Heraldikai lexikon/Főnemesség

Főnemesség, a nemesség legfelső rétege. Szűkebb fogalom az arisztrokráciánál, mert nem tartoznak bele az egyházi főméltóságok, akik között egyébként számos főnemesi származású személy is volt. A főnemesi címerek a köznemesi vagy akár a városi címereknél rendszerint bonyolultabbak. A legtöbb főnemesi család egyszerű címer helyett osztott címert használ. A házasságkötéskor gyakoriak az egyesített címerek. A főnemesi rangokat megfelelő rangkoronákkal jelzik. A pajzs fölött nagyon gyakran több sisak is van rajta külön-külön sisakdísszel. A pajzstartók, valamint a címersátrak és címerpalástok használata szinte kizárólag a főnemesi címerekre korlátozódik.

Magyar főúr díszruhában. Bertelli rézmetszete 1563-ból

Névváltozatok:
arisztokrácia, felső nemesség, urak, főrendek, első főrendek (Apor 47.), öregrend asszonyok (Apor 39.), főasszonyok (Apor 39.), főfő urak (Nagy László: Erős 185.), „fő nemes emberekhez” [Kónyi J.: XIV. Kelemen 349: NSz.], főember 1557: „fő ember: primas” [KolGl.: NyF. 45. sz. 26.], főnem 1585: „generosus: Nemeos, feo nembeol való” [Cal. 451.] (TESz. I. 963.), herous: fö́ emberi, nagy úri (Pápai/Bod 303.)

de: hohen Adel

főúr 1531: „Ez wylagban nagy few wrak Es kyk ty wattok romayak... Im laſſatok akarattyat” [Érs. k. 481.], „Sok beolcz es tudos emberec vadnac az mi nemzeteunkben még az feo rendekenn is” [Decsi: SallC. Előb. 5: NySz.] (TESz. I. 963.)
Rövidítések

A főnemesi címek (báró, gróf, herceg) adományozása előtt született főnemesnek számított minden udvari tisztviselő és mágnás, azaz előkelő személy, akiket a magyar oklevelekben a különféle elnevezésekkel illetnek (barones, magnates, principes, maiores, nobiles primordiales, proceres, potiores proiceres, primores). A késői középkorban a főnemességet az ország igazi bárói (viri barones regni) alkották, akik a főpapokkal (praelati) együtt egy kiváltságos előkelő réteget alkottak. A 15. század közepétől feltűnnek a címadományozással kitüntetett örökös főnemesek is, akiket kezdetben címzetes báróknam (barones solo nomine) neveztek, szemben a „természetes bárók” (barones naturales) csoportjával. Az első grófi oklevelet V. Lászlótól Hunyadi János kapta 1453-ban, az első bárói oklevelet 1506-ban Podmaniczky János kapta II. Ulászlótól, Erdélyben Báthory István 1582-ben Wesselényi Ferencnek adott bárói oklevelet. Az első primori oklevelet János Zsigmond fejedelem 1569-ben adományozta bágyoni Balogh Simonnak és rokonainak. A primorok nem tartoztak a főrendek közé. A magyar Szent Korona területén örökölhető főnemesi címek rendszere (báró, gróf, primor) a 16. században alakult ki. A főnemesek címzése méltóságos volt. A magyar hercegi rang főméltóságú megszólítással a 19. században jött létre. Az erdélyi országgyűlés nem volt két táblára osztva, így ott az erdélyi grófi, bárói és székely primori családok összes tagját továbbra is váltakozva főrendnek és főnemesnek nevezték.

Az 1608. I. tc. a felső táblán való ülésezés kiváltságát a főnemességre korlátozta. Ettől kezdve a személyre szóló törvényhozói jog sokáig együtt járt minden főnemesi címadományozással, illetve a külföldi címek magyarországi honfiúsításával. A főrendek törvényhozói jogállását a főrendiház átalakításáról szóló 1885. VII. tc. is elismerte, de ettől kezdve 1918-ig olyan főnemesi címeket is adományoztak, amelyekkel nem járt együtt az örökös főrendiházi tagság joga (ún. „papírbárók”). A főnemesi rang közjogi különállása a nemesség többi részétől a főrendiházi személyes megjelenés jogában nyilvánult meg, de máskülönben a magyar nemesség jogilag egyenlő volt. Magyarországon a főnemesek a köznemesektől általában csak nagyobb vagyonukkal és főnemesi címükkel, valamint az országgyűlési képviseletük módja által különböztek.

A magyar főnemesség a bárói címmel kezdődött. Ezzel szemben Ausztriában a báró a legmagasabb köznemesi cím volt. Franciaországban nagyobb különbség volt a fő- és köznemesség között. A főnemesi címek viselői (princes, ducs, marquis, egyes comtes és vicomtes) a főnemesség, a többiek a köznemesség tagjai voltak. A német-római birodalomban a 10-12. században a miniszteriális rétegből kialakult csoportból lett a köznemesség (de: niederen Adel). Ezt követően a nemzetségi és hivatali nemesség (de: Geschlechter- und Dienst-Adel) szabad lovagsággá (freien Ritterstand) olvadt össze. Felettük állt a főnemesség (Hoch-Adel), a fejedelmek és grófok. Németországban lényegében csak az uralkodó (világi és egyházi) fejedelmek tartoztak a főnemességhez. A fejedelmi címek 1803-as mediatizációja során a fejedelmi családokat ún. régi és új családokra osztották. 1815 után egyes családoknak (pl. von Bismarck) fejedelmi címet (Fürst) is adományoztak, de ezek a köznbemességhez tartoztak, főnemesnek csak a szuverén fejedelmi családok számítottak. Itáliában a nemség hasonlóan épült fel, mint a német-római birodalomban. A majorátusi jog itt erősebb volt és a nemsséget csak a legidősebb fiú örökölte. Nemességet a pápa is adományozott, a bíborosok pedig automatikusan rendelkeztek nemesi címmel. Spanyolországban a főnemességhez tartoztak a grandok, akik három osztályra oszlottak. A köznemesek, a hidalgók (Higos d'algo 'valaki fiai') száma igen nagy volt. Mindenkt hidalgónak nevezhette magát, aki nem űzött valamilyen kézműves munkát. Angliában a peereket, a főnemesség összességét a Lord vagy a Baron címmel jelölték. A Baron cím, melyet a normannok vittek be 1066-ban, a korona egyes hűbérurait jelölte. 1440-től volt használatban a Viscount cím, általában a bárók rangemeléseként. Később a baronátussal együtt adományozták, ma anélkül is. Az earl hivatal eredetileg egy bizonyos partvonal birtoklásával volt összekötve, később a bárói rang első osztálya volt, grófi hivatal nélkül, de rendszerint nagy földbirtokkal. A márki eredetileg a skót és walesi határ menti grófokat jelölte. 1386 óta oklevélben adományozott főnemsi cím lett. A hercegi rangot 1337-ben vezették be. A magyarhoz vagy némethez hasonló köznemesség nem létezett. A legalacsonyabb nemesi rang a baronet és a knight volt, akik lényegében a főnemesség tagjai. Alattuk álltak az esquire cím viselői, a nemsi családok fiatalbb férfitagjai, akinek volt címerük, de nem volt címük, sem magasabb udvari tisztségük, de volt tiszti rangjuk, jogi vagy orvosi doktorátusuk vagy a Royal Academy tagjai voltak. Hollandiában és Belgiumban a nemesség csak egy osztályból állt (grófok, bárók, lovagok). Dániában a nemesség jogait 1848-ban nagyrészt eltörölték, Norvégiában 1814-ben szüntettékmeg a nemességet, annak ellenére, hogy mindkét ország mindmáig monarchia. Svédországban eredetileg nem volt különbség a fő- és köznemesség között, míg XIV. Erik (1560-1577) a koronázásakor grófokat és bárókat nem nevezett ki. A svéd nemesség három rendre oszlott: úri (herrar, grófok és bárók), lovagi (riddare: olyan családok, melyek igazolni tudták, hogy valamelyik ősük birodalmi tanácsosi címmel rendelkezett) és swenner (titulus nélküli egyszerű nemesek). Svájcban a Habsburg uralok megszűnése után a némethez hasonló nemesi réteg alakult ki, mely később egyfajta patríciusi csoporttá alakult át. Lengyelországban nem volt jogi különbség a fő- és köznemesség között. A hercegi és grófi címeket külföldi dinasztiák adományozták és nem járt együtt semmilyen előjoggal. Oroszországban a nemesség eredetileg a földtulajdonhoz kapcsolódott. Nagy Péter cár (1689-1725) ezt a régi nemességet mesterséges rangosztályok bevezetésével szüntette meg, melyben minden rendi kiváltság a szolgálati viszonnyal volt összekapcsolva. A magasabb rangosztályok örökletesek voltak, az alacsonyabban személyi nemességgel jártak. A személyes nemességhez tartoztak az orosz rendjelek birtokosai, valamint minden civil hivatalnok és tiszti rangfokozattal rendelekző személy.