Címerhatározó/Névery címer
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Névery család címerével foglalkozik.
A Bars megyei gyökerekkel rendelkező nemes Névery család tagjai a XVIII. század első felében települtek át Békésbe. A família egyik ága több megyei tisztviselőt adott, míg Névery József (†1825) leszármazottai közül jó néhányan a gyulai iparosok számát gyarapították. A legrégibb és legnépesebb helybeli céhben, a csizmadiák társulásában, folyamatosan dolgoztak Néveryek, de asztalosok, kőművesek, selyemfestők is kerültek ki közülük.
Névery Albert (1823–1896) és Glacz Franciska (1822–1866) 1861-ben született fia, János az asztalos szakmát tanulta ki, s mint segéd Oláh György mesternél helyezkedett el. Az asztalosmester gyulai hajlékában évekkel korábban megfordult Munkácsy Mihály is. Míg a festőművész keserűen emlékezett vissza a tanonc- és segédidőkre – „Megint a gyalupad mellé álljak? A fejem búbjától a lábam hegyéig elfogott az utálat…” –, addig Névery János kitartó igyekezettel sajátította el a szakmai fogásokat. Belépett a több mint másfél száz tagot számláló Gyulai Iparos Ifjúság Önképző és Betegsegélyező Egyletébe, és alig múlt húszesztendős, amikor tapasztalatszerzésre Franciaországba utazhatott. Az egyesület jegyzője, Kóhn Dávid ekkoriban szorgalmazta a szakoktatás megreformálását: „az iparremekek, fényűzés és finom ízlés megdönthetetlenül első városa Párizs, oda kellene a segédeknek iparágukban tökély szerzése végett vándorolni”. A javaslat – a Párizsi Magyar Egylet közreműködésének köszönhetően – meglepően rövid időn belül tetté vált, s már 1882-ben választmányi döntés született Puczkó József csizmadia, Lindenberger Károly kerékgyártó és Névery János külföldi ösztöndíjáról. A három vándor – Lindenberger helyett végül Merza Lajos szűcssegéd utazott – 1882. június 13-án szállt fel a Párizsba induló vonatra.
A gyulai iparosok francia földön kedvező viszonyok közé kerültek, rangos műhelyekben kaptak munkát, fél éven belül Bedrus János szabó és Kóhn József bádogos is csatlakozott hozzájuk. 1883 elején az itthon maradottak megnyugtatására büszkén írhatták, hogy „mindeniknek tisztességes, sőt a hazai iparviszonyokhoz képest fényes keresete van”. Szakmai előmenetelükről bárki meggyőződhetett, aki 1883 augusztusában felkereste a Gyulán megrendezett országos iparosmunka-kiállítás pavilonjait. A mintegy ötszáz kiállító ezernél is több pályaműve közül a Párizsban élő Névery női íróasztalát és Kóhn kocsilámpáit soron kívüli aranyéremmel tüntették ki. Az asztalossegéd egyik rokona, a bőripari szakosztályban nevezett Névery Károly szintén aranyérmet kapott.
Névery János Franciaországban is sikert sikerre halmozott. 1887-ben a párizsi opera berendezésére kiírt pályázaton bútor tervrajzaival tűnt fel, s „200 frank jutalomban és meleg elismerésben részesült”. 1896-ig Párizs legelőkelőbb asztalosműhelyeiben és gyáraiban dolgozott, munkáival további érmekhez, kitüntetésekhez jutott. A kétségkívül legrangosabb díjat, az 1889. évi párizsi világkiállítás nagy aranyérmét a német nagykövet megrendelésére megálmodott szalongarnitúrával érdemelte ki. Névery a francia fővárosban saját, önálló üzletet nyitott, ám a jól prosperáló vállalkozás sikersorozata csak az I. világháború kitöréséig tartott. A zűrzavaros időkben mint idegen magyar állampolgárt letartóztatták, vagyonát elkobozták, majd családjával együtt internálták, végül kitoloncolták az országból. 55 évesen kisemmizve, nincstelenül érkezett vissza szülőföldjére. Sajnos, nem minden asztalossegédnek jutott Munkácsyéhoz fogható világhírnév és biztos egzisztencia…
(Gyuláról Párizsba. A gyulai iparosok francia földön kedvező viszonyok közé kerültek GYULAI HÍRLAP • Héjja Julianna Erika • ANNO GYULA • 2012. július 10.)[1]
- Irodalom:
A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Lásd még: