Heraldikai lexikon/Lándzsa

(Lándzsa szócikkből átirányítva)

https://hu.wikibooks.org/wiki/C%C3%ADmerhat%C3%A1roz%C3%B3/Zele_c%C3%ADmer

Clito Vilmos (1102-1128), Flandria grófjának gyalogos lándzsása, egy 1840-ben szerkesztett francia kéziratból

Névváltozatok: hadi lándzsa (Szendrei János ArchÉrt. 1904. 191.[1]), lándsa (Nagy Géza ArchÉrt. 1910. 424.[2]), szárnyas lándzsa (Lovag ArchÉrt. 1990. 195.[3]), kopja, gerely, dárda, láncfa (TESz. II. 715.), cúca (TESz. I. 458.), dzsida (TESz. I. 700.), fa, öklelő fa, lanckenet fa, hasta, lancea, speer, lanze, pike (NySz. i. 731.); „Kardos Józsa fáját felveté, az terekben ő kopjáját eltöré.“ [Tinódi Sebestyén összes művei 1540-1556. (RMKT III.) 186.] (NySz. I. 731.); en: lance, de: Lanze, fr: lance; 1388: „Blasii dicti Zulchas“ [OklSz.] = cúca 'lándzsa' (TESz. I. 458.), ládnzsa 1384: „Cypeum vulgo pays dictum cum lancha“ [OklSz.] 'egy fajta szúró, hajító fegycer, Speer, Lanze' (TESz. II. 716.), telum amentatum: szíjjal tekert hajtó lántsa, amentum: szíj vagy ſinor, mellyel az el-lövö́ kopját vagy lántsát meg-tekerik (Pápai/Bod 42.), lancea: dárda, lántsa, lancearius: dárda-hordozó, dárdás (uo. 363.)

gerely: lancea, verutum, sparus, lanze, spiess, speer (NySz. I. 1082.); „Gerellyeuel kergety wala egy wadaz a wadakat.“ [Pesti Gábor: Aesopus Fabulái. Bécs 1536. 49.]; hajító gerely: tetum, wurfspiess; „Álgyúk, puskájok nem vólt nékiek, sok viadalhoz való szép szekerek, szépen ahoz valo hagyito gerellyék.“ [Huszti: Aen. 4.]; nyárs gerely: versina, spiess, „Belől vitézök embeorkeodének, nyárs-gerelyt igen meg hevítének.“ [RMKT III. 142., 172.] (NySz. I. 1082.); gerely 1395 k.: „cuspis: kerel“ [BesztSzj. 138.], 1405 k.. gerel [SchlSzj. 610.] 'hajító dárda, lándzsa' (TESz. I. 1050.)

dárda: pitum, hasta, lancea, bolis, speer, spiess, lanze (NySz. I. 484.), milling (TESz. II. 922.), tornadárda (Gudenus I. 104.); „A vitézec az harcznak kezdetit tselekszic keozelreol dárdáckal, deogenyeckel, lancz fáckal által vervén.“ [Comenius Jan. 149.] (NySz. I. 484.), „Hátúl mint a paraszt szokta hordani a dárdát.“ [Kisv. Adagia 470.] (NySz. I. 484.); vadász dárda: venabulum, jägerspiess. Medve-kés, vadász-dárda: culter vanatorius [PPBl.] (NySz. I. 484.); kopja fa: hastile, nyele vagy fája a dárdának [PFl.] (NySz. I. 739.); milling 1796 e.: fullánk, nyárs, dárda, Spieß, Speer [IrNyDolg. 127.; 1834: Kassai 3: 369.] (TESz. II. 922.)

kopja 1464: „Vnam lanceam wulgo Kopya“ [OklSz.] 'döfőlándzsa, Lanze, Speer, Spieß', 1933/1934 kopja: 'rövid nyílvesszőre hasonlító dobófegyver, amellyel gyerekek vadásztak verebekre' [MsgNépr. 2: 33.] (TESz. II. 564.), Hopia (Karácsony címer 1606 [4]), kópiás zászló (Thaly Kálmán, VU 1867/18. 216.), pozna (Pesty 1867. 188.), amentata haſta: kézbö́l el-löhetö́ kopja, nyíl (Pápai/Bod 42.)

kelevéz 1273: „Ominus filius Ambrosij et Gune de Keleuez“ [ÁÚO 4: 30.] 'egy fajta dárdaszerű szálfegyver', 1395 k.: „lupatu[m]: kereuel“ [BesztSzj. 129.] 'a lovagi tornán használt lándzsa vashegye'


Rövidítések:

Lándzsás gyalogos Kinizsi Pál (1431-1494) nagyvázsonyi síremlékén
Szent István pénze a királyi lándzsával
Dárda
Kopjás lovastámadás gyalogos török ellen. Gávay Lukács címere, Szapolyai János király, Buda, 1540. március 7

A lándzsa hegyes végű rúdfegyver. Különféle neveken számos változata van. A lovasság és a gyalogság is használta. A lándzsa az olasz lancia, ez padig a latin lancea 'dárda, lándzsa' szóra megy vissza, mely végső soron valószínűleg a keltából való.

A honfoglalás-kori sírokban feltűnően kevés a lándzsa. Két fajtája volt, a távolabbra ható, hajítható és a két kézzel tartott, közelharcban használt súlyos lándzsa. A hajítható lándzsa egyik fejedelmi példánya a Dunában talált, norman díszítésű aranyozott („viking“) lándzsa. Szent István ezüstdénárain látható a királyi lándzsa (lancea regis) és a koronázási paláston a király jobb kezében lándzsát tart. Zászlós lándzsát tart a nagyszentmiklósi kincs második korsójának lovas fejedelme is. Egészen az újkorig (még a 18. században is) a vadászbecsülethez tartozott, hogy a vaddisznóval lándzsával kellett megküzdeni, tehát a vadakra a számszeríj és a lőfegyverek korában is lándzsával kellett menni.

A lándzsa vagy dárda a lándzsatörésnél a lovagi tornán használt egyik legjellegzetesebb fegyver volt. A lovagság egyik jelképe. Gyakran szerepel címerképként.

A lándzsa szimbolikája

szerkesztés

Hatalmi jelvény volt, mely a világtengelyt és a fénysugarat. A teljhatalomnak a kardnál ősibb jelképe. A lándzsa (hasta) hegyét már a római korban is ranglejölő jelvényként (signum) használták, melyet veretként vagy függőként erősítettek a kardövre (balteus). A megmunkálásuk ettől függően lehet lemezszerű vagy minden oldalról kidolgozott. Kis méretük és díszes kivitelük is jelzi, hogy kitüntető jelvényként használták. A kis jelvényeket a 2-3. században a valós méretnek megfelelően, meghatározott típusú jelvények után készítették. A római provinciák helytartói hivatalainak a beosztottjai (beneficiari) viselték. A lándzsa (hasta) eredetileg a római légiókban a(z 1,8 méteres) taszítódárdával ellátott első sor (tapasztaltabb) katonáinak (hastati) a fegyverzetéhez tartozott. (Kr. e. a 2. században vagyon szerint a polgárok második legszegényebb rétegéből, életkor szerint a második legfiatalabb korosztályból sorozták őket). A köztársasági korban a hastati fegyverzetét (kb. 2 méter hosszú) nehézgerelyre (pilum) és kétélű rövid kardra (gladius) cserélték, míg a hasta egyedül a triariusok (triarii), a harmadik sorban harcoló (elit) légionáriusok fegyvere maradt, akik a legidősebb és leggazdagabb rétegből kerültek ki és így megengedhették maguknak a legjobb harci felszerelést is.

Lándzsa volt Jézus szenvedéseinek is az egyik jelképe. A szent lándzsa ereklyéje a német-római császár egyik hatalmi jelvénye volt. Szent Istvánt zászlós lándzsa adományozásával erősítette meg a pápa a trónon, mely később visszakerült Rómába. Lándzsa a fegyvere Szent Mihálynak és Szent Györgynek is. Szent Tamást mártíromságára emlékezve szintén lándzsával ábrázolták.

 
(1) Hajítólándzsa, gerely (2) Vaddisznólándzsa (3) Szárnyas lándzsa (4,5) Vívólándzsa (6) Huszár kopja (7) Lovagi kopja
 
Római rangjelölő lándzshegyek (signumok), Albertfalva (II. század) és párhuzamai
 
Római beneficiarusok rangjelölő lándzsahegyei

A rúdfegyverek típusai

szerkesztés

Az angolnanyárs hosszú döfőfegyver, hegyes négyélű köpüje fölött koronggal volt szerelve. A nyárs a gyalogosok által használt döfőfegyver, az angolnanyárs névváltozata.

A csatavilla hosszú nyélre szerelt háromágú nyárs. Itáliában alakult ki a 14. században és a 16. század végéig használták.

A dárda a gerely egyik változata. Döfésre és hajításra alkalmas rúdfegyver. A hossza kb. 1,5 m, az átmérője 3-4 cm. A fanyélre gyakran 40 cm hosszú pengét szereltek.

A kelevéz rövid hajítódárda (pilum). A távolsági harcnál vetették be. A dobólándzsáknak, -dárdáknak mindig az orruknál van a súlypontjuk, így biztosan a földbe vagy az ellenségbe fúródnak, ha eldobják. Ezu némileg veszélyessé teszi a használatát, mert ha nem talál célt, az ellenség könnyen visszadobhatja. Az őkorban ezért a rómaiak olyan dobólándzsékat használtak, amelyeknek a becsapódáskor letörik a hegye.

A gerely hajítólándzsának is nevezett rúdfegyver. A lándzsánál kisebb volt, a lőfegyverek feltalálása előtt nagyon gyakran használák. Az egyszeri használatra kialakított dobólándzsák (gerelyek) hegye sokkal kisebb súlyú volt az állandóan kézben tartott lándzsákénál. Nagyjából a kelevéznek felel meg.

A farkaskasza hosszú nyélre erősített háromélű penge, amely a spontonnál nagyobb, a magdeburgi csatakaszánál kisebb.

A friauli nyárs a 15. század közepéről származó döfőfegyver, amely egy hosszú, nyárs alakú középpengéből és kétoldalt aláhajló oldalpengéből áll.

A kopja (de: Spieß) legkevesebb 2-3 méter hosszú döfőfegyver, de voltak 6 méteres változatai is. A 11. században terjedt el. A magyar csapatok a 17. század végéig használták. Kizárólag lovas fegyver volt. A lovas a végénél az egyik hóna alá szorította, a magas kápás (lovagi) nyeregben erősen megtámasztotta magát és a vágtató ló teljes erejét a kopja hegyére összpontosította. Ezáltal bármilyen vastag páncélt vagy pajzsot képes volt átdöfni. A kopja súlypontja a végénél van, hogy a kicsi kopjacsúcsot pontosabban lehessen a célpontra irányítani. A lovassági kopja nyele a 12. századtól hosszú, masszív fanyél, míg a gyalogos ládzsa karcsúbb és rövidebb volt. A kopjanyelek a késő középkorban vastagodtak meg. A nyél a hegye felé gyakran vékonyodik. A 13-14.században Magyarországon széles körben használtak univerzális kopjatípusokat. Hosszuk valamivel nagyobb volt az embermagasságnál. A legáltalánosabban használt kopjacsúcsok közé tartoztak a lapos vagy enyhén megvastagodó lapforma, mely jól elkülönült a köpűtől. A középkorban igen elterjedt volt a háromszög alakú kopjacsúcs. A 13-14. század folyamán ezek karcsúbbá váltak. A szepesmindszenti falképen ábrázolt kopja hosszú rúdja csigavonalban zöld-fehér színnel van festve. Ebben az időben a kopjaábrázolások nagyrésze a kopjacsúcs alatt függő kopjazászlót mutat. Ennek egyrészt az volt a célja, hogy a csúcs alatt lebegő élénk színű zászló az ellenfél tekintetét a csúcs helyett oda vonzza, másrészt a csatában magasan a lovak által felvert por fölé tornyosult, amiből tájékozódni lehetett arról, hogy az egyes seregrészek hol találhatók a csatatéren. A heraldikában gyakran lándzsaként (de: Speer) írják le. A kopjacsúcs alatt gyakran látható bojt. A Czekelius család címerében a pajzstartók tornalándzsát tartanak. A kopjavas vagy kopjacsúcs önálló címerképként is előfordulhat, ami az angol heraldikában gyakoribb. A hazai latinban néha a lupatum 'a lovagi tornán használt lándzsa vashegye' értelemben is (Besztercei szójegyzék, Schlegeli szójegyzék) szerepel. A lándzsával együtt a közelharcban használták. A legnagyobb hátránya, hogy csak egyszer használható. Ha két lovas teljes vágtában egymással szemben rohamoz, az akár több mint 150 km/h összesített sebességet is eredményezhet. Ha eltalálja az elelnfelet, átdöfi és nem lehet gyorsan kihúzni a testből. Ilyenkor más fegyverrel kell folytatni a harcot. Ezért a háborúban szekereken sztállították a kopjákat a harcosok után és minden ütközet elején újat kaptak. A vívólándzsához képest sokkal kevesebb képzettséget igényelt a használata, de a lovagi páncélzattal együtt elsöprő erejű volt a használata. A lőfegyverek elterjedése előtt ezért a kopjás nehézlovasság volt a csatát eldöntő fegyvernek. A kopja használatának gyakorlását szolgálták a lovagi tornák is, ezért vált a kopjatörés a tornák fő versenyszámává. A lengyel vértes huszárok a győzelem reményében még a 17. században is kopjával mentek neki akár a tízszeres túlerőben levő ellenségnek is.

A kopja elődje a szárnyas lándzsa volt. A 10-11. századi lovagok használták. Hasonló volt a vaddisznólándzsához, melyet a vadászatnál használtak, mert ahhoz hasonlóan a köpűre egy kis kereszt alakú keresztvasat, szárnyat kovácsoltak. Ezzel le tudták lökni vagy húzni az ellenfelet a lóról. Ezt a lándzsát még nem szorították a hónuk alá. Ilyen lovagi fegyver, királyi jelvény volt a királyi ládzsa is, mely Szent István király pénzén is megjelenik.

A pika 3-6 m hosszú (vagy ennél is több), rombusz alakú heggyel ellátott döfőfegyver. A neve szúrást jelent. A kopja gyalogos ellenpárja, de annál sokkal később jelent meg. A középkor végén kezdett kialakulni a vívólándzsából. Kezdetben altiszti jelvényként szolgáltak. A használatához fegyelmezett, jól képzett legénységre, zsoldosokra volt szükség. Kizárólag egységes csapattesteknél használva volt hatékony. Több sorban felállva ún. sündisznót alkottak, amelyen még a lovasságnak is lehetetlen volt áthatolni. A pikások feladata a lovasság harcrendjének a megbontása volt, majd a szétzilált lovasságpt a mögöttük felsorakoztatott alabárdosok morzsolták fel, akik képesek voltak a páncélos lovag sisaktát is kettévágni.

A lándzsa (de: Lanze, la: lancea) 3-6 méter hosszú fanyélre szerelt, 15-30 cm hosszú, hegybefutó, kétélű döfőfegyver. A heraldikában a kopjához (Spieß) hasonló ritka címerkép, melynek másik váge egy további kézvédővel van ellátva. Sisakdíszként a lándzsán gyakran zászló is van. Bölcs Leó bizánci császár döfõládzsát, kopját (kontarion) említ a művében. Viszonylag egyszerűen, nagyobb mennyiségben, elérhető áron előállítható, ezért már gyermekkortól fogva gyakorolták a használatát. A türk rovásírásos feliratok szerint mind a köznép, mind az előkelő harcosok használták. A lovasíjász népeknél leginkább a lándzsával vívott (közel)harc számított valódi ütközetnek. A vívólándzsa súlypontja középen van. A régi lándzsákból csak néhány lándzsa-, illetve kopjacsúcs maradt fenn. Ezek 15-40 cm hosszú, köpűs, keskeny levélformájú vashegyek, a keresztmetszetük négyélű, nagyjából kereszt alakú, a vágóél éles. A közepét a tenyér izzadása miatt gyakran valamilyen szövettel tekerték be, a lovasok egy szíjhurkot is erősítettek rá, hogy ne essen ki a kézből. Az alját vonulás közben a kengyelnél egy kis tokba bújtatták a hurkot pedig a vállukra akasztották. Harc közben a lóháton is két kézzel fogták és úgy vívtak vele, mint egy karddal, de a hossza miatt jóval hatékonyabb volt.

A sponton (de: Sponton) egyfajta rangjelző alabárd, lándzsaalakú szúrófegyver. A tisztek és a kornétások felszreléséhez tartozott. Főleg a 18. századi porosz heraldikában fordul elő. Megtalálható a pomerániai von Alemann és a von Rüchel-Kleist család címerében.

A dzsida a legkésőbbi lándzsaféle rúdfegyver, az ősi kopja mongol-tatár változata. Hossza az emberi testét némileg meghaladta. Vascsúcsa alá kisméretű színes lobogót erősítettek. A vívólándzsa és a kopja határterületén helyezkedik el. A dzsidások, a lengyel lovasság, a kozákok, a német ulánusok, az olasz lancierek még az I. világháború elején is használták.

Lásd még

szerkesztés

http://www.fuzertortenelme.hu/HADTORT/140/141.php

http://www.wysocki.hu/old/irasok/fegyv/dzida.htm

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNemzetTortenete-a-magyar-nemzet-tortenete-9A23/magyarorszag-torteneti-emlekei-az-1896-evi-ezredeves-orszagos-kiallitason-8C3D/mumellekletek-99C6/#MagyarNemzetTortenete%5EMote-22

kopja, villa