Heraldikai lexikon/Egyházi nemesek
Egyházi nemesek, függő helyzetű nemesek, akik uruk fegyveres szogálatában álltak. Nem teljes jogú adománybirtokot, hanem szolgálati feltételekhez között földbirtokot (preadium) kaptak. Háromféle prédiálist különböztethetünk meg: királyi várban, egyházi és világi uradalmon élők.
Névváltozatok:
prædialis: egyházi nemes ember (Pápai/Bod 671.), prediális nemesek, prédiálisok
la: praediales, nobiles ecclesiastici
Rövidítések
A királyi prédiálisok, más eredetű harcosokkal kiegészülve, a várjobbágyok előkelőbb rétegéből alakultak ki Szlavóniában. A vérségi közösségekben élő szláv lakosságot a magyar uralom alatt bekényszerítették a vármegyei szervezetbe, miután területüket királyi birtokká nyilvánították. A királyi prédiálisok eredetét a hagyomány Kálmán király idejére teszi, de a „szentkirály jobbágyai” az oklevelekben csak 1224-ben tűnik fel. 1265-ben a király a rovistyei 60 szabad prédiális közül 25 kiválasztását engedélyezi, akiket felment a várispán hatósága alól. Ekkoriban a királyi prédiálisok nagy része még a várjobbágy és officiálisa hatalma alatt állt. A régi várjobbágyság azonban hamarosan teljes egészében prédiális nemessé vált. Horvátországban és Szlavóniában „a vár nemes jobbágya”, a „várnemes” és a „prédiális nemes” egymás szinonímája lett. A 13. század közepén a horvát-szlavón prédiális nemesek nagy része már nem függött a várispántól és bekerült a horvát vagy szlavón országos magyar nemességbe. Sokan kerültek magánföldesúri uralom alá, és a prédiális nemesség intézményét később a magyar familiaritás szabadabb rendszere szorította vissza, melyben annak tagjai könnyebben válhattak országos nemessé.
A főurak familiárisai, conditionarius (feltételes) nemeseinek többsége, a várnemesek vagy prédiálisták a 15. század végére királyi adományok révén országos nemes lett. Azok a prédiálisok, akik magánhatalom alatt maradtak, átvették a nemesi önkormányzat intézményeit, mint pl. a „túrmezei nemesség”. Általában nem saját maguk művelték meg a földjüket, hanem szolganépek által.
A 11-12. századtól először a főpapok jutalmazták földbirtokkal katonáskodó vitézeiket, majd a főurak is követték a példát. Egyházi prédiális nemeseket nevezhetett ki pl. a prímás. Garamszentgyörgy és Verebély a prédiális nemesi székek központja volt az esztergomi érsekségben. Irataik (az 1620-1846 közti időből) a nyitraivánkai (Ivánka pri Nitre) területi levéltárban vannak elhelyezve. Az egyházi nemesek jogállása és gazdasági helyzete eltért a világi társaikétól. Adómentesek voltak, maguk választották a szolgabíráikat, akik az ún. prédiális székben ellátták a jogszolgáltatás feladatait, de a pédiumon kívül nemesi birtokot nem szerezhettek. Nem voltak valódi földesurak, jobbágyaik sem lehettek. A fegyveres szolgálat fejében az egyházi birtok egy részét használták, később örökölték. Az egyházi nemesség virágkorát Mohács előtt érte, az egyháznagyok bandériumaiban katonáskodtak. A főpapok a 16. századtól sok prédiális falut jobbágysorba süllyesztettek, kisebb részük a teljes jogú országos nemességbe jutott, kihasználva a reformációt és főként az erdélyi fejedelmi szekularizációt. A főpapok egy részének maradtak csak kis számú prédiális nemesei, egészen a 19. század közepéig. Privilegiális helyzetük akkor szűnt meg, amikor betagozták őket a vármegyei szervezetbe.