Finnugor népek meséi/Mordvin mesék/A két árva meg a jóságos tehén
Élt egyszer egy ember meg egy asszony. Két gyerekük volt, egy leány meg egy fiú. Az anya meghalt, az apa magára maradt két gyermekével. Tanácstalan volt, nem tudta, mihez kezdjen velük. Széjjelnézett a környéken, feleséget keresett magának. Járt erre is, járt arra is, de senki sem akart a felesége lenni. Végül a Jaga-Baba boszorkány lányába botlott, aki feleségül ment hozzá, de szörnyszülött lányait is magával vitte. Ezek különös teremtmények voltak. A legidősebbnek egy szeme volt, a másodiknak kettő, a harmadiknak három, a negyediknek négy, az ötödiknek öt, a hatodiknak hat és a hetediknek hét.
Jaga-Baba lánya gyötörte, éheztette férje gyerekeit. Hiába volt tehenük, a gyerekek nem kaptak a tehén tejéből.
A munkától bezzeg nem kímélte szegényeket!
- Takarítsátok ki az istállót! - kiáltott rájuk. Mentek a gyerekek, összegereblyézték az almot a tehén alatt, s közben sírtak-ríttak nagy keservesen.
Kérdi az öreg tehén tőlük:
- Miért sírtok, kis árvák?
- Éhesek vagyunk, a mostohánk nem ad enni.
A jó öreg jószág megsajnálta a gyerekeket, és így szólt:
- Egyikőtök álljon egyik oldalamra, másikotok a másik oldalamra, és szopjatok tejet a tőgyemből!
A gyerekek így is tettek, és jóllaktak.
Attól fogva, hogy naponta itták a jó tejecskét, hízni, gömbölyödni kezdtek. Jaga-Baba egyik lánya észrevette, hogy a gyerekek híznak, gömbölyödnek és vidámak. A tehén meg alig ad tejet. Kitalálta, hogy a gyerekek elszívják a tejet. Megparancsolta hát a hétszemű lányának, menjen az istállóba a gyerekekkel, vigyázzon rájuk, nehogy eligyák előlük a tehén tejét.
A kétszemű ki is ment az istállóba. De ekkor a kislány így szólt hozzá:
- Gyere csak ide, testvérkém, hadd nézzelek meg, hadd simogassam a hajad.
A hétszemű, mit sem sejtve, a lány ölébe hajtotta fejét, mire a kislány énekelni kezdett.
Az énektől elálmosodott a hétszemű, sorra lehunyta mind a hét szemét és elaludt.
Ekkor a gyerekek a tehén mellé osontak, gyorsan ittak a tejből, majd munkához láttak, s kitakarították az istállót. Eközben felébredt a hétszemű, és együtt mentek be a házba.
Kérdi a hétszeműt az anyja:
- Mit láttál?
- Semmit sem láttam, nem szívták el a tehén tejét.
Ekkor Jaga-Baba lánya kiment fejni. De hiába, a tehén nem adott tejet. Összeszidta a hétszemű lányát:
- A tehénnek most sincs teje!
Másnap a hatszeműt küldte ki, azt is elaltatta a kislány énekszóval, az ötszeműt álomba ringatta, a négyszeműt álomba bűvölte, a háromszeműt elszenderítette, a kétszeműt is elcsicsijgatta.
Megharagudott erre a mostoha, s a hetedik napon az egyszeműt küldte:
- Hallod-e, te egyszemű! Ha nem kapod rajta ezeket a kis tolvajokat, elűzlek a háztól.
Az egyszeműnek csak egy szeme volt, de az jó nagy és éles tekintetű.
A gyerekek őt is álomba akarták ringatni, de az egyszemű nem hagyta magát rászedni. A kis árvák éhesek lettek, már oly éhesek voltak, hogy istállót takarítani sem volt erejük. Titokban az egyszemű mögé lopózkodtak, és csendesen énekelni kezdtek.
Hiába volt az egyszemű egy szál szeme olyan, akár a hajnali csillag, mégis lecsukódott, csak a sarka maradt egy kicsit nyitva. Ekkor az árvák gyorsan a tehénhez settenkedtek tejet inni. Igen ám, de az egyszemű szeme sarkából észrevette őket, fölpattant, és anyjához szaladt:
- Tolvajok, tolvajok, anyám, megvannak a tolvajok, szopják a tehén tejét!
Szörnyen megharagudott erre Jaga-Baba boszorkány lánya.
Éppen ekkor jött haza az ura az erdőből. Rátámadt az asszony:
- Most már tudom, hogy csak a te gyerekeid kedvéért tartod a tehenet! Az én leányaim meg éheznek. Add el a tehenet, úgyis öreg már, de ha nem adod el, pusztítsd el a gyerekeidet.
Az apa úgy gondolta, sokkal jobb lesz, ha a tehenet öli meg, semmint a gyerekeit. Kért egy kötelet Jaga-Baba lányától, de az asszony így felelt:
- Gyerekeid szívták el a tehén tejét, most aztán sodorják ők maguk a kötelet. Még háncsot sem adok nekik, se kendert, szerezzenek maguknak.
Erre az apa kiküldte két gyerekét háncsot keresni. A gyerekek kimentek, kerestek háncsot erre is, arra is, mindenütt kerestek nagy zokogás közepette. Kérdi tőlük a tehén:
- Miért sírtok, gyerekek?
A gyerekek elmesélték a tehénnek, hogy apjuk el akarja veszejteni őket a mostoha parancsára. Most háncsot keresnek, kötelet kell sodorniok, hogy azzal kösse meg apjuk a tehenet.
- Ne sírjatok gyerekek, inkább figyeljetek a szavamra. Ne friss háncsból, hanem régiből sodorjátok a kötelet. Amikor apátok majd le akar szúrni, nekirugaszkodom, a rothadt, avitt háncskötél elszakad, ti meg ugorjatok a hátamra, és megszökünk. De egy lapos követ, egy darab szappant meg egy orsót is hozzatok magatokkal.
Úgy is történt, amint a jóságos tehén tanácsolta. Az apa megfente a kést, le akarta szúrni a tehenet, de a tehén úgy tett, mintha megijedt volna, hátrahőkölt, a kötél elszakadt, s a tehén huss, be az erdőbe, hátán a két gyerek.
Jaga-Baba lánya rémülten futott anyjához, segítséget kért tőle. Ketten üldözőbe vették a tehenet, már-már el is érték. Ekkor a tehén ledobatta az orsót. Az orsó sűrű erdővé változott, olyan sűrűvé, hogy még a kígyó se bírt átkúszni rajta. Nekifeküdt Jaga-Baba az erdőnek, fogával tépte ki a fákat, ösvényt vágott benne. Az ösvényen Jaga-Baba meg a lánya átjutott az erdőn.
Eközben a tehén jó messzire vitte a két gyereket. De Jaga-Baba és a lánya már-már beérte őket. Ekkor megparancsolta a tehén:
- Dobjátok le a lapos követ!
A lapos kő óriási heggyé változott. Akkorára, hogy közönséges halandó sem bírta megmászni. De Jaga-Baba meg a lánya lépcsőt vésett az oldalába, felmentek a lépcsőn, hogy tovább üldözzék a tehenet meg a gyerekeket.
Ekkor megparancsolta a tehén:
- Dobjátok el a szappant.
A kislány eldobta a szappant, szappanhegy támadt belőle, a szappanhegyre rázúdult az eső, és a hegy olyan csúszóssá vált, hogy még Jaga-Baba sem tudott fölmászni rá. Mit volt mit tenni, hazatért a lányával együtt.
Az öreg tehén vitte tovább az árvákat. Előttük sűrűsödött egy sötét erdő. Ez volt a vaserdő, ahol minden ág végén vasgomb feketéllett. A tehén megtiltotta, hogy a vasgombokból szakítsanak, de a gyerekek nem állták meg, és három-három gombot leszakítottak, gondolván, hogy jó lesz a ruhájukra. Hamarosan a rézerdőbe értek, a gyerekek itt sem törődtek a tehén tilalmával, négy-négy gombot szakítottak le. Ekkor elkerültek az ezüsterdőbe, ahol a tilalom ellenére öt-öt gombot téptek le maguknak.
Szép tisztásra jutottak, kis házat is találtak, növény szárán állott, indák árnyékolták.
- Ebben a házban fogunk lakni. Én most kicsit elmegyek legelni, hogy legyen majd tejünk s vajunk, megyek a patakhoz hideg vizet inni. Bú és szomorúság erre nem lakozik, jó sorban élünk majd.
Csakugyan jól éltek, tejben-vajban fürödtek az árvák vagy egy hónapon át. Alig köszöntött be a második hónap, amikor egy ezüstbika jelent meg az ablak alatt. Nagy bőgve kérdezte:
- Hallod-e te tehén, itthon vagy-e már?
Az árvák nagyon megijedtek, síró hangon felelték:
- Nincs itthon.
- Hol van?
- Elment legelészni, tiszta vizet inni, mocsári bogyót enni, hogy nekünk tejet s vajat adhasson.
- Mondjátok meg neki - bőgte a bika -, jöjjön holnap az ezüsterdőbe, az ezüstszérűre, velem viadalra. Gyerekei ezüstgombokat loptak az erdőből.
Hazajött a tehén, sírt-rítt a két árva.
- Miért sírtok?
- Jött egy bika az ablakhoz. Homloka ragyogott, háta ragyogott. Párviadalra hívott téged az ezüstszérűre.
Megszidta a tehén a gyerekeket:
- Nem megmondtam, ne lopjatok ezüstgombokat! Most miattatok kell megmérkőzni az ezüstbikával.
Meg is mérkőzött másnap az ezüstbikával, le is győzte egy-kettőre.
Hazatért a tehén, megvigasztalta a síró árvákat. Másnap megint elment legelészni, mocsári bogyót enni, hideg vizet inni, hogy vajat adhasson a gyerekeknek.
Alighogy elment hazulról, vadul felbődült a rézbika az ablak alatt.
- Itthon vagy-e, tehén?
A gyerekek nagyon megijedtek, síró hangon felelték:
- Nincs itthon.
- Hol van?
- Elment legelészni, tiszta vizet inni, mocsári bogyót enni, hogy nekünk tejet s vajat adhasson.
- Mondjátok meg neki - bőgte a bika -, jöjjön holnap a rézerdőbe, a rézszérűre, hogy megvívjunk. Gyerekei rézgombokat loptak a rézerdőben.
Hazajött az öreg tehén, sírtak-ríttak az árvák.
- Miért sírtok?
- Megint jött egy bika az ablak alá, párviadalra hívott téged a rézszérűre.
- Nem megmondtam, hogy ne szakítsatok rézgombot a rézerdőben? Most miattatok megmérkőzhetek a rézbikával!
Elment másnap a rézszérűre, megvítt a rézbikával, le is győzte hamarosan.
Hazatért a tehén, megvigasztalta a síró árvákat. Másnap megint elment legelészni, mocsári bogyót enni, hideg vizet inni, hogy vajat s tejet adhasson a gyerekeknek.
Ekkor egy parányi kis bika jelent meg a házikó ablaka alatt. Vékony hangon nyarvogta:
- Itthon vagy-e, tehén?
A gyerekek kinéztek az ablakon, majd megpukkadtak nevettükben, mikor a satnya kis bikát megpillantották. De a csenevész kis bika csak elmondta bátran a kihívást:
- Mondjátok meg a tehénnek, jöjjön el holnap a vasszérűre, mérkőzzön meg velem. Gyerekei vasgombokat loptak az erdőmben.
Amikor a tehén hazatért, a gyerekek nevetve elmesélték, hogy erre járt egy pöttömnyi bika, és párviadalra hívta ki a vasszérűre. De bizony a tehén komoran felelte:
- Hiába nevettek! Elbántam az ezüstbikával, a rézbikával, de ezt a kis vasbikát nem tudom legyőzni.
Keserves sírásra fakadtak erre az árvák.
Másnap hajnalban a tehén búcsút vett a gyerekektől.
- Vigyázzatok magatokra, most már elég nagyok vagytok, hogy a saját lábatokon megálljatok.
Hamarosan megmérkőztek. Előbb a tehén döfte oldalba a vasbikát, de aztán a vasbika úgy felöklelte a tehenet, hogy összetört szegénynek minden csontja.
Az árvák magukra maradtak az erdei tisztáson. Nem hozott már nékik tejet s vajat a jóságos tehén, eljártak hát halászni, bogyót gyűjteni, földjüket művelték fáradságos munkával. Később apjukat is elhozták, és együtt éltek békén hárman.