Két neves szegedi orgonaépítő/Kováts István szerszámleltára

Kováts István szegedi orgonaépítő műhelyének leltára

szerkesztés
30-dik Novemberbe 1830. Esztendőben Kompániában álotam Varga Vendel Ural és azon Idő punktban talált szerszámoknak fel jegyzése.
Öt Gyalu Pad, a’vagy Méhely vagyon a’melyek ugyan nem ujak, de még is minden hiba nélkül vagynak 10 Dang vassal együtt.
Három uj Slitzölö fürész
Három uj hoszára metző fürész a’vagy Erde szag.
Két kopot Hoszára metző fürész
Négy kopot Slitzölö fürész
Egy Sváfolo Fürész kopot
Egy két Súkos hoszaságu uj feder valami keveset meg vagyon kopva
Egy két Súkos hoszaságu uj feder valami keveset meg vagyon kopva
Szinte ilyen hoszaságu Uhr feder, enek az éle két helen bé vagyn repedve, és ez is kopot
Az edig emlitett fürészek mind Rámában vagynak foglalva
Ezen kívül vagyon még egy sváfolo fürésznek az Vasa vagy is az blattya a’mely az közepén ösze van forasztva egy olto fürész, vas Rámával kopot
Egy lukasztó fürész
Egy Klap Szog a’mely még keveset vagyon megkopva Rámával
Egy grotolo fürész fában foglalva
Két Dupla ropánt
Négy Dupla gyalu
Négy Ropánt
Négy Simitó
Négy Nagyábul valo
Egy fug bang a’vagy nagy eresztő gyalu
Két Fogas gyalu a’vagy tzan gyalu
Három gesinusz gyalu
Kető egyenes, egy pedig Srég
Két nút gyalu, egy sif gyalu
Négy Stab gyalu
Négy Kornisz gyalu
Egy Pletos Kornisz
Két git falsz gyalu
Két folsz gyalu
2 Blat bang
Öt dorob szint Stáb
Négy Holker gyalu
Egy grimt gyalu
Egy grat gyalu Mind vasal
Négy gyalu Padra való Stájer vésök mind öszve tészen hatvan darabot
Tizen hat Darab Englisz Véso az az egy gyalu Padra valo
Hét Nagy Holker vésö
Négy kis gér vésö
10 darab kopot Holker furuk tőkéjével együt
Hét szögezo furu tőkéjével együtt
Négy tőkéje
Három Rámája
Ismét két Rámája gombja és tőkéje nélkül
Négy Stáfen Tziger Három Nagy és egy kitsiny
Négy Nagy Kalapáts, és egy Közép szerü, és egy még kiseb vagyon, igy vagyon 6 darab mind öszve
Egy fürész fog Hajtó
Két Harapo fogo egy nagy és egy kiseb
és egy lapos Tüz fogo
Három Tzitling
Négy Nagy Snitzer és egy kis bür vágo Snitzer
Négy kopot fürész metző Reszelő
Nyoltz fa Ráspoly, három vagyon éles közte az töbi pedig kopot, és vagyon egy 4 colos kis Ráspoly
Egy tizenket Tzalos kopot Vas Reszelő
Két tizenegy colos kopot Vas Reszelő
Egy 6 clos kopot Vas Reszelő
Két 5 colos kopot Vas Reszelő
3 uj ár
6 Strájk Model
11 Vinkli hakni
6 Vinkli masz
1 Srég masz
1 gérmasz
2 furko
4 Szóf knekt
4 Szolga
6 Kál-Pakh
Egy Klápni
30 Darabkopot Szóf tzving
Ismét 12 darab uj szóf cving, 20 colos magoságu
Három Enyves Serpenyü egy kitsiny öntöt vagyon közte
Egy festék törö kü, az fölsö töröjével együt
Három szerszám Tartó Nagyob Három pedig kiseb
Két Eszterga Véső egyik halker a másik gér
Egy üvegesnek valo Kolom
Két vas Kopats
Egy bürözö téglázo vas
Sütögetö vas 16 Darab vagyon az leg vastagabbtol az leg vékonyabig
Kopot Kolom Három darab
Egy 10 fontos Kopot Szóf Stok
Két jelölö Gyalu vasal
Három pedig vas nélkül
Két simito és egy Nagyábul való Vas nélkül
Cin gyalu 5 darab vas nélkül
Két Szof metző, és egy furu vas nyélel egy pedig fa nyélel
Egy Mutátiohoz valo 8 lábnyi magasságu Sipokhoz való formák az lábakhoz valo formákal együtt
Három Darab Nut gyalu vas
12 Darab Rosz Gyalu Vasak három Szofos vagyon közte
Négy Darab Nagy Bognár furúk
Hét Darab Réz Stim horen
egy Réz Kavitur furú Maschina
egy nagy Réz Sték furú
egy kis Réz Sték furú
Két Drot Húzo Vas Lúkakal egyik vastag Drothoz valo az másik pedig nagyon vékony drotokhoz valo
Három darab fájin Szof Metzö egyiken vagyon 38 luk, az Másikon vagyon 22 luk (de el vagyon törve), egy vagyon 7 lukol
Két Stim Kobli
Egy Stim Kalapáts
Két fájin Kis harapo fogo
Három kis fájin lapos fogo egy csorba vagyon közte
Két Palérozo Atzel
Három Tzitling Atzel
Két cirkolom
Két kis fájin gömbölyü hegyes fogo
Két fájl Klöbel, a’vagy kis Sútu
Egy Demfunghoz valo lukaszto vas
Egy réz fúrú machina
Egy vas Pléh kementze 16 Sukos tsüvel együt
Egy farago balta
Két Kiszlad, egy 10 sukos, egy pedig 6 sukos
Két Zulag forte pianohoz és egy forma a’vagy profil
Három szolga nyeregel együtt
Egy cin öntö vas kanál
Kováts Istvány Örgona és Klavir Müvész



Varga VendelUrnak az Szerszámja, a’mely 30-dik November 1830 Esztendőben találtatot.
Egy Gyalu Pad uj és 4 egymás után következendő uj fürészek
Két eresztő Gyalu, egy dupla, az másik pedig eresztő
Egy dupla gyalu, simitó Nagyábul valo
Nagyzos zan gyalu
Három Geszinsz gyalu
Kető egenes és egy srég Két eresztő Gyalu, egy dupla, az másik pedig eresztő
Két Snitzer egy nagyob és egy kiseb
Két Slikt fájt 7 colos hoszu és egy fa Ráspol
Két Citling egyik uj, az másik kopot
Két Strájk model
Két Fúrú Ráma vasal és tőkéjével együtt
ismét két tőkéje
Három Gér Lénija és két egyenes
Két szöglet mérték
Két Nut Gyalu Kiseb és Nagyob vasal együt
Egy gyalu Gér faltozva
Egy Blat pang
Egy grat gyalu mind szofokra
18 darab Kelölö gyaluk vas nélkül
kés sif gyalu vasal
egy kerek talpu Dupla gyalu vasal
egy kerek talpu Dupla gyalu vasal
ismét két kis holker véső
18 kis Stráf cving és
13 darab Nagyobb és
4 darab Stráf knekt
egy fürész fog hajtogató
és egy Nagy Kalapáts
és egy kis harapo fogo
egy festék török ü 18 col Kvadrátban
Varga Vendel Asztalos Mester


***



◄--- Vissza a címlapra              A lap tetejére               ---►