Heraldikai lexikon/Ex libris
Névváltozatok:
könyvjegy, könyvtárjel [1]
de: Bücherzeichen, Exlibris, Superexlibris
Rövidítések
Exlibris, vagy ex libris a magyar: könyveiből. Általában a könyv belső kemény borítójára vagy első lapjára ragasztott kisméretű grafika, mely megjelöli a tulajdonost annak nevével monogramjával és/vagy címerével, de másféle ábrát is tartalmazhat. Ezt a cédulát a tulajdonos az összes könyvébe beragasztja, miáltal teljes könyvtára saját exlibriseivel lesz ellátva. Az ex libris azt jelenti, hogy a könyv a tulajdonosa könyvtárából való. Elterjedése a könyvnyomtatás feltalálását követen vált lehetővé. Korábban a kódexek tulajdonosai általában a saját címerüket festtették rá annak lapjaira. Később a nyilvános könyvtárakban ezt a funkciót a könyvtári pecsétel látták el.
A supralibros vagy superexlibris a könyv fedelének külsejére helyezett tulajdonjegy. Lehet aranynyomatú, vaknyomatú vagy többszínű név, monogram vagy címer. Virágkoruk a 15-16. században volt. Istvánffy Miklós (1535-1605) alnádor könyveinek borítóját a családi címerével látta el. Könyvgyűjteményét a zágrábi jezsuitákra hagyta, ezek megszüntetése után könyvtára a pesti egyetem könyvtárába került. Franciaországban a supralibrisek készítésének művészete még a 19. század végén is rendkívüli módon dívott.
Az exlibris fontos forrása a könyvtártörténetnek és a bibliográfiának. Művészettörténeti jelentősége is van, mivel általában a legkiválóbb grafikusok készítették. A 16. században a könyv kötésének belső borítójára ragasztott fametszetes exlibrisek közül az elsők közé tartoztak Wolsey (1475-1530), angol bíboros és W. Pirckheimer könyvjegei. Az utóbbi exlibrisét állítólag Dürer készítette 1511-ben. A címeres exlibrisek használata a 16. század közepén terjedt el, virágkorát a 16-17. században érte el. Az exlibriseken ábrázolt címerek jelentősen hozzájárultak a címerelmélet fejlődéséhez, mivel a fa- vagy rézmetszeteket általában elsőrangú művészek készítették el. A 18. században a címertannal együtt itt is hanyatlás következett be.
Az exlibrisek használatának Magyarországon is nagy hagyományai vannak. A legrégibb Teilnkes János pozsonyi könyvgyűjtő 16. századi exlibrise. Szelepcsényi György prímás nemcsak használt exlibriseket, hanem fiatal korában maga is készített ilyeneket. A legnagyobb ex libris gyűjteménye gróf Leiningen Westerburg Károlynak volt.[2] A 19. század elejéig az exlibris, kevés kivétellel mindig cámeres volt, majd egyre több lett a jelképes exlibris, mely valamilyen szimbolikus jelenetet ábrázol. Lehet rézkarc, litográfia, fametszet vagy más sokszorosítási módszerrel is készülhet. A Magyar Exlibris Gyűjtők és Grafikabarátok Egyesületét Lyka Károly, Arady Kálmán és mások 1932-ben alapították meg, mely 1944-ig működött Budapesten, Debrecenben és Szegeden is. A budapesti (Kisgrafika) és debreceni egyesület saját szakfolyóiratot is kiadott.
Irodalom
szerkesztésVarjú elemér: Magyar könyvgyűjtők exlibrisei. Magyar Könyvszemle, 1895
Siklossy L.: L'exlibris en Hongrie et étranger – Az ex-libris Magyarországon és külföldön. In: A Gyűjtő. Budapest, 1913
Kis magyar exlibris-bibliografia. Könyvtári Szemle, 1934
Pittmanné Mikó Ildikó: Egy hobby a sok közül: az ex libris gyűjtése. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények. Szombathely, 2001/2.