téve javított ― már egy komolyabb hibát ― a Kriszta gépjénél. Mivel már egy komolyabb probléma megoldásáról volt szó, hát Tóni rá kényszerült, hogy befeküdjön a gép alá és ott kicseréljen különböző biztosítékokat. Nem volt könnyű egyáltalán, mert még nem sok gyakorlattal rendelkezett és kissé bele is gabalyodott a kivezető szálakba, izzadt a nagy melegben és kissé ideges is volt. Egy olyan furcsa pozícióba gyűrte be magát oda a gép alá, úgy, hogy Kriszta munkaszéke épp, hogy az orrát nem súrolta, de minderről persze tudomást sem véve arra koncentrált, hogy melyik szálat, melyikkel kösse össze. Aztán amint kísérletezni kezdett ott arasznyira a széktől, kérte a nő segítségét, hogy indítsa, majd kapcsolja a gépet. Aztán Kriszta beült a székbe… És… Tóni abban a kitekert pozícióban ha akarta, ha nem hát odanézett. … Aztán nagy nehezen kituszkolta magát abból a meglehetősen szűk helyből, felállott és egy jó nagyot káromkodott. És mintha csak magának mondta volna: ― … A hülye kurva!!! … Legalább egy bugyit húzhatott volna magára! Elég nagy zaj volt ott a kattogó gépek közt, úgyhogy az emelt hang nem keltett nagy feltűnést. Viszont Kriszta mégis átkiáltott hozzá. ― Valami baj van? ― kérdezte kissé gyanakodva. Tóni mintha meglepődött volna, hogy esetleg meghallotta a nő, amit mondott. Kissé zavarba jőve egy olyan arckifejezéssel és testhelyzettel állt ott a nőtől pár méterre, hogy az rögtön ráérzett, hogy tulajdonképpen mi is történt. Olyan sajnálkozó módon mosolyodott el, mint aki valami fontos dolgot eddig nem közölt. Közelebb lépett Tónihoz és a gépen keresztül kissé feléje hajolt. ― Ne haragudj! ― ingatta meg a fejét kissé lecsukott szemekkel ― Őszintén mondom… ― lendült volna bele egy magyarázkodásba, de aztán mintha csak egyből meggondolta volna magát. ― De hagyjuk most! Majd később beszélünk erről! Jó? ― nézett bizalmat sugárzóan a férfi szemébe, majd visszalépett a gépje mellé. Tóni zavarában azt sem tudta, hová legyen. Aprókat bólogatva törülgetni kezdte homlokáról az izzadtságot, majd aztán mintha más helyt akadt volna valami tennivalója eltappogtatott a gép mellől.
― Nézd… ― kezdett bele a beszélgetésbe Kriszta ― Én már régóta követem, hogy mi megy végbe benned, ott legbelül. ― mutatott rá a Tóni mellkasára és Tónit annyira meglepte ez az abszolút feszélyezetlen kijelentés, hogy csaknem ijedten kapta fel a fejét. Hisz’ tudja ez a nő, hogy ő mivel küszködik…? ― Családos ember vagy. ― folytatta a nő még mielőtt Tóni szólni tudott volna ― Hagyományos módon gondolkozol, viszont te is férfi vagy. Igazi férfi. És igazi barát. És… többek közt lehet épp ez zavar meg téged. Hogy mi ketten barátokul olyan jól kijövünk. De hidd el egyáltalán nincs szándékomban, hogy elrontsalak. ― Hát… tudod … Kriszta… én… ― hebegett Tóni. ― Tudom! ― szakította félbe a nő egy határozott kézmozdulattal ― Persze, hogy tudom. Viszont neked is tudnod kell, hogy annak ellenére, hogy barátok vagyunk, én is nő vagyok. De még egyszer kihangsúlyozom: Nem akarok rosszat neked! Érted? ― Értem Kriszta és nem is gondoltam… ― Aztán ne gondold, hogy különféle olcsó trükkök bevetésével próbálkoznék! ― szakította ismét félbe a nő. ― Az ott, akkor, ami a gép mellett történt, csak véletlen volt! Hidd el. Ugyanis nagy melegekben egyszerűen nem szoktam bugyit hordani. Ennyi. És szerintem, ha egy nő szándékosan így próbál hódítani, az egyszerűen szegénységi bizonyítvány. Nekem viszont úgy a párkapcsolatokról, mint mindenről ami egyszer az élethez tartozik, egészen más az életfelfogásom. És mivel maximálisan tiszteletben tartom a mások szabadságát, az elveimet semmiképp nem szeretném ráerőltetni senkire. Viszont, ha egy igazi férfi-nő kapcsolatba szeretnél lépni velem, akkor fel kell készülnöd sok-sok nem elképzelt dologra is!
Aztán annak ellenére, hogy Kriszta nem szabott határidőt és nem is sürgette a döntésben, Tóni mégiscsak úgy érezte, hogy valamiképpen kissé túl kell lépnie azon a barátságon alapuló viszonyon. Hisz’ attól még Liával majd élhetnek boldogan, ha sikerül összegyűjteni azt a pénzt… És tulajdonképpen honnan is tudná meg bárki is, hogy ő ezer-idegenben kivel mit csinált…? Így, hát kivetkezve a dilemmából, igazi férfi módra lépett akcióba. Nehogy Kriszta még félreértsen és azt gondolja róla, hogy csak kimondottan egy baráti viszony fenntartására képes. Közös döntésük folytán létrejött igazi férfi-nő kapcsolatuk, még az anyagi szempontokból is meglehetősen kedvezett. Hiszen Tóni Krisztához költözött, és így megspórolódott egy lakbér fizetése is. Kriszta is szintén az anyagiak gyűjtése céljából vállalta fel azt a megterhelő monoton munkát, de a felhasználását illetően a megszokottaktól egész mások voltak az elképzelései. Az ő életcéljai közt nem foglalt helyet sem család, sem anyaság, sőt… talán még férj sem. Nem egy megalapozott, birtokolni való valamire gyűjtötte a pénzt, hanem egyszerűen csak nem akart üres zsebbel neki vágni a nagyvilágnak, az ismeretlen, kiszámíthatatlan életnek. A befektetéseket illetően egyáltalán nem tervezett előre. Bízott saját leleményességében és döntőképességében, hogy majd az alkalom adtán sikerül megfelelőképp elrendeznie mindent. Kifejezetten furcsa, extrém elveit Tóni csak csodálni tudta, megérteni viszont nem annyira. Néha egyetértett is meg nem is azokkal a meglehetősen ultramodern fejtegetésekkel, amelyeket Kriszta időnként fejtegetett neki. ― Az emberek csak csodálkoznak, hogy egyre jobban a feje tetejére áll a világ, de nem jut az eszükbe, hogy egy új kor hajnalát értük el, az úgynevezett Vízöntő Korszakét. A változások, újdonságok és a szabadság korszakát. És az újat üdvözölni annyit jelent, hogy szakítani a régivel. Eltörölni minden hagyományos gondolkodást és szabadon, függetlenül kihasználni, kiélni minden új lehetőséget. ― Azzal én is egyetértek, hogy az új sok csodát rejt magában, de miért szükséges szakítani a hagyományokkal, vagy az olyan dolgokkal, amelyek már kipróbáltak, és beváltak? ― kérdezte Tóni. ― Azt jól mondod, hogy kipróbáltak, de, hogy beváltak, azt már megcáfolnám. Hiszen, vegyük csak egy példának a házasságot. A családot. Az emberiség évszázadokon keresztül csak próbálkozott… és mire jutott vele? … Épp azt ne mondd, hogy bevált! Hiszen ma-holnap kimegy divatból!!! ― A család??? ― ámult el Tóni ― Hiszen ez már ősidőktől fogva létezett… ― Itt nem az számít, hogy mi mióta létezett! ― mondta a nő ― Hanem, hogy a mostani életünkben mennyire megfelelő és mennyire hasznos! ― De hát az embernek az ösztöneiből fakad a család alapítás! ― próbált érvelni Tóni. ― Csak a másik nem iránti akár ösztönös, vagy lelki ragaszkodást ne téveszd össze a házasság intézményével. Mert két ember tudja szeretni egymást különféle papírok, meg formaságok nélkül is! Kapcsolódhatnak egymáshoz, születhetnek gyerekeik is… csak épp nem köti egybe erőszakkal őket semmi! És ha jól meg figyeled, ma már nagyon sokan élnek így. … De hát a bunkó, maradi ember megszólja és elítéli az ilyeneket! ― És ha kitartanak egymás mellett? ― kérdezte hirtelen Tóni. ― Kitartanak. ― mosolyodott el Kriszta kissé megvetően ― Ha tényleg ki tudnak tartani egymás mellett. És nap mint nap lenyelni a másik megszokott hülyeségeit és nem szólni, nehogy a házasságuk rovására menjen! És leélni egy, megkötöttségben lelki bezártságban az életet. Ahelyett, hogy harmonikusan követnék a változások törvényét. Ezek aztán a szépen bevált elvek! Ősidőktől fogva! ― Az élettársak változtatását?... ― ámult el Tóni ― Ha úgy döntesz, hogy együtt élsz valakivel, akkor csak az öröm köthet össze benneteket. Az öröm érzelmeken alapszik, az érzelmek, épp úgy, mint bármi más, azok is folyton változnak. És ha már nem érzed azt, hogy a párodat szereted, akkor miért kell továbbra is vele élned? ― De hát akkor hol van az örök hűség? ― Nézd Tóni! ― hajolt közelebb a nő, hogy jobban megértesse fejtegetését ― Az élet törvénye a változás. Ezt ha akarjuk, ha nem így van. Amit mi állandónak hiszünk, az csak egy álom, ami egyszer majd úgy is szertefoszlik. A hűség pedig valahol az állandósághoz, tartozik. Mi pedig azt mondjuk, hogy örök – állandó – szerelem. Tehát változatlan. Viszont maga a szerelem jobban kapcsolódik a mulandósághoz. Ezt ha akarjuk, ha nem, el kell ismerjük. Aztán, hogy valaki kitart valaki mellett, mert szereti, az egyáltalán nem sírig tartó szerelmet jelent. A szerelmet nem lehet keretek közé szorítani! Így a hűség elvágja a szerelmet!
Amikor még Januárban hazalátogatott kész megnyugtató érzés volt számára, felesége kezébe leszámolni azt a hat hónapon keresztül összegyűjtött pénzt, hogy láthassa ő is, hogy mennyire értelme volt a távol lennie a családtól. Egy fajta elégtételt érzett abban, hogy igenis ezáltal tényleg komoly eséllyel vághatnak majd neki közös álmuk megvalósításába. Még legfentebb egy év, és akkor bizonyára minden szépen elrendeződik majd. A Krisztával való kapcsolatról nem kell Liának feltétlenül tudnia, hisz’ ha el fog jönni az ideje, szépen majd a háta mögé temeti az egészet. ― Abban a kifejezetten modern formában, ahogyan Krisztától tanulta. Aztán amint telt, múlt az idő egyre jobban és jobban bele rázódott a Krisztával való kifejezetten modern kapcsolatba és már amikor Júniusban látogatott haza, valamiképp már egész más gondolatokon rágódott, mint amikor azelőtt járt otthon. Nagy dilemmában volt akkor is és ez csak akkor oldódott fel igazán, amikor a nagy befektetésről tudomást szerzett. Akkor, hirtelen a jelen pillanatában élve elöntötte a harag… aztán később, lehiggadva már valamiképp egy fajta lelki megnyugvást érzett magában. Ugyanis sikerült döntenie. … És anélkül, hogy feleletet adott volna felesége utolsó hozzá intézett kérdésére, visszament. Krisztához.
|