Címerhatározó/Ötvöscéhek címere
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként az ötvöscéhek (czinczárok [Frey Imre ArchÉrt. 1907. 69.]) címerével foglalkozik.
Beszetrcebányai ötvöscéh
szerkesztés
A besztercebányai ötvöscéh pecsétnyomója, 1598
Az ötvösműhelyt ábrázoló pecsétek közül elsősorban meg kell említenünk a besztercebányai, 1598 évszámmal ellátott pecsétlőt, amely Eligius-t [a kovácsok és ötvösök védőszentjét] lebegő köpenyben, munka közben mutatja be. A háttérben a szegletes munkaasztalon jól kivehető a pórispersely, fogó, véső, az asztal szélén a nyelvalakú kiugrás, alatta hulladék-felfogó köténnyel.
- Irodalom:
A címer ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Brassói ötvöscéh
szerkesztés
A brassói ötvöscéh céhbehívó címere 1556
1. Ötvösműhely. Részlet a brassói céhcímer előlapjáról, ezüst, XVI. sz. M: 16 cm.
2. Ötvösműhely. Részlet a brassói céhcímer hátlapjáról.
M. Nemzeti Múzeum, Tört. Múz.
A továbbiakban szeretnénk néhány ötvösműhely-, ill. ötvösábrázolást bemutatni és ismertetni az ötvösműhelyt ábrázoló magyarországi céhpecséteket.
...
A Nemzeti Múzeum XVI. sz.-i céhcímerén két ötvösműhelyábrázolás van: domborműves(XXXVIt.1.k.) és képes (XXXVI.t.2.k.). A két, különböző technikával készült ábrázolásnak külön érdekessége, hogy ötvös mutatja be az ötvösműhelyt ötvösművön. Ez egyúttal a szerszámok hitelességét bizonyítja. Technikáját tekintve ezüstből kalapált, részben öntött, traszírozott munka.23 [23 Gravirozásnál éles, hegyes, nyeles acélszerszámmal a minta vonalai mentén anyagot vesznek ki. Traszírozásnál vagy vonalkázásnál (la trace = vonal) éles poncolónak sűrű ütögetésével és egyidejű húzásával a mintának megfelelő vonalat bemélyítenek.] Nemesfém anyagával kiválik a szintén címerpajzsalakú, de többnyire fából, rézből vagy bádogból készült későbbi céhcímerek, behívótáblák sorozatából. Valóban szokatlan, hogy ugyanazon a művön két azonos témájú ábrázolás is van, amit Hampel elfogadhatóan úgy magyaráz, hogy a kis ötvösmű céhremeknek készülhetett, amelyen készítője a különféle technikában való jártasságát mutatta be.24 [24 Hampel megjegyzése Resch Adolf: A brassai ötvösczéh bemondó táblája 1556-ból. c. cikkéhez, Arch. Ért. 1887. U. F. VII. k. 293.]
A céhcímer eredetéről csak annyit tudunk, hogy J. Schumm25 brassói ács családjánál — ősei állítólag ötvösök voltak — családi ékszerként maradt fenn. Úgy látszik, Gyárfás a brassói céhiratok átvizsgálásakor a címerre vonatkozó adatot nem talált, ami a felirat nélküli ötvöscéhcímer brassói eredetét hitelesen igazolná. A címer az 1884-es »Magyar Történeti Ötvösmű kiállítás« tárgyai közt szerepelt. A brassómegyei vidéki bizottság állította ki.26 Három évvel később, 1887-ben csere útján került a bp.-i Nemzeti Múzeumba.27 [27 A Nemz. Múz. lelt. naplói szerint a brassói behívótáblát és a róla vett két galvánoplasztikus másolatot 1887 júl.-ban Resch A. cserélte el két db. erdélyi tízaranyosért. (Ltsz. : 1887. 67)]
Többször rámutattak a brassói céhcímer műhelyábrázolásainál az ötvösök eltérő viseletére. A traszírozott képen (XXXVI. t. 2. k.) az ötvösök XVI. sz.-i divatú, felhasított, bőujjú mellényt és felhasított, térdig bő, alul szűk nadrágot viselnek, mint a korabeli francia és német ötvösök.28 A domborművön megmintázott ötvös térdig érő kabátot visel, hátul széles, a vállat beborító, lekerekített gallérral. Általában ez utóbbit tartják a helyi viseletnek. A későbbi, 1584-ből származó, kassai ötvöscéh-pecséten (XXXIX. t. 4. k.) az ötvösmester sokkal egyszerűbb öltözetben jelenik meg.
Felmerült az a feltevés, hogy a brassói címer hátlapján a kis táblára írt 1556-os évszám nem feltétlenül a címer, hanem esetleg annak a metszetnek készítési idejét jelenti, amely után a traszírozott műhelykép készült.29 Gyárfás helyesen veti fel azt a gondolatot, hogy az ötvös minta után dolgozhatott. A kép szinte bele van szorítva a címerkeretbe, aminek következtében távlati hibák is vannak. Viszont mégsem hihető, hogy az ötvös a mintáról az évszámot is lemásolta volna.
A brassói céhcímer korának meghatározásánál stíluskritikai vizsgálattal nem sokra megyünk, mert a kis művön látható torzfejes díszítmény a XVI. sz.-ban az iparművészetnek éppen olyan általánosan használt díszítő eleme, mint a már említett »arabeszk« a stilizált levél indákkal. Ezt a »groteszk« néven ismert díszítési módot, amelyet a római épületek kiásott romjaiban talált minták nyomán renaissance művészek alakítottak ki, főként Raffael körébe tartozó festők népszerűsítették. Ugyanezt a díszítményt német metszeteken gondosan megrajzolt leveles indákkal szövik át.30 A lombdíszek közt kibukkan egy-egy torzfej, de a groteszkeket jellemző szellemes, játékos ötletnek már alig marad lehetősége. A brassói címeren is a levéldísz van túlsúlyban.
Közelebb jutunk a címer korának megállapításához, ha magát a címerformát tekintjük, habár itt is egy-egy címerforma élettartama különböző és évtizedekre való meghatározásra szintén nem alkalmas. Mindenesetre ez a címerforma megtalálható a Haller család címerén,31 [31 Szádeczlcy L., Turul 1886, 5.] amelyet 1528-ban nyert el V. Károlytól Haller Konrád, Sebold, Bertalan és Farkas. Az utóbbi Mária magyar királyné udvarmestere volt. Viszont a századvégi ábrázolásokon ez a címerforma levágott, lekerekített alakot nyer. Ezt a formaváltozást mutatja a passaui hajósok domború hímzésű céhcímere is 1578-ból.32 [32 Die Sammlung Dr. A. Figdor (Wien, 1930), I. k. XXXVII. t.]
A schmalkaldeni lövészek ezüst láncát díszítő címereket 1554-ből33 [33 Hildebrandt Ad. M., Heraldische Meisterwerke v. der internat. Ausstellung f. Heraldik zu Berlin im J. 1882, 32. t.] (tehát 2 évvel korábbiak címerünknél) ugyanazok a formaelemek alkotják, mint a brassói céhcímert. Viszont a 2 évszám összehasonlítása kevésbbé eredményes. A brassói céhcímer számai merevek, különösen a két ötös és eltérnek a XVI. sz.-i számok rajzától. Miután a tábla előlapján beütött I. E. kezdőbetűt mesterjegynek tekintjük — nem hihető ugyanis, hogy készítője ilyen durván a díszítmény figyelembe vétele nélkül ütötte volna művére nevének kezdőbetűit —, fel kell tételeznünk, hogy az évszám és I. E. kezdőbetű utólag került a címerre.
...
A brassói céhcímer hátlapjának műhely-ábrázolásán (XXXVI. t. 2. k.) is jól látható, hogy a műhely ablaka az utcára nyílik. Műhelyábrázolásokon gyakori az ablakon betekintő vásárló, bekönyöklő bámészkodó alakja. A műhelynek ezek a mellékszereplői a dolgozók ismétlődő mozdulatainak egyhangúságába élénkséget visznek és változatosabbá teszik a kompozíciót. Ugyanezt a célt szolgálja a fogón összevesző inasok jelenete a brassói céhcímer hátlapján.
A brassai ötvösczéhnek két pecsétnyomója maradt fönn, mind a kettő Teutsch Gyula múzeumában látható, az egyik a XVI., a másik a XVII. századból való. Lássuk azokat közelebbről.
I. A régebbi és egyszerűbb pecsétnyomó (3. ábra) a XVI. század folyamán, még pedig valószínűleg azon időben készült, midőn a czéh maga is újból szerveződött (1511 — 1550). Egyszerű, 22 mm. magas, lapos bronznyéllel, melyen kis gömbölyű lyuk van ütve, hogy fel lehessen akasztani. Tetején az ütés nyoma i látszanak. Maga a pecsét köralakú, átmérője 30 mm. A főhelyet püspökne k álló alakja foglalja el. Telje s főpapi öltözetben, fején süveggel, kezében pásztorbottal van föltüntetve, harangalakú kazulája bő ránczokat vet, jobbjában románstilű kehely, baljában az ötvösség jelvénye a trébelő kalapács. Körirata a következő :
S × M × AVRIF — ABRI x KORONEN — CIS
A mely így olvasandó : Sanctus Martinus. Aurifabri Coronenses. E feliratból (a mely ugyan kissé szokatlan stilizálású) kitetszik, hogy a püspök nem Eligius, hanem szent Márton, ki mint pannóniai születésű szent, Magyarországon mindig kiváló tiszteletnek örvendett, Brassóban pedig külön temploma is volt, öt választották tehát az ötvösök is védőszentüknek.
A vésés rajza is, kivitele is egészen jó, ma is jól használható.
II. 1686-ban új pecsétnyomót kapott a czéh (4. ábra). Az okmányok ugyan nem tesznek róla említést, de nagyon valószínű, hogy valaki ajándékul csináltatta a czéhnek, mert szükség nem volt rá, miután a régi még egészen jó volt. Hogy ajándéknak készült az is bizonyítja, hogy az alsó része tiszta ezüst.
Az előbbihez hasonló bronznyele van, 27 mm. magas és szintén átlyukasztott. Mesterjegynek nyoma sem látszik rajta. A köralakú pecsét átmérője 33 mm. A főhelyet itt is Márton püspök alakja foglalja el, s a pecsét rajza nagyjában megegyezik az előbbivel. Itt is főpapi ornátusban süveggel és pásztorbottal, kezében kehelylyel és kalapácscsal látjuk a szent püspököt, de a kivitel már sokkal gyöngébb. A túlságosan kicsiny fej, a hosszú nyak, a ruha épen nem természetes redőzete : kevésbé ügyes véső kezére vall. A körirat a következő :
SIGILL × CORON — AVRIFABRORVM .
Vagyis Sigillum Coronensium Aurifabrorum. A püspök mellett jobbra balra lévő S. M. betűk itt is a szent nevét rejtik. Ugyancsak a jobb és baloldalt elhelyezett félköríves paizsokon egy koronás fagyökeret — a brassai ötvösműveken előforduló hitelesítőjegy — és egy hólyagos, fedeles serleget látunk, alatta pedig a 16—86-os évszámot, mely a pecsétnyomó készítésének évét jelzi.* [* E pecsétet Mihalik is leírja — Arch. Ért. XII. 428. és XVI. 339. l. — de az általa ott felemlített Martialis annyira távol áll a magyar ötvösöktől, hogy arra gondolni nem igen lehet; a mit pedig a püspök lába alatt talapzatnak vél, az is inkább talán a ruházathoz tartozó redőzet akar lenni, természetesen igen gyarló kivitelben.]
Az összehasonlítás kedveért felemlítjük, hogy a szebeni, medgyesi és segesvári ötvösczéh pecsétjein is ott találjuk a szokásos védőszent alakját, de mind más és más felfogással. A szebenin és medgyesin áll ugyan a püspök, de a jelvények egészen mások; a segesvárin pedig üllő mellett dolgozik. A beszterczein végül nincs is védőszent, hanem a paizson egy románstilü kehely látszik. Még legtöbb hasonlóságot találunk a szebenivel, de a brassai pecsétvéső ezt sem utánozta, mert a beosztás a egészen eltérő amattól.
- Irodalom:
Vattai Erzsébet: NÉHÁNY ADAT AZ ÖTVÖSMESTERSÉG ÉS SZERSZÁMOK TÖRTÉNETÉHEZ (XI-XIX. SZ.). Archaeologiai Értesítő 1953/2. 151-158. képek: 174. lap után [1]
Gyárfás Tihamér: BRASSAI ÖTVÖSMÜVEК. Archaeologiai Értesítő 1910. 234-236.[2]
A címer ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Eperjesi ötvöscéh
szerkesztés
Az ungvári ötvöscéh 1640-es évszámot viselő pecsétjén,49 amely az eperjesi ötvöscéh későbbi korból származó pecsétlőjéhez hasonló (XXXIX. t. 3. k.), az üllő mellett dolgozó ötvösmester az előbbi csoporttól eltérően sapka és kötény nélkül jelenik meg. Itt a munkának is korábbi szakaszát látjuk, mert serlegformálás helyett a még sima lemezt kalapálják. Viszont a XVII. sz. eleji okmányokon szereplő debreceni pecséten, amely a győrinek is mintaképül szolgálhatott, az ötvös (a győrin S. Leo felirat) egy hólyagos serleg fedelét vagy lefelé fordított kupáját méregeti körzővel.50
Az évszám nélküli ötvöscéh-pecsétek kormeghatározása nehéz, mert, mint láthattuk, egy-egy típus századokon keresztül él. A magyarországi ötvöscéh-pecsétek feldolgozása főként a pecsétek leírásában és összehasonlításában merült ki. Csak egy esetben említenek külföldi párhuzamot, a bécsi ötvösök 1801-ben még használt pecsétjét, a pesti ötvöscéh-pecsét leírásakor.
- Irodalom:
A címer ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Kassai ötvöscéh
szerkesztés
A kassai ötvösök pecsétje 1476-ból. A kassai Kelet-szlovákiai Múzeum gyűjteménye, F 9257.
A legkorábbi a kassai ötvöscéh közismert, ezüstbe metszett, három pajzsos művészcímerrel ellátott gótikus pecsétlője 1476-ból, amelyet Eligius püspök [a kovácsok és ötvösök védőszentjének] alakja díszít.
A kassai ötvösök pecsétje 1584-ből. A kassai Kelet-szlovákiai Múzeum gyűjteménye, F 2713.
"Úgy véljük, hogy a nemesfém megmunkálással foglalkozó kézművesiparágak közül a kassai ötvösök művészi színvonalat értek el. Az ötvösök céhei Szlovákia keleti részén már a 14. században megjelentek.1 Eredetileg csak az egyházi intézmények részére dolgoztak, főleg kelyheket készítettek.2 A feudalizmus korában különféle kegyszereket, használati tárgyakat és dísztárgyakat készítettek aranyból és ezüstből, mint például kupákat, gyertyatartókat, tányérokat, tálakat, sótartókat, csészéket, evőeszközöket, az öltözékek díszítésére szolgáló különféle kiegészítőket, pecsétnyomókat, dohányszelencéket és különféle ékszereket. Az adott kézműiparág a 16. és a 17. században érte el fejlődése és művészi színvonala csúcsát. A korabeli adóösszeírások szerint a legtöbb ötvös a közepesen vagyonos kategóriába tartozott (Bodnárová 1987, 184). A kézművesek alkották a városi képviselő-testület nagy részét és részt vettek a város igazgatásában is. Így nyert például 1464-ben polgárjogot Michael Aurifaber de Jazo, akit 1473 és 1503 között több alkalommal is városi szenátorrá választottak és 1494-ben a konzuli tisztséget is elérte. Aurifaber Lőrinc kassai ötvösmestert 1556 és 1586 között többször megválasztották a város bírájává.3 Almássy István ötvösmester 1627 és 1629 volt városbíró, továbbá a városi önkormányzat alkalmazottaiként céhmesteri tisztségbe választották Colmitius János ötvöst (1660) vagy Kassay Istvánt (1683), aki egyidejűleg betöltötte a csendőrkapitányi tisztet is (fertályos kapitány, Ostrolucká 1989, 181-182; Halaga 1957, 9). A céheken keresztül a kézművesmesterek jelentős kiváltságokat és jogokat szereztek, amelyek védelmezték őket az állam politikájával, a városi magisztrátussal és a versenytársakkal szemben.
A kassai ötvösöket már a 14. században megemlítik. A Kassai Városi Levéltárban őrzött 1394 - 1400-ból származó oklevelekben 14 kassai ötvösmester neve található meg, akik közül 3 goltsloer (Goldschlager) - aranyolvasztár, 2 pedig monser (Münzer, Monetarius) - pénzverő volt. A kassai aranyművesek - iparművészek magas számáról az 1394 - 1400-as évek statisztikái is tanúskodnak.4 A fennmaradt 14. század végi városi könyvekből és jegyzőkönyvekből megtudhatjuk, hogy ebben az időben Kassán az ötvösség már virágzó iparágnak számított (Mihalik 1903, 330). Mihalik szerint 1382-től 1400-ig Kassán 17 ötvösmester élt és dolgozott, 1444 - ben a számuk elérte a 39-et, közülük a legismertebb Aurifaber Lőrinc volt, nevét elsősorban a Szent Erzsébet-székesegyházban található munkái őrizték meg.5 Ezen adatok alapján Mihalik a kassai ötvöscéh valószínű megalapítását 1376-re datálja (Toranová 1962, 133). Valószínűleg ebben az időben egyesültek közös céhbe a festőkkel, mivel Kemény azt írja, hogy 1476-ban az ötvösök és a festők már közös céhbe tömörültek (Kemény 1913, 122). Ezt támasztja alá a kassai ötvöscéh 1476-ból fennmaradt pecsétnyomója is.6 A kassai ötvöscéh első ismert pecsétjéről van szó. A pecsétnyomó ezüst vésetű, az ötvösök patrónusát, Egídius püspököt ábrázolja, aki egy ibolyákkal díszített gótikus párkányzaton ül. A védőszent az ötvösmesterség jelképeit - a kelyhet és a kalapácsot - tartja a kezében (Ginelliová 2002, 152). Alatta helyezkedik el a festők hármas pajzsa, amely a festők és az aranyművesek közös szervezetét jelképezi. A 15. században a kassai ötvösök már ismertek voltak és jó hírnévnek örvendtek, termékeiket a királyi udvarba is szállították (Bodnárová 1986, 104). A 15. században Kassán főleg német nemzetiségű ötvösök éltek, akadt közöttük néhány lengyel, és fokozatosan megjelentek a magyarok is. Kemény a Történelmi Tár (1887) című gyűjteményében közzéteszi egy 1514-ből származó oklevél másolatát (aláírás nélkül). Ebben felsorolják az összes céhet, amely részt vett az egyházi körmeneten.7 Az okiratban az ötvösök közös céhben szerepelnek a festőkkel (Kemény 1887, 785-787).8 1517-ben az ötvösök még mindig egy céhben voltak a festőkkel, és 1519 - 1520-ban közös céhmesterük volt Simon Moler személyében (Kemény 1899, 8). 1566-tól azután az ötvöscéh önállóan jelenik meg.9
A 16. század elejéről, 1504-ből származik Kassa városának nagy ezüst pecsétnyomója, amelyről az a hír maradt fenn, hogy Antonius ötvösmester mesteri alkotása. A pecsét egy angyal alakját ábrázolja, aki két kezében egy késő gótikus pajzsot tart.10 Antonius Goldschmied mester (aurifex) gyönyörű munkáinak köszönhetően volt ismert. Kassán 1493 és 1520 között tevékenykedett (Ginelliová 2002, 168).11 A kassai ötvöscéh további jelentős fennmaradt emléke az 1584-ből származó ezüst pecsétnyomó Váradi János ötvösmester műhelyéből.12 A pecsét az ötvöst ábrázolja munka közben, amint az üllőnél ül egy kettős ablak előtt.
Mihalik szerint Kassán a 16. században 120, a 17. században 114, a hanyatló 18. században 40, végül a 19. században (1862-ig) már csak 22 ötvös élt. A hanyatlás oka a török megszállás volt, aminek következtében az ország elszegényedett (Mihalik 1903, 330). A 17. században Kassán tevékenykedő jelentős ötvösök közé tartozott Kecskeméti Péter, akinek 1642-ből származó, Váradon (ma Románia) kiállított segédlevele maradt ránk, vagy Wandett János, akinek a Kassai Nemzeti Rajziskolából (Nationalschule Zeichenschule) származó bizonyítványa maradt fenn 1807-ből, Kassán kiállítva.13 Az igényesebb megrendelések esetében szokás volt, hogy a kassaiak más városok ötvöseivel dolgoztattak, ilyen volt például az ismert lőcsei ötvös, Szilassy János.14 A Kelet-szlovákiai Múzeum gyűjteményében megtalálható egy 1781-ben Lőcsén kiállított, munkavégzés idejéről szóló tanúsítvány Johan Jacob Hansling nevére. Az említett okmányon Szilassy János aláírása és pecsétje szerepel.15 (...)
Egy ötvösműhelyben legfeljebb három segéd és két inas dolgozhatott.20 A 19. században az ötvösinasok kötelezően rajziskolába jártak.21 A segédnek tanulmányai befejezése után vándorútra kellett kelnie, egy évig tökéletesítette tudását más városok céheiben, majd ezen idő után abban a városban, ahol később dolgozni szeretett volna, kérhette a céh elöljáróit, hogy vizsgamunkákat juttassanak neki. A segéd ebben a céhben bizonyította szakmai alkalmasságát és művészi érzékenységét a fémolvasztás, az ékszerkészítés és a pecsétvésés terén. Mesterségének magas fokú ismeretét ún. hármas „mesterremekkel-majsterstuk" bizonyította.22 Valójában három különböző tárgy elkészítéséről volt szó, amelyek az ötvös munka három fő ágát jelentették: vert ezüstedény elkészítése egy darab lemezből (legtöbbször kupa), pecsét metszése és vésése, valamint ékkövekkel díszített gyűrű megformázása (Toranová 1965, 158). A munka elvégzésére valamelyik helyi ötvös műhelyét jelölték ki. Itt a fiatal jelölt az előírt munkát meghatározott időre készítette el.(...)
Az aranyművesek a műhelyből kikerült összes terméket céhjeggyel, azaz fémjelzéssel látták el. A céhek így nemcsak termékeik és szolgáltatásaik minőségét védték, hanem a saját jó hírnevüket is. A 16. századig a termékeken csak a próbabélyegzés jelenik meg, ami azt jelöli, honnan származik a termék - a város címerével (a város egyszerűsített címere volt). A 16. századtól megjelennek az ún. mesterjegyek (legegyszerűbb esetben ezek a mester nevének kezdőbetűi voltak). A városi tanács évente két mestert jelölt ki (céhellenőröket-próbemajstereket), akik négyhetente ellenőrizték a felhasznált nyersanyag minőségét, az előírt tisztaság betartását (13, 14 a 15 latos tisztaság), továbbá felügyelték az aranyműves műhelyek munkáját és minden ellenőrzött-hibátlan darabot elláttak a próbabélyegzővel (Nemeskürthyová 1991, 22). Azokat a darabokat, amelyek nem feleltek meg a kívánt minőségnek vagy előírásoknak, megsemmisítették és a mestert megbüntették. (...)
Felhasznált irodalom:
1896 Magyarország vármegyei és városai; Abauj vármegye. Budapest.
AMBRUSOVÁ, Ursula:
2000 Kovospracujúce remeslá 5; Zlatníci nesmeli vsadiť do klenotov sklo ani pozlátiť bronzové predmety. In: Korzár, 2000. június 14.
BARTÓCZ József:
1979 Mezei grófok és más mesterségek. Budapest: Mezőgazdasági kiadó.
BODNÁROVÁ, Miloslava: Remeselná vyroba v Kosiciach v 16. storočí. In: Historica Carpatica. 17. évf. Majetková štruktúra obyvateľstva Košíc v 16. storočí. In: Historica Carpatica. 18. évf.
GINELLIOVÁ, Mária:
2002 Zlatnícke výrobky košického zlatníckeho cechu v zbierke Východoslovenského múzea. In: Historica Carpatica. 33. évf
HALAGA, O. R.: 1957 Archív mesta Košíc; Sprievodca po fondoch a zbierkach. Praha.
HOUDEK, Ivan: 1943 Cechovníctvo na Slovensku. Turčiansky sv. Martin: Muzeálna slovenská spoločnosť.
IPOLYI, Arnold: 1873 Középkori magyar ötvösművek. (Műtörténeti tanulmányok). Budapest.
KAEAVSKY, Michal: 1988 Zrušenie cechov a problémy spoločensko-ekonomickej aktivizácie remeselníkov na Slovensku. In: Zborník SNM; História. 28. évf.
KEMÉNY, Lajos: 1887 Művelődéstörténeti adatok. Kassa középkori iparához s kereskedelméhez. 1514. In: Történelmi Tár. 1891 Kassai ötvösművek történetéhez. In: Történelmi Tár.
Kassai ötvösművek. In: Kassavidék. A kassai képiró czéh. In: Aeszthetikai jegyzetek. Kassa, 8.
Adatok az ötvösség történetéhez. In: Archaeologiai Értesítő.
Adatok az ötvösség és pénzverés történetéhez. In: Archaeologiai Értesítő.
1908 Hitelesítő jegyek ötvösműveken. In: Archaeologiai Értesítő.
1913 Adatok művészetünk történetéhez. In: Művészet, 122.
KMETTY, Béla: 1912 A magyar ötvösök helyzete a XVI. században. Budapest.
MARTULIAK, Pavol: 1995 Cechová svojráznosť. Pod visackou kvality. In: Historická revue, 6, 3. sz.
MIHALIK, József: 1899a A kassai ötvösművesség a XV. század végéig. In: Archeológiái Közlemények. 1899b Kassa város ötvösségének története. Budapest.
1903 A Kassa múzeum gyűjteményeinek leíró lajstroma Kassa: Kocsányi Béla könyvnyomdája. 330.
MIHÓKOVÁ, Mária: 1986 Výtvarný život a výstavba Košíc v rokoch 1848-1918. Tematická bibliográfia. Košice: SVK 1986.
NEMESKÜRTHYOVÁ, Eudmila: 1979 Postavenie tovarisov a uőfiov v cechocA. In: Vlastivedny casopis, 28. évf., 2. sz.
1991 Pohťad na život v cechoch na Slovensku v 16. storočí. In: Zborník SNM: História, 31. évf.
OSTROLUCKÁ, Milena: 1989 Vzťahy mesta a cechov v Košiciach v 16. a 17. storočí. In: Historica Carpatica, 20. évf.
TORANOVÁ, Eva: 1962 Z minulosti košického zlatníctva. In: Vlastivedny casopis, 3. sz.
1965 Z dejín a technológie zlatníctva na Slovensku. In: Vlastivedny casopis, 4. sz.
1968a Výrobky domácich zlatníkov a pamiatky zlatníckych cechov v zbierkach slovenských múzeí. In: Fontes II. Hist, odboru SNM v Bratislave.
1968b Pamiatky na košický zlatnícky cech. In: Zborník SNM: História, 8. évf. 1975 Zlatníctvo na Slovensku. Bratislava."
Ursula Ambrusová (Kelet-szlovákiai Múzeum, Kassa): A KASSAI ÖTVÖSÖK TÖRTÉNETE ÉS MAGYAR NYELVŰ ÍRÁSOS EMLÉKEI A KASSAI KELET-SZLOVÁKIAI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBEN. (Magyar nyelvre fordította: Lakatos Krisztina) In: A MUSAEUM HUNGARICUM 2. A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei és ezek múzeumi dokumentációja című konferencia tanulmánykötete. Szerkesztette DANTER IZABELLA. Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, Boldogfa, 2008
- Irodalom:
A címer ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
http://epa.oszk.hu/01000/01059/00014/pdf/1899_06_263-268.pdf
Lőcsei ötvöscéh
szerkesztés
A lőcsei ötvöscéh pecsétlője, 1772
- Irodalom:
A címer ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Győri ötvöscéh
szerkesztés
A győri ötvöscéh pecsétje, 1610, Xántus János Múzeum, Győr
Leírás
Kovácsoltvas szárú, bronz nyomólapos dúc. A pecsétszöveg többszörösen hajtott szalagra került. Latin nyelven a szakmai társulat megnevezését tartalmazza: „SI/GIL(lum) / A/V/RI/FAB(ris): CI/VI(tatis): IAVRI/EN(sis):”. Az évszám és a védőszent neve a pecsétképen kapott helyet: „S(anctus): LEO, 1610”. A pecsétkép a hagyományos ötvöspecsétek rajzát követi, amelyek a szakma védőszentjét, Szent Leót ötvösmesterként ábrázolják. Leó szarvasüllő mellett egy kelyhet készít. A szövegszalag tört vonalának zugába vésett keresztet Kőszeghy a város címerelemének és egykori ötvös próbajegynek tartja. (Kőszeghy 1936, 120.)
- Irodalom:
A címer ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Kolozsvári ötvöscéh
szerkesztés
A kolozsvári ötvöscéh XV. századi pecsétje és felirata
- Irodalom:
A címer ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Lásd még: