Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként Úrhida címerével foglalkozik.


Úrhida pecsétje, 1826
Úrhida pecsétje, 1994

"A környék egyik legkorábbi településének, mely a török hódoltság korában pusztává lett, középkori jelképét, ha volt egyáltalán nem ismerjük. Új jelképeit sajátosságai és egy később készült pecsétje alapján 1994-ben fogadta el a képviselőtestület. A pusztává lett település újabb csírái a szőlőhegyen kiépült házacskák megjelenésével jelentek meg. Ezek helyén épült fel a mai Úrhida.

A jellegzetes szőlőhegyen épült falu első pecsétje is az említettekről árulkodik. Az enyhén ovális pajzson a: "Pusz: (ta) Urhida Hegység Pecsétje 1826" körirattal határolt mezőben görbe, hegyével jobbra forduló kard, mellette a balra háromlevelű indáról lecsüngő szőlőfürt látható. Ebből a legkorábbi úrhidai jelképből készültek el a település mai jelképei. A korszaknak megfelelően és az első 1826-ban készült pecsét formája alapján a címerpajzsot állított ovális formára tervezték.

Ennek mezejében lebegő, hegyével jobbra forduló, görbe, aranyszínű kard áll markolatával fölfelé. A kard bal oldalán három, indából kinövő zöld szőlőlevél alatt lecsüngő arany szőlőfürt lebeg. A címerábrázolásokon a hasonló jelképek mögött előforduló vörös címerpajzs látható. Ez a két szín határozza meg a zászló sárga, vörös színét.

A település pecsétjét az említettek figyelembevételével az 1826-ban készült pecsét alapján készítették el úgy, hogy a mai követelményeknek is megfeleljen. A címerábrázolás változatlanul az ovális pecsét ovális mezejének középpontjában maradt. Két ovális vonalgyűrű közé kerül a körirat, melyen az "ÚRHIDA PECSÉTJE" és alul három évszám(első említés, első ismert pecsétadás, új pecsétadás) *1009*1826*1994* szerepel." [1]

  • Irodalom:

A település címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[2]

Rövidítések

Lásd még: