Címerhatározó/Egervári címer
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként az Egervári (néha Egerally) család címerével foglalkozik.
Egervári László köznemesi családból emelkedett ki Mátyás király szolgálatában katonai tehetsége révén és kapott nagy birtokadományokat. 1475-től három évig volt Zala megye főispánja, később országos tisztségeket viselt, horvát-szlavón bán majd a Jagelló-korban tárnokmester lett. 1476-ban kapott engedélyt a királytól várkastély építésére. A kastély után ferences kolostort és templomot is építtetett. A humanista műveltségű főúr a vár könyvtárában 16 kötetnyi kódexet is őrzött.
Egervári László címere a fancsikai kápolnából
Egervári László hajdan jelentős, köznemesi sorba került családból származott, amelynek kétszáz év után, Mátyás király uralkodása alatt, ő lett az a tagja, aki újra az ország bárói sorába lépett. 1476-1482, 1489-1493 Horvát-Szlavón-Dalmát-Bán, 1493-től haláláig (1495) tárnokmester.
A Geregye-nemzetségből származó Egerváry-családnak legkiválóbb tagja volt László, a család büszkesége, a ki mint horvát bán, Szilézia és Lusatia kormányzója, majd tárnokmester (meghalt 1495 vagy 1496) Mátyás korának legelőkelőbb országnagyjai közé tartozott.1 [1 Balogh Gyula: Vasvármegye nemes családjai, Szombathely 1894. 37. l.] Fényes udvartartása lehetett : az Egerváryaknak a 80-as és 90-es évekből származó kiadási- és ingóság-jegyzékében az üvegneműek abban az időben föltűnő nagy számmal szerepelnek.2 [2 Csánki : I. Mátyás udvara, Budapest, 1884. 112. l.] Mi több : Egerváry László az Országos Levéltárban levő 1490-iki leltár szerint állandóan festőt (Johannes pictor) tartott házánál.3 [3 Néhai Egerváry Gyula nagy buzgalommal gyűjtötte össze a családja történetére vonatkozó adatokat és okmányokat. Fia, dr. Egerváry Gyula úr szíves készséggel engedett azokba betekintést.] Ennek a Lászlónak unokaöcscse volt Egerváry Bereczk (Briccius), a ki mint tinnini fölszentelt püspök az 1495. évi törvények záradékában fölsorolt országnagyok között szerepel.4 [4 Balogh: i. m. 47. l.] 1523-ban halhatott meg, legalább is ez évből kelt okirat róla mint nemrég elhunytról emlékszik meg. Egervárott lakott ; az ő kérelmére II. Ulászló 1497-ben adó- és vámmentességi jogot ad az egervári jobbágyoknak, vásártartási jogot a községnek. A fönnmaradt okiratok nem egy perének emlékét őrizték meg.
Egerváry Bereczk sírtáblája az egervári róm. kath. templom szentélyének déli falába van befalazva, olyképen, hogy a tábla alsó keskeny oldalának szélét a templom padlójának kőburkolata eltakarja. (Képét lásd a 62. táblán.) E nem látható részt leszámítva az esztergomi vörös márványból faragott tábla magassága 178, szélessége 86 cm. Körirata: BRICTIUS DE EGERVARA TINI | NIEN(sis) ECCL(es)I(a)E ANTISTES GENERE NOBILI ORTVS ET RELIGIONE | [clarus se morte cogestens ?] * | VIVENS SIBI ET SVISQ(ue) ANNO D(omi)NI SALVTIS MDXV POSVIT. [* Az eltakart alsó rész fölirata az egervári plébánián levő följegyzés szerint.]
A püspök tehát még életében, nyolcz évvel halála előtt készíttette el síremlékét.
A tábla alsó részét talapzatszerű emelvény foglalja el, a melyet jobbrabalra egy-egy vastag, kapcsos könyv, középen S alakban lobogó szalagok között az Egerváry-család czímerpajzsa díszít. A talapzaton áll a főpap, teljes egyházi díszben, élve, nyitott szemmel, de feje alá helyezett párnával és keresztbe tett kezekkel. Az általában igen jó állapotban levő dombormű épen az arczon mutat jelentékenyebb sérülést, kopást, de az egyéni vonások, a nagy szemek az orrczimpáktól lefelé húzódó mély redők, a kerek sapka alól lelógó dús haj, a széles, de lefelé erősen keskenyedő és hegyes állban végződő arcz tisztán fölismerhetők. A kezek alkata lágy, elég sematikus, hosszú, egyenletes vastagságú újjakkal.
Félreismerhetetlen kedvteléssel, gyakorlott kézzel ábrázolta művészünk a főpapi ruházat gazdag diszítményeit : a casulán végighúzódó nagy kereszt hímzésének palmettás motívumait, a manipulus indás ornamentikáját, a dalmatica nagyrózsás mustráját. Erősen megtört, torlódó tömegben, hull a bő alba a talapzatra, csak keveset láttatva a lábakból, mintegy a gótikus síremlékek ily helyen sűrűn előforduló motívumát követve. Lágyak az alba újjának és a humerálenak vékony kelméjű, párhuzamos ránczai. A ránczvetés a casulán jut a legerősebben kifejezésre : annak alsó részén ismétlődő V alakú nagy ránczokban, főleg azonban a casula bő újjain, a hol erősen hangsúlyozott, ívben futó, megközelítőleg szimmetrikus nagy hajtások keletkeznek és a nyugodt, frontális helyzetű alak benyomásában a keresztbe tett kezekkel együtt és mintegy egyensúlyozva azoknak derékszögben találkozó vonalait, a mozgalmasság, elevenség hatását idézik elő. Ugyanily hatásos, kiszámított eszköz a mellre lelógó encolpium, a melynek zsinórja a casula keresztjét metszi. A dombormű alapjáról a püspök alakjától balra a talapzatra helyezett gyertyatartó emelkedik ki, égő gyertyával, tűrhető távlati ábrázolásban. Fölötte az ékkövekkel, gyöngyökkel díszített infula, melynek hímzett szalagjai mindennapias hajlásúkkal megszokott díszítő formulát mutatnak. A másik oldalon a pásztorbot emelkedik majdnem az alak teljes magasságáig (a rúd alsó része csonka). Görbülete félig-meddig gótikus diszítményt visel magán : középen nagy virágot, a görbület mentén kinövő levélkéket. Ismét hatásos ellentétképen szolgál a rúd körül csavarodó panidellus vékony, lágy kelméje.
Kétségtelen, hogy az Egerváry-síremlék mestere nem épen kiváló, eredeti művész. Érdeklődésünket inkább a részletek, diszítmények ügyes, ízléses ábrázolásával köti le, mint a képmás egyéni jellemzésével. Hiszen a mű keletkezésének idejében valami nagy olasz mestert hiába is keresnénk minálunk. Ebben is, mint az egykorú magyarországi emlékek túlnyomó részében a provincziális vonás félreismerhetetlen. De terjedelménél, figurális tartalmánál fogva előkelő helyet foglal el az emlékek között, a melyek sorában síremlékek amúgy is csekélyebb számmal szerepelnek, mint egyéb készítmények, kivált az annyira kedvelt szentségfülkék. Talán mégis érdemes lenne ezeket a műveket, ha gyakran elég szerények is, rendszeresen felkutatni és egybeállítani. Talán sikerülne is azok stílusbeli összehasonlítása révén nem ugyan nagy művészi egyéniségeket kihámozni, de legalább egyes műhelyeket megállapítani, a melyek konzervatív szellemben évtizedekig folytatták a quattrocento díszítő szobrászaidnak gyakorlatát.[1]
++++++
Sorok:
Egerallyak vagy Egerváriak
Egerváry László Mátyás király idejében Horvát és Szlavonország bánja volt. Az ő leszármazottja Egerally Bontz László, Zalavár és Kapornak prefektus kapitánya. Ő szerzi az első béri birtokot. 1588-ban Jakabházai Saller
György özvegyétől, született Csaby Magdolnától zálogba veszi annak egész majorságát a Lodor-szőlővel együtt 140 Ft ellenében.464 Ehhez tartozik még Batykon két jobbágytelek, Urhidán egy rét és Bozolban 5 hold föld. 1629-
ben pedig már Bozolban egy kúrián, a vár felén, a gáti réten, 16 hold bozoli szántón, sessiokon Bérben, Pakodon osztozkodnak fiai és unokái.465 György, béri várkapitány, unokája, illetve már csak annak özvegye. Térjék Katalin
Belliczey György „Béri joszagha"-val gyarapítja az Egerally-birtokot. Ez utóbbihoz Pakodon, Bozolban lévő földek és rétek tartoztak, továbbá szőlők és hegyvámok.
Női ágon még sokáig szerepel az Egerally család Zalabérben. A legjelentősebb leszármazott „Kiss" néven szerepel. 1768-ban neki 35 házas zsellérje volt,466 1780-ban még három irtáson dolgozó jobbágya, ugyanakkor 18 béri és 14 máshonnan való hegyvámosa.467
Valószínűleg ez a család nyitotta meg a „Nemestemetőt", családi temetőjük volt. A bejárati keresztet Kiss János táblabíró állíttatta.468 [2]
- Irodalom:
Sorok János: Zalabér története. Zalai kismonográfiák 3. Zalaegerszeg, 1997. 64.[3]
- Külső hivatkozások:
Lásd még: