Finnugor népek meséi/Komi mesék/A fényes arcú Jag-Mort, az erdei ember


Előző oldal: A csodatevő daráló « » Következő oldal: Hogyan került a Holdba a vízhordó leány?


A fényes arcú Jag-Mort, az erdei ember

Komi népmese:

Egy vadász együtt lakott kunyhójában három fiával. Egyszer elindult a fiaival mókusra, fogolyra vadászni. Már vagy egy hónapja lehettek az erdőben, talán még annál is régebben. Gazdag zsákmányt ejtettek. Csak egy baj volt: otthon felejtették a tüzet.

Erős fagy köszöntött be, nem volt tüzük, hogy melegedjenek, no meg húst se tudtak sütni maguknak.

- Gyertek, vessünk kockát - szólt a vadász fiaihoz -, és akit a sors kijelöl, az megy haza tűzért.

Csakhogy igen messze laktak, és a hó már térden felül ért.

Így szólt a legfiatalabb:

- Várjatok még azzal a kockavetéssel. Felkúszok a legmagasabb fenyőfára, megnézem, nincs-e a közelben valahol lakóház. Ha nincs, akkor valamelyikünknek haza kell mennie a tűzért.

Megdicsérte az apa a legfiatalabbikat.

- Jó eszed van, fiam - mondta -, okos tanácsot adtál.

A legény felmászik a legmagasabb fenyőfára, jobbra néz, balra néz, előre néz, hátra néz, hát látja, hogy messze az erdőben, akár a farkasszem, úgy csillog egy aprócska kis tűz.

Lekúszik a fáról, és így szól testvéreihez:

- Amott fénylik a tűz, bizonyára lakik is ott valaki.

Megörültek a testvérei, gyorsan felkúsztak ők is a fenyőfára. Meglátták mindjárt messze az apró tüzecskét. Leereszkedtek a fáról, elkezdtek vitázni, hogy ki menjen el a tűzért.

- Menjen a legidősebb, ő a legerősebb, ő hozza el leghamarább a tüzet - mondta az apjuk.

- Nem bánom - szólt a legidősebb, fogta a puskáját, és útnak eredt. Ment-ment egész álló nap a tűz irányában.

Egyszerre észrevette, hogy egy vasfazék hever az út szélén.

- Hát te hová igyekszel? - kérdezi a fazék.

- Tűzért megyek.

- Legjobb lesz, ha visszafordulsz, ne merészkedj oda - szólt a fazék. - Megéget a tűz.

- Sose félts te engem - válaszolta a vadász legidősebb fia, és indult tovább.

Útjába került egy ládafia.

- Hát te hová indulsz? - kérdezte a ládafia.

- Tűzért megyek.

- Legjobb, ha visszatérsz, és nem folytatod utadat - szólt a ládafia. - Megéget a tűz.

- Sose félts te engem! Vigyázok én magamra - felelte a vadász legidősebb fia.

És ismét útnak eredt.

Nemsokára egy kisbaltát pillantott meg az útszélen.

- Hát te hová igyekszel? - kérdezte a kisbalta.

- Tűzért megyek.

- Jobb lesz, ha visszafordulsz - szólt a kisbalta. - Megéget a tűz.

- Sose félts te engem. Vigyázok magamra - felelte a vadász legidősebb fia.

És már indult is tovább.

Most meg egy gereblyébe ütközött.

- Hát te hová igyekszel? - kérdezte a gereblye.

- Tűzért megyek.

- Jobb lesz, ha szépen visszatérsz - szólt a gereblye. - Megéget a tűz.

- Sose félts te engem! Nem lesz nekem semmi bajom - vágott vissza a vadász legidősebb fia.

Azzal ment tovább.

Ment, mendegélt, és egyszerre csak megpillantott egy kunyhót. Ajtaja nyitva. A kemencében alig, alig pislogott a tűz. A házigazda nem volt otthon.

Az öreg vadász legidősebb fia munkához látott, fát vetett a tűzre, élesztgette.

S egyszerre csak valaki rikácsoló hangon rákiáltott:

- Mit csinálsz te itt?

Talpra ugrik a legény, nézi, hát előtte áll egy öregember: szakálla a földet súrolja, fogai, akár a kopjafák, úgy meredeznek, két keze, mint két nagy kampó. Ez bizony maga az erdei szellem! A fényes arcú Jag-Mort!

- Hát te mit csinálsz itt? - kérdezte újra Jag-Mort. - Hogy mertél a tüzemhez érni?

- El akartam vinni - szólt a vadász legidősebb fia.

- Láttad az úton heverő fazekat?

- Láttam.

- Láttad a ládafiát?

- Láttam.

- Utadba került a kisbalta?

- Utamba hát.

- A gereblyére is ráakadtál?

- Arra is.

- S mit mondtak neked?

- Azt mondták, térjek vissza.

- Miért nem engedelmeskedtél nekik? Tudod-e micsoda fazék az? - kérdezte Jag-Mort fogcsikorgatva.

- Mint bármely más fazék, amiben levest főznek - felelte a vadász legidősebb fia.

- Nem egészen - szólt Jag-Mort, az erdei ember. - És tudod-e, micsoda ládafia az?

- Olyan, mint a többi - felelte a legény. - Olyan, amiben lisztet tartanak.

- Nem, nem éppen - szólt Jag-Mort, az erdei ember. - Hát azt tudod-e, miféle kisbalta hevert az úton?

- Hogyne tudnám! Balta az balta. Arra való, hogy fát vágjunk vele - felelte a legény.

- Ó, te tudatlan! - szólt Jag-Mort, az erdei ember. - Hát azt tudod-e, micsoda gereblye az?

- Hogyne tudnám, tán még nem láttam gereblyét életemben?

- Semmit sem tudsz - szólt ekkor Jag-Mort, az erdei ember. - No én majd alaposan kioktatlak!

Ezzel megragadta a legényt, földhöz vágta, és ütötte, ahol érte.

Nagy keservesen sikerült csak a legénynek kiszabadulnia az erdei ember kezéből. Futott, menekült, nem nézett az se jobbra, se balra, a tűzről is egészen megfeledkezett.

Mire odaért apjához, öccseihez, alig volt benne élet.

- Hoztál-e tüzet? - kérdezte az apja.

- Dehogyis hoztam. Csaknem miszlikbe aprított az erdei szellem. - És fájdalmában görcsösen összehúzta magát, mint valami sündisznó.

Megharagudott erre a vadász, és középső fiát küldte tűzért.

Megint eltelt egy nap, és a középső fiú is tűz nélkül tért vissza, de bánta is ő a tüzet, mikor még beszélni se tudott a nagy fájdalomtól, annyira megtépázta az erdei ember.

A legfiatalabb csak nevetett a két póruljárt fiún.

- Micsoda vadászok vagytok? - kérdezte. - Megijedtek az erdei embertől? Láttátok volna el a baját amúgy istenigazából, aztán elhozhattátok volna a tüzet.

- Menj magad - vágták vissza a testvérei. - Majd megkapod te is a magadét.

- Tán azt hiszitek, hogy félek? - Tüstént indulok - szólt a legifjabbik.

Fogta a puskáját, meg a fejszéjét, és útnak eredt.

Ahogy megy az úton, megpillantja a fazekat.

- Hát te hova igyekszel? - kérdezi a fazék.

- Tűzért.

- Fordulj vissza, mert nagy veszedelem leselkedik rád.

- No, majd meglátjuk, ki húzza a rövidebbet - feleli az ifjú.

Azzal továbbáll.

Útjába akad a ládafia.

- Hát te hová igyekszel? - kérdezi tőle a ládafia.

- Tűzért.

- Térj vissza, ne menj oda, megéget a tűz.

- Hadd égessen, tán csak elbírok még azzal a kis tűzzel.

Hamarosan elébe kerül a kisbalta.

- Hát te hová igyekszel? - kérdi a legényt.

- Tűzért.

- Ne menj, térj vissza, különben nagy bajba keveredel.

- Tűz nélkül még nagyobb bajba keveredünk - felel a legény, és megy tovább.

Útjába akad a gereblye.

- Hát te hova igyekszel? - kérdi a legényt.

- Tűzért.

- Ne menj oda, mert keservesen megbánod - óvta a gereblye.

- Megszerzem a tüzet, aztán visszatérek - feleli a vadász legkisebb fia, és indul tovább.

Eljut a kunyhóig, belép, hát ott fekszik az erdei ember, a fényes arcú Jag-Mort. Feje az egyik sarokban, lába meg a másikban.

- Adjon Isten öregapám - szólt a legény -, adnál-e szállást éjszakára?

- Nem bánom, éjszakázz nálam. De tüzet azt nem adok, azért ugyan hiába jöttél. Láttad a fazekat az útszélen?

- Láttam - feleli az ifjú. Láttam a fazekat, a ládafiát, a kisbaltát, meg a gereblyét is.

- Tudod-e, micsoda fazék az? - kérdi Jag-Mort, az erdei ember. - Meg hogy micsoda ládafia, micsoda gereblye, micsoda kisbalta az?

- Hogyne tudnám - felelte a vadász legifjabbik fia. - A fazék a fejed, a ládafia a tested, a gereblye a kezed, a kisbalta meg a lábad. Ha nem engeded meg, hogy nálad éjszakázzam, szétverem a fejedet, összetöröm kezed-lábad, és egész testedet ízekre szaggatom.

- Látom már, hogy eszes legény vagy - szólt az erdei ember. - Mássz csak fel a kemencére, és mesélj nekem valamit. De a mesédben nem lehet ám semmi valóságos, mert különben összetöröm a csontodat.

- Jól van. Figyelj hát - mondta a legény -, de ha a szavamba vágsz, akkor én töröm össze a te csontodat.

- Áll az alku - szólt Jag-Mort, az erdei ember.

A vadász legkisebb fia felmászott hát a kemencére, és mesélni kezdett.

- Egyszer elrepültem az égbe, három évig repültem, végre oda is értem. Hát az égben minden ember lábával felfelé jár. „Miért jártok tótágast állva?” - kérdeztem tőlük. - Erre így feleltek nekem: „Azért járunk tótágast állva, mert nem tudunk csizmát varrni, nincsen fonalunk.” Én meg így szóltam hozzájuk: „Adjátok csak ide a csizmákat, fonál nélkül is megvarrom őket. Mert az erdei embernek a haja erősebb a fonálnál.” Megparancsoltam, hogy szaggassák ki minden erdei ember haját. Hozzád is ezért jöttem.

Alighogy meghallotta ezt Jag-Mort, az erdei ember, mindkét kezével a fejéhez kapott, és kiabálni kezdett:

- Csakhogy azt nem engedem!

- Akár engeded, akár nem, ha kimondtam, megteszem - mondta a legény - hiszen így egyeztünk.

Kezét az erdei ember hajába süllyesztette, és nagy csomót kitépett belőle.

Az erdei ember nagyot nyögött fájdalmában. De a legény csak folytatta a mesét.

- Meg is varrtam nekik a csizmákat. Aztán elindultam sétálni az égben. Látom, hogy egy paraszt a szérűn lapáttal csépeli az árpát, és az árpából csak úgy repül kifelé a pelyva. Összeszedem a pelyvát, spárgát csavartam belőle, s nekiláttam, hogy hurokra fogjam a szellemeket. Előbb a vízitündéreket fogtam el, aztán maguktól jöttek az erdeiek. Nézd csak, már itt vannak a háznál.

Felpattant az erdei ember, és odaugrott az ajtóhoz.

- Miért csaptál be? - kérdezte. - Nincs itt senki!

- Hogyne csaptalak volna be, hiszen magad parancsoltad - szólt a vadász legkisebbik fia. És nagyot csapott puskája végével az erdei emberre.

Elcsendesedett erre az erdei ember, csak hüppögött, és az oldalát tapogatta.

De a legény újabb mesébe fogott.

- Elmentem egyszer vadászni. Elértem egy tóhoz, megálltam és elgondolkodtam. Hogy kerülhetnék át a túlsó partra? Egyszer csak látom, hogy az egyik fán sok légy üldögél. Összefogdostam őket, felfűztem egy szál cérnára, és megfogtam a cérna végét. A legyek felrepültek, engem is felemeltek. Már el is jutottunk a tó közepéig, akkor meg elszakadt a cérna. Beleestem a tóba, kis híja, hogy bele nem fulladtam. Igen ám de a tavon kacsák úszkáltak. Megragadtam egyiknek a lábát, az meg szépen kihúzott a partra. Ott álltam megint a parton, nem tudtam, mitévő legyek. Tüzem nem volt, nem volt hol megszárítkoznom, megmelegednem. Körülnéztem, látom, jön egy medve. Felemeltem a puskámat, célba vettem, mire a medve így szólt: „Ne lőj le, inkább mondd meg, mire van szükséged?” Leengedtem a puskát, és így szóltam: „Rakj tüzet, borzongok.” A medve meg így felelt: „Hogy tudnék tüzet rakni? Nincs mivel. De ha akarod, ülj a hátamra, és elviszlek oda, ahol tűzre akadsz.” Ráültem a medvére, és vitt a hátán erdőn, mocsáron át, folyókon át, és elhozott ide. Te meg nem akarsz tüzet adni.

- Hé, dörmögő! - kiáltott ki a legény az ablakon. - Gyere be, szaggasd szét az erdei embert!

Az erdei ember félelmében reszketni kezdett, mint a nyárfalevél.

- Vidd el, amire szükséged van, csak rám ne hozd a medvét.

- Nem úgy van az - felelte a legény. - Csak szaggasson szét, mert nem adtál tüzet az embereknek.

És újra kikiáltott az ablakon:

- Dörmögő, gyere már be!

- Jaj, ne engedd be a medvét - siránkozott az erdei ember. - Mindenemet neked adom, csak be ne bocsásd. Itt van, vidd el a tűzkövet meg a kovát. Ha kovával ráversz a tűzkőre, mindjárt szikrát pattant. Vidd ezt a vadásztarisznyát is, tele van söréttel, és akármennyit használsz is belőle, ki nem fogy sohasem. Vidd el a puskámat is! Mindent elvihetsz, csak az életemet hagyd meg!

- Nem, amíg vissza nem adod a két bátyám egészségét. Az egyik a derekát fogja, a másik az oldalát, megnyomorítottad őket egész életükre.

- Jól van, adok neked a mindent gyógyító balzsamból, az majd visszaadja az egészségüket.

A vadász legkisebb fia zsebébe dugta a tűzkövet meg a kovát, vállára akasztotta az erdei ember puskáját, hátára vetette a sörétes tarisznyát, inge alá rejtette a mindent gyógyító balzsamot. Utoljára Jag-Mort még gyógyító füveket is adott neki.

- Vidd csak, vidd - mondta -, még hasznodra válik.

Aztán elbúcsúztak, és a legény útnak indult.

Amint meglátták a testvérei, így nyögdécseltek:

- No, hol a tűz? Nem látjuk sehol!

- Itt van ni, jól elrejtettem - felelte a legifjabbik testvér, és előszedte a kovát.

Rácsapott a vasdarabbal, hullt a szikra, mint az eső.

Az apa meg a testvérek nem akartak hinni a szemüknek.

- Add csak ide, hadd próbáljuk ki!

- Hát miért ne próbálhatnátok ki, használjátok egészséggel - szólt a legifjabbik, s a testvéreihez fordult. - Mutasd csak a derekadat, te meg az oldaladat, hadd vizsgálom meg a lábatokat.

Ezzel előszedte inge alól a mindent gyógyító balzsamot, és bedörzsölte vele a fájó részeket.

Egyszeriben meggyógyult, kiegyenesedett mind a két legény. Nagy hálálkodás közepette ölelték, csókolták az öccsüket.

- Máskor okosabbak legyetek! Járjatok túl annak az eszén, aki bántani akar benneteket.

Azután hatalmas tüzet raktak, húst sütöttek, ettek, ittak, megmelegedtek, megszárítkoztak, és gazdag zsákmánnyal tértek haza.

Azóta nincs semmije az erdei embernek, a fényes arcú Jag-Mortnak, nincs neki se tüze, se puskája, se tarisznyája. Azóta nincs hatalma se, hogy ártson az embereknek, hiába ijesztgeti őket.


Előző oldal: A csodatevő daráló « » Következő oldal: Hogyan került a Holdba a vízhordó leány?