Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Vukovics családok címerével foglalkozik.


Vukovics 1756 szerkesztés

 

Vukovics Jeromos nemesség, 1756. ápr., Mária Terézia

  • Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:



 

Száva újvidéki, Tódor és Sándor fiumei polgárok, valamint Száva nejétől Sakabent Zsófiától született Vuk, Katalin és Márta, továbbá Tódor neje Sumlyay Anna, végül Sándor nejétől Milidragovics Erzsébettől született István és Anna, 1791 június 3-án nyertek címeres nemeslevelet II. Lipót királytól. Szabbás, az újvidéki szerb gimnázium megalapítója, pedig 1802 dec. 9-én a Beregszov-i (így) előnevet. A családból 1838-ban Katalin Beregszó helységben bírt földesúri joggal. E család sarja: Sebő (szül. 1811, †1872-ben Londonban). Közpályáját Temes vármegyében kezdte aljegyzőként, majd szolgabíró s 1848-ban alispán lett; a szerb mozgalmak kitörése után pedig kormánybiztossá nevezték ki. 1849-ben Szemere Bertalan minisztériumában az igazságügyi tárcát vállalta el. Fia Gábor Krassó-Szörény megyében lakik. Címer: arannyal és veressel hasított pajzsláb fölött, a melyben elül egy veres csőrű és lábú fekete sas, hátul aranymarkolatú görbe kardot tartó arany oroszlán, kékben ezüst cölöp előtt álló aranyos ruhájú angyal veres fátyollal és arany szárnyakkal, tőle jobbra hat (1:2:2:1) ezüst holdsarló, balra pedig hatágú aranycsillag alatt ezüst holdsarló. Sisakdísz: természetes farkas növekvően. Takarók: veresezüst-kékarany.

  • Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


  • Külső hivatkozások:

Rövidítések


Lásd még:

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs