Címerhatározó/Dely címer
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Dely családok címerével foglalkozik.
Deli (Gargel)
szerkesztés
Mátyás király hűséges szolgálataikért címert adományoz a nemesi kiváltsággal már rendelkező Dely Péternek és családjának. (ZML XV. 1. DL 375.)
A Dely család címere balra dőlt kerek talpú tárcsapajzs kék mezejében vörös ruhás kar fehér virágot tart. A sisakdísz fekete csőrsisak, a sisaktakaró kék-arany. A címerszerző família Zala megye tehetős középbirtokos családjai közé tartozott a késői középkorban és a korai újkorban. [1]
Kempelen:
Dely.
Hamisitott név. Vö. Gargel.
Gargel
Nemeslevelet I. Mátyástól 1477. jun. 25. nyert. Az armális Dely névre van hamisítva (OL.: 872/1888., 1754/1908.)
Kádas:
Buda, 1477. június 25. – I. Mátyás király hamis címeradománya a Deli család részére, valójában Garhel címer Bertalan fia Péter és Jakab, Péter fia: Benedek, János fia: István, Péter atyafia: Mihály, valamint Mihály fiai: Miklós, János és Mihály részére.
Eredeti: ZML Zalavári hiteleshelyi levéltár, Fasc. 4., No. 242. (DF 285190.) Hártya (281 × 413 mm), az oklevél elején festett címerképpel (119 × 110 mm). Humanista rotunda írás, az első sor díszített. Az oklevél szövege alatt kancelláriai feljegyzés: Relatio Georgii de Parlag ianitorum regalium magistri. Foltos, helyenként nehezen olvasható, szövegét a korabeli formulák alapján egészítettük ki. Irod.: Horváth 1907. 198.; Bilkey Gorzó 1938. 218.; Radocsay 1957. 293.; Armálisok 32–33. (a címer színes fényképével, a hamisítás tényét fel nem ismerve); Nyulásziné Straub 2005. 255. (154. sz.)
Mathias Dei gratia rex Hungarie, Bohemie etc. tibi [fideli nostro (?)] nobili Petro Dely [- - -]1 salutem [gratiamque nostram] regiam et omne bonum. Excelsa principum [consuevit dignitas inter cetera suorom operum gesta] hanc curam habere precipuam, ut subditorum [suorum conditione, statu et virtutibus pensatis unumquemque] iuxta laborum merita ad ulteriores nobilitatum gradus maioribus provehat in[signis]. Sic enim principum laudabitur discretio, et subditorum animus ad opera virtutum ferventius accendetur. Sane itaque attentis et consideratis tuis fidelitatibus et fidelibus servitiis, quibus sub locorum et temporum varietate iuxta tue possibilitatis exigentiam cum sincera constantia maiestati nostri te gratum reddere studuisti, tibi et per te Petro et Jacobo filiis condam Bartholomei, Benedicto filio Petri, Stephano filio condam Johannis Michaeli, Nicolao, Johanni ac alteri Michaeli filiis prefati Michaelis fratris tui tuisque ac ipsorum heredibus et posteritatibus universis hec arma seu nobilitatis insignia, que in principio seu capite presentium literarum nostrarum suis appropriatis coloribus arte pictoria depicta et figurata sunt, de mera auctoritate nostra regia et potestatis plenitudine animoque deliberato et ex certa nostre maiestatis scientia dedimus, donavimus et contulimus, immo damus, donamus et conferimus, et presentibus elargimur, ut tu prefatique filius ac fratres tui eorundemque ac tui heredes et posteritates universi predicta [arma seu] nobilitatis insignia more aliorum nobilium regni nostri armis utentium semper et ubique in preliis, hastiludis, torneamentis, duellis et aliis exercitiis nobilitaribus et militaribus, necnon annulis, velis, tentoriis, domibus et generaliter quarumlibet rerum et expeditionum generibus sub mere et sincere nobilitatis titulo, quali te ac [dict]os filium et fratres tuos ab universis cuiuscumque gradus et preeminentie hominibus insignitos esse dici {et} volumus, et nominari, gestare omnibus ac illis gratiis, honoribus et prerogativis ac libertatibus, quibus ceteri nobiles regni nostri armis utentes quomodolibet de iure vel consuetudine utun[tur et] fruuntur, uti, frui et gaudere valeas atque possis, dictique filius et fratres ac heredes valeant atque possint. In cuius rei memoriam firmitatemque perpetuam [present]es concessimus litteras nostras sigilli nostri appensione communitas. Datum Bude, feria quarta proxima post festum nativitatis beati Johannis Ba[ptiste], anno Domini millesimo quadringentesimo septuagesimo septimo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. vigesimo, Bohemie vero nono.
A címereslevél eredetileg nem a Dely család számára készült, az oklevél palimpszeszt. A korábbi nevet kivakarták, méghozzá úgy, hogy a vakarástól a hártya átlyukadt, ezzel a beírt név jóval rövidebb a kivakartnál. Az oklevelet a zalavári konvent levéltárában őrizték.2 Horváth Sándor mutatott rá 1907-ben, hogy a címereslevél eredetileg a Gargel családhoz köthető, fő kedvezményezettje Gargel Bertalan fia Péter volt.3 Az azonosítás alapja a Gargel Ulrik keszői várnagytól fennmaradt − Rugonfalvi Kiss István által 1903-ban közölt – pecsét volt, melynek képe megegyezik a Dely-armalison szereplő címerképpel, csupán fordítva van vésve.4 Horváth Sándor következtetését a heraldikai és genealógiai szakirodalom egyöntetűen elfogadta,5 így a következőkben mi is Gargel-címereslevélről beszélünk.
Mind a Dely, mind a Gargel családokról alig rendelkezünk ismeretekkel. Dely néven a családtörténeti szakirodalom több, az ország különböző megyéiből származó famíliát is számon tart, de ezek egyik sem köthető biztosan az oklevélhez.6 A valódi címeradomány fő kezdeményezettje Gargel Bertalan fia Péterről semmit sem tudunk, s családjáról is kevés információval rendelkezünk. Minden bizonnyal a rokonsághoz tartozott a már említett Gargel vagy Kargel Ulrik keszői várnagya. Tisztségét 1558–1562 között bizonyosan viselte.7 Ulrik említett pecsétje karral alátámasztott lebegő liliomot ábrázol.8
Az oklevél nem tartalmazza a címer leírását, de az elején megtaláljuk a megfestett címerábrát. Az 1477-ben keletkezett címerkép a gótikus címereink közé sorolható, méghozzá a magyar gótikus címerfestés harmadik, budai korszakához.9 A címert négyzetes mezőben ábrázolták, kerete arany, egyéb díszítést nem tartalmaz. A gótikára jellemző aszimmetrikus tárcsapajzs,10 amely a heraldikai udvariasság elvének megfelelően az uralkodó neve felé fordul, vörös háttér előtt látszik. Kék mezejében vörös ruhás, testszínű kéz tart egy természetesen ábrázolt, ezüst színű liliomot. A pajzson ülő, balra fordult csőrsisakot kék-arany sisaktakaró keretezi, a sisakot fedő takaró részen fekete, sokágú elszáradt fa áll.11 A címer fő motívuma a kék alapon ezüst liliom. A heraldikai liliom helyett a növényt természetes formában ábrázolja, ami ritkaságnak számít.12 A liliom a Győr nemzetség jellegzetes címerképe volt (de kapcsolata a Gargel-címerrel semmilyen formában nem igazolható), maga a karral alátámasztott lebegő liliom pedig többször előfordul a 15. századi magyar heraldikában, a Gargel mellett megtalálhatjuk a Szénás, a Hasságyi és a Kalonday címerekben is.13 Megemlíthetjük továbbá a természetes szín, a kézfej testszínének alkalmazását. Szokatlan, hogy a takaró színei nem azonosak a címerkép mázaival.14
1 Petro] után kivakarva: filio Bartolomei (?)
2 Radocsay 1957. 293.
3 Horváth 1907. 198.
4 Rugonfalvi Kiss 1903. 51.
5 Kempelen 1911–1932. III. 281.; Radocsay 1957. 293.; Bilkey Gorzó 1938. 218.
6 Nagy 1857–1868. III. 274.; Kempelen 1911–1932. III. 281.; Armálisok 32.
7 Sopron oklt I/4. 392., I/5. 34., II/6. 202. [Sopron szabad királyi város története. Szerk. Házi Jenő. I/1–II/6. Sopron, 1921–1943.]
8 Rugonfalvi Kiss 1903. 51.
9 Radocsay 1957. 282.
10 Csoma 1892. 158.; Bertényi 2003. 21.
11 Bilkey Gorzó 1938. 218.
12 Bertényi 2003. 39. [Bertényi Iván: Magyar címertan. Bp., 2003.]
13 Csoma 1995 [1904]. 1225.; Rugonfalvi Kiss 1903. 51.
14 Bertényi 2003. 44.
- Irodalom:
Kádas István: Deli (Gargel) címereslevél. In: Középkori magyar címereslevelek I. Szerk.: Körmendi Tamás. Budapest, 2013. 65-67.[2]
Radocsay Dénes: Gótikus magyar címereslevelek. Művészettörténeti Értesítő, 6. (1957) 271–294.
Horváth Sándor: Pótlék középkori czimeres leveleink eddig ismert sorozatához. Turul, 25 (1907) 198.
R[ugonfalvi] Kiss István: Természetes ábrázolás az 1526. év előtti magyar czimerekben. I–III. Turul, 21. (1903) 49 –56., 119–125., 162–171.
Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 3. kötet[3]
Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 4. kötet[4]
Bilkey Gorzó Bertalan: Hamisított, javított és kétséges címeres nemes levelek. V.. Magyar Családtörténeti Szemle, 4. (1938) 218–219.
Armálisok. Nemesi címereslevelek a Zala Megyei Levéltár gyűjteményéből 1477–1898. Szerk. Molnár András. Zalaegerszeg, 2004.
Csoma József: Az olasz renaissance a magyar heraldikában. Turul, 10. (1892) 157–165.
Csoma József: Magyar nemzetségi czímerek. In: Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. Bp., 1995. 1145–1314. [Eredetileg megjelent: 1904.]
Nyulásziné Straub Éva: Mohács előtti címereslevelek. In: Studia professoris – professor studiorum. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Szerk. Almási Tibor – Draskóczy István – Jancsó Éva. Bp., 2005.
- Külső hivatkozások:
Lásd még: