Kertészet/Bagolylepkék/Óriás télibagoly

A lap mérete: 2339 bájt

Óriás télibagoly


Óriás télibagoly
Az óriás télibagoly (Orbona fragariae) a rovarok (Insecta) osztályának a lepkék (Lepidoptera) rendjéhez, ezen belül a bagolylepkefélék (Noctuidae) családjához tartozó faj.
Közép-Európától Kelet-Szibériáig, a Csendes-óceánig elterjedt faj. Kedveli az erdők szélét, az erdei réteket és a sziklás hegyoldalakat és lejtőket. Németországban Vörös Listán veszélyeztetett faj, a kihalás veszélye fenyegeti. Magyarországról eddig csak kevés lelőhelye ismert (a nyugati határszél néhány pontja, Kaposvár, Budai-hegység, az Északi-Középhegység egyes körzetei), mindenütt ritkaságszámba megy.
lepke: szárny-fesztávolsága: 54–62 mm, feltűnően nagy méretű. Az első szárnyak vöröses barnák. Viszonylag egyenes sárga vonal van a sötétebb belső részen, a külső szélén látható néhány sötét folt. A hátsó szárnyak sötétbarna alapszínűek néhány sötét folttal, sárga szegéllyel. A potroh is sárga színű széles fekete kereszt sávokkal.
hernyó: a fiatal hernyók zöldesek, a kifejlettek barnák.
nemzedék: augusztus végéig rajzik és hibernálja magát a következő évre májusig.
hernyók tápnövényei: általában szamócafélék, az útifű - ( Plantago), gyermekláncfű - (Taraxacum), Galium, Clematis, bükköny (Vicia), vagy a fűz (Salix), és a kökény (Prunus spinosa). A szakirodalomban leírtak már kannibalizmust is ennél a fajnál.
A Wikimédia Commons tartalmaz Óriás télibagoly témájú médiaállományokat.

Forrás: Óriás télibagoly

Homonnay Ferenc, Szentesi Árpád, Bürgés György:A növényvédelmi állattan kézikönyve Akadémiai Kiadó (Budapest), 1993. ISBN:963-05-5740-1 , A magyarországi molylepkék gyakorlati albuma], Növényvédelem 2005 különszám, Budapest: Agroinform. ISSN 0133-0839., Brian Hargreaves, Michael Chinery: Lepkék. Fürkész könyvek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987. ISSN 0237-4935


Kertészet Növényvédők Tünethatározó Növénybetegségek Rovarok Kártevők Szexferomon csapdák Munkanaptár Permetezési javaslat Permetezési napló Permetlé töménysége