Heraldikai lexikon/Bajvívás

(Bajvívás szócikkből átirányítva)

A bajvívás a feudalizmusban az istenítélet egyik fajtája volt. A perbeli bizonyítás részeként alkalmazták a bajvívást is. Tarthatott halálig, gyakrabb volt azonban az első vérig vagy a fegyvervesztésig folytatott bajvívás. Az ellenfelek személyesen vagy helyettes viadorok útján küzdhettek meg egymással. Magyarországon a nőket mindig viadorok képviselték. (A vesztes ilyenkor az életével fizetett.) Egyházi ember nem vehetett részt bajvívásban.

A bajvívások és istenítéletek (duelli certamen) szokványos jogítéleti formának számítottak. A Zichy-kódex részletesen leír egy bajvívást Nagy Lajos király idején, a leleszi konvent és az Eszenyi-család közötti ügyben. Az ekkor hozott ítélet szerint a kitűzött időben Budán, az ország szokása szerint sisakos fejjel lovon és katonai fegyverzetben megjelentek a felek a király és nemesek előtt, egymással szemben állottak, amidőn is a rendek és bírák a feleket a kibékülésre a legbuzgóbban felhívták, de eredménytelenül, mert a vívók lándzsákhoz nyúlván, egymásra ellenségesen rohantak, majd elhagyva a lándzsákat, egymást bolgár buzogányokkal (per clavas bulgariáles) a legsúlyosabban ütlegelték s éjjeli alkonyatig férfiasán és ellenségesen vívtak, amidőn végre a szerencsétől elhagyatva, a leleszi konvent vívója az Eszenyi Tamás, Mihály és László erősebb vívója által legyőzetett a konvent nem kis kárára és joghátrányára, míg annak az Úr segedelmével dicséretes diadal adatott. Mátyás igyekezett ezeket a bajvívásokat szűkebb korlátok közé szorítani (Corpus juris I. 239.). Zsigmond kortársai mint különös érdekes esetet említik Zenge János lovagot, Cillei Frigyes feleségének unokaöccsét, ki nagynénje megbosszulására a hitvesgyilkos Frigyest párviadalra hívta.[1]

Névváltozatok:

páros harcz (Szendrei 1896. 75.), párviadal, ket emberek viadallia (1606, Honismeret 99/4. 4.), duellum, öklelés (TESz. III. 22.), gymnaſiarcha: oskola-meſter, bajnok-mester; gymnaſium: gyakorló-hely, oskola; gymnici ludi: közönséges nézésre-való játékok (Pápai/Bod 298.), acrochirismus: bajnokoskodás, herculei actus: jeles nemes dolgok, próbák (uo. 14.), bellum acutum: véres hartz (uo. 15.), adpugno: valaki ellen vívok, adruo: reá-rohánok (uo. 22.), procedat agedum ad pugnam: noſza jöjjön-ki bajra, aggreſſio: reá-rohanás, hozzá-fogás (uo. 33.), agon: hartz, viadal, agonalis: viadalhoz való, agonito: hartzolok, vonaglom, agonotheta: játékban nyerö́ket ajándékozó, jutalmazó (uo. 35.), animoſa contentio: erö́s vételkedés, animoſa pericula: bátor ſzivet kivánó próbák (uo. 48.), athleta: bajnok, baj-vivó, athletica: bajnoki meſterség, athletice: bajnoki módon, egéſzségesen, jó erö́vel: athletice valere; athleticus: bajnoki meſterséghez való, athletica valetudo: erö́s egéſzség, athlotheta: bajnoki viadal meg-itélö́, és meg-jutalmazó meſter (uo. 70.), memoranda auſa: emlékezetes próbák (uo. 77.), brabeutes: jutalom oſtó biró, brabeum: jutalom, brabium: hartzal nyert jutalom (uo. 85.), catadromus: ló futtató hely (uo. 100.), haphe: por, mellyel meg-porozták olajjal meg-kent teſteket a' bajnokok régen (uo. 300.), elæcotheſium: bajnokok' kenetjek olajból, és viaſzból (229.), ceroma: bajnokok kenete, ceromaticus: bajnok kenettel meg-kenettetett <olajból és viaszból álló kenőcs, mellyel az ókori római birkózók kenték be magukat>, certamen: viadal, hartz, tusakodás, lex certaminis: tusakodásnak rendi módja, in certamen venire cum aliquo: valakivel veſzekedni, ujjat vonni, atrociſſimum certamen: veſzedelmes viadal, inire certamen: meg-hartzolni, ponere certamen: le-hagyni a' veſzekedéſt, ponere militibus certamen: alkalmatoſságot adni a' vitézeknek, mi felett víjjanak egymáſsal, certatio: háborgás, villongás, kotzódás, certare officiis: betsület tételben egymást ǘzni (uo. 106.), pugnam ciere: hartzot indítani (uo. 110.), milites coeunt in prælia: öſzve-mennek a' vitézek a' hartzra (uo. 121.), colluctatio: tusakodás, colluctor (Plin[ius]): tusakodom (uo. 125.), committere ſe in aciem: bajra, vagy hartzra ki-menni (uo. 130.), compugno (Gell[ius]): vívok, hartzolok (uo. 136.), coflictor: viaskodom, vetélkedem, confligo: meg-vívok, perlek, confligere manu cum hoſte: kézzel víni az ellenséggel, confligere acie, armis: meg-hartzolni (uo. 145.), acie congredi: meg-ütközni, hartzolni, congredi cum hoſte: meg-víni az ellenséggel (uo. 147.), conſertor (Plin[ius]): hartzoló bajnok (uo. 152.), pugna crudeſcit: erö́södik a' viadal (uo. 174.), stadium currere: pállyát futni (uo. 179.), decertatio: meg-vivás, viaskodás, decertatorius: viadalra való (uo. 183.), deluctor: erö́sen tusakodom, viaskodom (uo. 193.), deprælior: meg-vívok, meg-hartzolok (uo. 197.), depugnatum bellum: viadallal el-vált hadakozás, depugno: megívívok, hartzolok, collatis ſignis depugnare: meg-ütközni, meg-hatzolni (uo. 198.), deſtinati ad certamen: viadalra rendeltettek (uo. 201.), dimicatio: vivás, hartzolás, in dimicationem venire: baj-vivásra menni (uo. 210.), nox diremit prælium: az éj hagyatta-el a' viadalt (uo. 211.), duellator: baj-vívó, máſsal meg-vívó, ars duellica: hadi meſterség, duello: meg-vívok valakivel, duellum: had, kettö́ között való viadal, baj-vívás (uo. 222.), [elicere] ad pugnam: bajra ki-hínni (uo. 230.), ephebium: ifjak' gyakorló helyek (uo. 236.), eruptio: ki-rohanás, ki-omlás, eruptione pugnare: ki-ütéſsel hartzolni (uo. 239.), evocare ad arma: bajra híni (uo. 242.), ex equo pugnare: lórúl hartzólni, examen: raj, visgálás, gyakorlás (uo. 243.), excedere ex acie, prælio: a' hartz elö́l el-menni, res exceſſit in certamen: a' dolog viadalra ment (uo. 245.), experiri certamen: hartzot próbálni (uo. 253.), expugnans: vívó, expugnatio: viadallal meg-vétel, meg-vívás (uo. 256.), pugna in poſterum extracta: más napig tatrott a' hartz (uo. 259.), jaculator: hagyító, lövö́, jaculatorius campus: lövéſt tanúló mezö́ (uo. 310.), laceſſere aliquem ad pugnam: bajra híni-ki valakit (uo. 361.), pugnes licet: szabad, hartzolj (uo. 371.), luctatio: küſzködés, bajlódás, tuſakodás, luctatorius: bajnokot illetö́ (uo. 376.), marcet ſine adverſario virtus: meg-ſem tetſzik valakiben mi vagyon, ha nintsen baj-vivó tárſa (uo. 384.), monomachia: két ſzemély között-való baj-viadal (uo. 398.), oppugnator: vívó, oſtromló (uo. 435.), palæſtra: küſzködö́ hely <ókori görög birkózó iskola>, bajnokok' helyek, ars palæſtrica: bajnoki meſterség, palæſtrici: a' kik efféle küſzködést tanítanak, vacare palæſtricis: a' küſzködésben gyakorlani magát <birkózást gyakorolni>, palæſtrita: bajnok meſter, küſzködést tanító (uo. 440.), pancratiaſtes: hartzoló bajnok, pancratice (Plaut[us]): erö́sen, vaſtagon, bajnok módra, pancratium: viadal, mellyben öt-féle módon ſzoktak vólt víni, úgy-mint futáſsal, bajnoksággal <vívás>, küſzködéſsel <birkózás, ökölvívás>, ugráſsal, és tányéral <súlylökés, teke>. Vagy, ólly viadal, mellyben valaki más ellen teſtében minden eredjével ví., pancratius: pongorátz (uo. 442.), quinquertio: magát öt-féle képen gyakorló bajnok, quinquertium: illyen bajnoki gyakorlás (uo. 516.), prælium: hartz, viadal, tsata (485.), pugil: bajnok, ököllel küſzködő, pugilatio: bajnokoskodás, pugilatus: bajnokság, pugilice: bajnokúl, pugna: hartz, viadal, pugna pedeſtris: gyalog vitézeknek hartzok, viadalok, pugnam dare: hartzra, ütközetre ereſzteni, botsátani, equeſtris, navalis pugna: lovasok' hartzok, tengeri hartz (uo. 507.), pugnatoria arma: viadalhoz-való fegyverek, pugnax, hartzos, viaskodó, pugnam pugnare: meg-hartzolni, pugnus: ököl, pugnos in ventrem ingere: öklözzd-meg a' hasát, pugnus in mala hærcat (Ter[entius]): öklözzd-meg a' pofáját (uo. 508.), pycta: hartzoló bajnok (uo. 510.), retiarius: máſ veſzedelmére igyekezö́ bajnok, tselt vetö́ bajnok (uo. 535.), rudiarius: kinek a' bajnokság küſzkö́déstö́l már ſzabadsága vagyon (uo. 541.), sciamachia: árnyék viadal, viadal tanúlás (uo. 551.), secutor: más utánn következendö́ bajnok, hartzoló (uo. 556.), spoliarium: vetkezö́ ház a' feredö́ helyben, vagy bajnokok' vetkezö́ helyek (uo. 577.), stadiatus: pállya formán kéſzíttetett, stadiata porticus: pállya formájú tornátz, stadiodromus: pállya futó, stadium: száz huſzonöt lépéſnyi fö́ld, pállya, stataria pugna: erö́s hartz, álló hartz (uo. 579.), thorachomachia: gyalogok' bajnokoskodások (uo. 616.), velitaris: könnyǘ ſzerrel tsatázó, pugna velitaris: könnyǘ ellenkezés, próba, haſta velitaris, velitaria arma: ellenkezni való kopia, velitatio: elö́l próbáló tsata, aprólék hartz, disputálás, velitor: tsatázok, tusakodom, hartzot próbálok (uo. 637-38.)

1395 k.: "dimícac[i]o: Bayiuuag" [helyesen bajvívás] [BesztSzj. 185.], 1518 k.: bay vywasonk [PeerK. 335.] 'harc, Kampf | párharc, Zweikampf', bajvívó 1513: "mikeppen az ereos orvos vedfel az te bay viuo feguereodet" [NagyszK. 24.] (TESz. I. 221.), gymnaſiarcha: oskola-meſter, bajnok-mester, gymnaſium: gyakorló-hely, oskola, gymnici ludi: közönséges nézésre-való játékok, caute confligere: okoson hartzolni (Pápai/Bod 298.)

de: gerichtlicher Zweikampf, cs: souboj soudní, sedání, bitva, pole, la: duellum, judicium pugnae, campius, monomachia


Rövidítések:

Magyar-török bajvívási jelenet Óchay Mihály címeréből, 1572
Baksai Márkus, a vitéz huszár, 1598
Gregor Baci, a vitéz huszár, 1598. A krónikák szerint állítólag még egy évig élt sebesülése után. A modern radiológiai szakvélemények szerint egy évvel valóban túlélhette a sérülését.[1]
Thury György (középen)

Amikor a megisztulást a bírói eljárással hozták összefüggésbe, a párbaj megszűnt egyszerű istenítélet lenni, és olyan jogi eszköz lett, mellyel a vádló a vádlott bűnösségét, az pedig a maga ártatlanságát igazolhatta a bíróság előtt, mivel úgy vélték, hogy Isten nem hagyja el az igazságot. Ezért a bajvívás intézménye, mely a régi árja időkből származik, a pogányságon át a középkor végéig a keresztény nemzeteknél is fennmaradt. A győztes a legyőzöttet büntetlenül megölhette vagy megcsonkíthatta. A legyőzött rokonainak életük és birtokuk elvesztésének terhe mellett szigorúan tilos volt ezt megbosszulni.

Eredetileg csak a szabad, elsősorban a nemes férfiak küzdhettek meg egymással. Később, amikor megszüntették a vízzel és a vassal végzett próbákat, már a nem szabadok is résztvehettek a küzdelemben. Bajvívásra gyilkosság, rablás, súlyos (bénaságot okozó) sérülés, a családok közti viszály, becsületsértés, felségsértés, nemi erőszak, hamis tanúzás stb. esetén kerülhetett sor.

A küzdő feleknek azonos fegyverrel kellett harcolniuk. A vizigótoknál és a frankoknál a nemesek lovon, kopjával, máshol általában gyalog, karddal és pajzzsal harcoltak. Csehországban a Konrád-féle statútumok (1198) a külföldiekkel való harc esetén kopjával történő harcot írtak elő. Noha már Nagy Theodorik, osztrogót király is betiltotta és Luitprand, longobárd király is kétségbe vonta az észszerűségét, Nagy Károly császár elrendelte, hogy az istenítélet eredményét mindenki fenntartások nélkül fogadja el. A negyedik lateráni zsinat 1215-ben a juidicum sanguinis általános betiltását rendelte el és Franciaországban IX. Lajos 1260-ban kimondta a bajvívások beszüntetését, de a világi bíróságokon ennek ellenére tovább alkalmazták. Szép Fülöp, francia király 1306-ban mint ultimum subsidium-ot korlátozott formában ismét bevezette és ezt egészen a 16. századig alkalmazták. A harc kimenetele gyakran a szerencsén vagy a véletlenen múlt, ezért Délnyugat-Európában hamarosan betiltották, a másik oldalon azonban az ököljoggal kapcsolatos középkori nézetek sokáig hozzájárultak a fennmaradásázoz.

Angliában, ahol a normannok vezették be, a 13. században kiment a gyakorlatból, de a bíróságon kívüli gyakorlatban fennmaradt, míg 1820-ban kifejezetten be nem tiltották. Németországban először a városi bíróságokon szüntették meg, majd a 15. században a többi világi bíróság is beszüntette. Oroszországban Fokij metropolita 1410-ben elrendelte, hogy a papok a "pole" résztvevőit egyházi büntetésben részesítsék, mert "a bajvívással a lélek elpusztul". Csehországban a "sedání" ellen elsőként a városok léptek fel, de még a 15. században is voltak bajvívások és I. Ferdinánd király tiltotta be. A bajvívást a római-kanonoki jog inkvizíciós eljárása, a titkos tanúkihallgatás, a kínvallatás stb. máshol is háttérbe szorította.

A párbajt a feleknek csak a király vagy az országbíró ítélhette meg, akiknek a bíró előtt teljes fegyverzetben kellett megjelenniük. Bíró lehetett a király és udvari ítélőszéke, a nádor, az országbíró, a főispánok és a vármegyék törvényszéke, az alnádor, az alországbíró, az erdélyi vajdák és alvajdák, a szász városok tanácsa, és néha a kancellár. A kihívottnak (aki lehetett a vádló vagy a vádlott) a kihívó régi szokás szerint a bíró előtt bizonyos jelet (signo duelli, signum duelli) nyújtott át, melynek elfogadására a kihívotatt a bíró háromszor szólította fel. Magyar neve a Nagy Lajos idejében készült Ars notarialisban [2] (kidata Kovachich,* Formulae solemnes styli, a CCVI. lap után) cemiek, illetve chewek (cövek) volt. („In corroborationem dictae suae propositionis lignum claviculum vulgo cemiek dictum, amarifico animo porrexit E. f. F. praenotato, petens nos pluries hoc replicando, ut nos juris de rigore ad personale duellum ipsos judicantes permitteremus“, majd alább „Tandem praenotatus E. f. F. – – in signum innocentiae absque aliquali intermissione quendam ligneum claviculum vulgo chwk vocatum coram nobis porrexit“) Sándor István szerint ez apró faszög volt, Kállay Ferenc szerint pedig a ligneus claviculus inkább fabuzogány, dorong, bajvívó bot (clava), melyek a külföldi forrásokban is szerepelnek, mint bajvívási fegyverek, sőt egy 1323-as magyar oklevél is erre utal („Qui nudi cum contis more solito in area duelli dimicabunt“). Ha a bajvívást a bíró rendelte el, a jel átnyújtása is elmaradt. Magyarországon formálisan Mátyás szüntette meg 1486-ban, de ritkán még a 17. században is előfordul.

A bajvívás egyéb jelentései

szerkesztés

Másik jelentése, a lovagi torna egyik típusa, ünnepélyes fegyvergyakorlat, amikor csak két lovag küzdött meg egymással. Többnyire a csapatos viadalok előjátéka volt. Párviadalra egyes lovagok hívták ki egymást teljes fegyverzetben. Ilyenkor tompa végű tornalándzsát használtak, melyet ellenfelül pajzsán törtek szét. Céljuk az ellenfél kivetése volt a nyeregből. A párviadal másik változata a tornajáték. Seybold leírása szerint Mátyás korában a budai Vérmezőn vagy Szent Zsigmond piacán rendezett januári bajvíváson külföldi lovagok: Podjebrád Hinkó herceg, Stein György, Szilézia kormányzója, Kristóf bajor herceg és Eberstein gróf tompa fegyverekkel három és fél órán át mérkőzött. Seybold azt is megfigyelte, hogy az urak lovagi tornája alatt Buda havas utcáin suhancok, apródok, diákok előadták a lovagi bajvívás népies-pórias paródiáját. Páncél helyett kitömött ruhákat viseltek, lándzsák helyett pedig gebéik hátán fadorongokkal püfölték egymást. Az 1476. évi budai és az 1518. évi egri lovagi párviadal-persziflázs után ilyen önironikus párviadal volt Brandenburgi György 1525. évi tréfás bajvívása is.

Harmadik jelentése a párbaj egyik szinonímája. A többnyire a török korban gyakran vívtak bajvívást életre-halálra. A csapatok vezérei vagy a kiváló vitézek küzdöttek meg egymással. A győztes nagy dicsőséget szerzett és királyi jutalomban részesült. A 18. század elején mindinkább visszaszoultak a bajvívások. 1348-ban Tarantói Lajos párbajra hívta ki Nagy Lajos magyar királyt, hogy így döntsék el a nápolyi trón sorsát.

Az 1525-ös számadáskönyv említi, hogy György, II. Lajos vívómestere (dimicator) a vívás mesterségéről készített egy könyvet a királynak. „Eodem die Georgio dimicatori Regie Maiestatis, pro uno libro de magisterio eiusdem dimicatoris, Regie Maiestati donato, iussu sue Maiestatis dedi fl . VI.” (Számadáskönyv 1525. 114.) Húsvétkor György mester a szolgálataiért további 1 forintot kapott: Számadáskönyv 1525. 145. (Gulyás Borbála: Ünnepségek, palotások és mesterek a Jagelló-kori királyi udvarban. Ars Hungarica 41. 2015/4. 422-423.[3])

A bajvívás etimológiája

szerkesztés

A bajvívás szó baj- előtagjának eredeti jelentése 'harc' volt, míg a -vívás utótag a karddal végzett párbajra utal.[2] A bajnok eredetileg a peres ügyekben bajt vívót jelentett, majd kizárólag olyan harcost, akit más személy ügyében vívót értettek rajta. A magyar öklel 'bajt vív' szó az ököllel függ össze, ami arra utal, hogy a fegyverrel, szarvval való szúrás, döfés, illetve a bajvívásbeli öklelés kifejezésére az ököllel való szúrásszerű ütést használták. Az öklel szó 1282-es jelentése 'bajt vív': "Michaele dicto Vkleleu", míg az 1405 körüli öklelés (wkleles) jelentése 'bajvívás, lovagi torna' volt.[3] Egy Bocskai István, erdélyi fejedelem által 1606-ban kiadott magyar nyelvű címeres levélben a bajvívás "Ket emberek viadalliaban" alakban szerepel, az öklelés pedig "gieőreö öklelesekben" (gyűrűöklelés) formában fordul elő, mint a lovagi torna egyik versenyága.

A régi magyar harcművészet és kardvívás nyomai leginkább egyes néptáncokban maradtak fenn. Edward Brown angol utazó 1669—70-es útleírásában szól a magyarok hadi táncáról is: "Magyarországba utazásom előtt soha sem láttam a pirrhikus tánczot, melyet hajdan a régiek gyakoroltak, most pedig a hajdúk tánczolnak. Ezek meztelen karddal tánczolnak, egymás kardjára ütnek, miáltal nagy csörömpölés keletkezik, forognak, a levegőben ugrálnak, meglepő ügyességgel földhöz vágódnak, végül a magok módja szerint énekelnek, mint ezt hajdan a görögök is tették. ... A magyarok öltözete annyira alkalmas a különböző fegyvergyakorlatokra, főképen pedig a lovaglásra és hadakozásra, hogy a horvátok, szlavonok, valamint a többi nemzetek, sőt még a határon lakó törökök is használják, ámbár ezek csak nagyon ritkán változtatják meg öltözködési és ruházkodási módjukat. A magyarok nagyon szeretik a színeket, ugyanis kék, sárga, zöld és vörös ruhákat hordanak, fekete öltönyöket nem igen lehet látni, mert még a papok is hosszú, vörös ruhában járnak." 311-312., 317.

 
Lándzsatörés (Nürnbergische Cronica. 1626, kézirat, Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár)
  1. Horváth Henrik: Zsigmond király és kora. Budapest, 1937. 57.
  2. TESz. III. 104.
  3. TESz. II. 22.
  • BOROSY ANDRÁS: PERDÖNTŐ PÁRVIADALOK MAGYARORSZÁGON. Hadtörténelmi Közlemények, 33. évf. 2. sz. (1986.) 231-252.[4]
  • https://repository.library.brown.edu/studio/item/bdr:238253/
  • Széplaki Botka Tivadar: De Duellis Hungarorum Litis decisioriis. Pest, 1829
  • Kállay Ferenc: Törvények' és szokások' hasonlósága. Tudománytár, közre bocsátja a Magyar tudós társaság. Szerk. Luczenbacher János és F. Almási Balogh Pál. Új folyam, első év első kötet. Buda, 1837. 261-311.[5]
  • Pesty Frigyes: A perdöntő bajvívások története Magyarországon. Pest, 1867 [6]
  • Takáts Sándor: Bajvívó magyarok. szerk. Réz Pál, Budapest 1956

Lásd még

szerkesztés