Címerhatározó/Köleséri címer
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Köleséri családok címerével foglalkozik.
Köleséri (I.) Sámuel
szerkesztés
Idős Köleséri Sámuel a váradi Collegium tanára volt, majd a város török általi elfoglalását követően (1660) rövidesen Debrecenben kapott állást. A lelkészi státusz mecenatúrájához tartozott a nemesség: Bethlen Gábor a lelkipásztori rendet egységesen megnemesítette. (1629. július 13.) Apafi pedig – Bethlen Gábor elveit követve támogatta az egyházi értelmiséget – polgári előjoggal látta el, ami a foglalkozása miatti adómentességet és nemesi címert jelentett.
Idős Köleséri Sámuel, váradi tanár szintén megkapta a nemesi jogokat. Szendrői lelkészként, 1665-ben ugyanis kijárta magának I. Lipóttól, hogy még az apjának I. Rákóczi György által adományozott nemességet neki és közeli hozzátartozóinak megújítsa. (Ritka módon a harmadik generációnak, Köleséri (II.) Sámuelnek is készült nemesi oklevele (1696), így egy családnak 60 éven belül három különböző címerét ismerjük.[5]) Ez a nemesi jog a háborús időszakban akár védelmet is nyújthatott, de Debrecenben már nem volt használható, hiszen ott a városi magisztrátus előírása miatt nem élhetett vele a cívispolgár. Az erdélyi fejedelem helyett a magyarországi lelkész a királyhoz fordulhatott. A címerlevél azért is érdemel különös figyelmet, mert csak a Köleséri (I.) Sámuelé tartalmaz egy lelkészábrázolást, melyet eddig a szakma nem ismert.
A Köleséri-féle címerpajzsban egy hosszú hajú, borotvált arcú fiatalembert látunk, aki jobbra néz, bal keze csípőre téve, jobb kezében nyitott könyv. Öltözete a református lelkipásztorok századvégi hivatalos viseletét tükrözi: fekete ornátusban, azaz prémes kucsma, hosszú, térdig gombolt dolmány és csizma. A ruha a kor tipikus református egyházi értelmiségének viselete, írja a címer közlője.[9]
A magyarországi és erdélyi református egyházban is külön egyházi végzések intettek a fekete vagy dísztelen (szürke, barna) viselettől való eltéréstől: a díszes (úri, nemesi, más nemzetű, török vagy nyugati típusú) vagy más rendű (katona, kalmár, paraszt) öltözködést korszakunkban (16–18. század) végig szankcionálták. Nemcsak a színt, de az egyházi divatot is igyekeztek kellőképpen körülhatárolni. A fejen a hosszú collegiumi fejfedő (a sinkó) legyen, a testet a rókaprémmel bélelt felöltő (dolmány) teljesen fedje, a lábon egyszerű csizma legyen. A hajviseletre nézve illő nem katonásan rövid, sem lányosan (később németesen) hosszú haj, és legényembernek magyaros bajusz, idősebb és rangosabb férfi számára ószövetségi próféta szakáll- és hajviselet. A Köleséri-címerképen látható alakábrázolás illeszkedik ehhez az elvárási szinthez, s ettől csak annyiban tér el, hogy a tiszta, borotvált arcot még nem díszíti bajusz, és a félhosszú haj szintén a konform, de fiatalos házasember viseletéhez tartozott.
Köleséri és Martonfalvi, az egykori váradi tanárok egyaránt tudósi kvalitásaik miatt érdemelték ki a nemességet. Köleséri már lelkészként kapta meg az oklevelet, és ott lelkészi ornátusban ábrázoltatta magát; Martonfalvi pedig gyakorlati teológiai és pedagógiai munkájáért kapta, de már kijelölve ‛örökös professzor’-nak, tehát feltehetően a státuszának megfelelően jelent meg a képen.
A Köleséri (I.) Sámuel számára készített címerképen a 17. század végi protestáns ortodoxia (a voetiánus és a mérsékelt presbiteriánus irányzat) tipikus lelkészi öltözete és funkciójának megfelelő modorú ábrázata; a Martonfalvi György oklevelén a liberálisabb kálvinista (coccejánus, és mérsékelt v. moderált puritán) tanáré ismerhető fel. Nem állítjuk, hogy ezek a képek ne hordoznák a megnemesített személy arcberendezkedésének, karakterjegyeinek egyszerűsíthető vonásait, de inkább ábrázolják azt a 17. századi egyházi alakot, akit a címer megrendelője és/vagy annak udvari festője lát(tat)ni szándékozott a magyar református lelkészi és tanári/professzori öltözetből és alakból.[1]
- Irodalom:
[5] Gyárfás Tihamér: Czimereslevelek Brassó város levéltárából. In: Turul, 1909. 110–111. p. (VII. sz.), 111–112. p. [9] (VIII. sz.), 153–155. p. (XII. sz.)
Csorba Dávid: Református tanári címerek 1665-66-ból. Egyháztörténeti Szemle, 10. évfolyam (2009.) 1. szám [2]
A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Lásd még: