Heraldikai lexikon/Családi krónika

Névváltozatok:
napló, emlékkönyv

de: Stammbuch, Album
Rövidítések

Családi krónika, a leszármazás, a születések, halálozások, házasságok stb. feljegyzése a családon belül. Főleg a családi biblia végén az üres lapokat töltötték be ezen adatokkal. Ez a szokás nemcsak a nemességnél és a polgárságnál, hanem a parasztságnál is dívott. Egyes nemesi családok krónikái fontos genealógiai (néha heraldikai) forrásként szolgálnak. Ilyen pl. az alsólindvai Bánffyak, a Cilleiek, a Hallerek, a Nábrádyak, a Moysok, a Fuggerek stb. család krónikája. III. Frangepán István 1544-ben egy genealógiai jegyzetet írt. Az efféle kéziratos genealógiai jegyzékek meglehetősen gyakoriak voltak. A egyes nemesi családok tagjai könyv alakban is megírták családjuk történetét, mely genealógiai műként is felfogható. Sokszor foglalkozik a család környezetével: a rokonokkal, barárokkal, ismerősökkel is. Ez a fajta elfoglaltság meglehetősen népszerű időtöltés volt. Így például 1643-ban Péchy György megírta családja rövid emlékiratát. 1743-ban Moys Tamás megírta családja történetét, Mivel ezek elsődleges források, sok értékes családtörténeti adatot tartalmaznak, a szemléletük viszont szinte mindig elfogult a családdal szemben (pl. a család fényének emelése miatt sok a megalapozatlan nézet a család eredetével kapcsolatban) ezért ebből a szempontból alapos forráskritikának kell őket alávetni. A krónika vezetését idővel egyes intézmények is átvették, mint pl. a falvak, az iskolák, a sportegyesületek és a vállalatok. A szocializmus alatt szinte minden falunak és iskolának volt saját krónikája.

A 16. században a főúri családokban a családfa vázlatos lejegyzésére ún. emlékkönyveket használtak, melyekben gyakran vannak címerek is, majd a 19. században ez különféle személyektől származó bejegyzések megtételére szolgált. Manapság az emlékköny olyan diák- és gyermekköny, melybe az osztálytársak emlékül bizonyos bejegyzéseket tesznek, az iskola befejezésekor.

Németországban a családi krónikák valószínúleg a tornakönyvekből, családi- vagy nemzetségi könyvekből erednek. Eredetileg csak a fejedelmek és lovagok vezették, később a tudósok, polgárok és egyetemi hallgatók is átvették ezt a szokást. Fénykora a 16-17. század volt.