Heraldikai lexikon/Ló
Névváltozatok: vezeték ([1666.] Szendrei 1905. 124.[1])
equus, equiferus: vad-ló (Pápai/Bod 237.), equus ſpectabilis actu (Ovid[ius]): szép maga viſelésǘ paripa (uo. 14.), admiſſarius equus: mén-ló, admiſura: fajzásra való öſzve-botsátások a' lovaknak, admittere equum: a' lovat ſzájára botsátani, admittere marem feminæ: hímet nöstényhez botsátani (uo. 20.), Catadromus: Ló futtató hely (uo. 100.), celetes: futtatni való hátas lovak (uo. 104.), equus primus certamine: legtanúltabb ló (uo. 106.), tenax equus (Liv[ius]): nehezen tanítható ló (Pápai/Bod 610.), tolutarius equus: poroſzkáló, vagy irámló ló (uo. 618.), ambigenus, ambigenus equus: a' melly lóra kétfelöl egy-egy bárányt kötnek (uo. 41.), animoſus equus: jó bátor ló (uo. 48.), locus aptus equorum: jó ló állás (uo. 56.), ardens equus: serény ló (uo. 60.), armaturæ duplices: két lóra való kéſzület fizetés, armiger equus: fegyveres ló (uo. 62.), attribuere alicui equum: lóva' gondviselését valakire bizni (uo. 72.), caballus: ló, mén-ló (uo. 87.), cantherinus: herélt lóhoz való (uo. 95.), Capulus: Szent Mihály lova (uo. 97.), catadromus: ló futtató hely (uo. 100.), celes: hajó neme, sebes iramló ló, celetes: futtatni való hátas lovak, celetizontes: lovakot futtatók (uo. 104.), chamus: ló ſzájára vetö́ vas kosár, hogy ne harapjon (uo. 108.), congreſſus equo: lovon ütközött-meg (uo. 147.), domitor: szeléditö́, domitor equorum: ló tanító (uo. 220.), equus emiſsarius: mén-ló (uo. 233.), equaria: ménes, equile: ló-istálló, equimentum: ló-bér, bika-bér, mén-lóért-való bér, midö́n a' kabalára botsáttatik, equina cauda: ló-fark, equiria: lovas játél vólt Rómában, equiſo: lóval-bánó, lováſz, eqiutabilis: lovagolható, locus equitabilis: jó ló-futtató mezö́, equitatio: lovaglás, nyargalás, equitum: sereg ló, ménes, intractatus novus: tanúlatlan ló (uo. 237.), intractatus equus (Cic[ero]): vad ló, déltzeg ló (uo. 352.), lacertoſus equus: erö́s ló (uo. 361.), albis maculis bicolor equus: tarka ló, equus maculoſus: babos ló (uo. 380.), sonipes: gyors lábú paripa, szaporán lépö́ ló (uo. 572.), equalitium, equi equatiales, equi gregales, equatium: ménes, equus funebris: temetéſi pompára ö́ltöztetett ló (uo. 666.)
A magyar lovak dícsérete
Nemes és nemzetes finthai Darholtz Kristóf úrnak ajánlva.
Máró a szúnyogról írhatott verseket,
Béka-egér harcról Homéros zenghetett;
híresajkú költőt tudok akárhányat,
egyiknek se hitvány az oktalan állat,
együgyű lelkének költők dala hódol:
Mért ne szóljak én hát, Maecenás, a lóról?
Hiszen harcon s békén annyi hasznát vesszük,
értelem és erő, bátorság van bennük!
Királyok, nagyurak, kiké minden ország,
mind a ficánkodó lónak nyergét nyomják.
Ami tudni méltó róluk, íme zengem:
Dárholtznak múzsája, segíts hozzá engem
s add meg mindazt, ami munkámhoz szükséges.
Hiszen tied egy szép, tüzesvérű ménes!
Segíts meg és verset költök paripádra,
egész magyar földön, melynek nincsen párja.
Országos dolgokban, valamikép otthon
nem rágódhatik a magyar különb gondon,
mint hogy harci ménje egyre szaporodjon,
ezeknek hátára jó vitéz pattanjon.
Csikók, nyakukat még fel nem törte szerszám,
verőfényes réten legelnek ezerszám,
mígnem megnyergelve, vagy kocsiba fogva,
száguldoznak, ahol nincsen vége-hossza
halas Tisza mindkét partján a mezőknek.
Hol a véghetetlen rónaságok nőnek,
ahány a legelő, annyi a vad ménes.
Ezeknek számától városom is népes,
mivelhogy idejár a legtöbb lócsíszár.
Sok ugrándó csikó a falon kívül áll;
vásárra a csikós csapatostul hajtja. -
Sétaközben gyakran csodálkoztam rajta,
hogy a vásárlónak, amíg fékre fogja,
a zsenge csikókkal mennyi baja, gondja:
Levetik a lovast, rúd mellé nem állnak...
Milyen szilaj is tud lenni ilyen állat!
Vadul hánykolódik és a kantárt rágja,
míg megzabolázzák, habot túr a szája.
Virtusa próbája: Senkinek sem enged
szabadsága felett könnyű győzedelmet,
védelmében hullat nehéz verejtéket.
Lóban is meglátszik a magyar természet.
Gazdája példáján buzdul, derék állat:
Hiszen urai már sok éve csatáznak,
rettentő törököt dicsőséggel vágják,
nyakukra ne vesse szolgaságnak jármát.
Szembeszállnak haddal, a kezükben fegyver...
Ló is igyen dacol istránggal, nyereggel;
orrából tüzet fú, lovasát leveti,
ágaskodik, mígnem lankadnak erei
és már az erőszak, csettintés győz rajta,
büszke nyakát végre szolgaságnak adja.
Tűri lovas terhét, az istrángot húzza
és mikor a lovas véknyát sarkantyúzza,
ha azt a kis vasat oldalába mérték,
gyeplőrándításra emelgeti térdét.
Hej, a tanult állat be kényesen lépked!
Hát még ha céliránt versenyt száguld, nézzed!
Pompás az alakja, a szőre be fényes,
kurta, hegyes füle, a feje oly ékes.
Hosszú, szép a lába, keskenyedik szárig.
Szeme sötét ablak, mely színekben játszik:
Aesculapiusnak szentélyén a kígyó
ha bűvös fúvása tüzet háborító,
így váltotta ottan színét a tűz lángja.
Büszke nyakát a ló, ha szügyébe vágja,
félholdat ír torka, tarajosan félre,
baloldalra hajlik sürű, nagy sörénye.
Fara kurta, széles; izmos minden része,
szügyét a természet arányosra mérte.
Sötét és haragos színe arra mutat,
bátorszívű s harcon legelől nyér utat.
Térde kicsiny, kerek; kemény a patája;
egész udvar izmos tomporának tája.
A farka se rövid: mint róka uszálya,
vágtában magasan leng-lobog utána.
Óvatos macskaként tudja rakni lábát
könnyedén, magasra... Kérded gyorsaságát?
Versenyt fut a nyúllal, repül, mint a sólyom!
Bezzeg, a német ló hozzá képest ólom:
A járása lusta, a lovasát rázza...
Mi kell még? Ha hív a harcok trombitája,
elsőnek a magyar vágtat a csatába,
minden vizén áthat sebes paripája.
Elől mén a magyar, erdőn-mezőn nyergel,
elkésik a német a kövér ebekkel,
csata után jönni törökre nem restel.
Dulong a háború iszonyú tüzekkel.
Urával magyar ló vészbe bátran vágtat,
de mikor bölcsebbnek látszik adni hátat,
cselvetésből megfut, - ilyen okos állat! -
A német ló itt is nyomába se hághat.
Más a kövér spanyol lóról énekeljen,
gyönyörködjék más a lengyel egerekben:
Én csak magyar lóra szíjjazom a nyergem;
futása feltüzesít engem.
Maecenás, ilyen ló hordjon a csatában,
milyet kölcsönadtál nékem minapában,
Balog barátunknak házához nyargalván.
Pegazusnak mondja e lovat mindig szám.
Bellerophon maga, esküszöm, azt vélné,
hogyha szárnya volna, magáénak nézné.
Ezt a lovat, amely téged hordoz régen,
lesz rá módom bízvást, hogy jobban dícsérjem.
Ilyet maga a Föld szül csak jókedvében.
Híre-neve nőjjön költő énekében.
Bocatius János: Hungaridos Libri Poematum quinque ... accedunt Epistolae ad Bocatium ... Bártfa, 1599.[2]
(Geréb László fordítása)
(A magyar renaissance költői. Geréb László fordításában, bevezetőjével és jegyzeteivel. Budapest.[3])
Ló (equus, cheval, Pferd). A ló nagyon gyakori czímerkép. Állva, ágaskodva, vágtatva, lovassal, lovas nélkül, felnyergelve, nyergeletlenül stb. ábrázolják, a magyar czímerekben naturalistikusan, külföldön, különösen régebben, igen nagy fülekkel, úgy hogy bajos a szamártól (aninus, âne, Esel) megkülönböztetni. Ez utóbbit gyakran öszvérnek (mulus, mulet, Maulthier) nevezik a czímerleírók, valószinűleg azért, mert a szamárnak, közönségesen elfogadott értelme megszégyenítő. Pedig a heraldikában egyik állat olyan mint a másik s az oroszlán sem kölcsönöz nagyobb tekintélyt a czímernek, mint a szamár. bár. 138-9
II. Miksa király (1564-1576) 1569-ben lokachi Chawragh másként Prépostváry Bálint szatmári lovaskapitány részére 1569-ben kiadott nemesség megerősítő és címerbővítő oklevelében a ló „animal homini fidelissimum", vagyis „az emberhez leghívebb állat". A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára közel 2200 darabra rúgó eredeti címereslevél-gyűjteményét tekintve a leggyakoribb címerkép a kard (~ 38%), majd az oroszlán (~ 21%), a hármas halom (~ 15%), míg a ló gyakorisága ennél kisebb, de ezzel is a leggyakoribb címerképeink közé tartozik. A lószerű lények, de nem-lovak közül a pegazus gyakorisága ~ 0,2%, az egyszarvúé ~ 4%.
A késmárki várat a 16. század végén a Thökölyek szerezték meg, akik kedvelték a lovakat. Thököly Imre reneszánsz átalakításokat hajtott végre és a várhoz lovardát is épített, amelyben a lovak márványvájúból ettek és a falakon aranykeretű tükröket helyeztek el, hogy abban nézhessék magukat, ami a bátorságukat és erejüket volt hivatva növelni.
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Hadsimih%C3%A1l_c%C3%ADmer
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Lettlinger_c%C3%ADmer
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/L%C3%B3r%C3%A9v_c%C3%ADmere
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/M%C3%A9zged_c%C3%ADmere
https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/P%C3%A1nman_c%C3%ADmer
http://huszarok.nadasdymuzeum.hu/targy_.php?targy=116&fajta=3&keres=26
Veszprémy László http://docplayer.hu/40470305-A-hadtorteneti-intezet-es-muzeum-konyvtara-v-e-s-z-p-r-e-m-y-l-a-s-z-l-o-lovagvilag-magyarorszagon.html -- 155. skk